[WEVERSE MAGAZIN] A BTS és a Grammy, miért pont most?

 

A BTS és a Grammy, miért pont most?

BTS ESÉLYEINEK JELENTŐSÉGE A GRAMMY-N

[Weverse Magazin, 2020. november 16.]

    A februárban megrendezésre kerülő 63. Grammy díjátadóval kapcsolatos kérdések egyike, hogy BTS kap-e jelölést valamelyik díjra vagy sem. Tavaly novemberben, amikor a BTS nem kapott egyetlen jelölést sem az aktuális Grammy-n, a Forbes értékelte a banda munkásságára és eredményeire adott választ.

– A díjátadó története során a Grammy jelöltjeinek és nyerteseinek listája az Akadémia részrehajlását bizonyítja, miközben a különböző bőrszínű előadókat újra és újra kirekesztik – írják.

    A Forbeshoz hasonlóan a Rolling Stone is kritizálta a “K-pop elismerésének kudarcát a díjátadókon, ami erős kontrasztban áll a zeneipar mindennapi valóságával“.

    BTS rövid előadása Lil Nas X-szel a 62. díjátadón pozitív visszajelzéseket kapott, habár a csapatot nem jelölték díjra. Továbbá ők adták át a díjat a legjobb R&B album kategóriában is a 61. díjátadón 2019-ben, ezt követően pedig az általuk viselt öltönyöket kiállították a Los Angeles-i Grammy Múzeumban novemberben [még abban az évben]. Ennek ellenére az egyetlen jelölést, ami a nevükhöz fűződik, az album művészeti vezetője kapta a legjobb lemezborítóért. Azt, hogy ez a Grammy előrelátó döntése volt, ahogyan azt a Forbes és a Rolling Stone gondolja, nem lehet biztosan kijelenteni. Az éles ellentmondás azonban, ami az általuk adott jelölések és a BTS-re irányított reflektorfény között húzódik, jól látható.

    A BTS Dynamite-ja szeptember első két hetében vezette a Billboard Hot 100 listáját. Ez volt a harmadik eset, hogy egy ázsiai művésznek sikerült elcsípnie a dobogó első helyét a Sukiyakit [1963] és a Like a G6-et [2010] követően. A Nielson Music 2020-as évközépi beszámolója szerint a Map of the Soul: 7 az egyetlen album az Egyesült Államokban, ami több mint 500 000 fizikai eladást ért el az év első felében. A BTS megszerezte a második helyet a pop előadók rangsorán – Billie Eilish mögött – összesen 1,417 millió egységgel, ami a fizikai albumeladásokat, a digitális letöltéseket és a streamelések számát kombinálja albumeladási egységekbe. A BTS ezzel megelőzte a Beatlest is, az egyetlen másik együttest, ami képes volt átlépni az egymilliós határt.

    És ez nem csak a csapat kereskedelmi teljesítményéről szól: a rajongóik, akiket ARMY-nak hívnak, új szintre emelték a rajongói táborok szerepét is: fanvideókkal árasztották el a dallasi rendőrség iWatchDallas alkalmazását, így akadályozták őket abban, hogy a Black Lives Matters tiltakozóit követni tudják, és több mint 1 millió dollárt adományoztak a BLM mozgalomnak. A BTS nemcsak fenomenális kereskedelmi sikereket ért el a nyugati központú amerikai zeneiparban, hanem jelen idők egyik meghatározó szimbólumává is vált a diverz származású ARMY-t vezetve.

    Ha jelölést kapnának (és/)vagy nyernének a Grammyn, a BTS egy újabb sort írhatna a váratlan és kiszámíthatatlan történetük oldalaira. Igaz, az ő történetük akkor sem merülne feledésbe, ha végül sohasem nyernék meg a díjat. Elég egy pillantást vetnünk az aktuális társadalmi problémákra, és megláthatjuk, hogy mi húzódhat meg annak a döntésnek a hátterében, hogy BTS-t díjazni fogják-e a mostani Grammy díjátadón, vagy sem.

    Már azelőtt, hogy 2020-ban a BLM égető problémákra hívta volna fel a figyelmet, a Grammy hosszú ideje az identitáspolitika színtere volt. Miután Macklemore és Ryan Lewis kiütötte Kendrick Lamart a Legjobb új előadó kategóriában és három másik díjat is elorozott a rap kategórián belül az 56. díjátadón 2014-ben, Macklemore bocsánatot kért az Instagramján Lamartól és azt mondta: “Azt akartam, hogy te nyerj”.

