“EZ AZ EGYETLEN DOLOG, AMIRŐL TÉNYLEG TUDOM, HOGYAN KELL CSINÁLNI.”
[2021.07.31.]
A tvN You Quiz on the Block című műsorában SUGA elmesélt néhány történetet a debütálása előtti időkről. Az életének arról a szakaszáról, amikor még küzdött azzal, hogy meg tudjon élni a zenéjéből. SUGA és a BTS nyolc évig folyamatosan csak ment és ment előre, most pedig a saját terepükön SUGA bármit megtehet zeneileg, amit csak akar.
Hogyan érzed magad a vállműtéted után? A munka mellett továbbra is jársz fizikoterápiára.
SUGA: Jól vagyok. Haladok a fizikoterápiával is. Tavaly kerítettem sort a műtétre, mert minél hamarabb vissza akartam térni a munkához. Nincs semmi más, amit csinálhatnék, csak a zene.
A youtube-os BEhind Story interjúban is azt mondtad, semmi más nincs, amit csinálhatnál, csak a zene.
SUGA: Ez így van. Próbáltam játszani, de nincs hozzá tehetségem. Azok, akikkel online játszok, hamar felidegesítik magukat, amikor csatlakozok. Olyan keményen dolgozok, hogy elismerjenek az életben, erre az emberek ilyen durván nekem esnek a játékokban. (nevet)
Azon töprengek, hogy létezik-e olyan játék, amiben jobb vagy mint a karrieredben. Jelenleg már hat hete elsők vagytok a Billboard Hot 100 toplistán. (A Butterrel, amikor ez az interjú készült.) (nevet) Hogy érzed magad mostanában?
SUGA: Amikor két egymás után követő héten elsők voltunk, azt gondoltam: Váó, ez elképesztő! Az ötödik vagy hatodik hét után pedig elkezdtünk arról beszélgetni egymás között, hogy nem tudjuk elhinni. Mindenesetre úgy érzem, ez egyfajta felelősség. Tudom, hogy az lesz a vége, hogy sokkal, de sokkal többet fogok gondolkodni, amikor a következő promócióra készülünk. Próbálom élvezni ezt a helyzetet, de még nem igazán fogtam fel. Nem hagyhatjuk el az országot, ráadásul rengeteg probléma van jelenleg a világban, ami sokkal fontosabb annál, hogy milyen jól teljesítünk a toplistákon.
Ahogy azt mondtad is, ez egy kemény helyzet az egész világon. A Permission to Dance üzenete pozitív, milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, hogy ilyen időkben adtátok ki?
SUGA: A világon már mindenki nagyon belefáradt abba, hogy ez az egész ennyire elhúzódik. Olyan üzenetet akartam átadni, ami azt mondja az embereknek, hogy kapaszkodjanak a reménybe a legvégsőkig. Amikor a BE-t kiadtuk ebben a helyzetben, látszólag semmi sem volt biztos, de úgy gondolom, a dolgok lassan most már jobb irányt vesznek. Nem tudom, hogy visszatérhetünk-e ahhoz, ami korábban volt, de azzal a reménnyel folytatom tovább a munkát, hogy egy olyan helyzethez térhetünk vissza, ami közel áll hozzá.
És te nem fáradtál bele abba, hogy már ilyen hosszú ideje tart a pandémia?
SUGA: Amikor elveszítesz valamit, nyersz valami mást, így tekintek erre az egészre. Többet találkozhattam a családommal, mivel itt vagyok Koreában. Ebben az értelemben, sokkal stabilabbnak érzem magam, emiatt nem vagyok olyan fáradt, miközben minden nap abban reménykedek, hogy minden rendben lesz hamarosan. Folyamatosan ide-oda mozgok a munka és az otthon között, és felfedeztem olyan oldalaimat is, amelyeknek a létezéséről korábban nem is tudtam. Mint például azt, hogy kényelmes számomra, ha egy bizonyos időpontban kezdem és fejezem be a munkát. Korábban is egy bizonyos időben feküdtem le aludni a másnapi munka miatt, máskülönben problémás volt számomra, hogy korán felkeljek, mostanra viszont sikerült kitalálnom, hogy mikor kell felkelnem ahhoz, hogy egész nap jól érezzem magam. Az érzelmi stabilitást keresem az életben, és nem gondolom azt, hogy mostanában bármi nagyon szomorú vagy érdekes történne.
Milyen hatással vannak rád ezek az érzések, amikor zenét írsz?
