7Fates: CHAKHO - 26. rész
Sérült hírnév
- Pár ember megjelent és megmentett minket. Korombeliek voltak... Mind elpusztultunk volna odalenn, ha nem jönnek.
Egy csapat hős, akik megmentették az embereket a beomoktól - ez már régi hír volt. A rendőrség már jóval korábban jelentett ilyen esetet. Heten voltak összesen - köztük egy túlélő, valamennyien figyelemre méltó erővel rendelkeztek. A beszámolót követő tanúvallomásban hangzott el azonban a történet igazán szaftos része, amire senki sem számított a közönségből.
- Egy nagyon erős beom rontott be a szobába és a megmentőink harcolni kezdtek vele... sokáig küzdöttek, egészen addig, amíg az egyiküket egy beom vadász meg nem lőtte. A támadónak volt egy tetoválás a csuklóján. Egy pillangó.
A túlélő beszámoló alapján tehát, az a vadász, aki lelőtte az egyik megmentőt egy lepke tetoválásos ember volt. Egy vadász a Tigris Lepkékből.
A vadászok csapata, akiket csak az emberek "erejének" neveztek, példátlan befolyással lettek a városra. A tanuló története mind az újságíróknak, mind a hallgatóknak sokkot okozott. Egy beom vadász a Tigris Lepkék csapatából lelőtte a másik vadászt, aki azért jött, hogy megmentse az embereket a veszélytől. A beszámoló után több ember is nyilvánosság elé lépett, hogy támogatását és egyetértését fejezze ki a történtekről. A jelenet annyira abszurd és traumatikus volt, hogy mindnyájuk emlékezetébe égett. Mind ugyanazt mesélték el a megjelent újságíróknak.
Aznap az interjúról készült videó gyorsan terjedt az interneten. Emberek ezrei kommenteltek, megkérdőjelezve a tanúvallomások hitelességét. Viszont köztük volt egy komment, ami rengeteg reakciót szerzett.
"Komolyan mondom, a vallomások igazak. Nem hazudnak. Ott voltam aznap az áruházban és láttam a Tigris Lepkéket. Autogrammot akartam épp kérni, amikor megjelentek a beomok. Az emberek segítségért kiáltoztak, de úgy menekültek el a helyszínről mint egy marék gyáva pillangó. Ezt egy hangos beom üvöltés kísérte. Annyira erős volt, hogy az egész épület beleremegett, mintha földrengés lett volna. Mind meghaltunk volna, ha nincsenek ott ezek a hősök."
Ezen kívül rengeteg válasz is érkezett ehhez a hozzászóláshoz.
"Én is ott voltam. Egy nő az egyik vadász lábát fogta meg és könyörgött neki, hogy mentse meg a gyerekét. Az pedig csak belerúgott a nőbe és elszaladt! Döbbenetes volt! A gyerek az anyja mellett bömbölt."
"Várjunk, azok a Tigris Lepkék voltak? Én is ott voltam aznap. Neeem hiszem el. Úgy rohantak el onnan, mintha Black Friday akció lett volna!"
"Lol. Szégyelljétek magatokat, Tigris Lepkék. Ki volt az, aki azt hirdette, hogy beomok nélküli világot hoz létre? Cöh-cöh-cöh."
"Srácok, ne feledjétek, hogy a lepkék tudnak repülni. Ezért tűntek el onnan. Ez csak természetes volt számukra, hogy messzire húztak a veszélytől."
"Mi, várj, földrengés volt aznap? Semmit sem éreztem."
"Talán csak a pláza környékén volt."
"Hogy lenne ez lehetséges? Hogy érhetné a földrengés csak az áruház területét?"
"Kit érdekel a földrengés? Lepkék, legyetek kedvesek és tegyetek nekünk egy szívességet, és oszlassátok fel magatokat."
El kell ismerni, az utóbbi pár hónap a Tigris Lepkék számára vegyesen telt a jó és a rossz dolgokkal, ahogy a növekvő figyelem és a sztori maga néhány negatív kommentárt eredményezett. Viszont az érthető volt, hogy a csapat többsége jó emberekből állt. Még néhány hívőjük azt is tanácsolta, hogy a fiatal beom vadászokat el kéne küldeni a Tigris Lepkék csapatához, hogy csatlakozzanak és egy égisz alatt legyen koordinálva mindenki.
Viszont ezek a napok elmúltak. Az egész világ tudott a mocskos dolgokról, amivel a társulat élt, ami ahhoz vezetett, hogy a nyilvánosság ellenük fordult. A többi vadászokból álló csapat, akik korábban is utálták a Tigris Lepkéket a hatalmas létszámuk miatt megragadták az alkalmat, hogy a sárba tiporják őket. Felfogadtak olyan streamereket, akik meginterjúztatták egyesével a túlélőket és az áruházban jártakat, hogy arról az estéről még részletesebb képet kapjanak. Az emberek szidalmazták a Tigris Lepkéket, és az egész város megőrült, hogy megtudja, ki volt az a hét ember, aki megmentette aznap az embereket a biztos haláltól.
