7Fates: Chakho - 2. rész
A Beom Szikla
A busz ablaka mögül a város elképesztő látványa tárult Zeha szeme elé. Hagyományos hanok tetők díszítették a modern felhőkarcolókat, a párkányaik pereme enyhén felfelé ívelt. A nyugati és a keleti építészet stílusjegyeinek összeolvasztása a Yisal csoport elnökének, Hwanwoongnak a munkáját dicsérte. Az ő tulajdonában állt a Yisal-torony is, a város legnagyobb és legmagasabb felhőkarcolója, ami magasan a többi fölé tornyosult.
Néhány évvel ezelőtt Hwanwoong úgy döntött, hogy a fennállásának 300. évfordulója alkalmából Sin-sire módosítja a város nevét. Akkor kezdett bele a város fejlesztésébe is a saját elképzelései szerint. Természetesen fantasztikus és pazar hasznot is ígért az embereknek mindemellett. Nincs is semmi meglepő abban, hogy teljesen megnyerte őket magának a nagylelkű ajánlatával.
Nem is tudom. Tényleg jó ez így?
Másoktól eltérően Zeha nem volt biztos benne, hogy Sin-si fejlődése valóban jó irányba haladt. Amíg a város északi kerületeinek legnagyobb része, ahol a Yisal-torony is emelkedett, fényűző és tiszta helyként szinte kivirágzott, a déli kerületek állapota érezhetően megromlott. A hatóságok, akiknek befolyását addigra már jelentősen csökkentették, hasztalanul próbálták visszafogni a bűnözőket arrafelé. Ennek eredményeképpen pedig a bűnözési ráta a déli városrészekben az egekbe szökött.
A gondok ugyanakkor nem korlátozódtak csak a déli körzetekre, az északon fekvő városrésznek is megvoltak a maga problémái. Ránézésre káprázatos helynek tűnt, ahol egymást követték az izgalmas fejlesztések. A valóságban viszont nem festett sokkal jobb képet, mint a déli városrész, ha a bűnözésről volt szó.
Zeha finoman lecsúsztatta a kezét a derekáig. Rövid borzongás szaladt végig rajta, amikor megérezte a hideg fémet. A pisztoly volt az, amire néhány nappal korábban tett szert. Zeha nem tudta volna pontosan megmondani, hogy miért, de megnyugtatta már a tudata is.
Az autóbusz ablaka résnyire nyitva volt. Hűvös téli szellő áramlott be rajta és összekuszálta Zeha haját. Nem sokkal később az Inwang-hegy is felsejlett a távolban. A hegyhez tartott a busszal.
Valóban eltelt már egy hónap?
Az incidens után, amint elég jónak ítélték meg hozzá az állapotát, Zehát hazaengedték a kórházból. Miközben ő maga biztonságban volt, a helyzet odakint a városban tovább romlott. A kegyetlen gyilkosságok, amelyek a hegyen történtek, a városban is megjelentek. Hatalmas karmoktól származó vágások nyomai, szétkenődött vöröslő vér, mintha csak nyelvek nyaldosták volna végig a testeket, és rettenetes harapásnyomok…
Azok a testek, amiket efféle nyomok tarkítottak, szerencsésnek voltak mondhatók. Számos másikat megcsonkítottak, és semmi más nem maradt hátra belőlük, mint a fejük vagy valami más szétmarcangolt testrész. Ahogy a titokzatos gyilkosságok lassan bejárták a várost, úgy kopott el Soo-hoon jelenléte is, aki titokban követte Zehát. Talán végre ráébredt arra, hogy Zehának semmi köze nem volt a hozzájuk.
Sötét köd és porvihar…
Ezeket említették a szemtanúk minden alkalommal, amikor felidézték az eseményeket. Azt beszélték, hogy miután a sötét köd és a porvihar eloszlott, megcsonkított testek maradtak utánuk szétszórva a környékükön. Míg a város kamerái fel tudták venni ezeket a titokzatos történéseket, az elkövetőt képtelenek voltak megörökíteni. Csakugyan rejtélyes volt ez az egész.
