7Fates: CHAKHO - 6. rész
Az összecsapás
Vannak fegyvereik. Először azokat kell kiiktatnom.
Zeha az egyik férfi derekához kapott, hogy elvegye tőle a pisztolyát. Aztán a földre dobta és rátaposott, hogy darabokra zúzza. Majd hátrahúzta a kezét és erősen gyomron ütötte férfit, aki ettől messzire repült és a földre esett. Zeha folytatta a küzdelmet. Egy hirtelen csapással célozta meg a férfit, aki ott állt a közelében és egy hangos reccsenés hallatszott. A fülében csengett a hang, ahogy az állkapocs eltörött. Ezzel egy időben lecsapott a csuklójával Seongjinra, amikor az megpróbálta előkapni a fegyverét. A pisztoly a földre esett. Zeha azonnal összetörte a lábával, mielőtt taszított egyet Seongjinon a hasánál.
Az egy puffanással ütközött a falnak a hátával.
Zeha ököllel fejbe vágta Seongjint, aki egy nyögéssel visszaesett a földre. A törött állkapocsú fickó megingott, miközben felemelte a pisztolyát, azonban Haru is résen volt, és a kötele a pasas csuklója köré tekeredett egy pillanattal később, amivel sikeresen mozgásképtelenné tette őt.
Haru odasétált hozzá és felvette a fegyvert, ami kiesett a férfi kezéből.
- Milyen csúf eszköz – bosszankodott. Haru kényszeredettnek tűnő hangját hallva Zeha elvigyorodott a kialakult helyzet ellenére is. Csak egy mosoly volt, Seongjin viszont valaki másnak szánt jelzésnek vette azt.
- K-kérlek, ne ölj meg.
Zehának esze ágában sem volt megölnie. Váratlanul érte, hogy a férfi az életéért könyörgött, miközben ő maga volt az, aki korábban megpróbálta megölni Zehát.
- És miért ne tegyem? - kérdezte.
- Me-mert nem vagyok beom… Ha megölsz engem, te is csak egy bűnöző leszel - válaszolta Seongjin.
- Egy kismadár azt csicseregte, hogy a csapatod ártatlan embereket gyilkol. Biztosan emlékszel még arra, hogyan próbáltál engem is csalinak használni nem is olyan régen.
- Erről… szól az együttműködés másokkal, nem? Hahaha. Tényleg azt gondolod, hogy megpróbálnálak megölni? Megmentettelek volna akkor is az utolsó pillanatban. És most itt vagy, élsz és virulsz. Hahaha.
Zeha fejen ütötte.
- Szólíts uramnak!
- Ho-ogyne… úgy értem, rendben, uram. Sajnálom. Kérlek… kí-kímélj meg. Ezután… ezután soha többet nem zavarom meg a vadászatodat - dadogta Seongjin.
Zeha tisztában volt vele, hogy mindez csak üres ígéret. Ha elengedné őt, Seongjin talán megpróbálna bosszút állni rajta másokkal az oldalán.
De… mégis csak egy emberről volt szó. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy meg tudna ölni egy embert, amikor már az is kellemetlen érzéseket keltett benne, amikor megölte a beomot, mert annyira hasonlított egy emberre. Zeha emlékeztette magát, hogy beomokra vadászott, nem pedig a védtelenekre. Ugyanakkor azt akarta, hogy a figyelmeztetés nyilvánvaló legyen Seongjin számára. Megfordult és Harura nézett.
- Mit gondolsz, mit kellene tennem?
- Nem emberekre vadászunk, úgyhogy ne lépd át a határt. Csak küldd el - válaszolta neki.
- Rendben - fordult vissza a férfi felé. - Ne akard, hogy még egyszer elkapjalak. Ha ez ismét megtörténik, nem ígérem, hogy csak a beomot fogom levadászni.
- K-köszönöm, uram. Nem kerülök többet az utadba!
Seongjin azonnal talpra ugrott. Hirtelen megszédült és ettől egy kissé megtántorodott, de hamar összeszedte magát és elszelelt a társaival együtt. Amint leléptek, Zeha felemelte a beom fejét, ami a verekedés során félregurult. Nem nyújtott valami kellemes látványt a kivillanó agyaraival. Zeha azonban tisztában volt vele, hogy annál több pénzt ér. A Yisal-torony Beom Vadászati Hivatalában fizetik majd ki a jutalmát. A pénz jól fog jönni a jövőben.
- Menjünk, Haru.
