"Remélem, hogy át tudom adni, mit is jelent a szabadság számomra - hogy milyen szabad vagyok."
V pillanatképeket hagy maga mögött - akár énekel, előad [a színpadon] vagy csak éli a mindennapi életét. Miközben ezek a képek gyűlnek, az élete egy filmmé válik.
Címlapokra kerültél az Olivia Rodrigóval folytatott megrendezett beszélgetésnek köszönhetően, amivel a Butter előadásotok kezdődött a Grammy-díj-kiosztó gálán. Feltételezem, sokan megkérdeztek már téged arról, hogy miről esett szó kettőtök között. Biztos vagyok benne, hogy az adott körülmények között nehéz lett volna igazi beszélgetést lefolytatni.
V: Sokat kérdeztek már ezzel kapcsolatban. Őszintén szólva, nagyon ideges voltam akkor a koreográfia ruhás része miatt. Valószínűleg annyi is elég lett volna, ha valamit egyszerűen csak a fülébe súgok, de azt hiszem, csak annyit mondtam neki, blablabla, semmi komolyabbat. Egészen addig a pillanatig úgy voltam vele, hogy elég, ha látszódik az arcomon vagy megalapozom a jelenetet – és úgy gondoltam, semmi különöst nem kell mondanom – ezért nem is mondtam semmi különlegest. Persze Olivia Rodrigo is tudta, hogy miről szól ez az egész. Egy 10-15 másodperces felvételnél nincs szükség arra, hogy az előadók különlegest mondjanak ahhoz, hogy szórakoztató legyen.
Ha jól tudom, számos sürgető, gyorsan fokozódó körülmény között került sor a fellépésetekre a Grammyn, de minek köszönhetően alakult úgy, hogy Olivia Rodrigóval játszottad el ezt a jelenetet?
V: A Gramy felől érkezett a javaslat, és az előadás napján dőlt el. Fogalmam sem volt, hogy ki mellé fognak ültetni.
Egy ehhez hasonló helyzetben bizonyára mindent elő kellett készítenetek és rögtön el kellett találni a megfelelő érzelmeket is.
V: Folyton a Szemfényvesztők filmek jártak a fejemben. A színpadon kibontakozó előadás Jason Bourne-t juttatta az eszembe, és az Olivia Rodrigóval folytatott beszélgetésnél pedig különösen fontosnak tartottam, hogy azt a hatást keltse, mint amikor a Szemfényvesztőkben átverik az embereket. Arra gondoltam, hogy talán csak lazán kellene hozzá beszélnem, hogy amikor beszélgetés közben ellopom a kártyáját anélkül, hogy az feltűnne neki, olyan lesz, mintha varázslat lenne, és hogy milyen lenne, ha viccesen néznénk egymásra. Ilyesmik jártak a fejemben.
Színészkedtél és el kellett dobnod a kártyát is, mielőtt a dal elkezdődik, aztán felmenni a színpadra az előadáshoz. Sok mindent kellett észben tartanod.
V: Igen. Ha beszélgettünk volna, lehet, hogy rosszul időzítem, hogy mikor dobom el a kártyát. Egész végig az ütemeket számoltam fejben, hogy tudjam, mikor kell dobnom. Gondolatban folyamatosan csak számoltam, hogy egy, kettő, három, négy. Azt sem tudtam pontosan, hogy Olivia Rodrigo mit mondott, mert mindkét fülemben benne volt már akkor a fülmonitor. Tényleg nagyon izgultam. Aggódtam amiatt is, hogy vajon sikerül-e megcsinálni a koreográfia ruhás részét, és csak erről tudtam beszélni, mielőtt színpadra álltunk. Csak aznap és az azt megelőző nap állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy összehozzuk, mielőtt mindannyian a színpadra lépünk, ezért ezen aggódtam a legjobban.
Ez egy olyan előadás, ami nem feltétlenül jön össze élőben még akkor sem, ha a próbán minden jól ment.
V: Igen, pontosan. Tényleg nagyon aggódtam, emiatt kezdetben elleneztem ezt a részt a koreográfiában. Nem ment jól a próbákon sem, és tudtuk, hogy teljesen magabiztosan kellett volna felmennünk a színpadra, de idegesek voltunk, amikor színpadra álltunk, és ezért tartottam tőle, hogy elrontjuk. Ennek ellenére úgy döntöttük, hogy megpróbáljuk, és sikerült is, a reakciók pedig fantasztikusak voltak. (nevet)
Nagy volt a nyomás nehezedett rátok egészen a fellépésig. Hogyan érezted magad, amikor vége volt?
