„A saját zenémen keresztül akarok bizonyítani”
Jungkook a BTS tagjaként nőtt fel. Ez a "bizonyíték" a BTS-ről.
[Weverse Magazine; 2022. június 15.]
A Proof-on, a „Yet To Come” a „Run BTS” és a „For Youth” esetében is te jegyzed a dalokban a kezdést. Kellett bármilyen különleges technikát alkalmaznod a felvétel során?
JK: Általában csak meghallgatom a dalt, hogy elkapjon a hangulata és úgy állok neki felénekelni - nincs kifejezett módszerem erre. De, hogy leegyszerűsítsem, a “For Youth” dalt nagyon fájdalommal teli módon énekeltem, a “Run BTS”-t olyan stílusban, ahogy nagyon régen nem csináltuk már és a “Yet To Come”-ot hasonló érzéssel, mint a “Life Goes On”-t. Állandóan az volt bennem, hogy újra akarom venni. Hiszem, hogy jobban is tudtam volna csinálni, de amikor a felvételek készültek eléggé hektikusak voltak a dolgok.
Sok időt töltöttél V LIVE-n azt mesélve, hogy hogyan közelíted meg az éneklést, mint munkát, tevékenységet. Ezek a gondolatok visszaköszönnek a hangszínedben is, ahogy felvetted az énekeket?
JK: Valami újra akkor jöttem rá, amikor befejeztük a munkát: amikor készül a felvétel, az érzelem sokkal fontosabb, mint az énektechnika. Ezt figyelembe véve hallatszik jobbnak a hangom, amikor élőben szól, mint a stúdió felvételen, tehát az élő és a lemez verzió kicsit eltér egymástól.
A hangod erőteljesebbnek, másabbnak hangzik, amikor angolul énekeltél a “Dynamite”, a “Butter” illetve a “Permission to Dance” esetében. A “Yet To Come” már a kezdetektől fogva szenvedélyesnek hangzik például. Mire fel ez a különbség, változás?
JK: Korábban, amikor a stúdió felvételeket készítettük nagyon a dalra, a hangzásra magára koncentráltam, jelenleg viszont arra, hogy a hangom minél jobban szóljon anélkül, hogy túlhajlítanám, vagy túldíszíteném, csak a beszéd hangomat használva inkább. Tehát kevesebb díszítés és több tiszta, őszinte hang.
Az instagramra feltöltött „Chilly, Windy Night in 1991” és a „Hate Everything” feldolgozásaid valami teljesen újnak hatottak. Az éneklésed sokkal inkább úgy hangzott, mint a sima beszédhangod, ezért gondoltam, hogy elkezdett jobban érdekelni ez a stílus.
JK: Jómagam is így érzem, azt akarom, hogy az éneklésem – a hangom – jobb legyen. Ha a énektechnikákról van szó, mindig sokszor hajlítottam, ezért most úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha tudnék ugyanilyen jól énekelni a természetes, alap hangomon is. Azt akarom, hogy az emberek akkor is jónak tartsák a hangomat, amikor olyan stílusban énekelek, ami inkább egy átlagos beszédhez hasonlít, szóval manapság ezt gyakorlom. Vagyis pontosabban azt gyakorlom, hogy úgy használjam a hangom, ahogy van [túltolás nélkül].
Szeretsz ezen a hangodon énekelni?
JK: Őszintén, sokszor van, amikor nem. Amikor visszahallgatok egy régebbi előadást, van, hogy arra gondolok, néha túlzásba estem vagy nagyon igyekeztem, hogy a hangom tökéletesnek tűnjön; viszont utána megpróbálom ezeket elénekelni a beszéd hangomon és úgy érzem, hogy el van az egész hangolva, nem jól szól. Tudom, hogy szebb hangokat is tudok énekelni, de akkor is így próbálom kihozni a hangokat.
A „Stay Alive”-ot a természetes hangodhoz közelebbi tartományban énekelted, néhány rész tagadhatatlanul SUGA-san hangzik, ugyanakkor kihívás elé állítottad saját magad a magas hangokkal.
