7Fates: CHAKHO - 12. rész
Egy másik találkozás
Amikor a férfi tekintete találkozott Hae-yongéval, a szája elé emelte az ujját. Ezzel jelezte a lánynak, hogy maradjon csendben. Egy vadász az! Hae-yeong megkönnyebülést érzett. A vadász épp egy éles tőrt emelt fel és lecsapott a beomra, hogy átszúrja a nyakát.
Ez az! A vadász, Jisu, gondolatban már hangosan éljenzett, amikor a tőre alig egy centiméterre volt attól, hogy a szörnybe vágjon. Hálás volt, amiért a gyerekek lefoglalták a szörnyet. Megkönnyítették a munkát. Jisu azonban hamar rájött, hogy igencsak elsiette az örömöt.
- Á! - Jisu fájdalmában felnyögött, amikor hirtelen a beom szorításában találta magát. Még csak megfordulni sem látta. A következő pillanatban éles karmok vájtak a derekába.
- Tényleg azt hitted, hogy meg tudsz ölni engem? Te szánalmas ember. Az ilyen tőrök még csak át sem tudják szúrni a bőrömet.
- Á!
Jisu dereka szúrni kezdett a fájdalomtól. Ennek ellenére nem adta fel. Felemelte a tőrét és a beom felé lendítve megpróbálta megsebezni. Túl sok gyerek van itt. Meg kell védenie őket. Nem halhatnak így meg. Ezek a gondolatok jártak az eszében, ahogy újrapróbálkozott.
Mielőtt Jisunak akár esélye lett volna megszúrnia a beomot, az a falnak dobta őt. Jisu nagy puffanással a falnak csapódott és vért köhögve csúszott a földre. A vadászt elöntötte a kétségbeesés, amint ráébredt, hogy nem volt ellenfél a szörny számára.
A gyerekek még mindig sírtak és Hae-yong is könnyekben tört ki. Továbbra is kitartóan próbálta megóvni a gyerekeket.
A vadász a földön fekve némán imádkozott magában: Könyörgök, valaki. Bárki. Segíts rajtunk! Mentsd meg a gyerekeket. Könyörgöm!
Még akkor is folytatta, amikor a fájdalom végigjárta a testét.
- Uh. Ezek a kis hitványok - morgott a szörny. A beom a gyerekek felé fordult és a hajába túrt egyik vér áztatta kezével. - Kölykök! Hallottatok már arról, hogy a beomok előszeretettel rabolnak el vinnyogó kölyköket? Ha? Meg akartok halni? Fogjátok be, halljátok?
A beom szavaira a gyerekek kétségbeesetten próbálták visszafojtani a sírást. A legtöbben azonban képtelenek voltak rá. A tigris elfintorodott az elfojtott sírásukat hallva.
- Lássuk csak, melyikőtök sír a leghangosabban? Kit kóstoljak meg legelőször? Ki legyen az utolsó?
A beom leguggolt, hogy szemmagasságban legyen velük, és végigmérte őket. Úgy tűnt, mintha csak játékok között válogatna. A gyerekek önkéntelenül is újra zokogni kezdtek, amikor közelről meglátták a beomot. A szörny szemei szórakozottan tágra nyíltak, ahogy a gyerekekből kiváltott rettegésben sütkérezett.
- Grrr! Pofa be! Mindannyiótokat megöllek! - kiáltott a síró csapatra.
- I-ide nézz...! - kiáltotta Jisu és egy játékot vágott a beomhoz. A játék még csak el sem találta a beomot, a férfi annyira remegett. - H-hagyd békén a gyerekeket! Ezek csak gyerekek... Kérlek... kérlek...
A beom ekkor végre felé fordult és oldalra billentette a fejét.
- Azt akarod, hogy a kölykök éljenek?
- I-igen... e-engem vigyél el inkább. Csak engem... vigyél...
- Hmm... Nem is hangzik olyan rosszul, de...
Jisu megkönnyebbülten sóhajtott fel. Rajta kívül senkinek sem esik bántódása. Egy pillanattal később azonban rájött, hogy újra elszámította magát. A beom hirtelen Hae-yeongra vetette magát, aki a gyerekekre vigyázott. Felkiáltani sem volt ideje, mielőtt a földre hajították.
