[FORDÍTÁS] The Art Basel Podcast - RM interjú

 

The Art Basel Podcast - RM interjú
 [2022. június 28.]

2022 júniusában Namjoon az Intersections: The Art Basel podcast vendége volt, ahol mesélt egy kicsit arról, hogyan is indult el a karrierje a BTS tagjaként, minek köszönhetően kezdett el érdeklődni a képzőművészetek iránt, és hogy milyen művészek voltak rá hatással amatőr zenészként, később pedig már műgyűjtőként is.

Itt olvashatjátok a podcast magyar fordítását.

Helló, ez itt Marc Spiegler (MS), és az Intersections: The Art Basel podcastet hallgatjátok. Ezzel a résszel veszi kezdetét a második évadunk. Már számos meglehetősen ismert személy vendégeskedett eddig a podcastben, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy egyikük sem volt olyan híres világszerte, mint Kim Namjoon, akit a legtöbben RM-ként ismernek, és aki már majdnem egy évtizede a BTS nevű k-pop csapat vezetője.

Az elmúlt két évben a BTS nemzetközi befolyása megerősödött, és nem csak messze túlmutat Koreán, de a hatása túllépi a zenei világ határait is. A státusza miatt Namjoon kulturális befolyása óriási, így amikor művészeti alkotások gyűjtésébe kezdett öt évvel ezelőtt - amit a közösségi felületeken sem rejt véka alá -, meglehetősen nagy hatása volt azokra a művészekre, a galériákra és múzeumokra is, akiket támogat.

Ez a legelső podcast, amit Namjoon angolul csinált végig. Megosztotta a gondolatait Korea kulturális erőként való felemelkedéséről és arról, hogyan építi ki egy művész az örökségét, valamint beszélt az arra vonatkozó terveiről is, hogy kiállítási helyszínt nyit Szöulban, Dél-Koreában.

Miközben ezt az epizódot készítettük elő a publikáláshoz, váratlan dolog történt: a BTS az egész zenevilágot sokkolta a bejelentéssel, miszerint a csapat tagjai a szóló karrierjükre fognak összpontosítani. A menedzsmentjük szerint a csapat azt tervezi, hogy továbbra is aktív marad – idézem, “számos különféle formában”. Hogy ez pontosan mit is jelent a BTS és Kim Namjoon számára, az egyelőre még a jövő zenéje. Ugyanakkor ez a fejlemény vitathatatlanul más megvilágításba helyezi (Namjoon) reflektív válaszait, amit ebben az interjúban adott, különösen a saját örökségének és szóló karrierjének vonatkozásában.

Kim Namjoon, üdv az Intersectionben!

Namjoon: Helló!

Marc: Mesélj arról, hogy hol is vagy most, csak hogy a hallgatóink kapjanak egy képet róla.

Namjoon: Szöulban vagyok, Dél-Koreában élek. Itt most éppen este hét óra van és a stúdiómban vagyok az ügynökségnél. Ez az én kis stúdióm, és itt van egy festmény mögöttem.

Marc: Kezdjük az elején. Miközben az interjúra készültem, azt olvastam, hogy egy középiskolai tanár mutatta meg neked Eminemet. Ez valamikor még (Eminem) karrierjének az elején lehetett valószínűleg.

Namjoon: Tizenhárom éves voltam, amikor először hallottam Eminemet, ha jól emlékszem. A Without Me-t, ha pontos akarok lenni. És természetesen ott volt a film is, a Nyolc mérföld. Elég felkapott volt, és egy kamasz fiú számára a rap, a kifejezések és maga a színészi játék is elképesztő volt. Arra gondoltam: váó, olyan akarok lenni, mint ő. Olyan jól akarok rappelni angolul, mint ő, és egyszer én is szeretnék egy Cyphert, és én fogom megírni a szöveget. Az a vicces az egészben, hogy azelőtt, amikor még általános iskolás voltam, költő vagy író akartam lenni. Amikor megismerkedtem Eminemmel és Nasszal, az álmom, hogy költő legyek magától értetődően mozdult el abba az irányba, hogy rapper legyek.

