7Fates: CHAKHO - 24. rész
Gyűlöllek
- A'sszem elrontottam a gyomrom. Nem kellett volna a másikat rágás nélkül lenyelnem - mondta a beom és a hasát dörzsölte közben.
- Nem megmondtam, hogy abba kell hagynod a kaja bezabálását? Nem tesz jót - oktatta ki a másik tigris.
- Tudom, tudom. Manapság már meg szoktam rágni.
Úgy festett, hogy mióta lenyelte Ceint, azóta a beomnak gondja volt a gyomrával. Cein azt is észrevette, hogy a holttestek szerte szét hevertek a földön anélkül, hogy megemésztette volna őket. Tudta, hogy szerencséje volt. Ennek ellenére, még mindig meg volt rémülve. Volt rá esély, hogy a beom csak időszakosan szenvedett gyomorrontástól, ami megmagyarázta volna a gyomorsav hiányát, ami ugye lebontotta volna a testeket. De mi lesz, hogyha meggyógyul? Ott fog meghalni, ahogy a gyomorsav felemészti?
- Szóval csendben leültem és nem tettem semmit.
Nem tudott mit csinálni azon kívül, hogy leült és várta a közelgő végzetét. Könyörgött a beomnak, hogy legyen könyörületes. Átkozódott, belülről taposta a gyomrát és még azt is megpróbálta, hogy úgy tett, mint aki elveszetette az eszét. De a beom nem válaszolt semmire. Mintha elfelejtette volna, hogy mi történik a gyomrában.
- Egy nap észrevettem valamit - folytatta a mesélést Cein.
Már odáig jutott, hogy ténylegesen kezdte elveszteni az eszét, amikor meglátott valamit. Egy felvételt látott a szeme előtt felvillani. A beom és a gom elkerülhetetlen csatáját látta.
- Amikor megláttam... talán úgy gondoljátok, hogy elég szánalmas, amit most mondok, de... úgy éreztem akkor, hogy valami átfutott rajtam. Valami nagyszerű erő.
Magyarázás közben drámaian felemelte a jobb kezét, hősi pózba. Ahogy ezt realizálta, szégyen öntötte el és azonnal letette.
- Tudjátok, mint valami szuperhősnek, de közben még sem. De nem ez a lényeg, hanem, hogy valami becsúszott. Egy pillanattal később pedig a beom sikoltozni kezdett.
Az addig nyugodt hely rázkódni kezdett.
- És bumm. Felrobbant.
A beom gyomra a robbanás után kinyílt és a tigris halott volt. Cein kiszabadult. Arra már nem volt ideje, hogy megköszönje a szerencsecsillagának, vagy egyáltalán gondolkozzon rajta, hogy mi történt. Helyette azonnal elrohant a helyszínről és egészen hazáig futott, ahol a családja biztos várt már rá. Közben a testét teljesen beborította a beom vére.
Mégis hazafelé tartott, közben ugyan eszébe jutott a pillanat, amikor az anyja a testvére elé állt, hogy megvédje és az is, hogy az apja egy lépést sem tett, hogy segítsen neki. Nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire nem foglalkoznak vele.
De nem volt más, akihez mehetett volna Cein ebben a borzalmas helyzetben.
- Anya, apa! Itt vagyok! Én...
Cein szabályosan berúgta az ajtót és úgy jelentette be az érkezését, viszont befejezni nem tudta a mondatot. Nem úgy festettek, mintha történt volna velük bármi is. Nagyon is jól voltak és nagyon is életben voltak.
Viszont a reakciójuk. A szemük tágra nyílt a rettegéstől és a csalódottságtól, ahogy rájöttek, hogy Cein életben maradt.
Kételkedőnek tűntek abban, hogy egyáltalán Cein áll-e az ajtóban, vajon ez a nemkívánt fiúk hátat fordított-e a családjának és elvezette ide a beomot. Ahogy ez realizálódott Ceinben felrobbant a méregtől.
- Miért? Miért néztek így rám?! Nem örültök, hogy élve visszatértem, pedig majdnem megöltek? Miért bámultok így? Miért?! Én vagyok a fiatok, akit megszültetek! Nem én válaszottam, hogy ebbe a családba szülessek. Szóval miért bámultok rám úgy, mintha senki lennék?!