JK: Yoongi semmit sem kért, hogy így vagy úgy csináljak. Örültünk, hogy a dal úgy sikerült, ahogy (nevet), de nehéz volt. A felvétel maga is kemény volt. Nehéz volt, mert nem volt tökéletes és mert sokszor nem tudtam én sem megcsinálni, hiába próbáltam annyiszor. Többé-kevésbé magamat hibáztattam. A dal jó választás volt, a felvétel a végére jól ment, viszont nem annyira könnyedén.
Dalolva jöttél be az interjúra most is. Rengetegszer láttalak már énekelni. Mit jelent maga az éneklés számodra?
JK: Ah… ami az éneklést illeti, azt szeretném, ha a nevem egyfajta rövidítés lenne rá. Az éneklés összefoglalása röviden. Szeretném, ha sokan észrevennének és remélem, hogy egyszer eljutok oda, hogy ha hallom a saját énekemet, akkor arra fogok gondolni, hogy „váó, tényleg nagyon, nagyon jó vagyok”. Más szavakkal mondva, szeretnék nagyon jól énekelni és mindeközben jól is érezni magam. Nem mindig van meg ez az érzés, de… egyszerűen jó akarok lenni. Most, hogy énekes lettem és rengeteg színpadon megfordultam már, voltak idők, amikor annyira jó előadást nyújtottam odafenn, hogy én magam is libabőrös lettem. Ezek a tapasztalatok támogattak abban, hogy folytassam, hogy el tudjam képzelni, milyen lenne szabadon és szórakozva énekelni egy tökéletes dalt a színpadon? Minden gond nélkül, csak úgy, mint a képzeletemben [ezt akartam a színpadon is megcsinálni].
Innen nézve, mi a véleményed a nemrég lenyomott koncertről?
JK: Az első két las vegasi előadás után gyakoroltam egy kicsit ezt a másik irányt, szemléletet és arra gondoltam, hogy miért nem próbálok meg így énekelni most? Szóval a harmadik és negyedik előadásra már így készültem. Kifejezetten jól éreztem magam a második és a negyedik koncerten. Rengeteg erőm volt, a torkom is rendben volt még a második fellépés végén is. Viszont az utolsóra kezdtem elveszteni az erőmet – a hangom ellenben még mindig jó volt. Azért volt nehéz, mert úgy éreztem, hogy nem tudom kellően bemelegíteni a hangomat a COVID-19 fertőzés után. Ezért nagyon aggódtam a második előadás miatt, viszont végül éreztem, hogy túllendülök az akadályon, ami izgatottá tett és nagyon szórakoztató volt. A negyedik koncert előtt vettem pár leckét, ami újabb ötletet adott, hogy hogyan közelítsem meg a dolgokat. Tudni és nem tudni a technikát hatalmas különbséget jelent. Fizikailag fárasztó volt, de maga a koncert olyan önbizalmat adott amikor rájöttem, hogy egyes daloknál tudtam, hogy mi fog következni, hogyan kell hangzania – ez könnyebbséget okozott. Szóval mindennek ellenére azt mondtam magamnak, hogy a legjobb lenne egy bizonyos stílust gyakorolni ezentúl. De összességében nagyon szórakoztató volt az egész.
Talán ez volt az, amikor megtaláltad a Te módszered az előadásra.
JK: Elég kellemetlen volt az első show alatt az előadás, de ahogy a fellépés haladt előre úgy kapott el az egész hangulata. A koncert után jöttem rá, hogy szeretek egy igazi műsort előadni. Imádtam, hogy végre újra szerepelhettünk a színpadon és ezt szeretném a továbbiakban is csinálni.
Az egészre való felkészülés és az egyéb munkáid kihatnak-e a mindennapi életedre? Például a V LIVE alatt azt mondtad, hogy a nyelvedet a szájpadlásodhoz nyomod, hogyha képet készítesz, mert élesebbé teszi a vonásaidat, viszont ezt a szokás az éneklésben el akarod hagyni.
JK: Még nem tudtam erről leszokni. Nehéz (nevet). De közben még sem igazán az. Szeretek az ilyen apróságokra is odafigyelni. Emlékeztet arra, hogy próbálok változni, legalábbis az adott pillanatban.
Hogy érzed magad, amikor arra gondolsz, hogy „Ez elég jó” vagy hogy „Jobb lettem”?