Marc: Úgy hiszem, hogy Koreában ez a(z) (zene)ipar egy meglehetősen komplex jellemzője, ezért kérlek beszélj egy kicsit arról, hogyan lettél a rendszer része. A siker azonnali volt? Mikor kezdted?

Namjoon: Tizenhárom éves voltam, amikor megismertem Eminemet és Nast, és tizennégy évesen kezdtem el saját szövegeket írni. Akkoriban volt egy online közösség, ahol kezdő zenészek és rapperek megmutathatták a szövegeiket és a zenéiket. Rossz volt, de ugyanakkor annyira őszinte is. A közösség részévé váltam, megmutattam nekik a cuccaimat és a stúdiós munkáimat, és tulajdonképpen így kezdődött a hobbim. Aztán tizenhat éves lettem, és a rendszer része akartam lenni, ahogy azt te is mondtad.

Csatlakozni akartam egy koreai underground ügynökséghez, elküldtem nekik a jelentkezésemet és a zenémet, és be is jutottam. Az utolsó körben* élőben kellett előadni zenészekkel, még csak tizenhat voltam, elfelejtettem a szövegemet, ideges voltam, és nagyon rosszul sikerült az egész. Azt gondoltam, hogy nincs tehetségem az efféle offline dolgokhoz, nem úgy, mint a stúdióban. A színpad teljesen más. Úgyhogy igen, ez is megtörtént. Utána jött a középiskola, levágattam a hajamat és úgy voltam vele, igen, ez az én utam. Tanulnom kell, jó tanulónak kell lennem. A végzet azonban viccesen működik. A fellépésen, amit elrontottam, ott volt egy rapper is, aki híres Koreában. Látta az előadásomat, kinevetett, amiért elfelejtettem a szövegemet, de ennek ellenére meglátta bennem a lehetőséget akkor, mert később felhívott azzal, hogy itt van ez az ügynökség, HYBE**, és hogy a CEO, Bang Shi Hyuk fiatal kölyköket keres, akik tudnak dalszöveget írni és szeretnek rappelni. Azt válaszoltam neki, hogy már feladtam ezt a dolgot. Nem mondtam meg a szüleimnek, de végül találkoztam vele titokban. És így kezdődött el az egész.

*A koreai ügynökségek gyakran több körös válogatót tartanak, aminek a nyertese lehetőséget kap arra, hogy bekerüljön az ügynökség (újonnan induló) csapatába, de a végleges státuszt tagként általában gyakornoki próbaidőszak előzi meg. (A BTS-ben RM volt az egyetlen, akit azonnal leszerződtettek, SUGA a Hit It meghallgatás második helyezettjeként kapott lehetőséget, de a többiekkel együtt még ő is gyakornokoskodott, mielőtt a BTS végleges tagja lett.)

**HYBE, akkoriban még Big Hit Entertainment.

Marc: Mi volt a neve?

Namjoon: Sleepy.

Marc: (nevet) Tehát, ha Sleepy nem hív fel, akkor ki tudja, mi lesz belőled. Egy üzletember, talán?

Namjoon: Igen, üzletember, mint az apám.

Marc: Bárki lehet lámpalázas, de szerencsére a te esetedben ez nem volt végleges. Ez az út vezetett a BTS-be - a csapatba, aminek a vezetője vagy -, vagy voltak más megállók is útközben?

Namjoon: Én voltam a BTS első tagja. Mr. Bang, a CEO-nk, velem kezdte a csapatot. Azt akarta, hogy én legyek a csapat első tagja és a vezető is egyben, az első, akivel a csapat kezdődött. Gyakornokokként kezdtünk a BTS-ben, és több mint harmincan voltunk, de sokan kiestek. A harmincból hét tag maradt a csapatban, 2013-ban jelent meg a debütáló kislemezünk. Kilenc éve történt már. Eddig ráadásul együtt is laktunk, így a teljes út számunkra már 12 éve tart.

Marc: Kijelenthetjük, hogy ennek a 12 évnek az első felében a BTS elsősorban koreai/ázsiai jelenség volt. Öt évvel ezelőtt azonban hatalmas áttörést értetek el, mind a közösségi médiában, mind a Billboardon, valamint számos más területen is. Történt valami, és kíváncsi vagyok, hogy mi is volt ez pontosan. Mi volt az, aminek köszönhetően a BTS egy elsősorban koreai előadóból globális jelenséggé nőtte ki magát? Milyen volt megélni ezt az egészet? Milyen érzés volt, hogy hirtelen nemzetközi szupersztárrá váltatok?