Tudtam! Nem ember tette.
Egy nap aztán az emberek elkezdték beomnak nevezni a lényt, akit felelősnek tartottak a gyilkosságokért. Ez arra volt visszavezethető, hogy a áldozatok testét beborító fog- és karmolásnyomok nagyon hasonlítottak a tigrisére*. Hwanwoong is megszólalt a borzalmas történésekkel kapcsolatban, amelyek terrorban tartották a várost.
- Sin-si szégyenletes bűntettek színhelyévé vált, az a város, amit aprólékos és fáradthatatlan munkával építettünk fel a saját kezeinkkel… Ennek következtében pedig szükségállapotot hirdetek, és különleges jutalomban fogom részesíteni azokat, akik elfogják a beomokat és véget vetnek ennek a helyzetnek… Lássuk csak! Akad itt valaki, aki hajlandó előlépni és levadászni ezeket a beomokat Sin-si nevében?
Mindezt az újságírók előtt jelentette ki Hwanwoong, miközben szokása szerint egy fekete legyezőt érintgetett az ajkaihoz. A jutalomként ötvenmillió von járt minden tetem után. Noha az összeg elég meggyőző volt ahhoz, hogy lázba hozza azokat, akik épp hogy el tudták tartani magukat, sokan szkeptikusan álltak a dologhoz. Azon gondolkoztak, hogy egyáltalán meg lehet-e ölni ezeket a teremtményeket, akik képesek voltak arra, hogy sötét ködöt és porfelhőt kavarjanak, és el tudták kerülni azt is, hogy felvegyék őket a legfejlettebb kamerák.
Mint később kiderült, meg lehet ölni őket.
Magukat Tigrislepkének nevező tigrisvadászok csapata fogott el egyet elsőként. Az elfogott beomot a nyilvánosságnak is megmutatták. A füleit leszámítva, amelyek épp úgy ültek a fején, akár egy tigrisé, pont úgy nézett ki, mint egy ember. A csapat vezetője, Seongjin megrázta a beom levágott fejét a levegőben, miközben beszámolt az eseményekről.
- Először azt hittem, hogy közénkvaló. Valami azonban nem stimmelt. Volt valami furcsa a bőre és a szeme színében. Ezért megböktem. És nézzék csak! Alakot váltott és ilyenné változott.
Bebizonyosodott tehát, hogy ezek a beomok léteznek. És az is, hogy meg lehet őket ölni. A siker hatására egyre többen kezdtek vadászni ezekre a tereményekre fegyverek széles választékával felszerelkezve. Zeha is hordott magánál fegyvert. Ennek azonban más volt az oka.
A sötét köd.
Csak halványan emlékezett rá. Azt még fel tudta idézni, hogyan ölelte körbe őt a sötétség pont mielőtt elveszítette az eszméletét fent a hegyen. Megpróbált visszatérni a hegyre, amint sikerült ezt az emléket felidéznie. Hiába ment azonban oda, addigra ugyanis lezárták a területet. A dolgok mostanra már megváltoztak: a hegyet újra megnyitották a nyilvánosság előtt, amikor kezdetét vette a tigrisvadászat. Zeha pedig ki akarta deríteni, hogy pontosan mi is történt ott egy hónappal ezelőtt.
A tigrisvadászok már átfésülték a hegyet, úgyhogy nem olyan veszélyes odamenni. És van fegyverem is…
Amint leszállt a buszról, Zeha felpillantott a sötétségbe burkolózó hegyre. A nyomasztó élményei ellenére nem érzett félelmet. Zeha kizárólag a ködös emlékeire támaszkodva felsétált a hegyre a sötétben. Hideg levegő övezte a havas hegyet, de különös módon a mászás alatt Zehának melege volt. Végül sikeresen megérkezett a céljához anélkül, hogy eltévedt volna. Zeha azon kapta magát, hogy a Beom Szikla előtt áll. A szikla, ami egy lapuló tigrisre hasonlított, derengett a holdfényben.
Igen, itt jártam aznap is. Odaléptem hozzá… Mi? Ez meg mi?