    Három évvel később a 2017-es Grammy-n Adele szinte az összes főbb díjat hazavitte – az Év albuma, az Év felvétele, az Év dala díjakat, miközben tulajdonképpen csak a Legjobb új előadó díjáról maradt le – és további két díjat is ő zsebelt be, míg Beyonce, akinek a Lemonade címet viselő albumja a kritikusok nyilvános elismerését is megszerezte, mindössze a Legjobb progresszív R&B albumért és a Legjobb zenei videóért kapott elismerést. Még Lamar is, akinek a 2015-ben és 2017-ben megjelent albumjai, a To Pimp a Butterfly és a DAMN 96 és 95 pontot kaptak a Metacriticen, főbb díjak nélkül távozott a Grammy-ről.

    Az Akadémia tagjait a #GrammysSoWhite hashtag alatt számos bírálat éri, de az, hogy szándékosan hagyják-e figyelmen kívül a fekete előadókat vagy sem, továbbra is a vita tárgyát képzi. A Billboard rámutatott arra is, hogy a díjátadó ceremónia folyamatosan kihagyja a hip-hopot és a kapcsolódó műfajokat a főbb díjak közül, és olyan legendás előadók, mint Tupac, Notoriuous B.I.G., Nas, Snoop Dogg, Ice Cube, A Tribe Called Quest, MC Lyte, N.W.A, Run-DMC, Public Enemy és sokan mások, sohasem tapasztalhatták meg milyen érzés Grammy-díjat nyerni. A Billboard azt is szóvá tette, hogy a hip-hop előadókat csak a műfaj díjaihoz kötik, de a nagyobb díjakból kimaradnak.

    2017-ben Drake elmagyarázta, hogy miért nem tartja a Hotline Bling c. dalát rap dalnak – amivel egyébként megnyerte a Legjobb rap előadás díjat -, és arra panaszkodott, hogy a Grammy csak rapperként hajlandó őt elismerni a fekete származása miatt, és ezért a rap kategóriára korlátozta le a zenéjét anélkül, hogy fontolóra vették volna őt a főbb kategóriáknál.

    Amikor az MTV Video Music Awards (VMAs) augusztusban kibővítette a kategóriáit a K-Poppal, a BTS számos rajongója rögtön azt gondolta, hogy ez talán egy hasonlóan diszkriminatív módszer arra, hogy kizárják a K-pop művészeket a főbb kategóriákból. BTS példáján keresztül is látni, hogy a K-pop most ugyanazzal a problémával néz szembe, amivel a hip-hop már hosszú ideje küzd.

    Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Grammy egyáltalán nem változott. Childish Gambino, aki a This is America c. műsorban felhívja a figyelmet a mai amerikai társadalomban jelenlevő rasszizmusra és gyűlöletre, négy díjat is nyert a dalával a 61. Grammy-n, beleértve a főbb Év dala és az Év felvétele díjakat.

    További javulás is megfigyelhető volt idén. Billie Eilish öt díjat nyert – ebből négy főbb díj volt, ahogyan Lizzo és Lil Nas X is több jelölést és díjat kapott, ami afelé mutat, hogy a Grammy figyelmet szentel a fiatal (felnőtt) nőknek, a fekete művészeknek és a közösségi média influenszereinek is. Ez az utolsó húzás azonban egy lassú és elhúzódó küzdelem eredménye.

    Szeptemberben a Billboard rámutatott arra, hogy a Grammy sok bírálatot kapott amiatt, hogy előnyben részesíti a fehéreket és a férfi előadókat, és megjósolta azt is, hogy a következő Grammy számára meglehetősen nehéz lesz, hogy figyelmen kívül hagyja a faji problémákat. Más szavakkal élve: a Grammy jelen kilengése a fekete előadók elismerésének irányába csak azután történt meg, hogy kemény bírálat érte őket, mint a #GrammysSoWhite; valamint az olyan komoly problémák következében, mint a BLM.

    Mindössze néhány évvel ezelőtt, 2017-ben Frank Ocean fejezte ki nemtetszését a díjátadóval kapcsolatban, és részletekbe menően beszélt arról, miért nem regisztrált az 59. Grammy-re. Hozzá hasonlóan Jay-Z és Beyonce sem jelent meg a díjátadón az elmúlt két évben. A fekete művészek, akik hosszú ideje hangoztatják, hogy szükség van a változásra, képesek voltak elérni, hogy a Grammy változáson menjen át, de a faji hozzáállása továbbra is problémát jelent. Az ázsiai és a K-pop művészek szembeszállása a nyugati zeneiparral – és így a Grammy-vel is – most kezdődik a BTS-szel. Az, hogy BTS kap-e díjat egyben tesztként is szolgál a Grammy jelenlegi állapotáról.

