[7Fates: CHAKHO] 23. rész - Itt vagyok (Wattpad)

7Fates: CHAKHO - 23. rész

Itt vagyok

Eljött a reggel. Ennek ellenére a szobában a fojtogató hangulat megmaradt. Cein egy kinyitható ágyon feküdt, ami egyébként az ápolóké lenne. Óvatosan felült, hogy ránézzen Hosura. 

A fiú tegnap este agresszív zokogásban tört ki, miközben Zeha ruháját szorongatta. Így maradt egy darabig, majd visszament az ágyába. 

- Sajnálom - mondta elfúló hangon az este. - Mármint, úgy értem, hogy ez nem a te hibád. 

Ekkor lefeküdt és abban a pózban maradt egész éjszaka. 

Ránézésre nem úgy festett, mint aki még mindig aludna. Még egyszer rá akart nézni Cein. Előző este, amíg Hosu öntudatlan volt belenézett az előző életébe. És ahogy mindenki másnál is, Hosu élete is megegyezett Ceinével. 

Mind a heten azonos előző életen osztoztak. 

Csak az hozta össze őket, hogy a beomok elkezdték a várost megtámadni. Ennek jelentenie kell valamit. Egyszerűen nem lehet sima véletlen. Cein késztetést érzett arra, hogy elmondja mindezt nekik, de a szoba hangulata még mindig túl lelombozott volt ahhoz, hogy beszéljen. 

Elkezdte inkább számba venni a helyzetüket. 

Zeha apja beom volt. 

Haru azt állítja, hogy Ő a Beom Szikla. 

Do-Geon elvesztette a barátait, akik árvaházba kerültek a beomok miatt. 

Hwan elvesztette a szüleit és ma megtudta, hogy a testévre is halott. Ismét a szörnyek voltak a hibásak. 

Jooannak egy beom volt a barátnője. De most már ő sincs. 

Utoljára pedig itt van Hosu, aki kegyetlen és fájdalmas kínzásoknak volt alávetve, szintén a beomok voltak a felelősek. 

Cein úgy gondolta, hogy ő a legszánalomra méltóbb ember az egész világon. Most viszont realizálta, hogy a többiekéhez képest az ő gondja semmiség volt. 

Mindezek után átgondolva, valószínűleg nem kapna meleg fogadtatást, ha elmesélné, hogy mit rejteget - miszerint ő kényelmesen utazgatott a kerületek között és random emberek elmúlt életeit leste, amikor is rájött, hogy ők heten egy életen osztoztak. 

- Akad bárki, aki szívesen kielégítené az éhségét? - szólalt meg Haru megtörve a szoba csendjét. Az ablak mellett ült és kifelé bámult. A szoba közepére sétálva tette fel a kérdését. 

- Nem azt mondtad, hogy egy szikla vagy? Hogy lehetsz éhes? - kérdezett vissza Cein.

- Pontosan, nem vagyok éhes. Ezért kérdeztelek titeket, hogy ti éhesek vagytok-e vagy sem, drága gyermekem - magyarázta el neki türelmesen Haru. 

- Én éhes vagyok - felelte a korábbi kérdésre Do-Geon. Eléggé rosszul érinthette a szobában uralkodó rossz hangulat, mert a ramaty állapota ellenére azonnal felült az ágyán. - Nem kérek kórházi kosztot. Rendeljünk valamit. Zeha, van amit szívesen ennél?

Az említett, akárcsak Hosu, egész éjjel ugyanabban a pózban ragadt. Az ágyának dőlve ült és az ölébe bámult. 

A tegnap esti érzelmi zűrzavar után Hosu ugyebár visszamászott az ágyába és a többiekre hagyta Zeha pátyolgatását. 

- Minden rendben. Nem a te hibád. Nem téged hibáztatunk - vigasztalták levert barátjukat. A fiú ellenben immunis maradt minden igyekezükre. Bármennyire keményen próbálkoztak, a rátelepedett bűntudattól nem tudták megszabadítani. 

Do-Geon kérdésére is csend volt a válasz. Ceinre pillantott, mintegy jelezve neki, hogy csináljon valamit. Válaszul Cein a fejét rázta. Nem tudta, hogyan vigasztaljon meg másokat. Közben Hwan és Jooan is felébredtek a többiek beszélgetésére. Előbbi felkelt az ágyából és vett egy mély levegőt. Eltökélt ábrázattal indult meg Zeha felé. Hangosan a fiú feje melletti falnak csapta a kezét. 

- Mi az? - pillantott fel Zeha. 

- A beomok megölték a szüleimet. A szemeim előtt haltak meg. 

- Sajnálom - hajtotta le a fejét Zeha. 

- A testvéremet elrabolták és szintén megölték a beomok. 

- Sajnálom... 

Zeha ismét lesütött a szemét szégyenében, újra és újra elismételve a bocsánatát. Hwan megragadta Zeha arcát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. 

- Nem érted, hogy mit akarok mondani? - kérdezte ezúttal kissé türelmetlenül.

- Sajnálom...

- A beomok tették. 

Zeha elnémult. 

- A beomok voltak. Nem te. 

- De én törtem el a pecsétet...