Egy hosszú, sebhelyre emlékeztető repedés húzódott a sziklán.
Ez legutóbb még nem volt itt…
A repedésre simította a tenyerét.
- Ááá!
A seb Zeha mellkasán, amiről azt hitte már meggyógyult, váratlanul sajogni kezdett.
- Áú!
Zeha a mellkasát szorítva görnyedt meg a fájdalomtól. Az ujjai között kék fény szűrődött át, egyre erősebbé és nagyobbá vált. Zeha ekkor vette észre a változást a testén.
- Mi a…? - Gyorsan elrántotta a kezét és szemügyre vette. Normálisnak látszott. A fény a mellkasából szűrődött, a sebe szélei körül, amit egy hónapja szerzett.
Amint leszállt a buszról, Zeha felpillantott a sötétségbe burkolózó hegyre. A nyomasztó élményei ellenére nem érzett félelmet. Zeha kizárólag a ködös emlékeire támaszkodva felsétált a hegyre a sötétben. Hideg levegő övezte a havas hegyet, de különös módon a mászás alatt Zehának melege volt. Végül sikeresen megérkezett a céljához anélkül, hogy eltévedt volna. Zeha azon kapta magát, hogy a Beom Szikla előtt áll. A szikla, ami egy lapuló tigrisre hasonlított, derengett a holdfényben.
Igen, itt jártam aznap is. Odaléptem hozzá… Mi? Ez meg mi?
Egy hosszú, sebhelyre emlékeztető repedés húzódott a sziklán.
Ez legutóbb még nem volt itt…
A repedésre simította a tenyerét.
- Ááá!
A seb Zeha mellkasán, amiről azt hitte már meggyógyult, váratlanul sajogni kezdett.
- Áú!
Zeha a mellkasát szorítva görnyedt meg a fájdalomtól. Az ujjai között kék fény szűrődött át, egyre erősebbé és nagyobbá vált. Zeha ekkor vette észre a változást a testén.
- Mi a…? - Gyorsan elrántotta a kezét és szemügyre vette. Normálisnak látszott. A fény a mellkasából szűrődött, a sebe szélei körül, amit egy hónapja szerzett.
- Ez meg mi a fene…? - Zeha a döbbenettől szóhoz sem jutott.
Valami más is történt eközben. A mély vágás a sziklán ugyanilyen kék fényt bocsátott ki magából. A fények egyre erősebbé váltak a sötétben, amíg végül össze nem értek. Olyan volt, mintha egymásra reagálnának.
Zeha tátott szájjal figyelte, ahogy ez a szürreális jelenet kibontakozott a szemei előtt. Egyszerűen nem talált szavakat. Ámulatában még a fájdalomról is elfeledkezett a mellkasában. A fények mostanra már olyan erőssé váltak, hogy Zeha szinte képtelen volt tovább nézni. Végül be is kellett hunynia a szemeit. Csak akkor nyitotta ki újra lassacskán, amikor a fény már elhalványult. És ez volt az a pillanat, amikor valami mást is észrevett…
- Nézzenek oda!
Zeha a földre rogyott a meglepő látványtól. Egy karcsú férfi állt a szikla helyén. Szemrevaló férfi volt hamuszürke hajjal és szemekkel. Az alakját lazán körbeölelő sötétkék dappót*, amit viselt, egy széles padzsi* egészítette ki. Egy vastag, vörös fonatot viselt a nyakában, mintha csak nyaklánc lenne. A férfi karba tett kézzel mosolygott Zehára, aztán közelebb ment hozzá. Megfogta a csuklójánál és minden erőfeszítés nélkül felhúzta őt a földről. Akkor újra egymásba fonta a karjait és elvigyorodott. Zeha nem hitt a szemének. Sűrűn pislogott, és a fejét vakarva motyogott.
- Ez egy újabb álom?
- Ez nem álom, gyermekem. A nevem Haru. Én vagyok az Inwang-hegy Beom Sziklája.
A férfi kissé fura stílusban beszélt. A szeme színe teljesen megegyezett annak a szikláéval, ami nemrég még az ő helyén feküdt. Zeha összeráncolta a homlokát. Harura nézett és néhány pillanatig a másikat méregette, mielőtt egy vigyor ült ki a szájára.
