„Ha művész vagy, akkor adott a dolog: neked kell az egyetlennek lenned”
Mind a BTS és RM is bizonyítottak már. RM pedig arról álmodozik, hogy mi jön a Proof után.
[Weverse Magazine; 2022. június 19.]
A Proof kezdő dala a Yet To Come. Mit gondolsz, amikor erről beszélsz, mi jön még?
RM: Hasonló dal volt a fejemben a Yet To Come kapcsán először, mint a High Hopes. Olyan, mint egy kívánság: Igen, így van. Az igazi legjobb pillanataink nem most vannak – még előttünk állnak. Úgy álltam neki megcsinálni, hogy arra gondoltam, ez egy egyetemes gondolat, amiről énekelhetünk mindnyájan, de nem tudom, hogyan fogadják végül, amikor megjelenik az album. Remélem, hogy az embereket elbűvöli majd az egyéni bájával.
Saját magad felé is van ilyen reményed? A Proofon rajta van az Intro: Persona című dal, ami azzal a kérdéssel kezdődik, ki vagyok én?
RM: Manapság nem tudom. Azt hiszem meg kell próbálnom egyet hátra lépni saját magamtól. Akkor fogom tudni, hogy a munka, amit most csinálok mit jelent számomra és mit tesz nekem. Most attól félek inkább, hogy azokat a dolgokat csinálom, amik adottak, és hogy egy bizonyos értelemben elveszítem önmagamat.
Miből gondolod ezt?
RM: Sosem volt a szándékom, hogy így érezzek, és szeretnék egy független és aktív életet, de most azon gondolkozom, hogy túl passzívan éltem a pandémia miatt és ez tarthatatlan. Ebbe beletartozik az is, hogy hogyan éreztem a Grammy alatt – és azt hiszem falba ütköztem.
Mit éreztél a Grammyn?
RM: Akkor tört rám, amikor olyan zenészekre néztem, mint Lady Gaga vagy H.E.R., akik az egész életüket a zenéjüknek szentelték: mondanivalóra van szükségünk, így lehetünk saját magunkban is biztosak. Azt hiszem a Grammy díjátadón előadott Butter ámulatba ejtette az embereket. Egyedi volt. Szerintem itt az ideje, hogy túllépjünk azon, hogy elbűvöljük az embereket, és hogy újra arra gondoljunk, hogy milyen üzenetet tudnánk az embereknek mondani. Volt időm gondolkodni a hotelban a Las Vegas-i koncertünk idején; mit kellene tennem, mit kellene mondanom. Most hiszem, hogy koncentrálnom kell és a kéznél lévő darabokat összeilleszteni és megtalálni a megoldást.
Más szavakkal, ez az, ami „még jönni fog”. Azt jelenti, hogy a BTS-nek van még tennivalója.
RM: Nem hiszek a status quo [a jelenleg fennálló állapot] fenntartásában. Nem azért érsz fel a csúcsra, hogy aztán ott maradj megtartva ezt a status quo helyzetet. Érzem, hogy valami jobbat kellene csinálnom, de még nem tudtam rájönni, hogy mit is. Mindig úgy gondoltam, hogy olyan csapat voltunk, akik képesek a lényeget megragadni, hogy úgy mondjam, a fordulópontját bármilyen fennálló helyzetnek. És mindig tudtuk, hogy minden alkalommal meg kell tennünk, de most semmiben sem vagyok biztos.
Szóval eljött az ideje, hogy megkérdezd, ki vagyok én? és mi a BTS?
RM: Számomra ez most egy nagyon fontos kérdés. Régebben volt egy biztos fogásom az egészen, hogy mi is volt a csapat, de most úgy fest, hogy elértem egy olyan fázisba, ahol lehetetlenség számomra kitalálni, hogy milyen a csapat vagy hogy én magam ki vagyok. Így inspirálódnom kell az emberekből a világ minden tájáról. Bennem van ez a sürgető vágy, hogy a világ minden létező behatását meg kell ismernem és át kell élnem. Mit kellene a BTS-nek ezentúl mondania a világnak? Miről kellene a BTS-nek emlékezetesnek maradnia? Hogyan fogunk előre haladni és tovább működni? Másoktól szeretnék erre inspirációt találni.