A családja hallgatott. Újra megtanulta Cein, hogy neki nincs otthona. Tudta, hogy nincs itt senki, akihez fordulhatna. Ebben a pillanatban pedig elnyelte a magány és a bánat. A beom élve lenyelte, de az otthona, a családja a magány mélységébe süllyesztette.
A szobájába rohant és könnyenben tört ki. Nem sokkal később az anyja utána jött. Messze állt az ágyától, ahogy magyarázkodni kezdett.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretünk.
Cein visszafogta magát, hogy az átlátszó hazugságát szóvá tegye.
- Én... mi csak...kicsit megijedtünk... tőled... Cein, nem emlékszel, mi történt?
Elmesélte hát neki, hogy amikor gyerek volt, mit csinált. Ahelyett, hogy "mamát" vagy "papát" gagyogott volna, mint minden normális gyerek, Cein furcsa dolgokat kezdett gyerekként motyogni.
- Olyan volt, mintha nem tudtuk volna, hogy ki is vagy. Olyan voltál, mint egy felnőtt ember. Elkezdtél a beomokról beszélni...
Ha az anyja igazat mondott, akkor Cein már egy évesen a beomokról beszélt. Olyan komolyan, mintha egy felnőtt mesélne róluk, nem mint egy kisgyerek. Arról kérdezgette a szüleit, hogy mi történt a beomokkal, hogyan maradjanak távol tőlük, mert veszélyesek és hogy a békét csak úgy érhetik el, hogyha minden beom eltűnik a föld színéről. A történet elmesélése után maga Cein is ijesztőnek találta ezt.
- Aztán a beomok tényleg felbukkantak ebben a világban - folytatta az édesanyja. Elismételte még párszor, hogy mennyire megijedt, mivel minden, amit mondott a valóságban is megtörtént, s nem győzött újra és újra bocsánatot kérni.
Noha a bocsánatkérés semmit sem jelentett Ceinnek, aki éveken át szenvedett. Emellett az anyja megtartotta a távolságot tőle, még mindig félt. Cein újra rájött hát, hogy nincs helye ebben a házban. Sehol sincs neki.
A jelenléte rémületet okozott a családjában. Csak még mélyebb magányba és depresszióba zuhanna, hogyha itt maradna.
- Szóval leléptem. Akkor jöttem rá, hogy ezt tartom a kezemben - fejezte be a történetét.
- Tehát, azt mondod, hogy... lenyelt egy beom, valami szuperhős-féle erőt éreztél magadban, aminek a segítségével felnyitottad a beom hasát és megszöktél. Aztán azt vetted észre, hogy fogod a kezedben a beom szemöldökét. Jól értem? - foglalta össze Do-Geon, aki mindeddig összezavarodott kifejezéssel az arcán hallgatta a történetet.
- Igen, valami ilyesmi - bólintott rá Cein. - Mondhatni háborús zsákmány.
Zeha szemei - amik eddig megbánással voltak csak tele - érdeklődve figyelték a szemöldököt. Cein idegesen megköszörülte a torkát. Most jön az igazán fontos része a történetnek.
- Nem mondanám, hogy csak egy sima zsákmány... dolgokat mutat meg nekem.
Elmagyarázta, hogy látja az emberek előző életét, hogyha a saját szemöldökéhez emeli a beomét. Viszont ahogy számított rá mindenki szkeptikusan reagált. Haru volt az egyetlen, aki komolyan vette - pedig Cein tudta, hogy Haru mindig komoly és zord. Így nem igazán nyugtatta meg, hogy csak ő hitt neki.
- Előző életek? Olyan nem létezik - mondta Do-Geon kételkedve.
- Komolyan beszélek. Ha nem hiszel nekem, próbáld ki te magad - nyújtotta felé Cein a szemöldököt, aki azonnal lecsapott rá. A fiú mindaddig visszatartotta a lélegzetét, amíg arra várt, hogy Do-Geon meglepődjön a szemöldök erejétől. Annak szeme lassan tágra nyílt.
- Ó... Ó! Látok valamit.
- Ugye? Megmondtam!