A test maga hasznavehetetlen volt. Zeháék épp indulni készültek, amikor egy hangot hallott.
- Váó! Ez menő volt.
A tetőről jött. Zeha felnézett és a hang forrása felé hunyorított. A szemébe tűző nap miatt csak a sziluettet tudta kivenni. Azt azonban meg tudta mondani, hogy az alak meglehetősen nagydarab volt. Magasabbnak tűnt nála. Vajon ki lehet az?
A fickó leugrott a tetőről. Elképesztően fürge volt a termetéhez képest. Zeha végre szemügyre vehette az arcát. Barna haja és vastag szemöldök alatt ülő, sötét szemei voltak, kissé aggodalmaskodó benyomást keltett. Az orra szoborszerűen faragott volt, magasan ülő és hegyes. A pasas igazán jól nézett ki. A kabátja menő volt, csak úgy mint a tetoválások a nyakán és a mellkasán. Lenyűgözte Zehát. Ránézésre vele egyidősnek tűnt.
- Ki vagy te? - kérdezte tőle Zeha.
- Nem hiszem, hogy van értelme elárulni a nevemet… de Do-geonnak hívnak.
Pa-pam.
Ez meg mi volt? A szíve nagyot dobbant, amint találkozott a tekintetük. Vérpezsdítő élmény volt, ha pontosabb akart lenni. Valami végigszaladt az ereiben, amit Zeha azelőtt még sosem érzett. Mi történik vele? Kezd megőrülni? Zavarba ejtőnek találta ezeket az érzéseket egy férfi iránt.
Ugyanekkor Do-geon félrebillentette a fejét és megérintette a mellkasa bal oldalát.
- Hmm?
A mellkasára pillantott, mielőtt újra Zehára esett a tekintete. Összeráncolt homlokkal nézett a szemébe.
- Úgy érzem, mintha szerelembe estem volna.
Zeha szemei kikerekedtek. Elképesztőnek találta, hogy ugyanazt érezték.
- Mi folyik itt?
- En-engem nem érdekelnek a férfiak! - szögezte le azonnal Zeha.
Do-geon erre csak nevetett.
- Engem sem. Mindenesetre…
Ahogy Do-geon felemelte a pisztolyát, Zeha meglepetten a kardhüvelyéhez kapta a kezét. Do-geon a beom fejre célzott, amit Zeha tartott.
- Az az enyém.
- De én kaptam el.
- Én találtam rá és sebeztem meg. Ezért tudtad olyan könnyen elejteni. Nézd csak meg.
A Tigris Lepkék tagjaival ellentétben Do-geon logikát és észérveket hozott fel. Különös módon, Zeha kedvelte őt. Úgy érezte, mintha már régóta ismerné ezt a fickót. Ahogy jobban megnézte a tetemet azon csakugyan két golyó ütötte seb volt. A derekánál levő sérülés tűnt kritikusabbnak.
- Látod, ugye? Na, akkor hogy csináljuk? Engem is péppé versz, mint azokat az előbb?
- Nem.
Zeha nem akart vele megküzdeni. Inkább csendesen átadta a fejet Do-geonnak, aki ezt egy enyhe meghajlással köszönte meg neki. Amikor Do-geon épp elfordult volna, Zeha beszélni kezdett.
- Zeha vagyok. Ő pedig Haru.
- És?
- Szükségem van egy csapatra. Egy erősre, mint amilyen a Tigris Lepkék is. Csatlakozz hozzánk.
- Nem akarok.
- Miért? Nem jobb csapatban, mint egyedül? Ha a pénzről van szó, ki tudunk találni valamit-
- Nem a pénz miatt.
Do-geon pillantása hűvössé vált. Zeha észrevette a szomorúságot és a fájdalmat, ami felgyülemlett a szemeiben. A szomorúsága olyan erős volt, hogy szinte Ő maga is átérezte. Do-geon olyan gyorsan félre is legyintette, mint ahogy az érzés a hatalmába kerítette. A férfi egyenesen Zehára nézett miközben beszélt.
- Már nem alapítok csapatot többé.
- Többé…?
- Léptem.
Ezzel el is fordult, de Zeha a karja után kapott. Do-geon összeráncolta a szemöldökét.
- Nézd, nem tudsz meggyőzni-
- Akkor csak add meg a számodat – vágott közbe Zeha.
- Mi? Miért kell neked a számom??
- Mert… sosem tudhatod. Talán egyszer segítségre lesz szükséged, amikor egyedül harcolsz…
- Hmm.
