„NEM VAGYOK OLYAN SZEMÉLY, AKI MEGELÉGSZIK AZ ÉLETÉVEL ÚGY, AHOGY VAN.”
[2021.07.27.]
J-hope a debütálása óta semmit sem változott. A másokhoz való
hozzáállása, a BTS-hez fűződő érzései és a tánc iránt érzett szenvedélye mind
megmaradt, csak a mélységük változott: a mélyen gyökerező hitével, az
akaraterejével és az álmaival együtt nőttek tovább.
A Butter szenzációs
sikereket ért el az Egyesült Államokban.
J-hope: Igazán keményen készültem rá, de amikor megpróbálok befogadni egy nem
tervezett sikert, felemásak a gondolataim. Egyrészt boldog vagyok, másrészt
viszont igazán elgondolkodtat azon, hogy mit is értem el. Egy ilyen megtisztelő
eredmény felelősséggel is jár. ARMY olyan sokat tett azért, hogy első helyen
tartson minket, és hihetetlenül hálás vagyok nekik ezért. Arra is ráébredtem
ugyanakkor, hogy egyre többen ismerik meg a nevünket az amerikai popzene
világában.
Úgy tűnik, minél nagyobb a siker, annál több a gondolkodnivaló.
J-hope: A múltban csak alázatosan elfogadtam. Keményen dolgoztam érte,
ezért boldogan fogadtam [az eredményeket], ami most éretlen viselkedésnek
tűnhet. Már más a helyzet. Több mint nyolc éve folyamatosan dolgozok, és ilyen
sok eredményt elérni ennyi időn belül egyáltalán nem volt egyszerű. Mostantól
kérdőjelet teszek oda, hogy hogyan kellene folytatnom és megőriznem a dolgokat
olyannak amilyenek, és hogy milyennek kellene lennie a hozzáállásomnak és a
viselkedésemnek. Tulajdonképpen ez egy olyan feladat, aminek még nem jöttem rá
a megoldására.
Milyen hatással vannak ezek a gondolatok arra,
ahogyan művészként kifejezed magad?
J-hope: Előadó is vagyok, és nem hiszem, hogy félvállról venném bármelyik
előadást is. Amióta megcsináltuk a Dynamite-ot, sokkal többször nézem
vissza az előadásokat. Úgy éreztem, felelős vagyok azért, hogy kiemelkedő
legyen a koreográfia, ezért a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani ezen a
téren. Senki sem akar alul teljesíteni, amikor ilyen sokan küldik neki a
szeretetüket. A többiek is így gondolják. Olyan légkör uralkodik a próbáinkon,
ahol képesek vagyunk felismerni ezeknek a dolgoknak a fontosságát. Végtére is,
még ha nem is mutatjuk ki egymásnak, mindannyian pontosan tudjuk, milyen fontos
gyakorolni az előadásainkat.
Úgy tűnik nagy az összhang közöttetek a
próbateremben.
J-hope: Korábban sokáig tartottak a próbáink, újra és újra, hogy összehangba kerüljünk egymással. Nagyjából
tíz órán át gyakoroltunk, ellenőriztük magunkat, tartottunk egy kis szünetet,
aztán megint belevetettük magunkat a gyakorlásba, újra egy kis pihenés, aztán
folytattuk tovább. Ez régen volt, ennyi tapasztalattal a hátunk mögött most már
mindenki tudja, mire kell odafigyelnie. Összeegyeztetjük az egyéniségeinket,
intenzíven haladunk és addig csináljuk, amíg nem érezzük magunkat elégedettnek,
és aztán amikor szünetet tartunk, igazán pihenünk. Már minden megy magától. “Oké, gyorsan csináljunk meg mindent, amit kell, hajtsuk meg, hogy
aztán pihenhessünk. Ez a rész nem úgy néz ki, ahogy kellene. Vegyük át gyorsan.”
Így működünk. Sokkal hatékonyabban dolgozunk és gyakorlunk.
Ez hatással volt személyesen rád is? Miközben
többet gondolkodsz az előadásaitokon, talán változik az is, hogy milyen
részletekre figyelsz oda.
J-hope: A tánc fontos, de felismertem azt is, hogy milyen fontos a
vizuális aspektus is. Azt akarom, hogy a megjelenésem illeszkedjen a dalhoz,
ezért változtatok olyan sűrűn a hajamon mostanában. Mivel mindig is táncoltam,
keményen dolgoztam azokon a dolgokon, amikből ki tudom hozni a legjobbat.