Namjoon: Amikor a BTS-t nézzük, figyelembe kell venni a rajongóinkat is, az ARMY-t, hiszen ők a másik felünk, a másik szárnyunk, a csapat másik fele. Valóban különlegesek. És nem csak az energiájukról és a rajongásukról van itt szó, tényleg tettek értünk. Üzeneteket küldtek amerikai DJ-knek, hogy játsszák le a dalainkat a rádiókban, mert a rádiós lejátszás kiemelten fontos a Billboard listákhoz. Úgy gondolom, hogy mindez az embereknek és a szeretetüknek köszönhetően történt. Mindennek a középpontjában lenni meglehetősen furcsa. A művészet, különösképpen a képzőművészet segített nekem abban, hogy ne őrüljek meg és kibírjam ezt a felhajtást.

Marc: Ez a beszélgetésünk egyik sarkalatos pontja, az ok, amiért a podcast vendége vagy: gyűjtőként igazán elmerültél a vizuális művészetekben, és közben véleményvezérként – kiemelten a koreai művészi szcéna egyik támogatójaként – is elhíresültél. Hogyan kezdődött? 2017-2018 volt az az időszak, amikor igazán vonzani kezdett a művészet? Emlékszel még rá, hogyan kezdődött?

Namjoon: Igen, emlékszem rá. 2018-ban történt, alig négy évvel ezelőtt. Amikor Amerikában és Európában turnéztunk, meglepően sok időm volt. Nem járok klubokba, és nincsenek külföldi barátaim. Sok szabadidőm volt. Akkoriban a legtöbb időt a hotelszobámban töltöttem, videókat néztem YouTube-on vagy Netflixen, vagy valami mást csináltam, és közben untam magam. Egy nap aztán utánanéztem, hogy van-e valami látnivaló vagy valamilyen hely, ahova elmehetek, és így kötöttem ki ott, hogy miért ne mehetnék múzeumba? Először a Chicagói Művészeti Intézetbe látogattam el még 2018-ban. Fogtam magam és elmentem. Megnéztem az elképesztő festményeiket – Seurat, Monet, Picasso és olyan művészek képeit, akiket ismertem már azelőtt is, hogy a művészvilág részese lettem.

Tulajdonképpen ez volt számomra az első alkalom, mert azelőtt nem volt olyan hely, ahol élőben megnézhettem volna ezeknek a művészeknek a képeit. Megmozdított bennem valamit. [Ezek a festők] már meghaltak – de 2018-ban egy dél-koreai fickó ott, abban a kicsi teremben – én és a művész lenyomata, az ő idejeének egy darabkája – valahogy találkozott egymással. Még mindig felvillanyoz, ha belegondolok. Kicsit irigy is vagyok. Mi a művészet? Mi is ez a festmény? Ez a szín? Mit akartak mondani vele? Ez az első élmény igazán magával ragadott. Sok lehetőségem adódott rá, hogy ellátogathassak a híres múzeumokba Párizsban, New Yorkban, Los Angelesben és más helyeken is.

Marc: Egy érdekes kitérő: valószínűleg nem tudsz róla, és eddig bennem sem realizálódott, de én Chicagóból származom. A Chicagói Művészeti Intézet számomra is az első múzeumok egyike volt, amelyeket meglátogattam.

Namjoon: Ó, valóban? (nevet)

Marc: Igen, tényleg. Elképesztő! Hogy tovább folytassuk az eredeti vonalon: a nemzetközi szupersztársággal járó minden teher a vállaidat nyomja, ugyanakkor annak köszönhetően, hogy globálisan turnéztok és koncerteztek, hirtelen lehetőséged adódott arra is, hogy különböző múzeumokat látogass meg világszerte. Mivel folytatódott? Hogyan nőtt az érdeklődésed a művészetek iránt? Volt valami konkrét mozzanat, ami magával rántott, ami miatt olyan mélyen beleástad magad?