    Azt nem lehet nyíltan kijelenteni, hogy a Grammy szándékosan feledkezik el a K-pop előadókról vagy más ázsiai művészekről. A nyugati központú amerikai zeneipar ugyanis nincs tele olyan ázsiai példákkal, akik jelentőségteljes hatással voltak a kereskedelemre: a kínai-amerikai művész, ZHU, a koreai-amerikai énekesek Yaeji és Ted Park, az amerikai bázisú előadók, mint a tajvani producer Gill Chang és a malajziai énekes Yuna, vagy a Londonban élő house DJ, Park Hye Jin és sok más dicsért művész még nem ért még el odáig, hogy teljesítményével jelentős befolyással legyen a kereskedelemre.

    Még ha a K-pop definícióját kibővítenénk és az idolok viszonylag szűk piacáról kiterjesztenénk minden koreai előadó zenéjére vagy minden koreai nyelvű zenére, Psy sikere a 2012-ben kiadott Gangnam Style-lal még akkor sem betonozza be a koreai zene nemzetközi sikerét. És pont ez az, ami miatt a Dynamite is ellentmondásosnak nevezhető. Az előadó koreai, a műfaj diszkó és a dalszöveg angol.

    A Billboard Hot 100 történelme során ez volt a 43. alkalom, amikor egy dal képes volt az első helyen nyitni. A Dynamite két egymást követő héten tartotta a pozícióját, majd az ötödik hetén ismét visszatért ide. Amikor rámutattak arra, hogy ez a visszatérés a különféle Dynamite remixeknek köszönhető, Billboard felhívta a figyelmet arra, hogy ez a zeneipar egyik közkedvelt módszere és emlékeztette az olvasóit, hogy BTS pont ugyanazt tette ezzel, mint amit Lady Gaga és Ariana Grande a Rain on Me-vel, Doja Cat a Say so-val vagy Megan Thee Stallion a Savage-dzsel, és kiegészítette azzal, hogy “minden popsztár ugyanazért küzd: hogy övé legyen a top sláger, és a legravaszabb és a legnagyobb rajongói bázissal rendelkező előadók viszik haza az aranyat”.

    Magyarán: BTS-nek egyszerűen túl sok rajongója van ahhoz, hogy ezt egyszerűen leírhassuk azzal az elfogult nézettel, miszerint K-pop idolnak lenni egy olyan műfaj, aminek a népszerűsége lekorlátozható egy elszigetelt fanbázisra; a BTS emellett olyan zenét adott ki, ami az angol nyelvű dalszöveget és a diszkó hangzást figyelembe véve leginkább pop kategóriába sorolható, és olyan rekordokat döntött meg, amelyek jelenleg az Egyesült Államok piacán önmagukban is meglepők az előadótól függetlenül is. Hogyan fogadja majd a Grammy azt, hogy a BTS sikeresen megugrotta azokat a faji, műfaji és nemzeti akadályokat, amiket a nyugati zeneipar generált?

    Az American Music Awards (AMAs) 2006 óta közönségszavazással dönt a díjazásról, a Billboard Music Awards (BMAs) pedig a saját listáiból származó adatok alapján méri a kereskedelmi sikereket. Ezzel szemben a Grammy énekes-dalszerzők, producerek, zeneszerzők és a zeneipar más résztvevőinek csoportjától gyűjti be a szavazatokat első körben, akik először 20 esélyest választanak ki, amit egy legalább 20 főből álló bizottság tovább szűkít 8 jelöltre a négy főbb kategóriánál.

    A decemberben közzétett akadémiai különítmény diverzitásról és integrációról szóló végső jelentésében olvasható, hogy a korábbi tagok állítása szerint a jelöltek felülvizsgálásáért felelős bizottság feladata a szavazatok vizsgálata, hogy a jelöltek kiállításának folyamata igazságos legyen és hogy kevésbé ismert előadókat és a munkásságukat is bevonjanak a díjba. [A különítményt még 2018-ban alakították annak a céljából, hogy megvizsgálják mind az akadémián, mind pedig a szélesebb zenei körökön belül a diverzitás és az integráció kérdését. – szerk.]

    Tehát a Grammy, mint egy viszonylag konzervatív díjátadó ceremónia, olyan rendszert alkalmaz a szavazás és a jelöltek meghatározása során, ami lehetővé tenné, hogy csak a zenei érdemekre fókuszáljon. Ahogyan arra különítmény beszámolója is rámutat, az, hogy a főbb díjak esetében ötről nyolc főre bővítették a jelöltek számát, javította a feltételeket ahhoz, hogy az előadók egy sokszínűbb csoportja kaphasson jelölést; azokban a kategóriákban azonban, ahol a verseny sokkal kiélezettebb, a jelöltek mintegy 13%-os szavazati aránnyal már megnyerhetik az adott díjat.