Nyilvánvalóan fontos az is, hogy ne essünk át a ló túloldalára a vizuális
részletekkel, ezért odafigyeltem rá és igazítottam rajta egy kicsit minden
előadáshoz. Ez a legfontosabb rész.
A táncod a Butterben csak egy része a dolognak,
hiszen olyan előadás is egyben, ahol ki kell fejezned a saját személyiségedet
is. Mit szerettél volna megmutatni?
J-hope: Meg akartam mutatni a Butterrel, hogy mennyit fejlődtem. A
koncepció az öltönyökkel vagány, és az egész egyszerűen csak szexi. Ezt akartam
átadni amennyire csak tudtam. Sokat tanultam abból is, hogy a többieket figyeltem,
akik nagyon jól tudják érzékeltetni ezeket a dolgokat. Összeszedtem az
ötleteket, amikről azt gondoltam, érdemes lehet kipróbálni, és
összeolvasztottam őket, simán, mint a vajat.
(nevet)
Mire gondolsz előadás közben, különösen, amikor
rajtad a reflektorfény? Például a Butter dance breaknél vagy a szóló résznél a
Dynamite-ban a 2020-as MMA-n?
J-hope: A mentalitásom nem változik. Amikor rajtam a reflektorfény,
tulajdonképpen egy lehetőség a számomra. Egy esély, hogy ragyoghassak a csapat
és az elképesztő tagjai körében, emiatt figyelek arra, hogy a lehető legjobban
kihasználjam ezeket az alkalmakat és a legjobbat nyújtsam. Nem hagyhatom ki az
adódó lehetőségeket, és meg kell mutatnom mindazt, amire képes vagyok. ARMY és
a szélesebb körű közönség fogja majd bírálni [a munkámat]; el kell fogadnom a
visszajelzésüket és korrigálni a hibáimat. Azt akarom ezzel mondani, hogy
kialakítottam a saját rendszeremet, ami segíti a fejlődésemet, az alapja az
ismételt javítás és gyakorlás. Már régóta táncolok, de mindig azt érzem, hogy
többet is ki tudnék hozni magamból, ezért mindent beleadok. Elégedett vagyok,
amikor igazán jól sikerül valami, amit én csinálok.
Ha megnézzük a rólad készült Butter fancam felvételt, azt látjuk,
hogy folyamatosan reagálsz a többiekre, még akkor is, ha nem rád fókuszál a
kamera.
J-hope: Nem bevett szokás. Mostanában amikor tengerentúli díjkiosztókat
nézek vagy más pop énekesek előadásait, amit felvettek videóra, olyan mintha
nem lennének benne durván megszerkesztett részek vagy gyors vágások. Képesek
elkapni az előadó energiáját, miközben a teljes jelentet mutatják, és erről
mindig az jut eszembe, hogy sosem tudhatom, hogy hol és mikor filmeznek le.
Néha látni lehet engem a háttérben még akkor is, ha a kamera főleg Jinre
fókuszál, ezért úgy gondolom, kiemelten fontos egy jó előadásnál a háttérben is
kialakítani a hangulatot, ami nem ütközik az ő részével.
Azt gondoltam, igazán következetes vagy. Amikor SUGA
előre megy rappelni a dal vége felé, igyekszel fokozni a hangulatot.
J-hope: Szórakoztató ezt csinálni. (nevet)
Úgy tűnik, sikerült kialakítani a megfelelő
egyensúlyt az önkifejezés és a csapatszellem között.
J-hope: Egyetértek. Ez egy ideje már ott motoszkált a fejemben. Mivel csapatban
dolgozok, a csapat érdekei az elsők.
A Permission to Dance ebben az
értelemben kissé eltér a Buttertől. Míg a Butter minden tagnak
lehetőséget ad a csillogásra, addig a Permission to Dance inkább a
teljes csapaton uralkodó légkörre helyezi a hangsúlyt. Úgy láttam, kihozta
belőled azt a reményteljes és jókedvű oldaladat, amiről ismert vagy.
J-hope: Amikor megkaptuk a dalt, az jutott az eszembe, hogy itt igazán
önmagam lehetek. Nem kell semmit megjátszani, egyszerűen csak
használhatom a valódi érzéseimet, amikor a színpadon vagyok. Ez az
üzenet is, amit a szám el akar mondani, és úgy érzem sikerült természetesen
átadnunk. Olyasmi, mint a boldog vagyok, mégis
összeszorul a mellkasom?
A koreográfiában használtok jelnyelvet is. Valószínűleg
sok mindent figyelembe kellett venni, mivel egy nyelvet is közvetítettetek a
táncotokkal.