A BTS népszerűsége a pandémia alatt még tovább gyűrűzött. Az amerikai koncerten láttam, hogy jó páran frissen lettek ARMY-k.
RM: A fellépés közben tűnt fel, hogy átléptünk egy bizonyos minőségi színvonalat. Érezhető a különbség azok között az emberek között, akik régóta tudnak rólad és ismernek és készen állnak arra, hogy szeressenek és akik nem. Talán mondhatom azt, hogy több lehetősége volt az embereknek arra, hogy megismerjék a BTS-t. Éreztem a csontjaimban. És aztán még több ember került az egésszel kapcsolatba a Dynamite-nak és a Butternek köszönhetően.
Annak hatására, hogy még szélesebb körben ismertek lettetek, a csapat együtt dolgozott Koreában Chris Martinnal a Coldplayből a My Universe című dalon, ami elég nagy projekt volt tekintetbe véve a két csapat nagyságát. Milyen élmény volt?
RM: Meglepődtem, amikor mondta, hogy eljönne Koreába. Nagyon kedves volt, amikor találkoztunk. Nem csak, hogy tudta a nevünket, de tudott a TOMORROW X TOGETHER-ről és az ENHYPEN-ről is. Ó, és nem csak felületesen ám. Valaki elsétált mellettünk a HYBE épületében és azt kérdezte, ez nem az Enhypen volt? Én meg azt válaszoltam, hogy hé, mégis mennyit tanultál, mielőtt idejöttél? (nevet) Végig beszélgettünk miközben dolgoztunk és majdnem mindig ő küldött először üzenetet. Tényleg, őszintén lenyűgözött.
Más volt az egész csapattal egy másik előadó dalán együtt dolgozni?
RM: Fontos volt eldönteni, hogy a koreai és az angol szöveg mekkora részt kap. Arra gondoltunk, hogy az első és a második szakaszt a koreai és az angol között egy-egy arányban felosztjuk. Arról is beszéltünk, hogy Chris Martin megpróbálja a koreai szöveget is elénekelni. A végén megegyeztünk abban, hogy csak egymás mellé tesszük a két nyelvet. Ekkor vált fontossá, hogy egy jó ritmus alakuljon ki ahhoz, hogy a két szöveg kapcsolódni tudjon.
Tehát, a BTS és a Coldplay együttműködött, ami hatalmas slágerré vált nemzetközi berkekben is, és az American Music Awardson elő is adtátok együtt. Hogyan tudod összeegyeztetni a saját törekvéseidet a BTS-ével?
RM: Nem hinném, hogy én fogok megváltoztatni egy egész stílust vagy ilyesmi, de még mindig arra sóvárgom, hogy én legyek az egyetlen. Ha művész vagy, akkor adott a dolog: neked kell az egyetlennek lenned. És azt hiszem, hogy jelenleg jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy ez valóra váljon. Mivel a BTS tagja vagyok. Próbálom megtalálni azt a páratlan valamit, miközben továbbra is azt csinálom, amit szeretek.
Valami olyasmit írtál Weverse-en, hogy nem igazán tudom megnézni a Harry Potter sorozatot vagy a Marvel dolgokat, amit ajánlotok, mert mással vagyok elfoglalva. És mégis, most különböző művészeti kiállításokról posztoltál, köztük Rothko Chapelről is, az Instagramodra. Úgy érzem, ez a kettő összeköthető.
RM: Azt hiszem, ez a szépség, amire vágyom, a zenémben is tükröződik. De a legjobb az, ha minél természetesebbnek néz ki a dolog. Akár nevezheted egyfajta névjegynek is (nevet). Dolgok, amik annyira természetesek, hogy nem tudhatjuk, ez eltervezett-e vagy sem, de bármi is legyen, sosem érzed mű hatásúnak. De a K-pop egy ipar, ami elég dinamikus is egyben, és a munka egy fantáziát valósít meg. Szóval a rajongóinknak egy koncepciót kell adnunk. Aki K-pop rajongó, ezt kvázi el is várja.
Mit érzel a kettő dolog keveredésével kapcsolatban?
RM: Először is, szeretem a természetes dolgokat, ugyanakkor egy szemet gyönyörködtető, folyamatosan változó, végtelenül új és izgalmas iparágban vagyok benne – így a kettő összehangolásán sokat szoktam gondolkodni. A’sszem a kettő paradoxa az én érdemem. Például, még mindig vonzanak az erős koncepciók és még mindig hallgatok XXXTENTACION-t.