- Ezt is a beomok okozták. Bemászott a fejedbe és rávett. Úgy gondolod bármelyikünk is másképp cselekedett volna, mint ahogy te is tetted, ha mi lettünk volna ott? Semmi sem a te hibád - ismételte el Hwan. Zeha lehunyta a szemeit, hogy megakadályozza, hogy újra könnyekben törjön ki. 

- Rá kell jönnöd, hogy ennek a hibáztatós játéknak nincs vége. Egyébként is, mindent magadra venni nem tesz semmit jobbá. Egy egy ördögi kör. Megbánsz valamit, majd másokat és magadat kezded hibáztatni. De... erre most nincs időnk. Miközben mi itt beszélgetünk - mutatott ki az ablakon - emberek halnak meg odakinn. Emberek, akik valakinek az apja, anyja vagy épp gyereke. Emberek halnak meg odakinn, míg mi itt ülünk kényelemben, kiöntött tej miatt siránkozva. Ami megtörtént, megtörtént. 

Hwan megragadta Zeha vállait, hogy nyomatékot adjon további szavainak. 

- Igen, tudom, hogy apád egy beom volt. És akkor? Nem úgy gondolod, hogy ez jó dolog? Tied a beomok ereje. És te. Hosu, ugye? - fordult felé, aki épp felült az ágyban. - Azt mondtad, hogy szörnnyé váltál, ugye? Tudom, hogy furán fog ez most hangzani, de ez egy jó dolog! Annyira erős voltál ott. Nem számít, hogy mi vagy, szörny vagy sem. Erős vagy és ez fog megmenteni. Van fogalmad arról, hogy hány ember volna képes ölni azért az erőért Sin-siben, ami neked van? Például itt vagyok egynek én... - akadt el Hwan szava. 

Hirtelen eszébe jutott a családja és az a lehetőség, hogy megmenthette volna őket, hogyha övé lett volna Hosu ereje. Egy pillanatra lehunyta a szemét és úgy folytatta a beszédet. 

- Élünk és itt vagyunk. 

Csend telepedett a szobára miután befejezte. Mindenki emésztette Hwan szavait. Hirtelen tapsolás éles hangja visszhangzott. 

A hang az egész szobát megtöltötte. Do-Geon volt az. Mindnyájan összezavarodva néztek rá. 

- Mi van? Szenvedélyes, szívből jövő beszéd volt. Ez kellett neki. Szép munka, Hwan. Lenyűgöző vagy. 

- Tartogasd a tapsolást valami másra. Éhes vagyok. Együnk valamit. 

***

A csapat azon töprengett, hogy egyáltalán van-e még ételkiszállítás ilyen időkben, de szerencséjükre rengeteg ember még mindig igyekezett az átlagos életét élni. 

- Hálás vagyok nekik - szólalt meg Hwan. - Az életüket kockáztatják a munkájukkal. A világ nincs kudarcra ítélve, amíg ilyen emberek vannak. 

Kettétört közben egy evőpálcikát és Hosu felé nyújtotta. Hwan úgy festett, mint akit már majdnem elragadott a halál, amikor a testvérét kereste. Most viszont vidámnak és energetikusnak tűnt. Szinte úgy festett, hogy teljesen túltette magát a testvére halálán. De a szobában mindenki tisztában volt vele, hogy erről szó sincs. 

Egyáltalán nem tette túl magát rajta. Igazából azzal küszködött, hogy hogyan folytassa tovább az életét. Nem volt választása, egyáltalán talpra kellett állnia, még ha nincs is kész arra, hogy tovább lépjen. Máskülönben maga alá temetné a szomorúság a családja miatt. Még ha fájt is, Hwan úgy döntött, hogy erős marad addig, míg meg nem bosszulja őket. Hwan küszködése, hogy fenntartsa a látszatot, hogy minden rendben, mégha épp elvesztette az egész családját a többieket is arra késztette, hogy maradjanak erősek. 

Szóval nekiálltak enni, mintha nem lenne semmi baj. Úgy beszélgettek evés közben, mintha minden rendben lenne. Noha Zeha és Hosu még mindig kicsit kényelmetlenül viselkedtek egymásssal, Hosu legalább már nem bámult rá úgy, mint aki mindjárt megüti és darabokra szaggatja. Mindeközben Cein saját magával veszekedett. 

Mit kéne tennie? El kellene mondania? Mi van, hogyha azt hiszik, hogy csak kedvességből akarja felhozni az előző élet témát? Emellett... amit akkor látott, nem emberekről szólt. 

- Cein, mi az ott a kezedben? - zökkentette ki Jooan a gondolataiból. 

- Miről beszélsz? - kérdezte és követte a fiú pillantását Cein. Így jött rá, hogy a kezében szorongatja a beom szemöldökét. Valószínűleg a megszokás miatt szorongatta még mindig. - Ó, hogy ez?

Cein kifejezetten örült, hogy végül Jooan rákérdezett. 

- Ez egy beom szemöldöke. 

- Egy beom... szemöldöke? - kérdezett vissza kíváncsian Jooan. 

