7Fates: CHAKHO - 27. rész
Kérlek, ne ölj meg
Mindnyájan pánikolva sikoltozni kezdtek. Amilyen gyorsan csak lehet menekülni akartak, viszont az idegen átrepült felettük és eléjük állt.
- Fejezzétek be a sikítozást!
Azonnal engedelmeskedtek neki és rábámultak. Rettegéssel teli könnyek jelentek meg a szemükben. Az előttük álló figura a legkevésbé se nézett ki embernek. Rongyos köpeny volt rajta, az arcát kapucni takarta, viszont látszott, hogy zöld foltokkal van tele a bőre. Az ujjai hosszúak és alaktalanak voltak.
Jeongmi sírni akart, miközben az jutott eszébe, hogy nem kellett volna ide jönnie fegyvereket keresni.
Pár nappal ezelőtt, amikor a Tigris Lepkék hírneve porrá lett zúzva az áruházi incidens után, Soyeong mindenkit felbátorított, mondván induljanak és vegyenek fegyvereket – tud egy jó kereskedőt, aki olcsón adná őket.
- Fegyvert? Mégis mire? - kérdezte akkor kíváncsian Jeongmi.- Mert kell valami, amivel meg tudjuk magunkat védeni. Nem ülhetünk itt ölbetett kézzel és várhatunk a beomvadászokra. Nézd meg a Tigris Lepkéket. Emlékezz, hogy menekültek az életükért, amikor a beomok megtámadták az embereket.Jeongmi nem ijedt meg, hiszen a barátai vele voltak. Soyeonggal pedig egyetértett. Azok az úgynevezett remek vadászok rettegve menekültek az életüket féltve. Ez elég nagy sokként hatott a normál emberekre, akik gyengék és erőtlenek voltak. Mindemelett maguk a szülei is megemlítették már a fegyverek beszerzését.- Úgy hallottam, hogy ezek a fegyverek nagyon drágák, ha az árusoktól veszed. Tényleg azt hiszed, hogy van erre pénzünk? - kérdezte aggódva Soyeongot.- Nem oda megyek, mivel azok amúgy is a vadászoknak vannak. Nem tudnánk rendesen használni őket, még ha szereznénk is. Egy sima pisztoly is megtenné nekünk. Te nem úgy gondolod, hogy jobb, hogyha van egyáltalán mintha nem is lenne? Legalább lenne valami nálunk, hogyha támadnának a beomok.
Jeongmi nem hitte el. Nem tudta elhinni, hogy egy tininek pisztolyra van szüksége ahhoz, hogy megvédje magát.
De ugye, a világ megváltozott.
Minden háztartásnak szüksége volt egy fegyverre otthon, hogy megvédjék magukat
- De úgy tudtam, hogy még a vadászok sem tudnak pisztolyt szerezni… - jegyezte meg aggódva.
- Ezért mondtam, hogy találtam valakit, aki árul ilyeneket. Kifejezetten olcsón.
Mindegy,hogy mennyi volt olcsó fajta, akkor is 1 millió won felett volt az ára. Igazából nem is ezzel az összeggel volt a baj, mert volt rá pénzük a megtakarításokból. Emellett pedig nyugodtan kérhettek a szülőktől azzal az indokkal, hogy az iskolához kell új könyveket venniük. Egyik szülő sem szidta volna le őket a hazugságért, mivel ők maguk is beszéltek arról, hogy fegyvert kéne szerezniük.
Az eladó mondta nekik, hogy jöjjenek az Egyes Körzetbe. A naiv és ártatlan középiskolások egy percig sem gondolkodtak a választott helyszínen. Elvégre, a leromboltsága ellenére, az Egyes Körzet nem volt ijesztő. Az, hogy a barátaival volt együtt olyan érzést keltett benne, mintha kalandoznának csak. Ez egészen addig kitartott, amíg meg nem jelent előttük ez az ember – így pedig rájöttek, hogy ez egy elhamarkodott döntés volt.
Az zakatolt a fejében, hogy ez egy beom. Egy beom, aki megtévesztette őket.
A férfi azonban kisebb volt, mint egy átlagos szörny – ellenben akkor is biztos volt benne Jeongmi, hogy ez egy beom. Mindhárman kirázta őket a hideg a félelemtől, a lábuk földbe gyökerezett.
- Kérlek… n-ne ölj meg bennünket – könyörgött Soyeong. - Kérlek… kérlek, kegyelmezz nekünk. Soha nem csinálok ilyet… kérlek… ne tedd. Egyke gyerek vagyok. Könyörgöm, ne ölj meg minket… sajnálom – vinnyogott a végére Soyeong.
