[7Fates: CHAKHO] 17. rész: Védj meg (Wattpad)

7Fates: CHAKHO - 17. rész

Védj meg

A nedves levegő valami rossztól bűzlött. Zeha óvatosan körülnézett, miközben kezét az orra elé tette. Az alagútban vaksötét volt, mindenféle fény nélkül. Ennek ellenére Do-geon ki tudta venni a hely körvonalait. Mindazonáltal ez csak azóta van így, mióta a kapuk kinyíltak. Persze, előtte is elég jó volt a látása, de nem ennyire. 

- Úgy érzem, hogy jobban látok a sötétben. De nem azért, mert annyi répát ettem. 

Zeha elmosolyodott Do-Geon viccét hallva. Nyugodttá tette a tudat, hogy itt van az ő csapatában. Az első találkozáskor kicsit megfélemlítően hatott a magas srác, de később megtanulta, hogy ez a barát a korához képest nagyon is felnőttként viselkedett. Mindezt úgy mutatta meg, hogy amikor a helyzet komolyra vagy majdnem kegyetlenre fordult volna, képes volt feldobni a hangulatot.  

- Mi az? - kérdezte Hwan. Amire mutatott egy vastag fa gyökereinek tűnt. Mégis úgy nézett ki, mintha fémből lenne. Fekete és piros színű volt, és valamire hasonlított. 

- Úgy néz ki, mintha valami ér lenne - dünnyögte Jooan. 

Az egymásba fonódó gyökerek úgy néztek ki, mintha egyetlen nagy darabot alkotnának. Annyira messzire nyúltak, hogy sehol sem látszott a vége. Sin-si véredényei lennének ezek? 

Zehát önkéntelenül is kirázta a hideg. Do-geon volt elég bátor hozzá, hogy közelebbről is megnézze ezt a valamit. 

- Úgy néz ki, mint egy drót?

Mielőtt azonban hozzáérhetett volna Haru megragadta a csuklójánál fogva és megrázta a fejét.

- Jobban teszed, hogy ha nem érsz hozzá, mielőtt rájönnék, hogy mégis mi az.

- Igazad van, de... mármint úgy értem, hogy nem úgy fest, mintha tele lenne vírussal, vagy fertőzne, nem? Nekem valami drótnak tűnik - tiltakozott Do-geon. 

- Túl vastagnak tűnik, hogy egyetlen egy legyen. Nézd meg jobban. Vastagabb, mint a karunk. 

- Lehet, hogy vastagabb, mint Harué, de az enyémnél nem - mondta a fiú és megfeszítette az izmait. Haru mérgesen csettintett a nyelvével erre. 

- Úgy viselkedsz, mint egy gyerek. És pontosan az vagy. Egy gyerek egy felnőtt testében. 

Miközben Haru és Do-geon a testfelépítükről vitatkoztak, Zeha meghallott valamit. 

Valami ritmikus hang ismétlődött, a dallam ismerősnek hatott. Ekkor Do-Geon hirtelen megállt és felemelte a jobb kezét. Hátrapillantott, jelezve mindenkinek, hogy valaki követi őket. Zeha és a többiek némán a fegyverükre tették a kezüket. 

Nem sokkal később folytatták az útjukat, mintha mi sem történt volna és türelmesen várták, hogy a követőjük elég közel érjen, hogy megtámadhassák. Ahogy a távolság csökkent közöttük, Zeha gondolkodás nélkül rávetette magát az alakra. A kardja egyenesen az ember fejét vette célba, miközben Hwan a szívére célzott. Ahogy a kard belehasított volna az illető fejébe, Zeha felismerte a férfit. 

- Ce... - de mielőtt Zeha egyáltalán kimondhatta volna a nevét, egy kötél zúgott előre és megkötözte a lábainál fogva Ceint. Ettől az egyensúlyát vesztve a földre zuhant. Zeha gyorsan lehajolt és felsegítette. Cein összeráncolt szemöldökkel figyelte, hogy a fiú ilyen közvetlenül bánik vele. 

Zeha reflexből elengedte ekkor őt, így újra a földre esett. Ismét odaugrott, hogy felsegítse. Mire ennek a kis szituációnak a végére értek, Zeha nekiállt leszedni a kötelet a lábáról. 

- Meghívsz a csapatodba és így üdvözöltök? Ez aztán igazán furcsa üdvözlő módszer volt. 

- Sajnálom - szabadkozott Zeha. - Azt hittem, hogy egy beom vagy - kért újra bocsánatot és a kezét nyújtotta felé. Cein viszont félrecsapta. 

- Nos, mindegy. Egyébként, hova tartotok? Ugye nem a beomokkal teli helyre mentek? 

