[7FATES: CHAKHO] 32. rész - Vadász (2) (Wattpad)

7Fates: CHAKHO - 32. rész

Vadász (2)

Jaewon tátott szájal bámult a vadászra, próbálva feldolgozni amit az mondott neki. A vadász a fiú fölé tornyosult, hiszen Jaewon mindössze 17 éves volt. Az előtte álló férfi széles vállú és hatalmas mellkasú volt és úgy festett, mint aki mögött hosszú évek viszontagságai állnak. Borzalmasan félelmetesnek nézett ki.

Más helyzetben Jaewon mindent megtett volna, hogy ne legyen köze egy ilyen fickóhoz. Most azonban nem tehetett mást, mivel ez a férfi érkezett a megmentésére. Megnyomta a telefonján a jelzést jó párszor, hogy aktiválja a Vadászt. Körülbelül másodpercekkel később már fel is bukkant ez a vadász, hogy segítsen rajta. 

- Mi tart ilyen sokáig? Add már ide - morgott rá a vadász. 

- M-mi... mit mondtál, hogy mit akarsz? - kérdezte dadogva Jaewon. 

- Hányszor kell elismételnem? Nem elmondtam már? Két millió won. Fizess azonnal. Ez kedvezményes ár, de csak mert diák vagy. Légy' hálás, hogy velem találkoztál. A többiek sokkal többet kérnének és nem foglalkoznának azzal, hogy csak egy diák vagy vagy bármi. 

- De... m-miért kéne két milliót fizetnem...?

A beom vadász egy mély sóhajjal válaszolt. Láthatóan ideges volt, ez pedig Jaewont is azzá tette. 

- Hé, kölyök, fizetned kell, hogyha egy szolgáltatást igénybe veszel. El leszel kényeztetve, hogyha mindig ingyen akarod a dolgokat. 

- D-de... a Vadász ingyenes... - válaszolta Jaewon majdnem vinnyogva. 

- Ó, persze, az. Ingyenes a letöltése, de ennyi. 

- De...

- Nem, semmi de. Csak gondold át, kölyök. A nagy Hwanwoong, aki lefejlesztette az alkalmazást, ott tud maradni a Yisal Csoport tornyában, biztonságban. De ez ránk nem vonatkozik. Mi az életünket kockáztatjuk, hogy a beomokkal harcoljunk. Az életünket. A sajátunkat - magyarázta tovább a vadász. - És ki hívott bennünket? Te voltál. Te. Te hívtál, hogy kockára tegyük az életünket. És most, azt mondod, hogy mindezt ingyen szeretnéd? Mondd meg nekem, úgy nézek ki, mint akit csak így ugráltathatsz? Én vagyok a személyi testőröd? Nos, még ők is kapnak fizetést. Érted most már? Ki csinálná ezt ingyen? Ki? 

- De ez sincs i-ingyen - makogott Jaewon. Közben arra gondolt, hogy mégis honnan a fenéből lenne nála két millió won? Inkább folytatta a gondolatát a vadásszal való beszélgetésnek. - Hiszen a Yisal fizet, hogyha elkapjátok a beomot. 

- Húh... van fogalmad róla mennyire drágák ezek a fegyverek? Azért van rájuk szükségünk, hogy megvédjük az olyan polgárokat, mint te. Nincs más választásunk, mint beárazni a szolgáltatásainkat. 

- D-de... 

- Hé, mi folyik ott? Még nem kaptad meg a pénzt? Tényleg? 

A vadász társa messzebbről szólt közbe. Kifejezetten idegesnek hallatszott a hangja. A beom feje már a kezében volt. Jaewon összeszorította a szemét amikor meglátta a vadász kezében a kardot, amiről még a szörny vére csepegett. Persze, a beomok ijesztőek voltak. De jelenleg Jaewon jobban tartott a vadászoktól. 

- Figyelj, kölyök, kettőnk közül én vagyok a kedvesebb. Ő nem. Senki sem tudja megállítani, ha beindult. Szóval ne akarj vele kikezdeni. Utálja, amikor a gyerekek ártatlanságot színlelnek. 

A vadász társa összevont szemöldökkel közeledett feléjük és ahogy felemelte a kardját Jaewon megtört. 

- Re-rendben! Megadom a pénzt. Két milliót.

- Úgy van, ügyes fiú - vigyorgott rá a vadász. 

- De... nincs nálam ennyi. Meg kell kérdeznem a szüleimet... 

- Persze, persze. Biztos vagyok benne, hogy boldogan fognak fizetni. Elvégre, megmentettük az életed. Bízhatsz bennünk. A mi igényünk elég valós a többiekéhez képest. 