- É-én is. Sa-sajnálom. Nagyon sajnálom. Soha többé nem csinálok ilyet.
A férfi oldalra döntötte a fejét, arcán értetlen kifejezéssel.
- Mégis mit sajnáltok?
- Mindent. Hogy itt vagyok – nyafogott Soyeong – tényleg, nagyon sajnálom – a végére már annyira zokogott, hogy a szavai érthetetlenné váltak.
- Hm? Nem azért vagytok itt, hogy megvegyétek a pisztolyt?
A pisztoly említésére a könnyeik azonnal elapadtak. Kába kifejezéssel az arcukon bólintottak. A férfi lehúzta a fejéről a kapucnit, teljesen láthatóvá téve így az arcát. A diákoknak vissza kellett fogni magukat, nehogy felsikoltsanak. Valami nagyon nem stimmelt a férfi megjelenésével. Nem volt se nem beom, se nem ember.
Inkább úgy festett, mint egy szörny, akinek nem sikerült emberré alakulnia.
A feje egyik fele jelentősen be volt horpadva, az egyik szeme nagyobb volt, mint a másik. Valami bőrbetegsége is volt, ami az orrát vörössé, véreressé és göröngyössé tette. Az ajkai felfelé álltak, mintha csak így lettek volna felvarrva. Seongjun hápogását látva a férfi elvigyorodott.
- Mi a baj? Úgy nézek ki, mint egy szörny?
Azonnal megrázták a fejüket válaszképp.
- Ti kölykök annyira rendesek vagytok – mondta és visszahúzta a kapucniját. - A pisztolyért jöttetek, ugye?
Ahhoz nem fért kétség, hogy elég ijesztően néz ki, viszont nem tűnt rossz vagy veszélyes embernek. Ismét egyszerre bólintottak, mire az elmosolyodott, láthatóan lenyűgözve valamitől.
- Ez valami szokás nálatok embereknél, hogy a dolgokat szinkronban csináljátok?
- T-te nem vagy ember? - szedte össze magát Soyeong.
- Pyori vagyok.
- Elnézést? - kérdezett vissza a lány.
- Ez a nevem. Pyori – válaszolt a férfi.
- Ó. Én Soyeong vagyok. Ő itt Seongjun. Az utolsó pedig Jeongmi.
- Hm? Szóval mit kerestek? Három lőfegyvert?
- Pontosan.
- Az egy karodba és lábadba fog kerülni.
- Van… van sok pénzünk.
Pyori ezzel sarkon fordult és nagy léptekkel elindult. Amikor nem hallotta maga mögött lépések zaját, megfordult és feltette nekik a kérdést:
- Miért álldogáltok még mindig ott? Gyerünk, kövessetek.
- Hova?
- Megnézni a fegyvereket.
A diákok ideges pillantásokat váltottak egymással. Hezitáltak, mert nem voltak benne biztos, hogy bízhatnak benne és követhetik.
- Nem úgy tűnik nekem, mintha rossz ember lenne – mormogta Soyeong.
- Jó, de az árulók sose úgy néznek ki, mint a rosszak. Pont az ellenkezője, kedvesek és normálisak – hívta fel a figyelmet Jeongmi.
- De ez a tag a legkevésbé sem tűnik kedvesnek.
Amíg ők halkan vitáztak erről, addig Pyori elindult nélkülük.
- Nekem kell egy pisztoly. Meg fogom védeni a családom. Ti menjetek és csináljatok, amit akartak. Én utána megyek – jelentette ki Soyeong kemény hangon, mielőtt otthagyta volna a többieket.
Seongjun és Jeongmi egymásra néztek mielőtt követték volna barátjukat.
Így hát mindhárman Pyori nyomába eredtek. Pár perccel később, mikor már épp meg akarták kérdezni, hogy mikor állnak meg, Pyori váratlanul megfordult és fenyegető arckifejezéssel indult meg feléjük. A diákok úgy érezték magukat, mint az őz, akit elvakít a fényszóró. Annyira féltek, hogy sikítani sem tudtak. Pyori torz ujjai feléjük nyúltak. Érezték, hogy a karjuknál és gallérjuknál fogva meglepő erővel maga mögé hajította őket.
Ahogy Jeongmi arra gondolt, hogy tényleg nem kellett volna benne bízniuk, meghallotta a férfi kiáltását.
- Fussatok!