    A Billboard beszámolója szerint a jelöltek felülvizsgálásárt felelős bizottság továbbá anélkül dönt a finalistákról, hogy ismernék a rangsort a 20 lehetséges jelölt között, amit a közösség tagjai állítottak fel a szavazás első körében.

    Ráadásul a bizottság tagjait egy konzultációt követően az akadémia bizottsága jelöli ki, ami egyébként 65%-ban férfiakból és 63%-ban fehérekből állt 2019 decemberében. [2020 márciusában kb. 2500 női tag volt összesen az akadémia tagjai között. – szerk.] A teljes szavazóközösség véleménye reprezentációjának a hiánya és a diverzitás a szervezetben mind olyan kérdések, amire a Grammynek választ kell találnia.

    Ez persze nem jelenti azt, hogy a Grammy nem próbált lépéseket tenni a diverzitás megvalósítának érdekében. Ugyanaz a Billboard cikk megemlíti azt is, hogy 2018-ban 200, 2019-ben pedig 500 fővel bővült a szavazók köre, a fókuszban pedig az állt, hogy minél több nőt, etnikai kisebbséget és fiatalt vegyenek fel a tagok közé.

    Ezek a fáradozások segíteni fognak abban, hogy a Grammy sokkal diverzebb és az aktuális trendeket jobban tükröző zenét ismerjen el. A BTS pedig a változás mércéje lehet: mekkora figyelmet akar a Grammy szentelni olyan kulcsszavaknak, mint a K-pop, Ázsia vagy a fiúbandák?

    A BTS a Map of the Soul: 7 c. albumáért megkapta a universal acclaimet (~ univerzális elismerés, tetszésnyilvánítás), ami a Metacritic legmagasabb minősítése, a Rolling Stone pedig egy teljesen újfajta globális pop jelenségként jellemezte őket, míg a Wall Street Journal ezt írta róluk: a sikersztori, ami szembeszáll a hagyományos tapasztalatokkal az amerikaiak által hallgatott zenéről”. És ott van a Dynamite, ami a diszkó érzését összefűzi a COVID utáni jövő reményének üzenetével.

    Egyszerűen összefoglalva: a BTS zenéje diverz, polírozott és időszerű. Ám még ha a BTS nem is kap díjat vagy legalább jelölést a következő Grammy-n, nem jelenti azt, hogy a zsűri rosszul döntött. Ettől függetlenül még mindig érdemes feltenni a kérdést, hogy milyen messzire hajlandó a Grammy kinyúlni mind az otthonában – az Államokban -, mind pedig külföldön, hogy a zenei diverzitást és az aktuális trendeket bevonja. Figyelembe véve, hogy a koreai film, az Élősködők négy főbb díjat is megnyert az idei Oscaron, beleértve a Legjobb nemzetközi játékfilm és a Legjobb film díjakat, a kérdés sokkal aktuálisabbá válik.

    A “K-pop” kifejezés pontosan egy alkalommal szerepelt a különítmény beszámolójában. Az értékelés szerint az ázsiai-amerikai zenészeket a K-pop, míg az afrikai-amerikai zenészeket csak a rap és a hip-hop kategóriákra korlátozzák; és megfogalmazza, hogy a zeneiparnak sokkal szélesebb látókörrel kellene rendelkeznie arról, hogy mit jelent a diverzitás az iparon belül.

    A legfőbb konklúzió ebből a részletből nem az, hogy nem található megfelelő mennyiségű utalás a K-popra vagy az ázsiai művészekre vonatkozóan egy olyan beszámolóban, aminek a fókusza a diverzitás kellene hogy legyen. Sokkal inkább az, hogy meglássuk, milyen előítélet párosul a K-pop kifejezéshez, és hogy ez – mint a BTS esetében is – nemcsak behatárolja azoknak az előadókat, akik K-poppal kezdték meg a zenei pályájukat, de Amerikában élő előadókat is limitálja, egyszerűen csak azért mert ázsiai származásúak.

    Nem az számít, hogy a BTS legutóbbi munkái pop, K-pop vagy egyéb címszó alá tartoznak. Nem is az, hogy idoloknak vagy fiúbandának számítanak. Összességében ez annak a kérdése, hogy valakinek az identitása milyen mértékben befolyásolja azt, ahogyan mások befogadják a művészetét.

    Ennek ellenére a BTS képes volt arra, hogy ezt az elfogultságot nem csak kritikus elismeréssé, de a Billboardot meghódító kereskedelmi sikerré, valamint az AMA és a BBMA átadók során történelmi és újító győzelemmé formálja. Mindez pedig elég ahhoz, hogy újra feltegyük a kérdést: miféle zeneként fog a Grammy emlékezni a Map of the Soul: 7 c. albumra és a Dynamite-ra, ha törölnjük a K-pop és Ázsia címkéket?

[Eredeti angol nyelvű cikk]