SUGA: Nincs nagy hatásuk. Érződnek egy kicsit azon, ahogyan a szövegeket írom, de jelenleg nem dolgozok dalszövegeken. Hosszú ideje írok már zenét, és úgy érzem, képes vagyok kifejezni azokat az érzéseket, amiket nem érzek aktuálisan. Szerintem jó, hogy kiadtuk a Permission to Dance-t egy ilyen szituációban.
A Permission to Dance-ben inkább énekelsz, mintsem rappelsz. A rap mellett már a BE előtt és után is többet foglalkoztál az énekléssel. Mit tanultál meg a hangodról?
SUGA: A Permission to Dance kissé nehéz volt. Nem húzok vonalat az ének és a rap között, nincs szó ilyesmiről, de eltért a megszokott stílusunktól, és az ének is magas volt. Eltartott egy darabig, amíg felkészültem rá; keményen dolgoztam, és amikor néhány idősebb zenészt kérdeztem a véleményükről, mind azt mondták: jó úgy, ahogy csinálod. Ne próbálj jobban énekelni – csak énekelj többet. Az egyetlen lehetőségem az, hogy többet éneklek, ahogyan azt ők is javasolták.
Ami a stílust illeti, sokkal lazább popzenét csináltok. A változás eredményeként milyen különbségeket vettél észre?
SUGA: Mindent egybevetve az angol volt a legnehezebb. Nagyon figyeltem a kiejtésemre a Butternél és a Permission to Dance-nél. Nem volt egyszerű feladat visszaadni azokat az érzéseket, amik a dalokban vannak, úgyhogy gyakorolnom kellett a kiejtésemet. Amikor angolul csinálom a számokat, túl sokszor veszek levegőt, emiatt a rap részeket nehezebbnek találtam. Tisztán érződik az, hogy másabb, mint a koreai számok, mert az angol nyelvben olyan sok a szótag. Még nincs bevett módszerem, amit az énekléshez használok, így többféle dolgot is kipróbálok.
Mit gondolsz azokról a sikerekről, amit a BTS az elmúlt évben ért el, többek között a Permission to Dance-szel és a Butterrel, illetve mit gondolsz a csapat stílusában érzékelhető változásról? Egy év leforgása alatt több dalt is kiadtatok, aminek a stílusa merőben eltér a Map of the Soul: 7 és a BE albumoktól.
SUGA: Producerként az a véleményem, hogy a reakció nagyon fontos egy olyan művész számára, aki a népszerű* zenék piacán dolgozik. Ezt szem előtt tartva producerként azt mondanám, hogy a Dynamite, a Butter és a Permission to Dance a legjobb választások voltak. A zenei ízlés országról országra változik, pont ahogyan a kultúra is. Egy ilyen helyzetben fontosnak tartom, hogy mi egy olyan csapat vagyunk, aki képes univerzális üzenetet átadni a világnak.
*Popular music=népszerű zene, nem egyenlő a popzenével, más zenei műfajokat – többek között a popzenét – is alá sorolják.
A BTS igazán sokat fejlődött és változott, amíg a No More Dreamtől eljutott a Permission to Dance-ig.
SUGA: Ez természetes azok számára, akik popzenével foglalkoznak. A művészek különböző műfajokat gyúrnak össze, miközben fejlődnek, és maga a zene is fejlődik azáltal, hogy az emberek hallgatják. Rengeteg zenét hallgattam mostanában, és ezeknek az időknek köszönhetően, amiben élünk, ha meghallgatok pár számot, rögtön több hasonló stílusú zenét ajánlanak nekem. Miután meghallgattam ezeket, arra jöttem rá, hogy a hip-hop stílusa is változik, és különböző oldalhajtásokra különül el. Hip-hopon kívül sok instrumentális zenét is hallgatok. Hans Zimmer zenéjét mindig is szerettem. Sokszor volt már olyan, hogy kiderült egy filmről, ami tetszett, hogy a zenéjét Hans Zimmer írta.
MI FOGOTT MEG ENNYIRE HANS ZIMMER ZENÉJÉBEN?
SUGA: Szeretem az orkesztrális/zenekari zenét. Sok popdalt adnak már ki három perces hossz alatt, és bár tulajdonképpen nagyjából meg van határozva, hogy mindig négy ütem* hosszúságú intróval írják meg, az orkesztrális zene sok mindenre képes a keretein belül.
*Érdekesség: általában 16 ütemű egy rap verze, 8 pedig a refrén hossza.