Mint az egyik fő érdemed, hogy érzel azzal kapcsolatban, hogy ezt a kettő dolgot egyszerre éled meg? Hihetetlenül népszerű lettél a BTS tagjaként, szóval sokat láttál és sokat tanultál. De fiatal vagy és érdekelnek a világ trendjei. Úgy fest, nagyon sok mindent elértél már az életben.
RM: Amikor egy frissen kiadott dalt hallgatok, arra gondolok, hogy mennyire jók és lenyűgöz, hogy mennyire jól vannak megírva, de közben eszembe jut az az érzelmi válasz is, ami akkor jön, ha a régebbi alkotásokat meghallgatjuk és érezzük, hogy mennyivel intenzívebbek voltak. Van bennük valami, ami a szívedet alapszinten érinti meg. De, mint valaki, aki most dolgozik ezeken – úgy értem, hogy egy kezdő (nevet) aki, ezt próbálja utánozni – hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindent tudok róluk. Ez egy kulcspontnak tekinthető, amikor azokról a dolgokról van szó, amikkel kapcsolatosan aggódom. Amikor más művészekkel együtt dolgozom és hallom, hogy miről beszélgetnek, rájövök, hogy így élnek az emberek, akik az életüket a zenének szentelték, és kíváncsi is leszek mások életstílusára vagy, hogy én milyen életet élhettem volna. Az emberek, mindig úgy hiszik, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb.
Tehát más életstílusokat figyelsz meg a jelenlegi helyzetedből, a nemzetközi zeneipar közepéről.
RM: Jelenleg a streamelés korszakában dolgozok, ez egy olyan időszak, amikor a dalok fokozatosan rövidülnek. Hiszek benne, hogy erre az egészre hatással voltak a benne élő emberek érzelmei. Így azon gondolkozom, hogy arra is koncentrálnunk kellene, ami pillanatról pillanatra történik, és milyen érzelmek ragadnak meg abban az adott pillanatban. De leegyszerűsítve ez azt is jelentené, hogy nem nézhetünk előre. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ez a legjobb [irány] és hogy ez egy általános igazság-e.
A Proof egyik dala a Young Forever (RM Demo Ver.). A végső verzióval ellentétben a dallam itt sokkal inkább olyannak hangzik, mint ami a mono mixtape-eden jelent meg. Olyan érzés, mintha a személyes mélységeidet kutatnád, és ez az elmúlt hat év mély gondolatainak gyűjteménye lenne.
RM: Érzem, hogy vannak dolgok, amiket ki kellene mondanom ahelyett, hogy csak magamban emésztem meg. Biztos vagyok benne, hogy vannak, amit el kellene mondanom, de sosem érzem megfelelőnek a pillanatot. Minden, amit valaha elértem az annak volt köszönhető, hogy egy csapat tagja voltam és sose jutottam volna odáig a saját jogomon, ezért nem vagyok annyira magabiztos azzal kapcsolatban, amivel egyedül kell megbirkóznom. Így gondolnom kell arra, hogy úgy éljek, mint önmagam és mint a BTS része. A BTS számomra a családom. Egymás mellett álltunk a nagy krízisek idején és együtt kellett szembenéznünk a boldog és a szomorú dolgokkal is.
Azért jutottál erre a következtetésre, mert ilyen sokat tanulmányoztad a művészeteket?
RM: Igen. Pontosan erre jöttem rá. Olyan dolgokat kell alkotnom, amik az idő múlásával is ragyogni fognak. Valami sokkal időtlenebbet kell készítenem. Még mindig fiatal vagyok és rengeteg dolgot kell csinálnom, viszont nem tudom, hogy képes vagyok-e ezt vágyat egyedül kielégíteni, de jobb, ha ezt az irányt az eszemben tartom. Ha úgy dolgozom, hogy ennek nem vagyok tudatában, akkor a mostani mindent gyorsan letaroló és gyorsan változó algoritmusok világában az általam készített dolgok elavultnak fognak tűnni. Tényleg úgy érződik, hogy mindent kihajítunk pár év után amilyen gyorsan változik a világ, ez pedig arra késztet, hogy valamiféle örökkévalóságot lenne jó elérni. A zene vagy tesz valaki számára valamit vagy nem, de ha a művészekre és a készítőkre nézel, akik elértek már valamit, ők azok, akik hűek maradtak a lényegükhöz az adott időszak divatjától függetlenül, még ha ez magányossá is tette őket, vagy ők lettek azok, akik ezt megvédték bármi is történt a világban.