JK: Az elég sosem elég, de az jó érzéssel tölt el, amikor az angol órák alatt a tanár kérdez tőlem valami szót, amit megtanultam és azonnal tudok rá válaszolni. Olyan jó érzés, hogy tényleg megjegyeztem! Az éneklés esetén vannak egyedi helyzetek, amikor minden klappol. Vagy vannak pillanatok, amikor könnyű az egész és arra gondolok, ezért volt az a rengeteg gyakorlás, nemde? Azt szeretném, hogyha minden nap ilyen lenne. (nevet)
Amikor a las vegasi koncerten a közönséghez beszéltél, legtöbbször angolul tetted. Ez is a kemény munka eredményét mutatja.
JK: Hálás vagyok, amikor mások ezt észreveszik és megjegyzik, hogy sokat javultam vagy hogy jó vagyok, de én magam sosem érzem így. Úgy hiszem, hogy amit angolul mondtam, az egyszerűen jobban hangzott az embereknek, mint amire számítottak. Mert nem hibáztam benne. De nem hiszem, hogy ez olyasmi, amire büszkének kéne lenni. Ha az egész koncertet képes lettem volna angolul levezényelni a súgó nélkül, akkor azt mondtam volna, hogy tényleg sokat fejlődtem, de ettől még messze vagyok. Hosszú út áll még előttem ha erre gondolok és mindig szeretnék mindent nehézségek nélkül, azonnal kimondani. Ha azt mondom, hogy jól csináltam, akkor az csak arra a pillanatra vonatkozik. De utána? Jobbnak kell lennem. Gyorsan. Gyorsan, gyorsan, gyorsan. (nevet)
Ez igaz az életed más területeire is? Mostanában box-szal szeretted volna az erőnlétedet fejleszteni.
JK: Inkább az ellenkezője. Rengeteg tervem van, de a személyiségjegyeim nem igazán passzolnak hozzá. Lusta vagyok, kifejezetten inaktív és a legtöbb dologgal egyszerűen nem foglalkozom. Ezért igyekszem emlékeztetni magam arra, hogy megígértem magamnak, hogy megpróbálok aktív életet élni, még ha ehhez meg is kell erőltetnem magam. Újabban sokszor érzem így, igyekszem megragadni ezt az érzést és nem elszalasztani a lehetőséget. Tegnap, például, hazamehettem volna lazulni a nap végén, de inkább még egyszer edzettem. Szerintem meg kell erőltetned magad, hogy megcsináld azokat a dolgokat, amiket csak koloncnak érzel – szépen, egymás után. Így próbálok hozzáállni.
Ez nem kevesebb lustaságot és több munkát jelent? (nevet)
JK: Bárcsak nem így működnék (nevet). Mármint félreértés ne essék, nem csak azokat a dolgokat csinálom meg, amik szórakoztatnak – jól érzem magam és élvezem a dolgok tanulását, amikor végre odajutok – de gyakran ingerült leszek ha valamit meg kell csinálnom egészen addig, amíg oda nem kerülök és el nem kezdem (nevet). Valószínűleg ezért csinálok most olyan plusz dolgokat, amik abban segítenek, hogy jobb énekes legyek. Épp most próbálok egy új hangszeren megtanulni játszani, nem hinném, hogy azonnal magabiztos lennék benne, de ettől még ugyanúgy meg akarok tanulni dobolni. A tánc pedig segít abban, ha színpadon vagyok. Zenét hallgatsz tánc közben, ami szerintem szintén segítség [a fejlődéshez]. A boxolás pedig segít erősebbé válni és még ráadásul jó móka is. Azért választottam ezt, mert ez a legszórakoztatóbb aerobikos mozgás. Könyveket olvasni és gyakorolni pedig azért, mert dalszövegeket akarok írni. Ugyanez vonatkozik az angolra is: nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de ha angolul kell beszélnem vagy interjú adnom, akkor használni tudom majd és a dalszövegíráshoz is jó lesz. Úgy érzem ezek mind az énekes-lét velejárói.
Már így is rengeteg mindent csinálsz, mint a BTS tagja. Mi vezet ahhoz, hogy ezeket az új dolgokat kipróbáld?