Így hát hárman elindultak Jaewonék házához, ahol az anyja épp vacsorát főzött. A vadászok váratlan látogatása halálra rémítette. Azonnal fizetett, ahogy megtudta, hogy mi történt. Bár az önkéntes fizetés helyett inkább fenyegetve és majdnem kényszerítve vették rá a vadászok erre. Ahogy azok megkapták a pénzt távoztukban még annyit mondtak nekik, hogy legközelebb is őket hívják, mert nem fognak mást ilyen olcsón találni. 

Amit Jaewon nem tudott az az, hogy a vadászok igazat mondtak. Ők tényleg nem kértek annyit, mint a többiek. 

***

Az emberek nem sokkal később elkezdték megosztani a tapasztalataikat egymással az interneten.

"Tegnap este használtam a Vadászt, mert találkoztam egy beommal. Tudjátok mi történt utána? A vadász pénzt kért! Három millió wont."

"3 millió? Az egész olcsó. Általában 5 millió körül mozog manapság."

"Miiiicsoda? Úgy tudtam, hogy a Vadász ingyenes."

"Persze. De nem a vadászoknak."

"Pénzéhesek. Fejpénzt kapnak a beomok után már így is."

"Tudod hogy működik ez. Egy ember készít valamit, ami mindenkinek jó és valaki elkezdi ezt szétcseszni. A nagyimnak 4 milliót kellett fizetnie, miután használta. Azt hittem, hogy átverték, de kiderült, hogy ez teljesen normális dolog a vadászok között."

"De kijelenthetjük, hogy tényleg rossz ez? Elvégre az életüket kockáztatják, hogy megmentsenek. Azt kell mondjam, hogy öt millió won elég olcsó ehhez képest."

"Jogos, de 5 millió? Komolyan? Az olyanoknak, mint nekünk nincs sok pénzünk."

"Én úgy érzem, hogy túl kedvesen bánunk velük. Még az éttermektől is hatalmas kedvezményeket kapnak."

"Szerintem ilyenek ők valójában. Szegénységben éltek. Most itt az esélyük, hogy jó pénzt csináljanak. És kapzsik lettek."

"Ismerek egy vadászt, aki elég szép házat vett magának most, hogy visszavonult."

"Én vagyok az egyetlen, aki utálja őket, amiért úgy viselkednek mintha kiválasztottak lennének miközben csak a szerencsének köszönhetik, hogy ilyen erősek?"

Hwanwoong felhorkantott a kommenteket látva. 

- Értéktelen emberek. 

Már tudta, hogy ez fog jönni, mielőtt még elkészítette volna az alkalmazást. Tudta, hogy az emberek árulókká válnak és féltékenyek lesznek a pénz miatt. És sosem tudják, hogy milyen következményei lesznek az ilyen szétválasztódásnak. A múltban ugyanígy viselkedtek. 

- Úgyvan, elég régóta így viselkedtek. - Kuncogott, ahogy felidézte a múltat. - Régen elég szórakoztató volt... és most is az. Nem úgy gondolod? 

***

- Meleg van. Mikör jön már az ősz? - mormogta Do-Geon ahogy a ruhájával legyezgette magát.

- Miért nem veszed le azt a hosszú kabátot magadról akkor? - kérdezte Jooan.

- Biztos, hogy nem. Ez volt az első ajándék, amit a barátaim vettek nekem az első fizetésükből. Ez a kabát én magam vagyok. Ha leveszem, akkor halott vagyok - válaszolta komoly hangon Do-Geon. 

- Ó, igen? Pedig biztos vagyok benne, hogy nem ez a helyzet, amikor fürdeni mész. 

Ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább témát váltott Do-Geon a mellettük lévő fagyizóra mutatva. 

- Inkább együnk egy kis fagyit. 

Az üzletben maximumon ment a légkondi, így elég hideg volt odabenn. Jooan menni akart, miután megvették a fagyit, Do-Geon azonban benn akarta elfogyasztani. Ezek ketten azonnal elfelejtették milyen meleg van odakinn, miközben a fagylaltjukat ették odabenn. Amikor Jooan már remegni kezdett a hidegtől, Do-Geon rávigyorgott és úgy kérdezte:

- Látod, milyen fontos a kabát?

- Kérlek, mondd, hogy nem ezért akartál idebenn enni. 

Do-Geon egy fülig érő mosollyal válaszolt. Jooan pedig nem tudott mit tenni, egyszerűen örült, hogy a barátja így mosolyog. 

- Hogy tudsz így bazsalyogni? Nem hiányoznak a barátaid?

- Dehogynem. Mindennap gondoluk rájuk. Amikor sétálok, amikor a fürdőbe megyek, amikor lefekszem... - bámult a poharába Do-Geon. - Akkor is rájuk gondolok, amikor ilyeneket eszek... tudod, hogy milyen márkás ez a jégkrém? Gyerekként erről álmodoztunk, hogyha majd felnővünk, ezt fogjuk enni. És megtettük. 