J-hope: Igen, ez így van. Habár nem használunk túl sokat belőle, egy nyelvet
építettünk be a táncmozdulatainkba. A dal általánosságban véve könnyed és
barátságos hangulatú, de még próbáknál is azt mondogattuk, hogy ezeket a részeket
a lehető legpontosabban kell megcsinálnunk. Úgy gondoltuk, meg kell értenünk a
jelnyelv fontosságát ahhoz, hogy megfelelően át tudjuk adni a jelentőségét. Azt
éreztük, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy pontosak
legyenek a mozdulataink azzal egyidejűleg, hogy pozitív érzelmekkel és örömmel
töltjük meg a dalt. Sok időt töltöttünk azzal, hogy a kézjeleket beépítsük a
koreográfiába, és úgy hiszem, képesek voltunk igazán természetesen érzékeltetni
a hozzáállásunkat az előadáshoz.
Úgy hiszem, a Permission to Dance második
verzéjének kezdeténél a hangoddal és az arckifejezéseddel segítettél az
embereknek abban, hogy ösztönösen megértsék, miről is szól ez a dal. Eszembe
jutott róla, amit a csapat nyolcadik évfordulóját ünneplő, 2021-es FESTA ARMY
Corner Store videóban mondtál: te vagy a “vitamin” a csapat számára.
J-hope: És tényleg én vagyok. Azért használtam ezt a kifejezést, mert úgy
érzem, hogy folyamatosan és változatlanul (nevet) jó energiát adok a csapatnak.
Nem tudom, hogy tényleg én vagyok a vitamin vagy sem. Visszatekintve azt
mondanám, hogy mindig próbáltam pozitív energiát adni nekik és jó hangulatot
teremteni. Azt hiszem, kimondhatom, hogy egyike vagyok azoknak az embereknek,
akik sokat tesznek azért, hogy fenntartsák a csapatuk energiáját. Habár egy
kicsit még mindig zavarba ejtőnek találom. (nevet) Nem mondom azt sem, hogy
nincs rajtam nyomás emiatt a jelző miatt. A BTS működéséhez elengedhetetlen,
hogy mi heten egyként viselkedjünk, és ezt folyamatosan szem előtt tartom.
Mindig odafigyelek arra, hogy ne bontsam meg az egységet. A csapat akkor
működik jól, amikor mindenkinek megvan a saját szerepe. Mindig ez lebeg
előttem, amikor arra gondolok, hogy meg kell tennem, amit
csak tudok, képes vagyok hozzájárulni a csapathoz, és úgy érzem,
sokkal magabiztosabbá váltam azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket a múltban
nehezen tudtam kifejezni.
Volt valami ok a változás hátterében?
J-hope: Rögtön azt követően, hogy kiadtam az első válogatáslemezemet, rájöttem
és tudtam, mit kell kezdenem a saját identitásommal és energiámmal. Onnantól
kezdve azt gondoltam, hogy rendszeresen ki kell fejeznem a zenei látásmódomat
és az energiámat, de nem túl intenzíven. Korábban – miközben az idő telt és a
csapat igazán felkapott lett –, úgy gondolom, hogy el kellett engednem a nyomás
egy részét ahhoz, hogy ki tudjam fejezni önmagam. Később kezdtem el azt érezni,
hogy meg akarom próbálni a saját módomon kifejezni magam, még akkor is, amikor
a csapat jól teljesített.
Felfedted a depressziós oldaladat a pandémia
során kiadott Dis-ease és a válogatáslemezeden szereplő Blue Side megjelenése közötti időben, az is ennek
a hatásnak az eredménye?
J-hope: Az emberek érzelmei napról napra változnak, csak úgy, mint az
érzéseik és azok a dolgok, amiket el tudnak fogadni az életük során, nem igaz?
A változó érzelmek, amiket éreztem és megtanultam elfogadni miközben a csapat
népszerűsége nőtt, szintén visszatükröződnek a változásban, amin a dalaim
keresztülmentek. Ez olyasvalami, amin sokat gondolkozom, de végeredményben én
csak egy fiatal srác vagyok, aki ezen a bolygón éli az életét. Nem különbözök
annyira másoktól, és ez azt is jelenti, hogy nem lehetek mindig olyan jó
kedélyű, mint a Hope Worldön. Ezért próbáltam
másképp megközelíteni azokat a dolgokat, amiket lehetőségem volt megjeleníteni.
Mit tapasztaltál utána?