- Hűha! Nem is tudtam, hogy ilyen sokat szoktam álmodni. És milyen nevetséges ez az álom, elképesztő! Ember, ez annyira kínos, soha egy szóval sem említem senkinek, az biztos. - Összevissza motyogott magának, amikor Haru megfogta a csuklóját. Próbálta kihúzni a kezét Haru szorításából, de a titokzatos férfi sokkal erősebbnek bizonyult, mint azt Zeha eredetileg gondolta. Harura meredt és elhúzta a száját. Ő azonban nyilvánvalóan nem vette magára a dolgot. Jókedvűen beszélni kezdett; úgy hangzott, mint egy felnőtt.
- Nézzenek csak oda, mennyit nőttél, drága gyermekem! Olyan pici voltál régen. Ennyire, ni!
Ezzel kisarasznyira nyitotta hüvelyk és mutatóujját a levegőben.
- Sosem voltam olyan kicsi – dohogta Zeha. – És még sohasem találkoztunk. Teljesen kizárt, hogy olyasmiket mondhatnál nekem, hogy felnőttem-
- Mindig figyeltem rád, amikor kicsit voltál – szakította félbe Haru. – Láttalak az édesapád ölelésében, és akkor is amikor virágokat szedtél az édesanyád kezét fogva. Egészen aranyos voltál, amikor a füled mögé tűzött virággal táncoltál…
- Aranyos? Én? Röhejesen hangzik… Várjunk csak!
A kép abban a pillanatban életre kelt Zeha elméjében. Tavasz volt, az ég pedig gyönyörű, tiszta kék. Az anyjával volt, virágokat gyűjtöttek a szikla előtt. Zeha látta maga előtt, ahogy körbe-körbe táncolt miközben az anyja egy dalt énekelt. Keserédes emlék volt ez.
Valami más is történt eközben. A mély vágás a sziklán ugyanilyen kék fényt bocsátott ki magából. A fények egyre erősebbé váltak a sötétben, amíg végül össze nem értek. Olyan volt, mintha egymásra reagálnának.
Zeha tátott szájjal figyelte, ahogy ez a szürreális jelenet kibontakozott a szemei előtt. Egyszerűen nem talált szavakat. Ámulatában még a fájdalomról is elfeledkezett a mellkasában. A fények mostanra már olyan erőssé váltak, hogy Zeha szinte képtelen volt tovább nézni. Végül be is kellett hunynia a szemeit. Csak akkor nyitotta ki újra lassacskán, amikor a fény már elhalványult. És ez volt az a pillanat, amikor valami mást is észrevett…
- Nézzenek oda!
Zeha a földre rogyott a meglepő látványtól. Egy karcsú férfi állt a szikla helyén. Szemrevaló férfi volt hamuszürke hajjal és szemekkel. Az alakját lazán körbeölelő sötétkék dappót*, amit viselt, egy széles padzsi* egészítette ki. Egy vastag, vörös fonatot viselt a nyakában, mintha csak nyaklánc lenne. A férfi karba tett kézzel mosolygott Zehára, aztán közelebb ment hozzá. Megfogta a csuklójánál és minden erőfeszítés nélkül felhúzta őt a földről. Akkor újra egymásba fonta a karjait és elvigyorodott. Zeha nem hitt a szemének. Sűrűn pislogott, és a fejét vakarva motyogott.
- Ez egy újabb álom?
- Ez nem álom, gyermekem. A nevem Haru. Én vagyok az Inwang-hegy Beom Sziklája.
A férfi kissé fura stílusban beszélt. A szeme színe teljesen megegyezett annak a szikláéval, ami nemrég még az ő helyén feküdt. Zeha összeráncolta a homlokát. Harura nézett és néhány pillanatig a másikat méregette, mielőtt egy vigyor ült ki a szájára.