- Cein, te előző életedben hercegnő voltál - jelentette ki Do-Geon.
Az elmarta a beom szemöldökét a fiútól és mérgesen rábámult.
- Nem bízol bennem, ugye? - puffogott Cein.
- Nem tudok hinni neked, mert nem láttam semmit. Tessék Zeha, próbáld ki Te is.
Az kinyújtotta a kezét, viszont Cein nem akarta odaadni neki.
- Hagyjuk. Tudom, hogy te is elviccelnéd csak. Segítettem nektek, amikor egy csaló át akart verni benneteket a piacon, de most nézzetek magatokra. Még a szavamra se adtok...
- Mi volt a tiéd? - vágott közbe Haru.
- Hagyjuk... - válaszolta félénken pár másodperccel később Cein.
- Mondd el, gyermekem. Tudnom kell, hogy mi volt a te előző életed - sietette amaz.
- Úgy sem hinnétek nekem, így nyilvánvaló, hogy nem hinnéd el, hogyha elmondanám. Azt gondolnád, hogy nevetséges vagyok - motyogta végül az orra alatt Cein, majd megszorította a kezében tartott szemöldököt. Haru mérgesen Do-Geonra bámult.
- Nézd meg, hogy megbántottad a gyermek érzéseit! Azonnal kérj tőle bocsánatot!
- Nem, nem bántott meg. És ne hívj gyereknek. Csak hagyjuk. Te nézel ki inkább úgy, mint egy gyerek - tiltakozott Cein kissé elpirulva.
- Ezer és tízezer és millió évet éltem már meg - replikázott Haru.
Cein aggódva nézett rá, de az közömbös maradt. Van benne valami furcsa. Inkább Zeha felé fordult, aki a legtöbb időt tölti Haruval. Szavak nélkül kérdezte meg, hogy az ezüshajú fiú érzékeny ember-e. Az válaszol csak megvonta a vállát.
- Csak egy kicsit... bolondos, talán így mondhatnám. De felejts el, mit láttál? - kérdezte ezúttal Zeha.
- Úgy sem hinnétek el, szóval miért mondanám el?
- Ha jobban belegondolunk - szólalt meg váratlan Jooan - minden, ami most történik olyan, amit egy évvel ezelőtt nem hittünk volna el. Ha valaki azt mondja nekem tavaly, hogy beomok fognak felbukkani és emberek enni és különleges erővel rendelkező emberek beom vadászok lesznek... úgy hiszed, hogy annak hittünk volna?
Hosu megrázta a fejét.
- Nem. Nem vettem volna be. Már maga az ötlet, hogy olyan szörnnyé válhatok, mint egy beom, miután ettem belőle, az egész eléggé túlzásnak hangzott volna.
- Úgy van. Én sem hittem volna el, hogyha valaki azt mondja, hogy az apám beom volt - értett velük egyet Zeha. Újra megkérdezte Ceint. - Mondd hát el. Mi volt az előző életed?
Cein végül engedett. Előbb vagy utóbb úgyis foglalkoznia kellett volna vele, azzal az egésszel, hogy ők heten egy életen osztoztak.
- Rendben. Volt egy férfi, de nem ember volt. Kicsit... más volt. A fülei és a szemei, valamint a teste...
- Olyan volt, mint egy beom? - kérdezett közben Jooan.
- Azt mondanám, hogy hasonlított rá... de sokkal inkább olyan volt, mint egy gom. A kettő keveréke, azt hiszem.
- Egy gom? - kérdezett vissza izgatottan Zeha.
- Igen, az. Inkább olyan volt, mint egy gom. Ebben a világban, amit láttam, volt a beomok törzse és a gomok törzse. Több is volt, de ez a kettő volt a legnagyobb. Szerintem ő a kettő keveréke volt.
Haru összevont szemöldökkel hallgatta Cein meséjét. Az folytatta.
- Én vagyok ez a férfi. A keverék. A továbbiakban úgy beszélek, mintha saját szemszögemből mesélnék, úgy egyszerűbb lesz. Szóval, közel álltam egy bizonyos beomhoz. Sötét szőrű volt és éles tekintetű. Az a beom pedig úgy hívott, hogy Tabae.
***
- Tabaeeee!