- De igen - vonta meg a vállát Do-Geon, Cein pedig nevetni kezdett, mintha azt hinné, hogy viccelnek. 

- Ha ez a tervetek, hogy csak így besétáltok a helyükre, felejtsétek is el. Még a nagy Tigris Lepkék is elbuktak, amikor megpróbálták. Tényleg azt hiszitek, hogy nektek sikerülne, csak ötötöknek? 

- Hat. 

- Elnézést? - kérdezett vissza értetlenül Cein. 

- Hatan vagyunk - vigyorgott rá Zeha miközben rámutatott. A fiú szemei finoman megremegtek, ahogy összeszedte magát. 

- Nem megyek. Nem akarok meghalni. 

- Nem fogunk ott meghalni. Életben fogunk maradni. 

- Ez abszurdum. Mégis... mit tehetnénk mi? - hitetlenkedett Cein. 

- Teljesen félreérted - ölelte át a vállánál Do-Geon. - Nem azért megyünk, hogy harcoljunk. Kémkedni fogunk. Körbe akarunk nézni és azonnal el fogunk rohanni, ahogy a szitu kezd vészessé válni. De ha a helyzet engedi, akkor levadászunk pár szörnyet is. 

Volt annyi eszük valamennyiüknek, hogy tudták, nem kéne bemenni a beomok közé és harcolni velük. A legfőbb céljuk az információszerzés volt. A terv az volt, hogy megtalálják a pontos helyet, feltérképezzék a felépítését és a törzs biztonsági szintjét. De mivel bármi megtörténhet, ezért felkészülve érkeztek. 

Cein, aki alapvetően szkeptikus volt, úgy festett, hogy meggyőzték a tervükkel. A nehéz és hörgős légzése lassan visszatért a normális ritmusra. Végül arrogánsan felemelte az állát és azt mondta: 

- Rendben, csatlakozom. De meg kell ígérnetek, hogy meg fogtok védeni, hogy ha a dolgok rosszra fordulnának. 

***

Kyeongtae a csapattársaival várakozott a lejáratnál és várták Seongjin osztagát. Ugyanúgy felnézett rá, ahogy Dongcheolra. Hiszen Seongjin volt Dongcheol jobbkeze. Legalábbis így hívta saját magát. De úgy festett, hogy maga a vezér is így gondolja. 

És maga Kyeongtae is közelebb akart kerülni a vezetőjéhez, mint Seongjin. Anno a börtönben találkoztak először. Minden a főnökének köszönhető, hogy most itt és így élhet. Míg mindenki csak szidta, hogy mennyire idióta - addig Dongcheol végig mellette állt. És így esett, hogy Kyeongtae el tudta kerülni a komolyabb zaklatásokat a keménykezű bűnözőkkel teli börtönben. Seongjinnak a közelben kellett lennie, olyan hirtelen bukkantak fel a csapatával. Mögötte az Egyes Osztag tagjai álltak formációban. Kyeongtae már erről megmondta, hogy milyen fegyelmezettek és jól képzettek. Az Egyes Osztag a legerősebb és legalkalmazabb emberei voltak a Tigris Lepkéknek. 

- Kyeongtae, sokat kellett várnod?

- Nem, uram. 

- Ne hívj így. Te és én - ugyanolyanok vagyunk. Mindketten osztagvezetők - ellenkezett vele Seongjin. 

- N-nem. Teljesen mások. Te az Egyes Osztagban vagy. 

Seongjinnak imponált ez a válasz. Megpaskolta a másik fiú fejét, ahogy lenézett a nyílásra. Még mindig nyitva volt a lejáró. 

- Szóval, lementek? - kérdezte végül. 

- Igen, öten voltak aztán egy cingár kinézetű alak ment utánuk.

- Tehát hatan vannak... hm.... 

Seongjin gondolkodóba esett. Kövessék vagy tegyenek úgy, mintha nem láttak volna semmit? Ő csak azért jött ide, mert Dongcheol megparancsolta neki, hogy segítsen a másiknak. Kifejezetten kellemetlen feladat volt. Még mindig élesen emlékezett a múzeumbeli incidensre. Zeha és csapata komolyan alulfegyverzettek voltak és kevesebben is, mint ők. Mégis erősek voltak, annyira, hogy még a beomoknak is nekimentek. 

Egy pillanat kellett hozzá, hogy rájöjjön, hogy nincs esélye Zeha és a barátai ellen. Emellette, ha ők maguk is annyira erősek voltak, mint Zeha, akkor nyilvánvaló, hogy hova futott volna ki az egész helyzet. 