- Aú... - Hae-yong felnyögött fájdalmában.
- Uh. Ezek a kis hitványok - morgott a szörny. A beom a gyerekek felé fordult és a hajába túrt egyik vér áztatta kezével. - Kölykök! Hallottatok már arról, hogy a beomok előszeretettel rabolnak el vinnyogó kölyköket? Ha? Meg akartok halni? Fogjátok be, halljátok?
A beom szavaira a gyerekek kétségbeesetten próbálták visszafojtani a sírást. A legtöbben azonban képtelenek voltak rá. A tigris elfintorodott az elfojtott sírásukat hallva.
- Lássuk csak, melyikőtök sír a leghangosabban? Kit kóstoljak meg legelőször? Ki legyen az utolsó?
A beom leguggolt, hogy szemmagasságban legyen velük, és végigmérte őket. Úgy tűnt, mintha csak játékok között válogatna. A gyerekek önkéntelenül is újra zokogni kezdtek, amikor közelről meglátták a beomot. A szörny szemei szórakozottan tágra nyíltak, ahogy a gyerekekből kiváltott rettegésben sütkérezett.
- Grrr! Pofa be! Mindannyiótokat megöllek! - kiáltott a síró csapatra.
- I-ide nézz...! - kiáltotta Jisu és egy játékot vágott a beomhoz. A játék még csak el sem találta a beomot, a férfi annyira remegett. - H-hagyd békén a gyerekeket! Ezek csak gyerekek... Kérlek... kérlek...
A beom ekkor végre felé fordult és oldalra billentette a fejét.
- Azt akarod, hogy a kölykök éljenek?
- I-igen... e-engem vigyél el inkább. Csak engem... vigyél...
- Hmm... Nem is hangzik olyan rosszul, de...
Jisu megkönnyebbülten sóhajtott fel. Rajta kívül senkinek sem esik bántódása. Egy pillanattal később azonban rájött, hogy újra elszámította magát. A beom hirtelen Hae-yeongra vetette magát, aki a gyerekekre vigyázott. Felkiáltani sem volt ideje, mielőtt a földre hajították.
- Aú... - Hae-yong felnyögött fájdalmában.
A gyerekek csak még jobban megijedtek a látványtól, hogy a tanárukat a földre vetették. Még hangosabban kezdtek sírni. Jisu is sírni kezdett. Szánta magát. Végtére is egy beom vadász volt, fegyverrel. És mégsem tudta megóvni a gyerekeket a veszélytől. Már nem maradt remény ezen a világon... A tíz őr, akik a területet védte Jisu mellett, mind találkozott a halállal a beomok kezei között. Valószínűleg a másik két vadászt is megölték. Ennyi volt.
Csupán három beom kellett ahhoz, hogy teljesen a földig rombolják ezt a helyet. Jisu elcsodálkozott, vajon létezett-e bárki is, aki képes felvenni a harcot ezekkel a szörnyetegekkel.
- Oké, változás a tervben. Nem viszem el őket, mert kedvellek.
A beom úgy beszélt Jisuhoz, ahogy a kedve tartotta.
- Helyette inkább egyesével ölöm meg ezeket a kölyköket a szemeid előtt.
Jisu tudta, hogy a beom minden egyes kimondott szót komolyan gondolt. Szorosan behunyta a szemeit, mivel tudta, hogy képtelen végignézni azt, ami következik.
- Hé, ez az én szövegem! - hallattszott hirtelen egy mély hang. - Megölöm a barátaidat, egytől egyig. Ó, várjunk csak! Attól tartok, te azt már nem fogod látni -vágás hangja hallatszott. - Mert te halsz meg elsőként. Ó, elnézésedet kérem, rosszul fogalmaztam. Azt akartam mondani, már halott vagy.
Csupán három beom kellett ahhoz, hogy teljesen a földig rombolják ezt a helyet. Jisu elcsodálkozott, vajon létezett-e bárki is, aki képes felvenni a harcot ezekkel a szörnyetegekkel.
- Oké, változás a tervben. Nem viszem el őket, mert kedvellek.
A beom úgy beszélt Jisuhoz, ahogy a kedve tartotta.