IU eight (prod. & feat. SUGA) című számánál jól láthatóan kitörtél a popzene tipikus kompozíciós stílusából és egy meglehetősen friss hangzást* próbáltál ki. A refrén kompozíciója nagyon egyszerű.
SUGA: Igen. Én ragaszkodtam hozzá, hogy durván felezzük meg a zene tempóját, ami eltér a megszokottól, úgy gondolom, hogy a jövőben ez jellemző lesz a popzenére. Talán le is rövidül, ahogy telik az idő. Manapság még olyan dalok is vannak, amik a két percet sem érik el.
*Az angol szövegben highly condensed progression szerepel, ami első blikkre könnyen tűnhet “erősen sűrített fejlődésnek/progressziónak”, amiről eszetekbe juthat a progresszív zene is. A progresszív zene (és nem, ide nem csak a tuc-tuc vagy a rock egy válfaja tartozik) általában megelőzi a korát, a kérdező itt viszont nem tisztán progresszívnek nevezte; ugyanakkor a “friss” jelző kellően átadja a dolog újszerűségét. Zenei fogalmakat tekintve utalhat a progresszióra (progression vagy chord progression) is, azaz a sorrendre, amiben az akkordok követik egymást. A nyugati tradicionális és népszerű zenében egy bizonyos mintái gyakrabban előfordulnak – így például ettől eltérni szintén új/friss lehet. Az interjúban sok szó esett technikai dolgokról és nyugati zenéről is, így érdemesnek tartottam ezt is megemlíteni. Ezért gondoltam úgy, hogy ezt a megfogalmazást választom itt, valamilyen szinten mindkét rész benne van.
Az eight refrénjét különösen drámainak éreztem a struktúrája és a refrén dallama miatt. Igazán nagyszabásúnak találtam. Mondhatnánk azt is, hogy megpróbálod vegyíteni az ízlésedet és azokat a dolgokat, amiket szerkezetileg szeretnél kipróbálni a popzenében?
SUGA: Szeretem a hip-hopot, ezért amikor elkezdtem zenét írni, úgy voltam vele, hogy mindenképpen hip-hopot kell csinálnom, büszkének kell lennem a saját elképzeléseimre és nincsenek kompromisszumok. Azonban arra is rájöttem, miközben egyre több tapasztalatot szereztem a popzene élvonalában, hogy továbbra is lehetsz makacs és rugalmatlan, mert vannak, akik hallgatnak. Mielőtt a BTS tagja lettem, volt idő, amikor senki sem hallgatta a zenémet. Ha valaki megkérdezné, hogy még mindig makacs vagyok-e azzal a zenével kapcsolatban, amit írok, a válasz az, hogy igen. Miközben elkezdtem felnőni és felnőtté váltam, felismertem, hogy muszáj megalkudni aközött a zene között, amit én szeretnék csinálni és amit a közönség hallani szeretne – anélkül, hogy az negatív hatással lenne bármire is. Amikor feladok valamit, amit meg akartam csinálni, felteszem magamnak a kérdést: mit nyerek ebből? Amikor pedig meg akarok csinálni valamit, azt kérdezem magamtól: mi az, amit ezzel nyerhetek? Ezzel tartom meg az egyensúlyt, hogy ott tarthassak, ahol most vagyok.
Nincs más választásod, mint elgondolkodni ezeken a dolgokon, amikor más művészek dalain dolgozol, különösen, ha producer vagy.
SUGA: Én vagyok SUGA a BTS-ből és én vagyok Agust D, amikor pedig producerként dolgozok, azt használom: SUGA-tól. Ám amikor az utóbbiról van szó, teljesen kommersz (“könnyen fogyasztható”) zenét írok. A producer én vagyok persze, de azok a dalok valaki máséi. Olyankor csak megbíznak a munkával. Eszükbe sem jut, hogy csak SUGA-é legyen. Az előadó ügynökségének alaposan meg kell gondolnia, hogy felkérnek-e producernek és figyelembe kell venniük az én helyzetemet is. Ráadásul valami kommerszben kell gondolkodniuk. Ez a legfontosabb, amikor külsős emberekkel dolgozok. Ha őszinte akarok lenni, az ilyesfajta munkából nem származik sok hasznom. Jé, ilyen dalt is tud írni. Ez minden. A legértékesebb dolog, amit ebből kapok, az az elismerés és a rekordok, amiket a művész vagy az ügynökség szerez majd meg a dallal.
