7Fates: CHAKHO - 9. rész
Amikor a mindennapi élet véget ér
Ha más lett volna a helyzet, Seongjin valószínűleg simán lesöpörte volna Zeha kezét magáról és még ki is gúnyolta volna azzal, hogy miért játssza az áldozat szerepét. Vagy megpróbált volna vele alkut kötni a zsákmányért.
De most egyik sem volt opció. Zeha annyira mérges volt, hogy a pillantásával szinte megölte Seongjint. Az némán, mozgásra képtelenül állt. Mindössze levegő után tudott kapkodni, ahogy lassan a félelem befészkelte magát a szívébe.
- Zeha... - szólt hozzá ekkor Haru, ezzel kizökkentve őt a transzból. Zeha érzékei visszatértek, ahogy realizálta, hogy mi történt. Gyorsan megragadta hát Seongjint és földhöz vágta. A férfi az orra alatt átkozódott, de nem figyelt rá Zeha.
- Haru, jól vagy? - kérdezte inkább a társától.
- Megvagyok.
Kezével azonban a sebesülését takarta. A sérülés elég rosszul festett, azonban nem vérzett. Azért lenne így, mert egy kőszikla egyébként? Mindegy is - gondolta magában Zeha, hiszen csak azért, mert nincs vér, nem jelentette azt, hogy Haru jól van. Olyan fehér volt, hogy azonnal lerítt róla, hogy valami baj van. Még a sötétben is látta Zeha a sápadtságát.
- Azt mondtam, hogy ne érj hozzá! - kiáltott hátulról Do-geon. A Tigris Lepkék még mindig a holtesteket akarták annak ellenére, hogy semmi közük nem volt a csapathoz. Zeha számára azonban jelenleg nem számított, hogy mennyi fejet visznek el. Betegre aggódta magát Haru miatt.
- Egy szart! Nem Te ölted meg egyedül őket!
- Csak menjünk. És hagyjátok - mondta Seongjin.
- Miért? Szerintem még egyet vihetnénk. Nem lesz baj - feleselt az egyikük.
- Nem hallottad, mit mondtam? Tűnés! - kiáltott rá a csapatuk kapitánya, mire a többi tag is morogva, de követte a vezetőt és távoztak a múzeumból.
- Hé, nekünk is mennünk kéne. A riasztó már egy ideje nem szól, a rendőrök bármikor itt lehetnek. Úgy fest, hogy a riasztót bekötötték az őrsre, mióta megölték az őröket - jegyezte meg Do-geon, ahogy felsegítette az íjász fiút. Zeha egyetértésül bólintott és Harunak segített lábra állni. Fájdalomtól nyögve kezdett beszélni.
- Az az íj...
- Hm? - figyelt rá Zeha.
- Hozd azt az íjat is magaddal.
- Nincs most erre i -
- Most! - vágott közbe Haru. Zeha hatalmas sóhajjal csoszogott vissza a falhoz, ahol az említett íj lógott. Ahogy leemelte a riasztó újra éles sikoltással életre kelt. A négy fiú támogatta egymást és még időben elhagyták az épületet.
Zeha stúdió lakásán kötöttek ki, ami kicsinek bizonyult négy felnőtt férfinak. Harut óvatosan lefektette az ágyra.
- Hogyan tudnánk segíteni? Kórházba kéne menned, nem?
- Nem, csak aludnom kell. Jól leszek, amikor felébredek.
- Hé, konkrétan ledöfött egy beom. Mégis hogy gyógyítana meg egy kis alvás?
- Nem lesz baj. Nézz rám. Még csak nem is vérzek - mutatta Haru.
- Igaz, de akkor is... - Zeha fogta és felemelte Haru felsőjét. A férfi meglepetésében felsikoltott és megpróbálta lehúzni, de rájött, hogy nem tud Zeha erejével mit kezdeni.
- Mi-miért bámulsz?
- Ki mondta, hogy téged nézlek? A sebedre vagyok kíváncsi.
- Azt mondtam, hogy nincs vele gond!
- Maradj inkább nyugton, ne mozogj - szólt rá Zeha. A seb pont olyan rettenetes volt, mint gondolta. A beom mélyen a húsba vágott. A bőre teljesen felszakadt. Mindennek ellenére semmilyen vér nem látszott.
- Figyelj... tudom, hogy nem vérzik, de elég rosszul fest.
- Kérlek. Mondom, hogy minden rendben lesz, csak aludnom kell - replikázott Haru és morogva visszahúzta a felsőjét. Do-Geon, aki Zeha mögött állva látta a sebet, nem tudta megállni és hozzá kellett szólnia a beszélgetéshez.
- Ez a fickó nem ember, mi?
- Fogalmam sincs... őszintén szólva, nem tudom, hogy micsoda.