JK: Mert végül is ki akarom próbálni. Látni akarom, hogy képes vagyok ezeket megcsinálni. Szerintem a karakterem kifejezetten ellentmondásos. Meg talán a büszkeséghez is van egy kis köze? Van olyan, hogy látok valakit valamit megcsinálni és arra gondolok, ha ők megtudják, akkor én miért nem? Ha ráadásul valaki olyat látok, aki nagyon menő, akkor az adja meg a löketet, hogy én is elkezdjem.
Szerintem akikkel körbeveszed magad, azok személyisége is fontos, ha csak együtt dolgoztok vagy csak beszélgettek.
JK: Egyetértek, egyetértek. Nem hinném, hogy lenne más, amivel igazán tudnám magam motiválni a többiek segítsége nélkül.
A többi tag nagy hatással lehet rád.
JK: Nagyon naggyal. Már csak az, hogy a többiek kiadják a mixtape-jüket elgondolkodtat, hogy nekem mikor kéne csinálnom egyet? Lennie kell valaminek, amivel én is tudok bizonyítani.
A te „Proof”-od [bizonyosságod] innen jön – sokkal inkább, mint a Grammy megnyeréséből.
JK: Azt hiszem, a mi helyünk már ott van attól független, hogy most nyertünk-e vagy sem Grammyt. Az csak, nem is tudom – egy jó tapasztalat volt? Én legalábbis rájöttem, annak ellenére, hogy tudtam, a Grammy-díj megnyerése hatalmas dolog, nem igazán érdekelt, hogy nyerünk-e. Sokkal inkább az érdekel, hogy a zenémen keresztül bemutassam saját magam. És jó élmény volt látni a többi előadást olyanoktól, akiket sose láttam még élőben.
Ez arra emlékeztet, amikor Te, J-Hope és Jimin a „Butter” remixre táncoltatok hárman (mint 3J). A színfalak mögötti videó megmutatta, hogy többször felvettétek az egészet. És nem ez lenne az, ami igazán számít?
JK: Amikor Hoseok megkérdezett bennünket, sejtettem, hogy nem lesz könnyű, de akartam valamit csinálni. Azok a dolgok, amiket igazán meg akarunk csinálni általában elég jól szoktak végződni. Újra azt éreztem, mintha gyakornok lennék miközben csináltuk. Nagyon jó móka volt, mert teljesen más érzést adott, mint egy albumon dolgozni. Szóval felvettük a videót, de mindig volt egy vagy kettő rész, ahol kiestünk az ütemből. Folytattuk a felvételt, noha úgy éreztük nem úgy alakul, ahogy szeretnék, majd miután végeztünk nem múlt el ez az érzés, hogy valami nem jó úgyhogy a nap végén újra felvettük az egészet.
Miért folytattátok a felvételt ezek után?
JK: Csalódottak lettünk volna ha nem így teszünk. Persze, szórakoztató volt, de másik oldalról nézve meg arra gondoltam, hogy csak ennyit tudunk? Fejben megvoltak a mozdulatok, de a tükörben látva valahogy darabos volt. Ekkor arra gondoltam, hogy jobb lesz ha egyedül gyakorlok, hogy ezt megelőzzem. Élesen tudatosult bennem, hogy tovább kell gyakorolnom a táncot és úgy tudok fejlődni csak.
Nem bonyolult kiadni valamit, amikor olyan sokáig dolgoztál rajta, amíg személyszerint nem érezted, hogy jó lett? Mint, amikor valaki hezitál egy dal megjelentetése előtt, amit ő írt?
JK: Ezért van annyira sok dal, amit már megírtam, de nem mutattam meg. A sok erőbedobás után, amit abba fektettem, hogy megírjam ezeket, arra kellett volna rájönnöm, hogy csak szerkesztést igényelnének és utána meg lehetne jelentetni, de amikor újra meghallgattam őket egy kicsivel később, már nem hangzottak jól és töröltem őket.
Ah… micsoda kár.
JK: Elég sokáig így álltam hozzá. A többiek mondták, hogy meg kell jelentetnem dalokat. Így fogok rájönni, hogy mi a jó és mi a rossz. Szóval mostanában dalokat szerzek.
Meghallgattam a „Still With You (Acapella)” [Proof CD3] verziót és a hangszíned más, mint amikor a BTS-szel énekelsz, nagyon nyugodt és a részletekre figyelsz. Ha ilyesmi dalt adtál volna ki, akár a névjegyeddé is válhatott volna ez a stílus.