- Uram, több, mint a fele csapat távozott az Ötös Szakaszból - jelentette az egyik tag Dongcheolnak, aki az előtte lévő monitort bámulta. A halántékán lévő ér lüktetett.
Amióta a csapat hírneve romlott, a tagok elkezdtek kilépni és egyesével otthagyni az egész társaságot. Most pedig már a csapatok számát is tízről ötre csökkentették. Dongcheol számára, aki mindig is a figyelem középpontjában akart sütkérezni, a lepkék csapata jelentette ehhez az élethez a belépőt. Tudtam, hogy már csak egy lépés választja el ettől, hogy végre elérje. Már csak annyi hiányzott, hogy a kormány hivatalosan is elismerje őket, mint Shin-si beom vadászait. Ha ez megtörtént volna, akkor már csak idő kérdése lett volna, hogy vállt vállnak vetve álljon a Yisal Group elnökével, Hwanwoonggal a beomok ellen. Annyira közel járt, hogy elérje ezt az álmát.
De a jelenlegi helyzetet figyelembe véve visszatért az induló pályára. Tudtam, hogy a választási lehetőségei most már korlátozottak.
- Parancsnok, mit csináljunk? - kérdezte a jelentés hozója. Amikor azonban az eddig monitort bámuló tekintet rásiklott, az megrándult és félelmében kirázta a hideg. Dongcheol megmasszírozta az orrát és úgy kérdezte:
- Hol van Seongjin? Találjátok meg.
***
Seongjin egy elhagyatott házban rejtőzködött a Kettes Körzetben. A körzetet rengetegszer feldúlták már a beomok. Mivel a házak semmit sem jelentettek, amikor az emberek élete került veszélybe, az itteniek elhagyták a helyet és új otthont kerestek. A hely pedig szellemvárossá vált.
Még a hajléktalanok is másik környéket kerestek, így ez a hely tökéletes rejteket jelentett Seongjin számára. Amúgy is halott volt. Dongcheol meg fogja ölni.
Sose hitte volna, hogy ez fog történni. Azt hitte, hogy mindenkit meg fognak majd ölni a beomok, amikor megtámadták az áruházat. És mivel a holtak nem tudnak beszélni, nem látta értelmét hősnek tettetni magát az emberek előtt.
Annyira nem fair az egész. Persze, ők is vadászok, de mégis hogy mehettek volna annyi beom ellen? Még ha azért maradt a plázánál, mert szenvedélyesen szerette volna megmenteni az embereket, soha nem volt esélyük egy beom ellen. Hiszen ők nem legyőzhetetlenek!
A szemtanúknak igazuk volt, a föld valóban remegett alattuk, hogy a beom üvöltése visszhangzott. A tigris pedig egyetlen gyors mozdulattal kirohant a helyről. Vajon a vezetőjük elrendelte, hogy ne öljenek meg több embert? De miért tett volna ilyet? Azt hitték, hogy a beomok szeretik az emberhúst.
- Bárcsak mindenki meghalt volna a balesetben... - mormogta magának.
Amikor aznap hazament a hírekből tudta meg, hogy voltak túlélői és szemtanúi is a szerencsétlen esetnek. Akkor úgy gondolta, hogy jobb hogyha otthon marad és megvárja, hogy hogyan alakulnak majd a dolgok. Ahogy számított rá, az emberek elkezdték megerősíteni a híreket a plázában történtekről. Rájött, hogy egy biztonságosabb helyet kell keresnie a bújkáláshoz. Ahogy a hírek beszámoltak arról a napról részletesebben, azonnal tovább állt. Így kötött ki a Kettes Körzetben.
- Hogy lehetett ennyire alkalmatlan az az idióta? Mióta ilyen nehéz megölni egy embert? - hárított minden felelősséget Kyeongtae-ra és a csapatára. Mindent ők csináltak, minden az ő hibájuk.
A másik, hogy ugyan a beszámolók alapján az emberek állították, hogy a föld megremegett a beom üvöltése nyomán, Seongjin hitte, hogy mindazt Zeha és csapata okozta. Akiket ők mentettek meg, úgy írták le őket, hogy "a hősök, akik kockáztatták az életüket, hogy megmentsenek minket". Az emberek rájuk figyeltek, nem a Tigris Lepkékre. Kétségbeesetten tudni akarták, hogy kik ők. Emiatt aggódott Dongcheol.