Do-geon hümmögve fogadta el a választ, Zeha meglepődve nézett rá.
- Nem igazán tűnsz meglepettnek.
- Beomok támadják a várost Zeha. Manapság minden lehetséges.
- Hm. Igazad van.
Haru időközben elaludt és halkan horkolni kezdett mielőtt a két fiú befejezte volna a beszélgetés. Haru ellenőrzése után Zeha pillantását a sarokban kuporgó alakra fordította. A férfi a kezébe temette az arcát, ami beom vérétől volt piros. Finom, mégis fájdalmas és gyötrődő szipogás hallatszódott felőle.
- Elnézést... - próbálta Zeha megszólítani. Az idegen nem reagált, túlságosan el volt veszve a saját világában. Zeha újrapróbálkozott.
- Öhm, elnézést.
A férfi tovább szipogott.
- Hé! - Lépett elő Do-geon és erősen megrázta a férfi vállát. Erre legalább felnézett az illető.
Vékony arca és vöröses barna szeme volt, amihez éles orr és telt, vörös ajkak tartoztak. Sokkal fiatalabbnak nézett ki, mint Zeha hitte amikor először meglátta a sötétben. Valamiért az jutott eszébe, hogy milyen jóképű lehetne ez a férfi más helyzetben, a vérnyomok nélkül az arcán.
- Szedd össze magad. Nem nézel ki túl jól... jól vagy? - kérdezte tőle Do-geon. A férfi értetlenkedve nézett rá.
- Hwan... - morogta.
- Hwan? Csak Hwan? Semmi más?
- Ilyen... - emelte fel lassan a kezét, nem sokkal magasabbra, mint ő maga volt ülő helyzetében. - Egy ilyen apró... lány...
- Miről beszélsz? Miért említed ilyen random azt a lányt?
- Láttátok őt? Úgy néz ki, mint én... Ilyen magas és a haja hátra volt kötve... és kék ruha volt rajta...
Do-geon erre elhallgatott. Zeha szintén némán állt és sötét arccal bámutl le Hwanra. Mindketten meg tudták tippelni, hogy mi történhetett a lánnyal, akit ennyire keres.
- A beomok... elrabolták a családod?
Két lehetősége volt azoknak, akiket elkaptak a beomok. Vagy meghaltak vagy elrabolták őket.
Hwan az ajkába harapott, hogy visszatartsa a könnyeit, miközben rábólintott a kérdésre. Nem tudta tovább visszatartani a sírást, bármennyire is próbálkozott. A lakást a sírásának hangja lassan betöltötte. Ezúttal Do-geon nem szólt rá. Hwan valószínűleg rengeteg könnyet ejtett már korábban, mert most egyetlen egy sem folyt le az arcán. A könnyei elapadtak már.
Ennek ellenére bárki láthatta rajta, hogy mennyire fájdalommal telt volt már csak abból, ahogy a vállaira láthatatlan súly nehezett és az arcát eltorzította a gyötrelem.
- A tarkóján... annak a beomnak volt egy tetoválása. Azt hittem, hogy ott megtalálom majd... - morogta az orra alatt Hwan, mintegy saját maga igazolásaképp. Do-geon ismét megragadta a vállát.
- A szörnynek volt egy tetoválás a tarkóján? Esetleg... a beom szeme alatt volt egy sebhely is?
Hwan elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Ismered?
Hwan úgy festett, mint aki azonnal felpattan, ahogy Do-geon folytatta.
- Igen, én is őt keresem. Megölte a testvéreimet.
- Tudod... nem tudod, hogy hol van?
- Már megkerestem volna, ha tudnám. De ez... nem olyan, mint a többi. Hallottam, hogy bárki, aki meg akarta ölni már halott. Úgy fest, hogy még a Tigris Lepkék között is elterjedt a figyelmeztetés, hogy mindenki fusson, ha csak megpillantja.
- Ó, értem - temette arcát a kezébe Hwan, mielőtt felállt volna. - Mennem kell.
Mielőtt lelépett volna, Zeha megragadta a csuklóját.
- Hová mész?
- Haza kell mennem.
- Akkor van más családtagod aki vár rád?
Ahogy ezt kimondta egy könnycsepp csordult le Hwan arcán. Zeha meglepődött - azt hitte, hogy már minden könnyét elsírta a férfi. Innen tudta, hogy hatalmas hibát vétett.
- Sajnálom - mondta azonnal.
- Ne tedd - mondta Hwan, ahogy felvette a kettétört íjat a földről.
- Hé, Hwannak hívnak, ugye? Ha egyedül vagy, akár maradhatnál -
- Mennem kell - nyitotta ki az ajtót Hwan, mielőtt Zeha befejezhette volna a mondatot.