A fiú szemei szomorúsággal teltek meg, ahogy a barátaira emlékezett. 

- Az egyikük Jaecheol volt. Miután rengeteg fagyit megevett aznap, azt mondta, hogy mindent kihúzott a bakancslistáján és most már nyugalomban tudna meghalni. Ki gondolta volna, hogy tényleg meg fog halni...

- Sajnálom... nem kellett volna felhoznom - visszakozott Jooan. 

- Nem. A halottak halottak és akik élnek, azok okkal maradtak életben. Ha én meghaltam volna, azt akarnám, hogy a barátaim éljenek tovább és legyen jó életük. Az ő esetükben is ez van. Ezért próbálok tovább lépni és tovább élni. Így hát eszem, mosolygok és... sírok, de csak néha. 

Jooan nem tehetett róla, de ő is elgondolkodott Do-Geon szavain.

Narae esetében is így lenne? Nem utálná azért, hogy Ő életben van és nélküle mosolyog? Nem utálná azért, amiért olyan dolgokat tesz, amire megígérték, hogy együtt fogják megcsinálni? 

- Szóval, mi a helyzet a szüleiddel? - kérdezte pár pillanat várakozás után Jooantól Do-Geon.

- Nos... megvagyunk. 

- Tehát akkor nem, mi?

A szülei megpróbálták lebeszélni róla, amikor bejelentette, hogy vadásznak áll. Mindig engedelmes gyerek volt. Ez volt az első alkalom, hogy a sarkára áll. Az anyja zokogott, amikor rájött, hogy mennyire eltökélt és nem tudják visszatartani, hogy szörnyekre vadásszon. Ugyan Jooan megértette a könnyeiket és aggodalmukat, nem tudott nyugodtan ülni és kényelemben élni, miközben Narae az életét feláldozva védte meg. Valamit tennie kellett. Valamit, hogy véget vessen ennek a helyzetnek, ami a barátnője halálához vezetett. 

- A szüleid azért akartak megállítani, mert szeretnek - mondta Do-Geon.

- Ebben biztos vagyok. 

- Légy velük rendes, amíg még itt vannak velünk.

- Úgy lesz. Amikor ennek az egésznek végre vége lesz. 

Az idősebb fiú keserédes mosollyal dőlt hátra a székében. 

- Nem vagyok benne biztos, hogy valaha vége lesz. Miközben a Vadász alkalmazás segít, a beomok megállás nélkül bukkannak fel egyre többször. Mi van, ha a beomok száma az emberekével azonos? Mi van, ha annál is többen vannak, mint most gondoljuk? 

- Tudom, igazad van. És... az a gond, hogy vannak, akik unalomból használják a Vadászt. 

- Borzalmasak. Csak tudni szeretném miért. Legutóbb amikor értesítést kaptam odamentem, de nem volt ott senki. Nagyon idegesítő volt. 

- Tudod, senki sem szórakozna ezzel, hogyha a segítségkérő adatait is feldobná a rendszer, amikor megnyomja a gombot. Azt hiszem erre nem gondolt Hwanwoong. 

- Jogos. 

Voltak unatkozó emberek, akik szórakozásból hívogatták a vadászokat. Ez oda vezetett, hogy jó pár vadász kérte, hogy az alkalmazást bővítsék ki. Azonban Hwanwoong nem adott erre egyértelmű választ. Így mindenki mérges volt. Miközben a vadászok azokra voltak mérgesek, akik viccből hívogatták őket és pazarolták az idejüket, a polgárok azok miatt a vadászok miatt voltak idegesek, akik pénzt kértek a szolgáltatásaikért. 

A városiak nem realizálták, hogy ezek az elvetett mérges gondolatmagvak szárba szökkentek. 

Do-Geon és Jooan telefonja ekkor egyszerre kezdett el vibrálni. Értesítést kaptak, valakinek segítség kellett. 

- Úgy fest, hogy valaki hallotta a beszélgetésünket - jegyezte meg Do-Geon.

Jooan belépett az alkalmazásba, hogy megkeresse a helyszínt. 

- Az épület mögötti sikátorból jött az értesítést. 

- Ha ez egy újabb átverés, szét fogom rúgni valakinek a seggét. 

Mindketten kimentek a boltból és elindultak a telefonos térkép jelzése felé. Villámgyorsan mozogtak, gyorsabban, mint az átlagpolgárok. Így kevesebb, mint egy perc alatt értek a sikátorba. Amikor odaértek világossá vált, hogy ez bizony nem egy újabb vicc. Tényleg volt ott beom. 

Kettő is. 

Jooan erősebben markolta a lándzsája nyelét, ahogy rájött, hogy ezek méghozzá elég erős típusúak.

Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin

Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)

A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!