V: Végre vége. (nevet) Mennem kellene megnézni a többi előadó fellépését és élvezni az egészet. Csak ez járt a fejemben.
V Live-on megemlítetted Lady Gagát.
V: Túl sok videót nézek Lady Gaga és Tony Bennett közös fellépéseiről. Tony Bennett az egyik kedvenc jazz zenészem, és imádom azt, ahogy Lady Gaga jazzt ad elő. Azt mondtam, hogy hatalmas rajongó vagyok, nagyon élvezem hallgatni a zenédet és őszintén azt gondolom, hogy te vagy ennek a generációnak a jazz királynője.
Mostanában még jobban szereted a jazzt? Tudom, hogy fiatal korod óta hallgatsz jazz zenét, de kíváncsi vagyok, hogy van-e valami, ami miatt most még jobban szereted, mint azelőtt.
V: Ha valamit hosszú időn át szeretsz, az érzés valamilyen szinten intenzívebbé válik, és az én esetemben, ha szeretek valamit, az a vége, hogy kezdek vele valamit. Úgy nőttem fel, hogy rengeteg jazzt hallgattam, nagyon szeretem is, és úgy érzem, ilyen stílusú zenét akarok csinálni jelenleg.
Amikor látom, mit posztolsz Instagramra, azt érzem, hogy bennük van a régi, jazzes hangulat, akár egy videóról van szó, amiben önfeledten táncolsz, akár képekről, amelyek hasonló érzetet keltenek.
V: Mindig is ilyen voltam – ez én sajátos stílusom. Nem gondoltam, hogy a csoportos fiókra fel kellett volna töltenem ilyesmiket, hiszen ez az én stílusom és az én privát életem. Amikor saját közösségi profilom lett, ötletem sem volt, hogy mit töltsek fel (nevet), ezért úgy döntöttem, hogy arról posztolok, amit szeretek. Megmutathatom a saját egyéniségemet azon a fiókon. Nem hiszem, hogy aggódnom kellene amiatt, hogy mások mit gondolnak róla.
Van bármilyen kritérium, aminek megpróbálsz eleget tenni a megosztott képekkel és videókkal? Van egyfajta folytonosság bennük.
V: Nincs ilyen, csak lefényképezem, ami éppen jön. Nincs meg bennem a készség, hogy úgy rendezzem a képeimet, mint Hobi, és nem tudom olyan következetesen sem kifejezni az érzelmeimet, mint Namjoon. Szerintem ez napról napra változik – attól függ, hogy milyen kedvem van aznap, vagy van-e valami, amit feltöltenék. Minden attól függ, hogy ki vagyok aznap. Bármit is csinálok, a végső döntést az a személy hozza meg, aki aznap vagyok.
Nem meglepő, hogy szereted a jazzt. (nevet)
V: Eléggé szabadstílusú. Semmi sincs előre eltervezve. Ezt szeretem benne.
Ennek ellenére továbbra is azt gondolom, hogy van valami különleges azokban a fotókban. Még a szelfik is, amiket a sminkesnél készítesz, szinte olyanok, mintha fotózáson készültek volna – mintha egy menő pillanatot örökítenél meg. Kíváncsi vagyok, hogyan szerkeszted a szelfiket, használsz-e szűrőket vagy valami mást, hogy elérd ezt az összhatást.
V: Szűrők? Nem használok szűrőket. Csak a Galaxy – egy Samsung –átlagos, régi kameráját. (nevet) És nem is szerkesztem őket. Ha szerkeszteném őket, már nem engem adnának vissza. Általában meghagyom a képeket olyannak, amilyenek, és ettől egy kicsit csiszolatlannak hat. A színeket szoktam módosítani ugyanakkor. Amikor azt akarom, hogy fekete-fehér legyen a kép. Ez az egyetlen, amit szoktam használni.
Jellegzetes a stílusod. Még akkor is, ha csak random pillanatokat örökítesz meg a képekkel.
V: Igen. Nem gondolkozok rajta túl sokat. Csak bekapcsolom a fényképezőt és készítek egy fotót, amikor valami szépet látok vagy valamit, amiből ki tudom hozni, hogy jól nézzen ki. Egyszerűen csak szeretem, ha képeket készítenek rólam és szeretek fényképeket készíteni is.
Ezt figyelembe véve, hogy állsz a golffal? A golfnál sokat kell várni az ütések között, de vannak pillanatok, amikor nagyon fontos, hogy összpontosíts.