- Helyette inkább egyesével ölöm meg ezeket a kölyköket a szemeid előtt.
Jisu tudta, hogy a beom minden egyes kimondott szót komolyan gondolt. Szorosan behunyta a szemeit, mivel tudta, hogy képtelen végignézni azt, ami következik.
- Hé, ez az én szövegem! - hallattszott hirtelen egy mély hang. - Megölöm a barátaidat, egytől egyig. Ó, várjunk csak! Attól tartok, te azt már nem fogod látni -vágás hangja hallatszott. - Mert te halsz meg elsőként. Ó, elnézésedet kérem, rosszul fogalmaztam. Azt akartam mondani, már halott vagy.
Jisu azt gondolta, csak képzelődik. Azt hitte, hogy kétségbeesésében hallucinálni kezdett, és emiatt azt hallotta, amit hallani akart.
- Minden rendben?
Ám amikor Jisu kinyitotta a szemeit, egy férfit látott maga előtt vörösesszőke hajjal és barna szemekkel. A férfi megérintette a vállát. A másik kezében a beom fejét tartotta, ami eddig Jisut terrorizálta.
- Élsz még, ugye?
Jisu bólintott.
- Helyes. Odakint egyre veszélyesebb. Mennem kell. Vigyázz magadra!
Mielőtt a férfi megfordult és távozott volna, a gyerekekre nézett.
- Semmi sem lesz rendben. De tegyünk úgy, mintha rendbe jönnének a dolgok. Legalább nemsokára találkozhattok a szüleitekkel.
- Ááá! Anyaaa! Apaaa! - A gyerekek még hangosabban sírtak.
- Minden rendben?
Ám amikor Jisu kinyitotta a szemeit, egy férfit látott maga előtt vörösesszőke hajjal és barna szemekkel. A férfi megérintette a vállát. A másik kezében a beom fejét tartotta, ami eddig Jisut terrorizálta.
- Élsz még, ugye?
Jisu bólintott.
- Helyes. Odakint egyre veszélyesebb. Mennem kell. Vigyázz magadra!
Mielőtt a férfi megfordult és távozott volna, a gyerekekre nézett.
- Semmi sem lesz rendben. De tegyünk úgy, mintha rendbe jönnének a dolgok. Legalább nemsokára találkozhattok a szüleitekkel.
- Ááá! Anyaaa! Apaaa! - A gyerekek még hangosabban sírtak.
A fickó megvakarta a fejét.
- Á, mindig olyan nehéz a gyerekekkel.
A férfinak látszólag fogalma sem volt arról, hogy milyen nehéz megölni egy beomot.
Amikor az épp indult volna, Jisu egy kérdést szegezett neki.
- Hé... Mi a neved...?
A férfi hátrapillantott és válaszolt:
- Zeha.
Jisu szemei azonnal megteltek könnyel. Tehetetlen volt ellene. Úgy tűnt, végre talált némi reményt. Talán vele képesek leszünk túlélni... Miután Zeha elment, Jisu Hae-yeong felé fordult, akinek az arcán ugyanaz a reményteljes kifejezés volt. Hae-yeong meghajolt, amikor a tekintete találkozott Jisuéval. Aztán tántorogva megindult a gyerekek felé.
- Minden rendben. Hamarosan vége lesz.
Odakint már véget ért a harc, mire Zeha kiért. Megkérte Harut, hogy segítsen Do-geonnak, aki nem volt olyan fürge, mint ő. Harut azonban sehol sem látta. Helyette egy idegen ácsorgott Do-geon mellett. Zeha letörölte a vért a kardjáról, miközben feléjük sétált. A fickónak hosszú fekete haja és sötét szeme volt. Kifinomultnak tűnt.
- Ó, már végeztetek is erre?
Do-geon épp Zeha felé emelte a kezét, amikor a fickó megfordult és Zehára nézett. Zeha nem tudta miért, de a szíve gyorsabban kezdett verni, amikor meglátta az idegent. Pont mint amikor legelőször találkozott Do-geonnal. Olyan volt, mintha csak régi ismerősök lennének, noha ez volt az első alkalom, hogy találkoztak.
- Ez meg ki...?
Mielőtt Zeha végigmondhatta volna a kérdést, Do-geon megragadta a karjánál és távolabb vezette őt az idegentől.