Ahogyan a korábbi Weverse Magazinnak adott interjúdban is említetted már, amikor az amerikai zeneipar iránti érdeklődésedről beszéltél, úgy tűnik folyamatosan azon dolgozol, mit tehetnek meg az előadók a zeneipar keretein belül.
SUGA: Nem vagyok benne biztos. A pandémia kezdete óta viszont sokkal biztosabb lettem abban, hogy olyan személy vagyok, akinek mindig zenét kell csinálnia. Ezt biztosan tudom, ezért továbbra is jó zenét akarok csinálni. A popzene piaca azért jöhetett létre, mert voltak, akik hallgatták; az amerikai zeneipar történelme nagyon messzire nyúlik vissza és itt vannak a legmeghatározóbb zenei toplisták is az egész világon. Aztán arra gondoltam: nem ugyanazokon a dolgokon mentek át, mint mi? És tényleg, amikor más popsztárokkal beszélgetek, a helyzet mindig hasonló. Az Egyesült Államok sokkal realisztikusabb a kereskedelmi eredmények terén, mint bármelyik másik ország. Látni akartam a pontos képet arról, hogyan dolgoznak azok az emberek. Jelenleg a koreai popzene elképesztően gyorsan terjed és több új, tehetséges előadóra van szükségünk. Egy producer szemszögéből nézve, ha ez megtörténik, azt hiszem az lenne a kulcs, hogy mennyire tudjuk a saját zenénket és a tengerentúli zeneipar jellegzetességeit elegyíteni.
A Grammy díjátadó az amerikai zeneipar egyik ikonja, milyen érzés volt az előadók sorában lenni?
SUGA: Nem éreztük meg azonnal, mert nem lehettünk ott személyesen, és emiatt nem volt hatalmas a különbség, de az előadásnál elgondolkodtam: ez más, hiszen ez a Grammy. Amikor első alkalommal vettem részt amerikai díjkiosztó ceremónián, igazán meg voltam ijedve, hogy ott lehettem a világ legnagyobb zenei piacán. Azóta megváltozott az, ahogyan látom a dolgokat. Amikor most visszagondolok rá, nem gondolom, hogy tényleg volt okom arra, hogy annyira riadt legyek. Őszintén szólva, csak most kezdtem el élvezni a díjátadókat, akkoriban még nem tudtam.
Nem túlzás azt állítani, hogy szinte mindent elértél, amit egy művész elérhet a zeneiparban. Mit kell tennie azoknak az előadóknak, akik a BTS nyomdokait követnék?
SUGA: Nagyon bonyolultnak tűnik az, ahogyan a művészek dolgoznak. Minden egyes nap más zenei műsorban szerepelnek, amint elkezdődött a promóciós időszak, ami azt jelenti, hogy rendkívüli mértékű kimerüléssel néznek szembe az előadók, a fáradtság pedig gyakran vezet sérülésekhez is. Az ilyen zenei műsorok promóciós célokat szolgálnak, így nem jelentenek jelentős bevételt a művészeknek. Ráadásul minden népszerűsítés ellenére sincs látható eredmény, ettől pedig elkerülhetetlen, hogy elvesszen a lelkesedés. Ha van rá lehetőség, jól jönne, ha az egyik előadás igazán nívós lenne, akkor is, ha csak arról az egyről van szó, de azt mondanám, hogy ebben a környezetben ez igazán nehéz. A mi munkánk nem illik a munkáról kialakult általános képbe, ezért a határok is homályosak a jogvédelemmel kapcsolatban felmerülő problémáknál. Az iparban és a rendszerében is sok fejlődésre van szükség.
Sok mindent követelnek meg a sikerhez, de rendkívül nehéz elérni a sikert.
SUGA: Az ügynökségben, ami alá tartozok, az a nagyszerű, hogy meghallgatják a művészek véleményét. Úgy hiszem, hogy én és az ügynökség is tisztában vagyunk azzal egy bizonyos fokig, hogy milyen tevékenységek lennének a legjobbak kereskedelmi szempontból. A kérdés viszont az, hogy a test meg tudja-e csinálni vagy sem. A fáradtság fokozódik, miközben a promóciós tevékenységeket csináljuk, és nehéz ugyanúgy csinálni őket, mint amikor debütáltunk. Ebben az esetben az ügynökségnek aktívan be kell építenie az előadó véleményét arról, hogy mit tud és mit nem tud megcsinálni. Számomra semmi értelme az ilyen hozzáállásoknak: nekünk köszönhetitek, hogy itt tartotok, és amíg azt teszitek, amit mondunk, minden működni fog, úgyhogy gyerünk. Persze vannak helyzetek, amikor az ügynökségnek határozottnak kell lennie. Hallottam viszont olyat is, hogy egyszerűen csak azt mondták: csináld, mindenféle magyarázat nélkül. Vagy: miért beszélsz olyan sokat? Szerintem ez a legnagyobb probléma, és tönkreteszi az ipart. Ha csak termékként tekintesz az előadóra, hogyan lehetnének kreatívak? Ellentmondásos azt kérni az emberektől, hogy élvezhető előadást nyújtsanak a színpadon, amikor nem szórakoznak vagy érzik jól magukat.