Namjoon: Volt egy pillanat 2017-ben, a Billboard Music Awards díjátadón, amit abban az évben májusban tartottak meg. Öt évvel ezelőtt történt, és időközben a zeneipar egyre nagyobb részével kapcsolatba kerültünk, mint például a Grammyvel is, de ott van a VMA, AMA, CBC, NBC, Jimmy Fallon vagy Ellen műsora is többek között. Ezek mind a bakancslistámon szerepeltek, amikor fiatalabb voltam, élőben látni a Grammyt és találkozni olyan nagyszerű művészekkel, mint Drake - találkoztam Nasszal is, aki a példaképem – és azokkal az emberekkel, akiket a tévében vagy YouTube-on látok. Először hihetetlen volt számomra, de ironikus módon Amerikában találtam rá a gyökereimre.

Ha jól emlékszem egy Los Angeles-i hotelben realizáltam magam született koreaiként. Nem tudtam elszakadni az országomtól. Egyre jobban hiányozni kezdett az országom, a családom és a barátaim, ahogy telt az idő. Először elcsodálkoztam, hogy meg tudok nevezni akár egyetlen koreai művészt is a vizuális művészetek területéről?  Fel tudok sorolni ezer koreai zenészt, de nem tudok megnevezni egyetlen koreai festőt sem. Ez elgondolkodtatott. Amikor visszajöttem Koreába, elkezdtem meglátogatni a koreai múzeumokat. Korea egy kis ország, így nincs rengeteg múzeumja vagy nagy galériái, de amikor volt rá időm, mindig ellátogattam koreai múzeumokba vagy galériákba. Elkezdtem utánanézni, hogy van-e olyan koreai művész, akit tisztelni tudok, vagy ahonnan inspirációt meríthetek.

Marc: Mi volt a legelső műalkotás, amit megvettél?

Namjoon: Egy koreai művész festményét vettem meg, amit 1976-ban készített egy hegyről. Egy aukción vásároltam. A művész neve Dai-Won Lee, Koreában híres. Talán impresszionistának mondanám. Először tehát utánanéztem, megtetszett és egyszerűen csak megvettem. Amikor pedig kitettem a falra, megértettem, hogy mit is jelent egy gyűjtemény és kitölteni vele a falakat. Különös volt. Még mindig spirituális számomra egy kicsit.

Marc: Hogy összefoglaljuk egy kicsit az egészet: elkezdtünk beszélgetni a zenéről és most a művészeteknél tartunk. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen hatással volt rád az elmélyülő kapcsolatod a művészetekkel zenészként és alkotóként.

Namjoon: Szeretek kifejezéseket használni. Nem vagyok oda azért, hogy kétfelé osszam a művészeteket, de ha a festőket és a vizuális alkotókat nézem, a legtöbben azután váltak híressé, hogy meghaltak. Amikor látom a művészeket a munkáikban, a festők és a vizuális alkotók lelke igazán hosszúéletű. Igazán hosszú időszakról van szó. Valaki megfest egy képet a húszas éveiben, megváltoztatja a technikáját a harminc évesen és szobrászkodni kezd negyven évesen. Amikor látom őket, bátorságot merítek belőlük, mert Koreában 29 évesnek számítok már, és amikor 30 évessé válunk, az egy teljesen más dolog. Még mindig fiatalnak számítok, még mindig csak egy fiatal férfi vagyok, de a K-popban a fiúcsapatok világában 30 évesnek lenni már valami mást jelent. Ez igazán szomorú, de ezek a tények. Közben azt érzem, hogy ez az én időm, ez az egész életem csúcspontja? 29 éves vagyok és akár 100 éves koromig is élhetek, és elszomorító, ha most járok a csúcsponton. Azt szeretném, ha sokáig tartana.

Marc: Ez igazán érdekesen hangzik, Namjoon. A beszélgetés elején szó volt arról, hogy hogyan alakult ki a kapcsolat közted és a művészetek között, részben annak az eredményeként, hogy nemzetközi szupersztár lettél. Most viszont azt mondod, hogy az idő közeledtével, amit az emberek általában fiúcsapatok kifutási idejének tartanak, a vizuális művészek életpályája bátorít téged arra, hogy hosszútávban gondolkodj.