- Istenem, halott ember vagyok - mormogta újra az orra alatt idegesen Seongjin. Nincs az a pénz, hogy Dongcheol elvigye ezt a balhét. Seongjint fogja elővenni az egészért. És ez várt Kyeongtae-ra is. Seongjin idegesen megszorította a fejét.
- Mit fogok csinálni?!
Nem élhet többé Shin-siben, amíg Dongcheol is életben van. Komoly kapcsolatai voltak amiket a börtönévek alatt épített ki. Emellett a Tigris Lepkék még mindig a Tigris Lepkék voltak, még ha a hírnevük mélyrepülésbe is kezdett. Még mindig volt hatalma. Dongcheol bármit megadna érte, hogy visszaállítsa a régi fényét és továbbra is olyan hűséges emberekkel venné körbe magát, akik hajlandóak lennének gyilkolni is érte.
- És ha összeállnék Zehával? - gondolkodott tovább hangosan.
Erről tudta, hogy lehetetlen. Soha nem állna vele szóba, azok után amit tett, semmiképp. Így arra a következtetésre jutott, hogy csak egyetlen esélye maradt ezt túlélni. Amit az előtt kellett elérnie, mielőtt Zeha és a csapata még több népszerűségre tesz szert.
- Kinyírom és a fejét tálcán viszem el Dongcheolnak - ezzel remélte, hogy a parancsnok elfogadja az ajánlatát és minden mást elfelejt majd.
***
- Hallottad? Egy beom nem fog megenni, hogyha rizssütit adsz neki.
- Mi? Miről beszélsz? Nem vagyok vicces kedvemben.
- Komolyan beszélek! Az unokahúgom egy könyvesboltban volt, amikor találkozott eggyel. És azt mondta neki, hogy nem eszi meg, ha ad neki egy sütit.
- Hány éves az unokahúgod? Nem hat éves?
- De.
- A gyerekek állandóan hazudnak abban a korban.
- Hé, azt állítod, hogy a rokonom egy hazug?
Soyeong és Seongjun elől haladva civakodtam, mögöttük Jeongmi lépkedett. Csodálkozott, hogy ilyen hangosak. Nem félnek semmitől?
- Nem, de semmi értelme. Elfelejtetted, hogy a beomok mit csináltak? Darapokra tépik az embert, mielőtt megeszik. Miért mondaná azt, hogy nem fogja megenni, ha ad neki egy sütit? És hogy-hogy nem halt meg a rokonod miután találkozott eggyel?
- Igazat mondok. Még a tanára is látta. A beom maga nagyon ijesztő volt, de elengedte őket. Azt mondta az unokahúgomnak, hogy legyen jó gyerek, mert azokat nem eszik meg a beomok.
- Tényleg? Ez azt jelenti, hogy téged az elsők között esznek meg.
- Hé, te csak a magad nevében beszélj.
Jeongmit idegesítette, hogy a társai ilyen hangosan beszélgetnek. Az Egyes Körzetben voltak. Ez volt az első, amit megtámadtak a beomok és most, az egész helyen alig volt világítás. Sötét volt, mint az éjszaka - noha csak délutánra járt az idő. Jeongmi már párszor járt ezen a helyen, amikor az egyik barátja még itt lakott, így feltűnt neki, hogy a hely mennyit változott. Teljesen néma volt, az élet mindenféle jele nélkül.
- Hé, öhm... - suttogta Jeongmi, de a hangja elveszett a két másik társa hangosságában. - Hé, barátaim.
Megemberelte magát és a két kezét a másik kettő társa vállára tette.
- Ááá! - sikítottak mindketten egyszerre. A magas hangú visítás magát Jeongmit is meglepte, szóval Ő is sikítani kezdett, amíg Songyeong finoman meg nem bökte.
- Hé! Te miért sikítasz, amikor te ijesztettél meg bennünket?
- Jól rám hoztad a frászt, Jeongmi.
Az egy hangos sóhajjal könnyebbült meg, hogy hallhatta mindkettőt.
- Mi? Miattam sikítottatok? Azt hittem, hogy beomot láttatok vagy valami!
- Heh, nem osonhatsz csak úgy mögöm és érhetsz aztán hozzám. Nem tudhatod, hogy mi csaphat le ránk itt bármelyik pillanatban.
- Biztos vagy benne? Mert ahogy ti ketten civakodtatok úgy éreztem, mintha standup előadáson lennék - válaszolta Jeongmi.
- Hé, mégis mióta - akart volna ellenkezni Soyeong, de hirtelen rájött, hogy mennyire hangos és sokkal hallkabban folytatta. - Végig ilyen hanggosan beszéltünk?
- Igen, kölykök. Nagyon hangosak voltatok - érkezett a válasz mögülük.
Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin
Lektorálta: Lin
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!