- A fickó neve Jooan... és nem semmi a tag. Nagyon erős - suttogta Do-geon.
- Erős?
- Igen. És pont úgy mozog, mint te.
- Úgy érted...?
- Igen, mint egy beom. Fürge és erős - bólintott rá a társa.
Zeha egy gyors pillantást vetett Jooanra, aki éppen körbejárt és a szanaszét heverő áldozatok szemeit csukta le.
- Hogy került ide?
- Fogalmam sincs.
Merő véletlen volt, hogy Zeha és a többiek a Hajnalcsillag Óvoda segítéségére siettek. Zeha és Haru néhány órával korábban futott össze ismét Do-geonnal, amikor a negyedik kerületet járták be. Miután a mostanra már elpusztított kerületet átfésülték, az idősebbik srác levonta a nyilvánvaló következtetést.
- Nem hiszem, hogy lenne itt bármi is a számunkra. Már kifosztották a helyet. Nincs itt semmi. Miért nem megyünk és nézünk körül egy olyan kerületben, amit még nem támadtak meg?
Zehának ugyanez járt a fejében.
- Menjünk - értett vele egyet. - A beomok a régi körzeteket támadják meg, az elsőtől kezdve. Talán a következő célpontjuk közelében vannak.
A legutóbbi körzet, amit megtámadtak, az ötödik kerület volt. Távolról hallották az emberek kiáltásait, amikor éppen áthaladtak a hatodik kerületen és a hetedik kerület közelébe kerültek. Így kötöttek ki végül az óvoda megmentésénél.
- Egyébként Haru hová tűnt?
- Kiderült, hogy nem csak három beom volt itt. Volt még egy, aki távolabbról figyelte az eseményeket. Haru követte őt, amikor elmenekült, miután a többi beom meghalt.
- Úgy érted, teljesen egyedül?
Zeha szíve elszorult.
Haru nem volt harcos. Harc közben mindig csak a kötelére támaszkodott. A harcok alatt mindig csak segítette Zehát, így kétség sem fért ahhoz, hogy veszélybe kerül, ha egymaga száll szembe egy beommal. Mialatt Zeha és Do-geon tovább beszélgetett, Jooan végzett az összes halott szemének lecsukásával. Visszaindult feléjük és Zeha bemutatkozott.
- Úgy hallottam, besegítettél nekünk?
- Segítenünk kell egymásnak. Nem te vagy az egyetlen, akinek gondja van a beomokkal.
Zehának feltűnt, hogy Jooan hangja gyengéd és kedves. Kontrasztban állt a haláltól bűzlő utcával.
- Hé, Do-geon azt mondta, igazán erős vagy.
Jooan elvigyorodott.
- Igen. Nem tudom, hogyan, de így alakult.
Zeha csak az arcára pillantva meg tudta mondani, hogy a fiú mosolya szomorú.
- Ha még nincs csapatod, miért nem csatlakozol hozzánk?
- Nem vagyok a csapatodban - emlékeztette Do-geon Zehát.
Noha rendszeresen találkozak és az elmúlt napokban úgy dolgoztak együtt, mintha egy csapat lennének. Ennek ellenére az utóbbi hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy nem volt Zeha csapatának a tagja.
- Ó, nem rád gondoltam. Magamra és Harura. A csapatomra utaltam.
Jooan pillantása tele volt nosztalgiával, ahogy a játékosan egymással kötekedő Zehát és Do-geont nézte. Végül beszélni kezdett:
- Ami azt illeti, nem akarom levadászni az egész beom törzset.
- De hát olyan erős vagy! - Értetlenkedtek.
- Igen. De csak... egy valakit keresek. Abbahagyom a vadászatot, amint bosszút álltam.
Zeha szerette volna rávenni az új fiút, hogy folytassa a vadászatot. Azonban tisztában volt azzal, hogy ez nem olyasvalami volt, amit másokra erőltethetett.
- Melyik beomot akarod elkapni? - kérdezte ekkor Do-geon.
- Bultinak hívják.
Jooan nem vette észre, hogy Do-geon szemei elkerekedtek, és tovább beszélt.
- Van egy tetoválás a nyakán és egy sebhely a szemei alatt. Ha látjátok őt, kérlek-
- Kapcsolatba lépünk veled.