Namjoon: Ezzel elég jól összefoglaltad.

Marc: A kérdés már csak az, hogy mire inspirál téged mindez? A definícióját figyelembe véve, nem lehettek örökre egy fiúcsapat, hiszen egy ponton már nagyon messze lesztek attól, hogy fiúk legyetek. Kíváncsi vagyok, hogy szerinted hogyan lehet elérni a hosszú élettartamot [hosszútávú behatást művészként] vagy hogyan lehet egyáltalán nekikezdeni?

Namjoon: Ami azt illeti, a gyűjteményeken keresztül szerintem már elkezdtem. Ott vannak ezek a becses alkotások az otthonomban, látom őket minden nap, előttük ébredek fel reggelente. Emiatt jobbá kell válnom, hozzájuk hasonlóan. Nem akarom, hogy szégyenkezzenek miattam, szóval azt hiszem, ez a büszkeségre vezethető vissza, közben meg vicces is ez az egész. Egy mércét jelentenek a számomra, hogy jobb emberként, jobb felnőttként éljek. Vagy éppen jobb művészként. Egyszerűen csak szeretnék olyan zenét írni, mint az időtálló darabok, amiket csodálok. Tudom, hogy vicces olyasmit mondani, hogy időtlen vagy hosszútávú hatás, mivel még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy másoljam vagy hajtsam ezt az egészet, de úgy hiszem, hogy ez tényleg segíteni fog a harmincas és negyvenes éveimben.

Marc: Nekem úgy tűnik, hogy azzal, hogy művészekkel veszed körül magad – akik közül sokan már halottak, de az örökségük még ma is tovább él – egy olyan vizuális környezetet teremtettél meg, ami arra emlékeztet téged, hogy mit próbálsz elérni. Azt hiszem, muszáj feltenni ezt a kérdést: el tudod képzelni, hogy egy nap megnyílik a Kim Namjoon Magánmúzeum Dél-Koreában?

Namjoon: (nevet) Egy múzeum elég összetett, nem? Szükség van kurátorokra és kiállításra. Ez az első alkalom, hogy ezt kimondom, de őszintén szólva, a terveim között szerepel, hogy nyitok egy kis helyet a saját magángyűjteményemmel, egy kis kávézóval az első emeleten, a gyűjteményem pedig a második és harmadik emeleteken kapna helyet, hogy az emberek bármikor megnézhessék a kollekciót, hogy a koreaiak vagy a látogatók, akik Koreába jönnek, meg tudják nézni. Jelenleg nincs olyan sok múzeum Koreában, ezért a neves koreai művészek munkáit nem igazán látni. Nincs túl sok galéria sem. Emiatt szeretném megcsinálni a sajátomat valamikor.

Marc: Érdekesen hangzik. A közösségi média nyilvánvalóan fontos szerepet játszik az életünkben mostanság. A befolyásod a közösségi médiában óriási, és sokat posztolsz Instagramra műalkotásokról és múzeumokról – érzékelsz valamit abból, hogy az emberek, akik figyelemmel kísérnek, követik a példádat? Úgy értem, hogy amikor múzeumba mész vagy megmutatod egy művész munkáit, a rajongóid elmennek abba a múzeumba és felkelted az érdeklődésüket az adott művész iránt? Népszerűvé teszel szinte mindent, amivel kapcsolatba kerülsz nyilvánosan.

Namjoon: Hihetetlenül hálás vagyok a rajongóknak. Szeretik a bejegyzéseimet és az ízlésemet. Emiatt tulajdonképpen egyfajta kurátorkodásként tekintek az Instagramomra. Mindig azokról a dolgokról töltök fel posztokat, amik igazán tetszettek a kiállításon, a múzeumban vagy a galériában, és az emberek, a rajongók, elmennek megnézni azokat a helyeket, ahol jártam, miután posztoltam róluk. Nagyszerű, hogy az emberek szerethetik valaki más ízlését, és hogy tényleg ott lehetnek, meglátogathatják a múzeumokat és megtekinthetik a műalkotásokat. Ha háromszáz ember nézi meg ugyanazt az alkotást, háromszáz eltérő értelmezésben tapasztalják meg. Egy nap szeretném megosztani a gondolataimat a művészetekről, és természetesen a gyűjteményemet is.