V: Ami azt illeti, azelőtt nem igazán szerettem a golfot. Hosszú ideig kell várni, mire végre ellőheted a labdát és minden egyetlen ütéstől függ. Őszintén szólva, olyan ember vagyok, aki mindent improvizál. Véletlenül láttam A golfbajnok című filmet Shia LaBeouffal. Nagyszerű film. Az a film mutatta meg számomra a ruhákat, a hangulatot és minden mást is egyszerre, és másnap már golfcipőket vettem. Sokszor előfordul, hogy szinte azonnal ugrok a dolgokra, amint felkeltették az érdeklődésemet. Biztos vagyok benne, hogy csak kedvesek akartak lenni, de mások azt mondták, hogy jól megy [a golfozás], és ettől lelkes lettem. (nevet) Miután játszani kezdtem, ráébredtem, hogy a golfnak is megvan a maga egyedi hangulata, ami klassz.
Úgy tűnik, hogy filmeket nézni és ihletet meríteni belőlük egyszerűen a része annak, aki vagy. Ahogy nemrég is említetted már, a filmek hatással vannak arra, ahogyan előadsz és gyorsan ki tudod fejezni különböző módokon.
V: Igen, ez tényleg így van. A filmek már csak ilyen. Úgy gondoltam, hogy találnom kell egy filmet, aminek kölcsönvehetem a koncepcióját és felhasználhatom az előadás elejéhez. Azt akarom, ha mindenki a maga módján értelmezze azt, ahogyan viselkedek. Szeretem azt a szabadságot, ami megengedi, hogy az egyik ember egy bizonyos módon értelmezze, amit csinálok, míg a másik teljesen máshogy. Számomra érdekes azt látni, hogy mások fejében különböző kép él rólam az alapján, ahogy kifejezem magam.
Mit gondolsz, milyen film lenne az életed?
V: Remélem, hogy át tudom adni, mit is jelent a szabadság számomra - hogy milyen szabad vagyok. Mindenkinek más elképzelése van arról, hogy mit jelent szabadnak lenni, de úgy érzem az én értelmezésemben véve a szabadság még szabadabb – ha összehasonlítjuk mások elgondolásával. Olyan filmet szeretnék, ami képes egyszerre átadni ezt a fajta szabadságérzetet.
Úgy gondolom, hogy az emberek egy bizonyos fokig már elfogadták azt a fajta szabadságot, amit te képviselsz. A Blue & Grey és a Christmas Tree után megváltozott az, ahogyan az emberek a zenéd tekintenek. Úgy érzem, megértik azt a képet, amit közvetíteni próbálsz, figyelembe véve azokat a tipikus jeleneteket a tévében, ahol ez a két dal gyakran megjelenik.
V: Nem tudhatom biztosra, hogy mások mit gondolnak a dalaimról, hiszen nem vagyok ott mellettük. Nem látom a saját szemeimmel. Talán több szóló dalt kellene írnom, hogy erre választ kapjak. Úgy gondolom, hogy akkor biztosan tudnám, merre tovább, hogy milyen irányt vesz a zene hangzása és hogy milyen habitusú legyen.
Már eddig is sok dalt írtál. Nem szeretnéd kiadni valamelyik a kiadatlan számaid közül?
V: Félretettem azokat a dalokat, és most újakon dolgozok. Azt mondanám, hogy jó munkát végzek a mostaniak írásával. (nevet)
Mi alapján döntöd el, hogy melyik dalt teszed félre és melyik jelenik meg?
V: Nem tudom. A hangulatomtól függ? Talán akkor, ha tetszett aznap, amikor megírtam és még mindig tetszik, ha mostanában újra meghallgatom.
Tehát szeretned kell akkor és most is? Nem túl magas így a mérce? (nevet)
V: Nincs bennem megbánás. Csak azt mondom magamnak, hogy a következő dalnak ennél jobban kell sikerülnie és megyek megcsinálom. Úgy érzem, próbálok olyan objektív lenni saját magammal szemben, amennyire csak tudok, ha azokról a dalokról van szó, amiket én írtam. Ha megbánást éreznék minden alkalommal, amikor ez előfordul, olyan emberré válnék, aki akkor is ad ki dalokat, ha nem elégedett velük. És akkor nem tudnék olyan albumot összeállítani a dalaimból, amilyet megálmodtam.