J-hope: Végül gondolkodni kezdtem a bennem rejlő árnyakon. Amikor promóztunk,
még nem ismertem fel, de amikor a világ hirtelen megtorpant, és most, hogy itt
van ez a rengeteg idő, amivel nem tudunk mit kezdeni, már látom a lappangó
árnyakat – elmerengve ülni a stúdióban, arról gondolkodni, hogy milyen életet
éltem, látni a BTS előadásait a tévében. Hatalmas akaraterőre találtam ebben az
időszakban. Úgy voltam vele, hogy jobb, ha teljes egészében és egyszerre
használom fel ezeket az érzéseket, mert ezek olyan érzések és olyan dalok,
amiket valószínűleg csak egy ilyen időszakban írhatok ki magamból. Fogtam
ezeket az érzéseket és leírtam, mintha csak naplót vezetnék, és megszületett a Dis-ease.
A Dis-ease volt a kezdet. Azt éreztem, beleírhatok olyasmiket, mint a
saját belső árnyaim, és emiatt tudtam megcsinálni a Blue Side-ot.
Mit láttál, amikor magadba néztél?
J-hope: Megláttam az igazi Jung Hoseok életének egy olyan oldalát, amit
addig nem érzékeltem. Miközben dolgoztunk, mindig arra gondoltam, hogy milyen
élet lenne a legjobb j-hope számára,
úgyhogy elkezdtem inkább azon töprengeni, hogyan nézne ki Jung Hoseok élete kiteljesedve?
Időközben pedig ráébredtem, hogy nem vagyok olyan személy, aki állandóan
jókedvű – én is megélek nehézségeket. Közelebb akartam kerülni a hallgatókhoz
azzal, hogy megosztom azokat a kis részeket, amiket addig elrejtettem. Úgy
éreztem, érdekes lenne megmutatni azt az oldalamat is, ami eltér a képtől, ami
j-hope-ról él bennük. És a legfontosabb: nincs bennem semmilyen elutasítás
azzal szemben, aki jelenleg vagyok. Olyan személyként, aki a saját életéről ír
zenét és ad ki számokat, ez is a folyamat része a véleményem szerint.
A Blue Side egyik
sorában azt énekled, “most csak el akarom égetni a kéket”.
Mintha itt is az árnyékod egy részét fednéd fel.
J-hope: Meglehetősen nagy lenne a forróság, ha halálra égnél. A részek,
amiket kéknek nevezek, az a hely, ahova tudatosan elmenekülök, hogy elkerüljek
dolgokat. Egy olyan hely, ahol biztonságban létezhetek és ami teljesen
elnyelhet, de nem akarom ezt tenni. Meg akartam mutatni, hogy fel akarom
izzítani a szenvedélyemet azok iránt a dolgok iránt, amiket meg akarok tenni,
még akkor is, ha ehhez fel kell perzselnem a kéket. Hogy őszinte legyek, nem
tudom, hogy jutott eszembe ez a dalszöveg. Ezt a részt régen írtam meg, még a
tengerentúli turnénk során. Nem iszok valami sokat, de ezt a szöveget akkor
írtam, amikor ittam, és ez az első ilyen dalszöveg, ami meg is jelent. (nevet)
Amikor iszok és írok, gyakran megbánom, miután reggel elolvasom. Ám amikor kis
idő elteltével újra átnézem ezeket a szövegeket, meg tudom mondani róluk, hogy
ilyesmiket csak az akkori érzelmeimmel vagyok képes megírni. Érdekes érzés,
amikor kiadok egy ilyen dalt. És amikor saját zenémet értékelem, előtűnik egy
olyan énem, aki eltér attól, aki a zene megírása előtt voltam.
Van más is, amit megtanultál magadról
mostanában?
J-hope: Mit is mondjak? Nem vagyok olyan személy, aki megelégszik az életével
úgy, ahogy van. Élhetnék úgy, ahogy vagyok, csinálhatnám azt, amit csak
szeretnék, de őszintén szólva fogalmam sincs róla. Olyan sok elképesztő dolog
történt velem már most, de egy lépéssel mégis tovább szeretném vinni a
dolgokat, egyénként és a BTS tagjaként is. Egyik nap a következő kérdés jutott
az eszembe: Kihívás elé állítottam magamat egyáltalán
mostanában? Azt leszámítva, hogy dalokat
írok, és táncolok? A válasz az, hogy nem. Ezért úgy döntöttem,
hogy kihívás elé állítom magam és kipróbálok néhány dolgot. Egy példa erre az,
hogy angolul tanulok. Még mindig nehéz, és hosszú út áll még előttem, de
igyekszem mindent megtenni a jelenlegi beosztásunk mellett.
Milyen előnyöd származik abból, hogy angolul
tanulsz?