- Hűha! Nem is tudtam, hogy ilyen sokat szoktam álmodni. És milyen nevetséges ez az álom, elképesztő! Ember, ez annyira kínos, soha egy szóval sem említem senkinek, az biztos. - Összevissza motyogott magának, amikor Haru megfogta a csuklóját. Próbálta kihúzni a kezét Haru szorításából, de a titokzatos férfi sokkal erősebbnek bizonyult, mint azt Zeha eredetileg gondolta. Harura meredt és elhúzta a száját. Ő azonban nyilvánvalóan nem vette magára a dolgot. Jókedvűen beszélni kezdett; úgy hangzott, mint egy felnőtt.
- Nézzenek csak oda, mennyit nőttél, drága gyermekem! Olyan pici voltál régen. Ennyire, ni!
Ezzel kisarasznyira nyitotta hüvelyk és mutatóujját a levegőben.
- Sosem voltam olyan kicsi – dohogta Zeha. – És még sohasem találkoztunk. Teljesen kizárt, hogy olyasmiket mondhatnál nekem, hogy felnőttem-
- Mindig figyeltem rád, amikor kicsit voltál – szakította félbe Haru. – Láttalak az édesapád ölelésében, és akkor is amikor virágokat szedtél az édesanyád kezét fogva. Egészen aranyos voltál, amikor a füled mögé tűzött virággal táncoltál…
- Aranyos? Én? Röhejesen hangzik… Várjunk csak!
A kép abban a pillanatban életre kelt Zeha elméjében. Tavasz volt, az ég pedig gyönyörű, tiszta kék. Az anyjával volt, virágokat gyűjtöttek a szikla előtt. Zeha látta maga előtt, ahogy körbe-körbe táncolt miközben az anyja egy dalt énekelt. Keserédes emlék volt ez.
Megköszörülte a torkát. Kettejüket leszámítva, senki más nem volt ott. Akkor mégis hogyan tud róla ez az idegen fickó?
- Erről meg honnan tudsz?
- Úgy tűnik, nem túl jó a memóriád – jegyezte meg Haru. – Nem azt mondtam az imént, hogy láttalak? Olyan hosszú ideig ültem itt és figyeltem mindent, hogy már én magam sem tudom, mennyi idő telt el. Drága gyermekem, csak vess egy pillantást a szememre és a hajamra. Hát nem úgy nézek ki, mint a szikla?
- Szerezhettél színezett kontaktlencsét és befesthetted a hajad. - Zeha kinyúlt és kitépett egy szálat Haru hajából.
- Hé, ez fájt! - Haru meglepetten kiáltott fel.
- Ha, szóval úgy is tudsz beszélni, mint egy normális ember.
- Ez bántó, drága gyermekem.
Zeha figyelmen kívül hagyta Harut és közelebbről is megvizsgálta a hajszálat. A hajszál ugyanolyan ezüstös árnyalatú volt a tövétől egyenesen a végéig. Nem festették. Nem tűnik idősebbnek nálam, úgyhogy nem lehet ősz haj, gondolta Zeha. Tetőtől talpig végigmérte Harut, aki lassan szemügyre vette a környéket és közben az állát vakargatta, mintha valami öregember lenne hosszú szakállal. Zeha minden egyes másodperccel furábbnak találta pasast.
- Nem tűnik úgy, mintha lennének errefelé beomok.
A beomok említése rögtön magára vonta Zeha figyelmét.
- Tudsz a beomokról? Érzed, amikor a közelben vannak?
- Természetesen. Azért vagyok itt, hogy őrizzem az inwangi Árnyékvilágba, a beomok világába, vezető átjárót, és megvédjem azt. Tudom, tudom, nagyszerű vagyok és elképesztő-
- Mi a fene az inwangi Árnyékvilág? – vágott közbe Zeha. Haru elvigyorodott.
- Mi az, most már hiszel nekem?
- Csak magyarázd már! Mi a fene az az inwangi Árnyékvilág?
- Ez egy nagyon hosszú történet. Már régóta jár szájról szájra. Egy nagyon, nagyon hosszú-
- Azt mondtad, Harunak hívnak, ugye?
- Hmm?
- Hé, te, térj a lényegre! Egyszerű összefoglalót, oké? Hahó?