Marc: Egy kicsit bővítsük ki a beszélgetésünk medrét. Akár a BTS-re, akár az Élősködők című filmre, a Squid Game című sorozatra vagy a táncra, mind egy 70-es évekbeli mozgalomra vezethető vissza, ami 4-5 évvel ezelőtt ugrott ki igazán a piacon. Ez egy igazán erőteljes pillanat volt a koreai kultúra számára a nemzetközi kulturális szcénában. Mit gondolsz, ez minek köszönhető?

Namjoon: Korea egy különös, egyedi és érdekes ország. Az Észak- és Dél-Korea közötti horrorisztikus háborút egy igazán kis országként éltük meg az 1950-es években. A 60-as években más nemzetek támogattak minket. Ötven évvel később pedig fordítottunk a felálláson, és mi támogatjuk az egykori támogatóinkat. Nem tudom pontosan meghatározni a koreaiak jellemző vonásait, de mint a koreaiak egyike, úgy gondolom, hogy ott van bennünk a szenvedély, az energia és egy bizonyos szellemiség, amit koreaiul hannak hívunk. Nem tudom, hogy lehetne ezt átfordítani angolra, de a háború és a nagyszüleink, szüleink elnyomásának az időszaka, az a hét év, alakította ki a mai, 2022-ben ismert Koreát.

Marc: Tehát számotokra ez egyfajta késletetett hatás, ami egy ilyen szintű fókuszhoz vezetett.

Namjoon: Igen. És számos haszon és előny származik az új típusú médiumokból, mint a YouTube vagy a Netflix, de különösen igaz a közösségi média vonatkozásában. Csak annyir kell tennünk, hogy megnyomjuk a gombot és a távirányítót, és ha bekapcsoljuk a Netflixet rengeteg koreai sorozatot és filmet találunk rajta. Úgy gondolom, hogy ez egy minőséget és márkát is jelez. Ha az emberek érdeklődnek a koreai dolgok iránt, megnézhetnek valamilyen koreai videót és ez elképesztő. Ez a kultúra ereje.

Marc: Igazán figyelemre méltó, hogy Korea önmagában és kulturális márkaként is erős. Már csak az, hogy valami koreai, felkelti az emberek figyelmét, ami egy izgalmas, új fejlemény.

Namjoon: Pontosan. És nagy felelősséget érzek magamon egy olyan személyként, aki ennek az áramlatnak a része.

Marc: Beszéljünk erről egy kicsit részletesebben. Amikor megismerted a hip-hopot, az egy amerikai import volt Koreában – és most 12-15 évvel később, egy nagy koreai import része vagy Amerikában. Fordult a kocka, mondhatni. Furcsa számodra, hogy olyan emberek rajonganak érted, akik nem beszélik a koreai nyelvet, vagy hogy Lil Nas X-szel is dolgoztál együtt? Ez egy teljesen új szituáció. A koreai kultúra terjed Amerikában, ami akkora befolyással volt rá korábban.

Namjoon: Valóban furcsa, sosem számítottunk rá. Nem sejtettük, hogy 2022 a YouTube vagy a Netflix világa lesz, ez mind váratlan volt számomra. Amikor Amerikába vagy Európába megyünk, a legtöbben azért lepődnek meg velünk kapcsolatban, mert rengeteg stadion van, és mi általában négy teltházas koncertet is adunk stadionokban. Minden amerikai és európai előadót számítva, nagyon kevés művész van, aki képes négy teltházas stadionkoncertet is adni Amerikában, Európában és Ázsiában. Általában úgy vannak vele, hogy ki az a BTS? Mégis hogyan tudnának négy teltházas stadionkoncertet csinálni? Szegények! Még mindig furcsa számomra. A színpadon úgy viselkedek, mint egy zenész vagy sztár, de a színpadon kívül, vagy amikor visszajövök Koreába vagy visszatérek az apró stúdiómba, csak egy gyűjtő vagyok, felmegyek az Art Prize vagy az Art Net oldalára, vagy bekapcsolom a híreket és bulgogit eszek, beszélek a barátaimmal. Számomra ez az élet, többnyire. Tényleg nagyon furcsának és különösnek tartom ezt az egészet, mert én csak egy vidéki fickó vagyok egy kis országból, amit Dél-Koreának hívnak. Úgyhogy igen, nagyon furcsa, ugyanakkor jól érzem magam közben, nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért megtapasztalhatom ezt több, különféle életet. Kicsit olyan, mintha filmet forgatnék.