Do-geon összehúzott szemekkel méregette Zehát és Harut. A srác, akivel beszélt úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, de magas volt és erős. Másrészt viszont Haru törékenynek tűnt, ahogy némán ácsorgott a furcsa ruháiban. Do-geon azon gondolkozott, egyáltalán tudnának-e segíteni, mielőtt arra jutott, hogy végső soron nem lenne rossz ötlet. Még ha nem is csatlakozik a csapatukhoz, jó lenne, ha ismerne valakit, akihez vészhelyzet esetén fordulhatna.
Nem mondhatta azt sem, hogy nem kedvelte őket. Valami fura okból kifolyólag Do-geon úgy érezte, mintha csak egy régi baráttal beszélne. Végül elővette a telefonját.
- A számod.
- 100 millió won – mormolta magának Zeha, miközben a bankszámlája egyenlegét ellenőrizte. - Látod ezt, Haru? 100 millió won. Nem is, 100 millió és 121,520 won, hogy pontos legyek.
Zeha úgy tartotta a kezében a telefont a számjegyeket nézve, mintha valami szent dolog lenne. Haru csak leült a fal tövébe és beszélni kezdett, az érdektelensége nyilvánvaló volt. A tv csatornák között váltogatott a távkapcsolóval.
- Mégis mi értelme van, ha nem tudsz belőle kardot venni?
Minden beom fejéért 50 millió wont fizettek. Éppen a piacra tartottak az első kifizetésük után. A városban számos piac nyílt meg, amelyek különféle fegyvereket és védőfelszereléseket kínáltak a vadászatokhoz, miután növekedni kezdett a vadászok száma. Azok, akiknek nem volt merszük vagy megfelelő képességük a vadászathoz, megmaradtak az üzletnél. Néhány fegyver, amit az emberek felturbóztak, hatalmas erőt rejtett magában. Emiatt meglehetősen borsos volt áruk is volt.
Zehát, aki árvaházban nőtt fel és részmunkákkal kereste meg a mindennapi kenyerét, 50 millió won igazán felvillanyozta. Azt hitte, hogy a pénz elég lesz egy tisztességes fegyverre és védőfelszerelésre is. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.
A fegyverek ára, amiket a piacon árultak, messze meghaladta még a 200 millió wont is. Bármiért, ami hasznos lehetett volna, 400 és 500 millió wont kértek, a különleges fegyvereket pedig szinte megfizethetetlen áron keltek el az aukciókon. Zehának nem maradt más lehetősége, mint az a kard, amit mindenki más is elsőként vásárolt meg, amikor vadászni kezdett. A pletykák szerint egyes fegyverek titokzatos erővel bírtak és nagyban megkönnyítették a vadászatot. Amikor hallott ezekről, rögtön az jutott az eszébe, hogy Haru kötele is egy lehet ezek közül. Nagy számban kezdtek hasonló fegyvereket gyártani, amióta a beomok megjelentek.
Mi van, ha az embereknek is különleges képességei lesznek a jövőben?
- Mégis, 100 millió won. Sosem hittem volna, hogy valaha is lesz ennyi pénzem. Nézd meg mennyi nulla van itt. El tudod hinni?
- Tele leszel felesleges apróságokkal, ha elköltöd azt csinos kis összeget. Nekünk viszont egy olyan kardra van szükségünk, ami nem törik el. A mostani kardod darabokra fog törni az első harc után.
- Haha. Igazad van.
Zeha a falnak támasztott kardra nézett. Még csak három beom ellen használta eddig, de már számos nyom maradt a kardon a harcok után. Még egy apró repedést is látott rajta. Úgy nézett ki, mint ami már attól is szétesik, ha csak egyszerűen a kezébe veszi. Ha nem lett volna Haru kötele és az ereje, a kard már rég eltört volna a korábbi harc során.
- Mégis mit tehetnék? Csak ennyit engedhetek meg magamnak 100 millió wonból-
- Az lesz az! – vágott közbe Haru.
A beszélgetés közben Haru érdektelennek tűnt, most viszont intenzíven meredt a tévére. Zeha is odafordult, hogy lássa miről van szó. A bemondó éppen egy múzeumról mondott valamit.
- Arra van szükségünk.
- Mire, egy hírbeolvasóra…? Azt akarod, hogy elraboljunk valakit?
Fordította: Lin
Lektorálta: Kookachu
Eredeti angol nyelvű fejezet elérhető online: WattPad (fizetős)
Lektorálta: Kookachu
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!