- Hmph. Milyen goromba vagy! - Haru helytelenítőn megrázta a fejét, miközben leült a földre és keresztbe tette a lábait. Hosszú ideig csendben figyelte Zehát, mielőtt végül kibökte:
- Ami azt illeti, nem tudok valami sokat.
- …
- Erről meg honnan tudsz?
- Úgy tűnik, nem túl jó a memóriád – jegyezte meg Haru. – Nem azt mondtam az imént, hogy láttalak? Olyan hosszú ideig ültem itt és figyeltem mindent, hogy már én magam sem tudom, mennyi idő telt el. Drága gyermekem, csak vess egy pillantást a szememre és a hajamra. Hát nem úgy nézek ki, mint a szikla?
- Szerezhettél színezett kontaktlencsét és befesthetted a hajad. - Zeha kinyúlt és kitépett egy szálat Haru hajából.
- Hé, ez fájt! - Haru meglepetten kiáltott fel.
- Ha, szóval úgy is tudsz beszélni, mint egy normális ember.
- Ez bántó, drága gyermekem.
Zeha figyelmen kívül hagyta Harut és közelebbről is megvizsgálta a hajszálat. A hajszál ugyanolyan ezüstös árnyalatú volt a tövétől egyenesen a végéig. Nem festették. Nem tűnik idősebbnek nálam, úgyhogy nem lehet ősz haj, gondolta Zeha. Tetőtől talpig végigmérte Harut, aki lassan szemügyre vette a környéket és közben az állát vakargatta, mintha valami öregember lenne hosszú szakállal. Zeha minden egyes másodperccel furábbnak találta pasast.
- Nem tűnik úgy, mintha lennének errefelé beomok.
A beomok említése rögtön magára vonta Zeha figyelmét.
- Tudsz a beomokról? Érzed, amikor a közelben vannak?
- Természetesen. Azért vagyok itt, hogy őrizzem az inwangi Árnyékvilágba, a beomok világába, vezető átjárót, és megvédjem azt. Tudom, tudom, nagyszerű vagyok és elképesztő-
- Mi a fene az inwangi Árnyékvilág? – vágott közbe Zeha. Haru elvigyorodott.
- Mi az, most már hiszel nekem?
- Csak magyarázd már! Mi a fene az az inwangi Árnyékvilág?
- Ez egy nagyon hosszú történet. Már régóta jár szájról szájra. Egy nagyon, nagyon hosszú-
- Azt mondtad, Harunak hívnak, ugye?
- Hmm?
- Hé, te, térj a lényegre! Egyszerű összefoglalót, oké? Hahó?
- Hmph. Milyen goromba vagy! - Haru helytelenítőn megrázta a fejét, miközben leült a földre és keresztbe tette a lábait. Hosszú ideig csendben figyelte Zehát, mielőtt végül kibökte:
- Ami azt illeti, nem tudok valami sokat.
- …
Fordította: lin
Lektorálta: Kookachu
A magyar fordítás a Hungarmyinfo csapatának munkája, annak forrás nélküli megosztása tilos!
* Lábjegyzetek
- hanok tető:
A hanokok hagyományos koreai házak, melyeket a 14. századtól kezdve építettek Korjóban, majd Csoszonban. A kifejezés relatíve új keletű, a nyugati típusú lakóházakkal szemben jelöli a hagyományosan épített koreai típusú lakóépületeket.
- tigris:
Koreaiul az egyik kifejezés a tigrisre a "beom." (범) A fordítás során a továbbiakban a "beom" kifejezést fogjuk magukra a szörnyekre használni, egyéb helyzetben a tigris megnevezést.
- dappó:
A hagyományos koreai öltözet része; ujjatlan köntös a Csoszon dinasztia idején, ami korábban tudósok es hivatalnolok aláöltözete volt, később a katonák jellegzetes harci ruháinak része lett. A dappó része a megkötésére szolgáló korum szalag, valamint a gallér. (Haru alatta dopót visel. A webtoonban láthatjátok a teljes öltöztetét.)
- padzsi:
A koreai hanbok nadrágrésze.