Marc: Amikor népszerűvé válnak, sok elkötelezettségük lesz és sok figyelem irányul rájuk, sok művésznek változtatnia kell azon, ahogy alkot. Kíváncsi vagyok, vajon te mivel tartod életben az alkotás folyamatát? Van valamilyen trükköd? Milyen szokásaid vannak? Hogyan találsz időt arra, hogy valamit alkoss, amikor mindenki nyilvánvalóan azt akarja, hogy folyamatosan előadj?

Namjoon: Fontos, hogy nyugodt legyek, és úgy akarok dolgozni a zenémen, hogy nem érdekel közben más tényező. Az az igazság, hogy egy csapat tagjaként fel kell adnunk a saját lelkünket vagy személyiségünket, ki kell hagynunk, hiszen hét személyiség része a csapatnak. 18-19 évesek voltunk [többségében], amikor csapatként kezdtünk, most pedig közel vagyunk a 30-hoz. Felnőttünk, férfivá váltunk, más személyiségek lettünk, talán változtak a jövőre vonatkozó elképzelések is. A BTS továbbra is nagyon fontos számomra, és ez a legnagyobb részem, de könnyű elfelejteni, hogy ki is vagyok én és miért kezdtem ezt az egészet, amikor csapatként folyamatosan ilyen intenzitással működtünk. Csak szeretném feleleveníteni és emlékeztetni magamat arra, hogy miért is vágtam bele, hogy mihez is tudok kezdeni a saját dolgaimmal. A harmincas éveimben szeretném kitalálni, hogy létezzek párhuzamosan, mint a BTS egyik tagja és vezetője, RM, és egyszerűen csak önmagaként, Kim Namjoonként, is.

Marc: Úgy hiszem, ez egy kiváló végszó. Hátra van még viszont a két megszokott kérdésünk! Az első: mi volt az első műalkotás, amit valaha láttál?

Namjoon: Szerintem nem ez volt a legelső, amit valaha láttam, de ez volt az első, amit igazán megszerettem: A vacsora. Monet.

Marc: És melyik alkotás indított meg téged legutóbb? Miért?

Namjoon: Nem egy kifejezett műalkotás volt, hanem egy művész. Philip Guston. Először a pink és piros színei kezdtek vonzani, de akkor még nem tudtam, hogy Rothkóval és Paulóval együtt absztrakt expresszionistaként kezdte a pályafutását. A csapat egyik fontos tagja volt, de a többiektől eltérően kellően bátor volt ahhoz, hogy megváltoztassa az egész világát. Hallottam, hogy sokan kinevették, amiért váltott. Úgy gondolom, ha nem változtat a stílusán, meg tudott volna maradni az absztrakt expresszionisták egyikeként, Rothko és Paulo barátjaként, de mivel változtatott a stílusán és bátran szembenézett a fiatalságának problémáival és traumáival, önmaga lehetett Gustonként. Nem egy trend, egy időszak része. Lenyűgöz, hogy ezt meglépte, mert ez annyira más volt az ötvenes-hetvenes években.

Marc: Valóban! Milyen csodás válasz volt. Nem vagyok benne biztos, hogy észrevetted, de ez sok mindenhez visszakanyarodik, amiről most szó volt. Beszélgettünk arról, hogy mit teszel azért, hogy egyedi legyél, ha népszerűségre teszel szert, ha egy mozgalom része vagy? Mit teszel azért, hogy felépítsd az örökséged? Hogyan tartod fenn a befolyásodat?

Marc: Namjoon! Nagyszerű volt, micsoda lezárás! Köszönöm szépen az idődet, és hogy őszinte szívvel meséltél nekünk!