Jooan elmosolyodott Do-geon megerősítését hallva.
- Igen, kérlek, lépjetek kapcsolatba velem. És ne is gondoljatok rá, hogy egyedül harcoltok vele. Az a beom tényleg nagyon erős. Ő olyan mint egy alparancsnok a többi szörny között.
- Úgy tűnik, elég sokat tudsz róluk.
- Igen. Valahogy csak így alakult. - Jooan ismét szomorúan elmosolyodott.
- Igen. Én magam is őt keresem. Ha valóban olyan erős, össze kellene fognunk ellene.
Do-geon átadta a telefonját Jooannak, aki beleírta a számát.
- A Bulti-helyzettől eltekintve is nyugodtan hívhatsz, ha bármi felmerül. Ott leszek.
- Köszi, igazán rendes vagy.
Do-geon barátságosan rámosolygott és megpaskolta Jooan vállát. Zeha magában eltöprengett azon, hogy Do-geon milyen könnyedén szerez új barátokat.
Jooan épp indulni készült, amikor Haru visszatért.
- Még itt vagytok. Helyes.
- Á, mindig olyan nehéz a gyerekekkel.
A férfinak látszólag fogalma sem volt arról, hogy milyen nehéz megölni egy beomot.
Amikor az épp indult volna, Jisu egy kérdést szegezett neki.
- Hé... Mi a neved...?
A férfi hátrapillantott és válaszolt:
- Zeha.
Jisu szemei azonnal megteltek könnyel. Tehetetlen volt ellene. Úgy tűnt, végre talált némi reményt. Talán vele képesek leszünk túlélni... Miután Zeha elment, Jisu Hae-yeong felé fordult, akinek az arcán ugyanaz a reményteljes kifejezés volt. Hae-yeong meghajolt, amikor a tekintete találkozott Jisuéval. Aztán tántorogva megindult a gyerekek felé.
- Minden rendben. Hamarosan vége lesz.
Odakint már véget ért a harc, mire Zeha kiért. Megkérte Harut, hogy segítsen Do-geonnak, aki nem volt olyan fürge, mint ő. Harut azonban sehol sem látta. Helyette egy idegen ácsorgott Do-geon mellett. Zeha letörölte a vért a kardjáról, miközben feléjük sétált. A fickónak hosszú fekete haja és sötét szeme volt. Kifinomultnak tűnt.
- Ó, már végeztetek is erre?
Do-geon épp Zeha felé emelte a kezét, amikor a fickó megfordult és Zehára nézett. Zeha nem tudta miért, de a szíve gyorsabban kezdett verni, amikor meglátta az idegent. Pont mint amikor legelőször találkozott Do-geonnal. Olyan volt, mintha csak régi ismerősök lennének, noha ez volt az első alkalom, hogy találkoztak.
- Ez meg ki...?
Mielőtt Zeha végigmondhatta volna a kérdést, Do-geon megragadta a karjánál és távolabb vezette őt az idegentől.
- A fickó neve Jooan... és nem semmi a tag. Nagyon erős - suttogta Do-geon.
- Erős?
- Igen. És pont úgy mozog, mint te.
- Úgy érted...?
- Igen, mint egy beom. Fürge és erős - bólintott rá a társa.
Zeha egy gyors pillantást vetett Jooanra, aki éppen körbejárt és a szanaszét heverő áldozatok szemeit csukta le.
- Hogy került ide?
- Fogalmam sincs.
Merő véletlen volt, hogy Zeha és a többiek a Hajnalcsillag Óvoda segítéségére siettek. Zeha és Haru néhány órával korábban futott össze ismét Do-geonnal, amikor a negyedik kerületet járták be. Miután a mostanra már elpusztított kerületet átfésülték, az idősebbik srác levonta a nyilvánvaló következtetést.
- Nem hiszem, hogy lenne itt bármi is a számunkra. Már kifosztották a helyet. Nincs itt semmi. Miért nem megyünk és nézünk körül egy olyan kerületben, amit még nem támadtak meg?
Zehának ugyanez járt a fejében.
- Menjünk - értett vele egyet. - A beomok a régi körzeteket támadják meg, az elsőtől kezdve. Talán a következő célpontjuk közelében vannak.