Ekkor látták meg a három férfit, akik titokban követték őket. Akiknek hegyes fülük és élek agyaraik voltak… a diákok azonnal rájöttek, hogy Ők tényleg beomok.
A csapatnak teljesen más kisugárzása volt, mint Pyorinak. Most, hogy saját szemükkel is látták, hogy milyen egy beom, rájöttek, hogy milyen durván tévedtek, amikor azt hitték, hogy az eladó is egy beom. Volt bennük valami kegyetlen és halálos, ami Pyoriban nem.
Ekkor az egyik beom hirtelen a levegőbe ugrott. Annyira magasra került, hogy egy pillanatig azt hitték, hogy repül. Úgy nézett ki, mintha lépett volna a levegőben, mielőtt hirtelen váltással lebukott volna és Pyorit vette célba. Az azonnal előkapott két pisztolyt a köpenye alul és két hangos lövést adott le a beomra. A lövedékek éles hangja visszhangot vet a néma körzetben.
Szerencsétlenségükre a leadott lövések meg sem karcolták a beomot. A szürke szörnyeteg finoman fordult és kitért még a levegőben a támadás elől. Eközben a sárga szőrű Pyori felé rohant és nekirontott. A fiatalok végignézték, ahogy a férfi összetörik és apró teste messzire repül. Egy autónak csapódott. Nem tudtak odamenni és megnézni, hogy milyen állapotban van, mivel a beomok most feléjük tartottak vészjósló kifejezésel az arcukon.
Egy szörny ellen kiállni is elég rossz volt, nemhogy három ellen. Így hát egyik diák sem próbált meg harcolni velük. Ezt a beomok is láthatták rajtuk, mert nekiálltak csevegni, ahogy a közelgő vacsorájuk felé tartottak.
- A fiú az enyém.
- Vidd! Én a lófarkas lányt viszem. Elég teltnek és finomnak néz ki.
- Ó, kérlek. Hát nem tudtad, hogy a fehérbőrűeknek jobb az ízük?
- Mennyiség a minőség felett barátom.
- Cöh, inkább vigyázz, nehogy túl sokat egyél. Nem hallottál arról az idiótáról, aki rágás nélkül nyelt le egy embert és sokáig semmit sem tudott megenni?
- De, emlékszem. Mi történt amúgy vele?
- Nos… nem láttam már régóta.
- Lehet, hogy éhenhalt.
A három fiatal zokogásban tört ki a beomok hallgatva. Mindezt némán tették, mert nem mertek megmukkani sem, nehogy ők legyenek az elsők, akik meghalnak. Még arra sem voltak képesek, hogy könyörögjenek az életükért, egyszerűen lefagytak a félelemtől. Ekkor jöttek rá igazán, hogy mennyire felelőtlenek voltak. Még ha lett is volna fegyverük, az sem garantálta volna, hogy biztonságban vannak a beomoktól.
Pyorinak kettő fegyvere is volt és gyorsan reagált. Mégis, még csak meg se tudta karcolni a beomot. A forró nyári levegő büdös vérszagot fújt feléjük. Hamar rájöttek, hogy ez a borzalmas szag a beomoktól jön.
- Nem… - tört ki Soyeongból, aki végül nem bírta tovább és elsírta magát, ezzel felhívva a beomok figyelmét magára. Annyira rettegett, hogy elkezdett csuklani. A szürke beom elvigyorodott.
- Sírsz? Miért? Megijedtél?
- Kérlek ne… ne ölj…
- Szeretnéd, hogy elengedjelek?
Soyeong csak bólintott, ahogy kezét a szájára tette. A szörny a többiek felé fordult.
- Azt akarja, hogy elengedjük. Mit kéne tennünk?
- Na, akkor élve kellene megennünk, egy harapással. Akkor boldogan élhet, amíg meg nem hal a nagy gyomrodban.
- Úgy van! - Kiáltott boldogan az egyikük.
A kísérteties pillanat, ahogy a beom Soyeong felé nyújtotta a karját az örökkévalóságig tartott Jeongminak. Azt kávnta, bár megállna az idő. Bár megállna az idő egyszer és mindenkorra és valahogy meg tudnának menekülni. Vagy, gondolkodott magában tovább, reméli, hogy itt vannak. Azok, akik megmentették az embereket a 19. Körzetben. Ha csak az egyikük itt lenne…
Gondolatait a beom fájdalmas kiáltása szakította félbe. A szörny egy pillanatra lefagyott, majd lassan a tarkójához emelte a kezét.
Viszont ekkor valami átszelte a levegőt.
Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin
Lektorálta: Lin
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!