Hupo hirtelen felült az ágyában. Kellett egy kis idő, mire felfogta, hogy a plafont bámulja és hogy rémálmodott. Minden este ugyanazt, azóta a bizonyos incidens óta. Nem számított, hogy mennyire nem akarta utálni Tabae-t, egyszerűen nem tudta elfelejteni a visszatérő rémálom miatt. Csak akkor tudna az egész végére pontot tenni, ha ezek abbamaradnának.
- Az a korcs...
Mindenki úgy hívta, de Hupo ennek ellenére is bírta. Őszinte volt és megbízható. És valami naiv is volt benne. A végén viszont kiderült, hogy inkább Hupo volt a naiv...
Bízott Tabae-ban. A beom és a gom törzs is megalázta Tabae-t, amiért keverék volt, de Hupo látta az erőt és az eltökéltséget benne. És Hupo elkövette azt a hibát, hogy hitt benne, hogy ketten együtt tudnak dolgozni azért, hogy a helyet erősség és békésse tegyék.
- Mester, semmi jó nem származik abból, ha egy korccsal barátkozik - mondta neki mindig az alátartozó beosztottja, akinek nem tetszett, ahogy Hupo, Sin-si védelmezője ilyen jól kijött Tabae-val.
- A korcsok mindig is ismertek voltak arról, hogy hátbaszúrják a másikat. Emellett úgy fest, hogy több benne a gom vér, mert jóban akar lenni velük.
- Igaza van, Mester. Valamire készülnek tiktokban, rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
A beomok és a gomok egyszerre voltak barátok és riválisok. Utóbbiba semmi komoly nem tartozott. Inkább egy gyerekes csata volt kettejük között, hogy ki az erősebb. Viszont ez az egészséges, gyenge rivalizálást napról napra egyre furább irányt vett. Hupo nem volt vak.
Mindazonáltal, bízott Tabae-ban.
Hitt benne, hogy soha nem bántaná Őt, a Tabae által úgy szeretett hely, Shin-si védelmezőjét. De bebizonyították, hogy a hite naivvá tette. Amit Hupo nem tudott az az, hogy Tabae sokkal inkább Sin-si város függője volt, mint azt képzelni tudta volna.
- Tabae... - Hupo sose hitte volna, hogy a barátja, akiben bízott, lemészárolná a beomokat, csak hogy a kezét a földre tegye. - Bíztam benned!
Bárhányszor becsukta a szemét, látta szemei előtt Tabae jóindulatú mosolyát, ahogy arról beszélt, hogy Shin-sit békéssé akarja tenni.
- Hupo, nem érdemled meg, hogy Sin-si védelmezője legyél.
Ezeket a szavakat mondta neki, amikor a háború a gomok győzelméhez közeledett. Tabae a fekete kardját Hupo nyakához emelte. Addig a pillanatig Hupo nem értette azt a hideg ellenségeskedést Tabae szemeiben. Azok korábban melegséget és gyengédséget sugároztak. A gom mögötte sürgette Tabae-t, hogy törölje el az egész beom törzset a föld felszínéről.
Ekkor azomban valami a föld közepébe csapódott és a pillanatnyi zavarodottságot kihasználva Hupo és a többi beom megszökött - ahogy Tabae a robbanás felé figyelt, mind elsuhantak az Inwang-hegyi Beom Szikla mögé.
Hupo tudta, hogy valami különleges erő vette körbe a környéket. Az utolsó erejével meghasította a teret, és mindenkit egy rejtélyes világba rejtett el. Az volt a tervük, hogy felépülnek, visszavágnak és bosszút állnak.
De amivel nem számoltak, hogy a gomok a Beom Szikla köré egy pajzsot húznak fel, hogy a átjárót lepecsételjék és ezzel a beomokat évekig tartó kárhozatra ítéljék.
- Milyen szánalmas...
Számára, minden amit tettek feleslegesnek tűnt, nem számított, hogy mennyire akarták Shin-sit birtokolni. Még értelmetlenebb volt az ártatlan beomokat annyi évre bezárni.
Így jutott el oda Hupo, hogy gyűlölte Tabae-t, a gomokat és a leszármazottait - az embereket.
Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin
Lektorálta: Lin
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!