J-hope: Ha megtanulok angolul, egyedül is képes leszek tanácsot kérni más
előadóktól és tanácsot adni más előadóknak, akik beszélnek angolul, amikor
zenén dolgozok. Úgy gondolok rá, mint egy kommunikációs csatornára, ami arra
vár, hogy kinyílhasson, és ami számos lehetőséget teremthet számomra az életem
során. A jelenlegi beosztásunk mellett nehéz időt találni rá (nevet), így bár
azt mondom, megcsinálom, lehet, hogy nem leszek rá képes. Bármelyik pillanatban
megváltozhat a véleményünk, bármikor hozhatunk más döntést arra alapozva,
hogyan akarjuk élni az életünket. Most próbálok zenét írni a zenéért, kihívások
elé állítani magam az előadásokkal az előadások érdekében, és keményen hajtok a
BTS-ért. És igyekszem kitalálni, hogy mire van szükségem a következő
lépéseimhez.
Mit gondolsz, mi lesz a következő lépés a
számodra?
J-hope: Azt hiszem az, hogy tovább terjesszem a zenénket globálisan.
Mostanában volt időm az önvizsgálatra, és sok minden van, amit meg akarok
csinálni. Sok álmom is van. Az, hogy eddig eljutottunk a csapattal és hogy
olyan pop előadókkal találkoztunk, akikkel a Billboardon versenyzünk,
igazán mély nyomot hagyott bennem, és most sokkal komolyabban veszem, amikor ki
akarok fejezni valamit. Így például arról álmodozok, hogy a zenénk tovább
terjed globálisan, mivel már megvan az a környezet, ami nagyszerűen működik együtt
a külföldi előadókkal.
Te – és a BTS is – lépésről lépésre tetted meg
ezt az utat és most új lépésekről álmodozhatsz. A 2021-es FESTA ARMY Corner Store videóban azt mondtad, a jelen
valószínűleg csak annak köszönhető, hogy a BTS a debütálása óta ugyanazt az
ösvényt követi és ezért nem akartál változtatni a múltatokon. (nevet) Ennek ellenére, ha lenne lehetőséged egyetlen
dolgot elmondani a múltbeli énednek, mondanál valamit?
J-hope: Viccből azt mondanám: Hé, hallgasd meg ezt a dallamot
– Smooth like butter -, ezt írd meg. Ha
megteszed, első leszel a Billboardon. Megtehetném ezt is, ugye?
(nevet) Viccet félretéve, számomra az életemnek azok a
részei is, amelyek nem voltak túl jók, lehetőséget jelentenek a fejlődésre.
Ezért ahelyett, hogy valamit csináljon másképp, csak azt mondanám a múltbeli
énemnek, hogy higgyen önmagában és haladjon az életével úgy, ahogy jónak látja,
és dolgozzon keményen. Ezt leszámítva nem lenne más mondandóm.
És hogyan érzel jelenleg ARMY iránt, akik ott
voltak a BTS mellett minden lépésnél?
J-hope: ARMY elképesztő. Úgy gondolom, ikonokká váltak ők maguk is. Büszke
vagyok rájuk. Hihetetlenek. Mostanra már ARMY is olyan, mint egy művész. Mintha
egy éra szimbólumai lennének. ARMY épp annyira híres, mint a BTS. Úgy gondolom,
nagyon jó energiát adunk egymásnak, és segítjük egymást abban, hogy valami jót
alkossunk. Talán a BTS egyik tagjától ez magától értetődő, de ha ARMY lennék,
sosem szégyenkeznék amiatt, hogy a BTS rajongójának hívom magam. Komolyra
fordítva a szót… Szeretném, ha mindig tudnák, hogy őszintén, igazán hálás
vagyok értük.
Fordította: lin
[Az eredeti angol nyelvű cikk.]
KREDITEK
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Yejin Lee
Visual Creative Team. Sunkyoung Lee, Yeonhwa Cha (BIGHIT MUSIC)
Photography. LESS / Assist. Hyungsang Kim, Donghoon Park
Hair. Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee, Leeyoung Lim
Makeup. Dareum Kim, Seonmin Kim, Yuri Seo
Stylist. Hajeong Lee, Hyesoo Kim, Heeji Seo, Jihoon Lee, Minji Son
Set Design. Seoyun Choi, Yehui Son, Ayeong Kim(darak)
Artist Protocol Team. Jingu Jang, Subin Kim, Jungmin Lee, Dasol Ahn, Juntae Park, Seungbyeong Lee, Hyeonki Lee, Daeseong Jeong, Jaekeun Song]