A legutóbbi körzet, amit megtámadtak, az ötödik kerület volt. Távolról hallották az emberek kiáltásait, amikor éppen áthaladtak a hatodik kerületen és a hetedik kerület közelébe kerültek. Így kötöttek ki végül az óvoda megmentésénél.
- Egyébként Haru hová tűnt?
- Kiderült, hogy nem csak három beom volt itt. Volt még egy, aki távolabbról figyelte az eseményeket. Haru követte őt, amikor elmenekült, miután a többi beom meghalt.
- Úgy érted, teljesen egyedül?
Zeha szíve elszorult.
Haru nem volt harcos. Harc közben mindig csak a kötelére támaszkodott. A harcok alatt mindig csak segítette Zehát, így kétség sem fért ahhoz, hogy veszélybe kerül, ha egymaga száll szembe egy beommal. Mialatt Zeha és Do-geon tovább beszélgetett, Jooan végzett az összes halott szemének lecsukásával. Visszaindult feléjük és Zeha bemutatkozott.
- Úgy hallottam, besegítettél nekünk?
- Segítenünk kell egymásnak. Nem te vagy az egyetlen, akinek gondja van a beomokkal.
Zehának feltűnt, hogy Jooan hangja gyengéd és kedves. Kontrasztban állt a haláltól bűzlő utcával.
- Hé, Do-geon azt mondta, igazán erős vagy.
Jooan elvigyorodott.
- Igen. Nem tudom, hogyan, de így alakult.
Zeha csak az arcára pillantva meg tudta mondani, hogy a fiú mosolya szomorú.
- Ha még nincs csapatod, miért nem csatlakozol hozzánk?
- Nem vagyok a csapatodban - emlékeztette Do-geon Zehát.
Noha rendszeresen találkozak és az elmúlt napokban úgy dolgoztak együtt, mintha egy csapat lennének. Ennek ellenére az utóbbi hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy nem volt Zeha csapatának a tagja.
- Ó, nem rád gondoltam. Magamra és Harura. A csapatomra utaltam.
Jooan pillantása tele volt nosztalgiával, ahogy a játékosan egymással kötekedő Zehát és Do-geont nézte. Végül beszélni kezdett:
- Ami azt illeti, nem akarom levadászni az egész beom törzset.
- De hát olyan erős vagy! - Értetlenkedtek.
- Igen. De csak... egy valakit keresek. Abbahagyom a vadászatot, amint bosszút álltam.
Zeha szerette volna rávenni az új fiút, hogy folytassa a vadászatot. Azonban tisztában volt azzal, hogy ez nem olyasvalami volt, amit másokra erőltethetett.
- Melyik beomot akarod elkapni? - kérdezte ekkor Do-geon.
- Bultinak hívják.
Jooan nem vette észre, hogy Do-geon szemei elkerekedtek, és tovább beszélt.
- Van egy tetoválás a nyakán és egy sebhely a szemei alatt. Ha látjátok őt, kérlek-
- Kapcsolatba lépünk veled.
Jooan elmosolyodott Do-geon megerősítését hallva.
- Igen, kérlek, lépjetek kapcsolatba velem. És ne is gondoljatok rá, hogy egyedül harcoltok vele. Az a beom tényleg nagyon erős. Ő olyan mint egy alparancsnok a többi szörny között.
- Úgy tűnik, elég sokat tudsz róluk.
- Igen. Valahogy csak így alakult. - Jooan ismét szomorúan elmosolyodott.
- Igen. Én magam is őt keresem. Ha valóban olyan erős, össze kellene fognunk ellene.
Do-geon átadta a telefonját Jooannak, aki beleírta a számát.
- A Bulti-helyzettől eltekintve is nyugodtan hívhatsz, ha bármi felmerül. Ott leszek.
- Köszi, igazán rendes vagy.
Do-geon barátságosan rámosolygott és megpaskolta Jooan vállát. Zeha magában eltöprengett azon, hogy Do-geon milyen könnyedén szerez új barátokat.
Jooan épp indulni készült, amikor Haru visszatért.
- Még itt vagytok. Helyes.
Fordította: Lin
Lektorálta: Kookachu
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!