Előfordul, hogy a zene, amin éppen dolgozol, egészen az alapjaiban megváltozik munka közben? A dalaid érzelmi szempontból kiegyensúlyozottak, de a felépítés és a kompozíció egyre részletesebb.
V: Törekszem arra, hogy minél teljesebb legyen a hangzásuk. Úgy értem, hogy gazdagabb legyen a hangszín vagy teltebb a dallam. Azt hiszem, mostanra már sikerült elérnem ezt a szintet. Ha valaki meghallgatja az összes dalt, amit eddig írtam, az elsőtől az utolsóig ebben a sorrendben, remélem meg tudná mondani, hogy mind a hangom, mind pedig a dalaim hangulata, atmoszférája is egy mélyebb lett érzelmileg. Ez az egyik legfontosabb célkitűzésem, amit eddig megpróbáltam megvalósítani.
A Proofon szerepel a Spring Day verziója, amihez te írtad a zenét. Mennyi idő telt el aközött, hogy elkezdtél dalokat írni és megírtad azt?
V: Nagyjából két-három év. Általában csak akkor írok, amikor kedvem van hozzá, akkoriban pedig öt hónap vagy akár egy év is eltelt a dalok között.
Egyike a korai munkáidnak, é mellette meglehetősen eltér a Spring Day végleges verziójától.
V: Igen. A Spring Day gyakorlatilag az első pop balladánk volt, emiatt úgy gondoltam, hogy megírhatnám. És tényleg sokat dolgoztam rajta. A producerek, akikkel dolgoztam, mind azt mondták, hogy tetszett nekik, és az ügynökségnek is nagyon tetszett, és valami olyasmit is mondtak viccelődve, hogy „Igen, valószínűleg a te verziódat fogjuk használni...” de másnap kiesett a versenyből. (nevet)
Amikor a Spring Dayt hallgatom, a hangzása egyszerre tűnik hasonlónak és eltérőnek a stílusodtól. Sokkal poposabb és vidámabb, mint néhány dal, amit mostanában írtál, de benne van ugyanaz a komolyság is, ami jellemző a dalaidra.
V: Szerintem csak és kizárólag ilyen dallomot írhattam ahhoz a dalhoz. Ennek az az oka, hogy amikor megkaptam a Spring Day témáját – nos, az én elképzelésem a tavaszról a hideg, melankolikus érzéseken túllendülő, kitisztuló ég? Mintha egyfajta megérzés lenne, hogy szép napok várnak ránk. Emiatt szerettem volna, ha a dallam vidámabb mint, ami általában ösztönösen az eszembe jut, és ez lett az eredmény.
Már akkor is, amikor rajtuk dolgoztál, hű maradtál a saját értelmezésedhez a csapat dalairól.
V: Igen. És így is gondoltam, de a dallamban, amit Namjoon írt, benne volt az a kép, ami az enyém előtt történik: mielőtt kitisztul az ég. Vagy amikor még mindig érezni lehet a levegőben a telet. Teljesen máshogy közelítette meg a hangulatot, mint amit én elképzeltem, és arra gondoltam, „Váó, nem is tudtam, hogy egy tavaszi napot így is lehet értelmezni”. Összehasonlítva azzal Spring Dayjel, ami az én fejemben élt, Namjoon egy lépéssel még tovább gondolkodott. A dala igazán elvakított. (nevet)
Hogyan illeszkednek bele a BTS dalaiba a saját tulajdonságaid, mint a szabadelvűséged? Az az érzésem támadt, hogy a jellegzetes hangod és az irány, amit a csapat dalai vettek, sokkal nagyobb harmóniában vannak a Proofon szereplő új számokban.
V: A véleményem szerint a hangomnak a BTS zenéiben és a szóló zenéimben eltérőnek kell lennie. Ez akár egy másik vonzó tulajdonság is lehet, amivel felvághatok, de egy eszköz is egyben, amit használhatok. Szeretek különféle karaktereket kitalálni magamnak, akár személyiségként is tekinthetünk rá.
Megosztanál valamit a személyiségedről, akit a BTS-ben láthatunk?
V: Nem hiszem, hogy le tudnám írni egyetlen mondattal. Ha úgy tekintünk rám, mint egy fára, akkor mondhatnánk azt, hogy több ezer ágam van. És a különböző ágakon található különféle gyümölcsök mind mást jelképeznek V vonzó tulajdonságai közül. Tehát, miközben lehetnék valami, amit el lehet magyarázni, de nem hiszem, hogy erre feltétlenül szükség van. Nem igazán olyasmi, amit szavakkal le lehet írni. Próbálok [újabbakat] alkotni és megmutatni egyet a számos vonzó tulajdonságom közül, amiket V-ként felhasználhatok. Ha azt kérdezed, hogy milyen V-t mutatok a BTS-ben, akkor azt mondám, hogy egyet, aki énekel és táncol. Ez egyike V számtalan személyiségének és a nézőkön múlik, hogy milyen következtetést vonnak le.