Azért küldte ide a vezér, hogy segítsen ezen a szánalmas csapaton. Arra gondolt, hogy a főnöke valószínűleg csaliként akarja felhasználni Kyeongtae-t. Ekkor jött rá, hogy előre küldhetné a másik csapatot Zeháék ellen mielőtt csatlakozna, hogy simán kinyírja őket. 

- Kyeontae, meglátásom szerint, nincs annál haszontalanabb, mintha mindnyájan lemennénk, mintha csak piknezni mennénk. Nem úgy gondolod?

- De, uram. Igazad van - helyeselt azonnal a másik. 

- Szóval mondom, mit fogunk csinálni. Én itt maradok és szemmel tartom a környéket. Ti előre mentek és megtaláljátok őket. Utána szólsz nekem és megyek segíteni. Hogy hangzik?

Kyeongtae ártatlanul elfogadta Seongjin ajánlatát. Mégha a tesze-tosza fiú idegesítette is a hozzá nem értésével Seongjint, ezt a hiszékeny oldalát egész kedvelhetőnek találta. Emellett tudta, hogy milyen a másik csapat. Igazi semmirekellők voltak. Esélytelen volt, hogy elverjék Zeháékat. Úgy gondolta, hogy Ő majd akkor halkan beoson a helyszínre és megöli Zehát. És majd minden dicsőség az övé lesz. 

Két legyet üthet egy csapásra. Mindkét világnak szívességet tenne vele. 

Seongjin sokat sejtetően mosolygott, ahogy figyelte a másik osztagot lemászni az aknába. 

***

A lenti csapat megállt, amikor egy ajtóval kerültek szembe. Noha már többet is elhagytak útjuk során, mindegyik ezzel a fura vérerekkel volt befonva és nem fértek hozzá. Ez az egy viszont teljesen érintetlenül állt itt. Mindenki megállt egy pillanatra, senki sem tudta, mi fog történni ha megérintik. Ekkor Hwan előre lépett, Do-Geon pedig megragadta a vállát. 

- Nincs szükség rohanásra. 

- A testvérem a másik oldalon lehet - Hwan szemei bánattal, kétségbeeséssel és őrülettel voltak telve. Tisztában volt vele, hogy szinte esélytelen, hogy a testvére, Juhee még életben lenne. De nem tehetett mást, mint hogy a reménybe kapaszkodott. Talán. De csak talán. Elvégre csodák léteznek. 

Szóval nem adhatta fel. Mindenki megértette, hogy min megy keresztül, elveszteni egy szerettüket és reménykedni, hogy mégis valahogy életben vannak - senki sem próbálta meg megállítani. Hwan pedig belökte az ajtót. 

Az nyikorogva, a földet karistolva nyílt ki. Semmi sem utalt veszélyre. Helyette inkább egy hihetetlen látvány tárult a szemük elé. 

- Mi... ez? Mi ez a hely? 

Úgy nézett ki, mint egy föld alatti kazamaták, amit általában a videójátékokban lát az ember. 

Azzal a kivétellel, hogy ez itt valós volt és ismeretlen szerkezetekkel volt tele, aminek nem tudták a rendeltetését. Nyikorgó hangokat hallattak, ami visszhangzott a helyiségben. A rusztikus és sötét gépek azokhoz a kábelekhez, erekhez csatlakoztak, amit ide felé jövet láttak. Befedték a plafont, a falakat, a földet és olyan helyekre férkőztek be, amiről nem is tudtak. 

- Szerintem az áruház pincéjében vagyunk - motyogta Jooan. A falra mutatott, ahol is ott volt egy felirat, miszerint "Parkolóhely" alatta pedig az "Áruház" kifejezés. 

- Hogy mi? Az áruházál vagyunk? Nem létezik. Nem úgy volt, hogy még működik? Tegnap rákerestem a neten - suttogta Cein. 

Do-Geon morgott valamit az orra alatt, ahogy előre lépett és közelebbről is megnézte a masinát. 

- Nem úgy festenek, mint amiket most csináltak... Mégis mit keres ez a hely az áruház alatt? 

A gépek ritmikus hangja Zehát egészen a falig kergette. A tompa lámpafény alatt az egész szoba zordnak és koszosnak hatott, a gépek pedig az emberi szervekre emlékeztették. Ez a hang, pedig a szívverésre... 

Ahogy erre gondolt az orrát ráncolva, észrevett valami oda nem illőt a szeme sarkából. Egy groteszk figurát, akinek egér feje és pók teste volt. Gyorsan a gépek alá slisszolt, amikor is összeakadt a tekintete Zeháéval. Aki arra gondolt, hogy el kell kapnia. 

Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin

Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)

A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!