JK: Azt hiszem az, hogy visszavettem a dal tempójából sokat segített. Bevallom, akkoriban nagyon be is jött. Talán most még jobban. Arra gondoltam, hogy ez a kezdés jó irányt adhat a további megjelenéseimnek… összeségében tehát helyes döntést hoztam.
Részt vettél a „Run BTS” megalkotásában. Melyik részén dolgoztál Te?
JK: Vegyesen csináltuk. Hoseoknak, Namjoonnak és nekem gondjaink akadtak a dallammal az első szakasznál, úgyhogy külön dolgoztunk rajta, majd megjegyeztem, hogy én is megpróbálnék írni valamit, ami végül jól hangzott, így végül az enyém lett az első szakasz teljesen. Egy új dallamot írtam rá, majd egymás részeit egybe kötöttem.
Azt hiszem erre mondhatjuk, hogy része a produkció kialakításának. Talán a jövőbeli anyagokkal is fogsz majd ilyet csinálni.
JK: Szeretném, ha különleges lenne. Olyan dalszövegeket akarok írni, ami semmit sem jelent, mint amikor egy dalban csak egyetlen szó, a „yeah” ismétlődik egy egész szakaszon keresztül – vagy valami ilyesmi – de nehéz. Gondolkodtam azon is, hogy más szövegírókkal dolgozzam együtt, de először magamtól akarom megpróbálni.
Sejtésem szerint lassan, de biztosan fejlődni fogsz, ha így folytatod. Miben sikerült kifejezetten előrehaladást elérned a debütálás óta? Ha már az új dalok a Proofon visszatekintenek a múltra.
JK: Véleményem szerint a pandémia után változtam a legtöbbet. Annak kezdetétől nézve mostanáig változtam a legtöbbet.
Milyen módon?
JK: Nyugodtabb vagyok. Sokkal tisztábban és bizonyosabban látom zeneileg a dolgokat most, hogy kicsit visszavettem. Nem mondanám, hogy teljes mértékben felnőttem volna, de az érzés lassan elér hozzám. Csak még nem igazán fogtam fel.
Változott valami abban, hogyan látod a körülötted lévő embereket vagy épp a világot?
JK: Nem tudom. Szerintem az egész személyiségem nagyon sokat változott. Régen nagyon érzelmi alapú voltam és sokszor elvesztettem a hidegvérem. Néha hagytam, hogy az érzelmeim kihozzák a legjobban belőlem, de a pandémia óta sokkal lazább lettem és racionálisan valamint realistán tudok a dolgokra tekinteni. És nem leszek olyan könnyen dühös. Még az életszemléletem is elég vadul állt mindenhez, de most már sokkal biztosabb lábakon áll.
Mit gondolsz a többiekről, ha most, ebből az új szemszögből nézel rájuk?
JK: Amink most van más, mint az a szenvedély és szellem, ami akkor megvolt, mikor fiatalok voltunk, de mind ambíciózusak és ötlettel teliek vagyunkk és hálás vagyok, hogy mindnyájan folytatják ezt a zenei becsvágyukat. Ha a tagok nem úgy fejezték ki volna a zene iránti szeretetüket, mint most is – máshogy nőttem volna fel és más lennék. Köszönöm, hogy továbbra is a munkára koncentrálunk.
Megint itt a motiváció.
JK: Igaz, igaz (nevet).
Kreditek
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Minji Oh
Visual Creative Team. Leehyun Kim(BIGHIT MUSIC)
Photography. Hyea W. Kang / Assist. Jisu Um, Yonguk Shin, Heehyun Oh, Chiho Yoon
Hair. Som Han / Assist. Hwa Yeon Kim, Seong Hyeon Hwang
Makeup. Dareum Kim / Assist. Yuri Seo, Sunmin Kim
Stylist. Youngjin Kim / Assist. Yesong Kim, Bongkyu Kim
Set Design. Darak(Seoyun Choi / Yehui Son, Ayeong Kim)
Artist Protocol Team. Shin Gyu Kim, Jin Gu Jang, Su Bin Kim, Jung Min Lee, Da Sol An, Jun Tae Park, Seung Byung Lee, Hyeon Ki Lee, Dae Seong Jeong, Ju Sang Lee