A Daechwita videójára emlékeztet valahogy. Lázadó karakterként és királyként is megjelensz a felvételen, és épp annyira különbözően nézel ki, mint amilyen más a helyzeted most ahhoz képest, mint ami a BTS debütálásakor volt.
SUGA: Sok mindent akartam megtenni a Daechwitában, nem csak zeneileg, hanem vizuálisan is, és számos ötletem született akkor, amikor a videón dolgoztam és azon gondolkoztam, hogy ki is vagyok én. Természetes volt számomra, hogy szétválasszam SUGA-t, SUGA-ra és Agust D-re. A karakter, akit a videóban alakítottam és nem a király volt, egy idegen. A Joseon érában játszódik, de van benne autó és pisztoly, ami természetesen nem illik ebbe a korba. Úgy hiszem, hogy mi is így éljük az életünket.
Már a debütálásunk óta kritizált minket azok egy része, akik szeretik a hip-hopot, és azt mondták: idolok. Ezzel egy időben azt is hallottuk: nem idolok. Nem tudtam, hogy melyik ütemet kövessem*, szerintem végül ez az oka annak, hogy minden albumunk másabb irányt vett, mint amire az emberek számítottak. Azt azonban kétlem, hogy még idegennek nevezhetném magam ebben a szituációban. Mostanában a legfőbb célom az, hogy sokáig folytathassuk a BTS-szel. Jó érzés, hogy rengetegen jönnek el a koncertjeinkre, de a cél mindannyiunk számára az, hogy a csapat továbbra is zenélhessen, miközben idősödünk. Jelenleg sokat gondolkozunk azon, hogyan érezzük jól magunkat és legyünk boldogok a színpadon.
*which drumbeat to march to szerepel a szövegben, ami visszavezethető a march to (the beat of) a different drum kifejezésre, aminek jelentése: az átlagtól vagy a népszerű társadalmi normáktól eltérően cselekedni, viselkedni. Az itt használt formát és az említett kifejezést tekintve azt jelenti, hogy nem tudta, melyik „normálisat” kövesse – idol vagy nem idol meghatározást, amivel próbálták bizonyos keretek közé kényszeríteni –, végül pedig mindig valami teljesen eltérőt csináltak.
Mit értesz azon, hogy szórakoztató és boldog zene?
SUGA: Minél elfoglaltabb vagyok annál boldogabbak az emberek, emiatt úgy éreztem mostanában, hogy egy kicsit jobban kellene fókuszálnom. ARMY boldognak érzi magát, amikor minket néz, ezért mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk. Továbbra is próbáljuk a tőlünk telhető legjobbat adni, úgyhogy remélem hisznek a BTS-ben és rajtunk tartják a szemüket.
Szóval emiatt zenélsz.
SUGA: Ez az egyetlen dolog, amiről tényleg tudom, hogyan kell csinálni. Ha ránézek erre a 28 éves Min Yoongira, nem látok semmi különlegest, a zenét és a BTS-t leszámítva. Ezért szeretném folytatni.
[Az interjú képei HD minőségben.]
Fordította: lin
Kreditek
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Yejin Lee
Visual Creative Team. Sunkyoung Lee, Yeonhwa Cha (BIGHIT MUSIC)
Photography. LESS / Assist. Hyungsang Kim, Donghoon Park
Hair. Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee, Leeyoung Lim
Makeup. Dareum Kim, Seonmin Kim, Yuri Seo
Stylist. Hajeong Lee, Hyesoo Kim, Heeji Seo, Jihoon Lee, Minji Son
Set Design. Seoyun Choi, Yehui Son, Ayeong Kim(darak)
Artist Protocol Team. Jingu Jang, Subin Kim, Jungmin Lee, Dasol Ahn, Juntae Park, Seungbyeong Lee, Hyeonki Lee, Daeseong Jeong, Jaekeun Song