Feltételezem, hogy annyi idő után élőkoncertet tartani hatalmas motiváció lehetett ezen a téren. Nehéz lehetett ezeket a különböző személyiségeket megmutatni a színpadon.
V: Amikor megtartottuk az első koncertet Los Angelesben, olyan érzés volt, mintha magunk mögött hagytuk volna a helyet, amit pusztaságnak neveznék. Nagyszerű volt. Boldog voltam, mert végre átélhettem a mindennapok normalitását. Újra érezhettem, hogy mennyire szeretnek minket, számomra is kemény volt az az időszak, de azt is igazán éreztem, hogy ARMY is mennyire várja a koncertet. Örülök, hogy jól sikerült. A koncert pont úgy ment le, ahogy azt elképzeltem, olyan hangulattal, amiben reménykedtem, és boldog voltam a végén. Hallani akartam minden egyes ARMY hangját és boldog voltam, hogy volt rá lehetőségem.
Elárasztanak szeretettel miközben megmutatod a személyiségedet a színpadon, aztán lejössz [a színpadról] és dalokat írsz a szabad lelkeddel. Mit szeretnél kihozni ebből az egész folyamatból?
V: Először nem gondolkodtam rajta túl sokat. Egyszerűen csak azt gondoltam, hogy az előadásmódom az egyetlen, amit minden nap meg kell változtatnom, de a nyomás folyamatosan csak nő és több mindent kell átgondolnom, ezért, ha csak egy dolgon gondolkozok, elakadok annál. Hiszek abban, hogy nem szabad fennakadnom azokon a dolgokon, amiktől meg kell szabadulnom és egyszerűen csak meg kell szabadulnom tőlük, meg kell csinálnom mindazt, amit meg kell csinálnom, és megszerezni azokat a dolgokat, amiket meg kell szereznem. Ha írok egy dalt, megbánás nélkül dobom félre, ha úgy érzem, nem elég jó, és megbeszélem magammal, hogy ha valami nem tetszik egy előadásban, azt nem ismétlem meg. Lassan eljutok ahhoz a ponthoz, hogy ha meg akarok csinálni valamit, azt mondom magamnak, hogy megcsinálom egy nap, hiba nélkül.
Mi az, ami ideális előadóvá tenne téged?
V: Remélem, hogy sok teljes személyiséget találok ki: énekes, szóló énekes, színész vagy később akár fotográfus, vagy csak a régi, öreg Kim Taehyung. Vagy talán belevetem magam valami másba. Olyan sok különböző személyiséget szeretnék létrehozni, hogy több ezer verzió létezik majd belőlem, és olyan személlyé válok, akinek van egy új énje, aki elég jó ahhoz, hogy valami mást csináljon minden nap. Azt hiszem, ez a legnagyobb álmom előadóként.
A véleményed szerint milyen közel jársz most ehhez az ideálhoz? Nagyon szigorúan értékelted magad a legutóbbi interjúban is, amit a Weverse Magazinnak adtál. [Itt olvasható a korábbi interjú.]
V: Egy pont.
Csak egy pont? (nevet)
V: Fogalmam sincs. (nevet)
Eredeti cikk: https://magazine.weverse.io/article/view?ref=artist&lang=en&artist=1&num=436
Kreditek
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Minji Oh
Visual Creative Team. Leehyun Kim(BIGHIT MUSIC)
Photography. Hyea W. Kang / Assist. Jisu Um, Yonguk Shin, Heehyun Oh, Chiho Yoon
Hair. Som Han / Assist. Hwa Yeon Kim, Seong Hyeon Hwang
Makeup. Dareum Kim / Assist. Yuri Seo, Sunmin Kim
Stylist. Youngjin Kim / Assist. Yesong Kim, Bongkyu Kim
Set Design. Darak(Seoyun Choi / Yehui Son, Ayeong Kim)
Artist Protocol Team. Shin Gyu Kim, Jin Gu Jang, Su Bin Kim, Jung Min Lee, Da Sol An, Jun Tae Park, Seung Byung Lee, Hyeon Ki Lee, Dae Seong Jeong, Ju Sang Lee