Ám ahelyett, hogy azonnal kiviharzott volna, Hwan megállt az ajtóban, mintha valami megállította volna. Megfordult és Do-geonra nézett.
- A tetovált beom. Szólnál, hogyha megtaláltad? - majd válaszra sem várva kiment a lakásból.
Mélyen legbelül Hwan tényleg el akarta fogadni Zeha ajánlatát és maradni. Zeha, Do-geon és Haru - annak ellenére, hogy most találkoztak először, valamiért teljes nyugalomban érezte magát, ha velük volt. Mintha a családjával lett volna. Nem, ennél jóval többet érzett. Hwan el akarta titkolni a ragaszkodás vágyát azzal, hogy úgy tett, hogy nem utasította el Zeha ajánlatát közvetlen úgy téve, mintha nem akarná a fiú érzéseit megsérteni. Számítani akart rájuk - de ez nem volt lehetséges a számára.
Mi van, ha Juhee visszajön, amíg nincs otthon? Mi lesz, hogyha üresen találja a házat és elindul megkeresni Őt, hogy aztán megint a beomok kapják el? Lehet, hogy üres, de az Ő háza volt. Ilyen gondolatok cikáztak a fejében, amikor is hazaért és megállt az ajtó előtt. Akárhányszor kinyitotta az ajtót boldog ábrándkép jelent meg a fejében. Minden, amit elképzelt, csak egy álom volt. Hogy az édesanyja vidáman üdvözli a fiát, ahogy hazaér.
- Hwan, te vagy az? - hallotta volna az apja hangját.
- Odakinn szakad az eső - válaszolná.
Azt kívánta, bár hallaná a kishúgát, Juhee-t, ahogy lehordja.
- Anya, Hwan megint megette a jégkrémemet!
Hihetetlenül vágyott arra, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba. Ugyanakkor tudta, hogy mindez hiábavaló. Nem tudta egyszerűen elengedni.
Összeszorította a fogait és összeszedte a bátorságát, majd benyitott az ajtón. Akkora csend volt, hogy azt is hallani lehetett volna, hogyha leejtenek egy tűt. Hwan tudta már. A szülei még aznap meghaltak. Juhee-t a szörnyek túszul ejtették. Senki sem élte túl a beomokat.
Hwan tudta, hogy a boldog szép napok régen véget értek. Ez a ház pedig soha többé nem lesz megtöltve emberi szeretettel és nem lesz többé olyan pillanat, amikor a családjával bármiről csak úgy beszélgessenek. Nagyon jól tudta. Nekidőlt az ajtónak és hagyta, hogy lecsússzon a földre. Ezt a sírása hangja követte, ami az üres ház csendjében sokkal hangosabbnak hallattszott.
Miután Hwan lelépett Do-geon maradt a lakásban. Zeha viszont szerette volna, hogyha elmegy. Eléggé el volt foglalva azzal, hogy megvizsgálja a Halál Kardját, nem volt ideje arra, hogy őt szórakoztassa. Még ha jó társaságnak is bizonyult a férfi, mégis csak egy idegen volt. Szerencsétlen események sorozatának eredményeképp Zeha ellopott egy kardot és íjat a múzeumból, ezt Do-geon pedig végignézte. Nem tudta elhinni, hogy Haru mire vette rá - még a másik fegyvert is elhozta...
Zeha sosem érintett még ilyen fegyvert. Haruhoz sem illett igazán. Mindig úgy harcolt, mintha az övé lenne a világ összes ideje, szóval esélytelen volt, hogy az íjhoz nyúlna. Ekkor Do-geon, aki eddig karba tett kézzel figyelte őt - megszólalt:
- Ha azon gondolkodsz, hogy loptál -
- Nem. Nem, rosszul gondolod.
Do-geon rávigyorgott.
- Nem kell paráznod, tényleg. Manapság lopni teljesen rendben van.
- A lopás sokkal elviselhetetlenebb, pont a jelenlegi helyzetben.
- Ehhez képest elég mohónak tűntél - mutatott rá, Zeha pedig hirtelen nem tudott mit szólni rá. - Egyébként elég erősnek tűntél. Sokkal erősebb lettél, mióta nem találkoztunk.
- Elég keményen edzettem.
- Nem vagyok benne biztos, hogy mindezt edzéssel el lehet érni. Tudod, elég éles szeműnek tartom magamat, de nem tudtam lépést tartani a mozdulataiddal. Olyan voltál... - Do-geon megállt egy pillanatra és összeráncolt szemöldökkel koncentrál. Oldalra döntött fejjel kereste a megfelelő szót. Zehára nézett, szemeiben kérdések tükröződtek.
- Mint egy tigris. Úgy mozogtál, mint egy beom.
Fordította: Kookachu
Lektorálta: Lin
Lektorálta: Lin
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!