- Igen, igazából élve megevett egy beom - válaszolta Cein lapos és érzelemmentes hangon. Ezzel ellentétben viszont az a sorsszerű nap élénken élt az emlékeiben. 

Késő este volt. 

Épp hazafelé tartott az esti órájáról, amikor a családjára bukkant a házuk melletti egyik sikátorban. Mind mosolyogtak és nevettek miközben egymással csevegtek. Addig, amíg meg nem látták őt. Akkor mindenki elhallgatott. 

- Cein, az óráról jössz? - Időbe telt, mire Cein anyja kinyögött valamit. Egyértelmű volt, hogy kényelmetlenül érzi magát a saját fia közelében. 

- Épp indultunk vacsorázni. Csatlakozol? - kérdezte az apja erőltetett hangon. 

Meg tudta mondani, hogy az apja egyáltalán nem akarta, hogy Ő menjen. Örömmel elfogadta volna az ajánlatot, ha az a tudatlan gyerek lett volna, aki nem jön rá az elejtett nyomokból a helyzetre már évekkel ezelőtt.  

 

- Én, öhm.. nem vagyok rosszban a családommal. Csak kicsit kínosan viselkedünk egymással - védte meg őket Cein, ahogy a többiek vizslató szemekkel bámultak rá. 

Elmesélte nekik, hogy az anyja akkor esett vele teherbe, amikor épp készült visszamenni dolgozni a testvére születése után. Végigzokogta a napot, amikor rájött, hogy ismét terhes. Azok nem az öröm könnyei voltak. Hanem a bánaté. 

Számára, Cein, egy felesleges gyerek volt. 

- Még be is jutottam abba az orvosi iskolába, ahova a testvérem nem tudott... Ó, nézzenek oda, eltértem a tárgytól. Egyébként! 

Folytatta a történetét azzal, hogy a keményen dolgozó szülei a testvérét végtelen mennyiségű támogatással látták el, hogy doktort faragjanak belőle. Ennek ellenére nem sikerült bejutnia. A másik oldalról viszont Ceinnek sikerült, a támogatásuk nélkül is. 

De amikor bejelentette a családjának, hogy felvételt nyert az orvosi iskolába, a szülei a testvére érzései miatt kezdtek aggódni és csak egy lagymatag reakciót kapott válaszul. 

- Ó, igen? Az jó. Szép munka. 

Cein nem igazán azt a reakciót kapta a szüleitől, amit várna az ember, egy ilyen nagy volumenű eredménytől.  

 

- Tehát, amúgy, ott voltam a családommal a sikátorban. Ekkor bukkant fel a beom és egyben lenyelt. 

Cein élesen emlékszik arra, hogy az anyja a testvérét maga mögé húzta, miközben őt a szörny épp lenyelte. Ez volt az igazság pillanata. Az igazságé, amit annyi éven át tagadott. 

A szülei csak a testvérét szerették. 

A beom viszont még azelőtt eltűntette, hogy egyáltalán ideje lett volna ezt az igazságot elfogadni. 

- De valami nem stimmelt, értitek. Azt hittem, hogy elrágcsál majd darabokra, és úgy fog megenni. De helyette egyetlen nyeléssel tüntetett el. Azt hiszem minden beomnak meg van az egyedi technikája az evésre. 

Így hát a szörny gyomrába került. Végigment a nyelőcsövön, mielőtt kemény talajt fogott volna. Felkelt és egy tágas helyen találta magát. 

- Azt tudnotok kell a gyomorról, hogy annyira tágul ki, mint amennyi ételt eszünk meg. De ennek a gyomra... jóval nagyobb volt, mint a miénk. Olyan volt... nagyon tágas. Mintha egy nagy szobában lettem volna. 

Cein hát egy sötét helyre került, figyelemreméltóan hosszú időre, néha még azt is elfelejtette, hogy hol van. Csak az időszakosan jelentkező morajlás emlékeztette arra, hogy egy szörny gyomrában van. Ahogy azon gondolkodott, hogy mégis hogyan tudna onnan kikerülni, valami a lábai mellé esett. Egy hulla volt, amit darabokra téptek. 

- Nagyon ledöbbentem, amikor hirtelen ott termett. A test darabokra volt tépve és a beom többször megrágta. Látnotok kellett volna. Én... 

Halálra rémült. 

Ennél az esetnél realizálta azt, hogy mennyire kiváltságos helyzete volt, hogy egyben nyelték le. Egészen addig azt hitte, hogy álmodik, amíg meg nem jelent a hulla. Ez vezetett oda, hogy Cein segítségért kezdett kiabálni. Elkezdte az öklét a falnak csapni, amire feltételezte, hogy a beom gyomorfala és többször is nekiugrott, hogy irritálja azt. De minden igyekezete felesleges volt. Pár órával később újabb holttest landolt mellette.  

 

- Ha csak rágondolok hányingerem támad. Nem azért, de akkor nem volt semmi. 

De igazság szerint igenis elhányta magát. 

Cein nyomorultul érezte magát és mindent kihányt, ami a gyomrában volt. Így volt vele, amíg újabb morgást nem hallott. 

A beom egy másik beomhoz beszélt. 

Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin

Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)

A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!