Az új dolgok gyakran olyan keretek között jönnek létre, amit szavakkal nem lehet leírni.
RM: Azt hiszem továbbra is a saját utamat kell követnem. Ezt az egyet biztosan tudom. Tovább kell rajzolnom ahhoz, hogy tudjam, amit most rajzolok az egy elefánt lesz vagy sem. Mindössze ennyit tudok, mást nem. (nevet) Megértem, hogy mennyire nehéz mindig nyitottnak lenni saját magammal kapcsolatban, de én csak így tudom ezt folytatni, az őszinteség pedig működni fog. Végső soron, ha nem akarsz sóvárgást vagy épp megbánást érezni, meg kell próbálnod. Oda jutsz, hogy a saját jogodon kell megpróbálnod a dolgokat, ezt pedig gyakorlással tudod kivitelezni. A 2015-ben megjelent mixtape-em esetében a belső rappert hívtam elő, azt akartam megmutatni, 2018-ban a saját kedvenceimet vettem újra elő és egy sötétebb, mélabúsabb oldalamat mutattam meg. Most reményteljes vagyok és azt gondolom, hogy talán most 2022-ben elég lesz, ha átadok valamit miközben tisztán önmagam vagyok.
Eszembe jutottak a stúdiód környékén készített képek, amiket közzétettél Instagramon. Különböző alkotásokat helyeztél el a stúdiódban és körülötte is, és fényképeket készítettél miközben ott sétálgattál, mintha az érzelmeid lenyomatait hagynád hátra. Azt éreztem, hogy a kapcsolat a fényképek között, még hang nélkül is, téged képvisel.
RM: Az absztrakt gondolataimat szeretném zenével kifejezni – de nehéz. Még én sem vagyok elégedett néha magammal. (nevet)
Az általad látott és olvasott dolgokat a zenén keresztül kell kifejezned, tehát akkor nem jössz rá automatikusan, hogy mit próbáltál csinálni, amikor tényleg megpróbálod?
RM: Váó, megnyugtató ezt hallani. Nem gondoltam még rá ebből a szempontból. Nem vagyok benne biztos. Meg kell próbálnom kideríteni. Azt hiszem tudni fogom, ha egyszer kipróbálok valamit és meglátom milyen válaszokat kapok rá. Olyan érzés lesz majd, mint „ez lenne az?”
Most, hogy a Prooffal sikerült, talán tudni fogod, ha más munkákkal is megcsinálod majd párszor.
RM: Igen, rengeteg mindenen dolgozom. Azt hiszem értem, hogy mire gondolsz. Azt hallani, hogy egy-két újabb tapasztalattal később tudni fogom, jó érzés. (nevet)
Ahogy már mondtam, rengeteg mindent értél el nagyon korán az életben. Azért, mert a BTS tagjaként éltél.
RM: Ah, nem tudom. Tényleg. (nevet)
Eredeti cikk: https://magazine.weverse.io/article/view?ref=artist&lang=en&artist=1&num=438
Kreditek
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Minji Oh
Visual Creative Team. Leehyun Kim(BIGHIT MUSIC)
Photography. Hyea W. Kang / Assist. Jisu Um, Yonguk Shin, Heehyun Oh, Chiho Yoon
Hair. Som Han / Assist. Hwa Yeon Kim, Seong Hyeon Hwang
Makeup. Dareum Kim / Assist. Yuri Seo, Sunmin Kim
Stylist. Youngjin Kim / Assist. Yesong Kim, Bongkyu Kim
Set Design. Darak(Seoyun Choi / Yehui Son, Ayeong Kim)
Artist Protocol Team. Shin Gyu Kim, Jin Gu Jang, Su Bin Kim, Jung Min Lee, Da Sol An, Jun Tae Park, Seung Byung Lee, Hyeon Ki Lee, Dae Seong Jeong, Ju Sang Lee