AZT KÍVÁNOM, BÁR MEGINT
ARMY-VAL LEHETNÉNK, ÉS EGYÜTT NEVETHETNÉNK.
[Weverse Magazin; 2020. november 25.]
A BE megjelenése alkalmából a Weverse Magazine interjút készített a BTS minden tagjával - ebben a bejegyzésben a Jiminnel készült interjú magyar fordítását olvashatjátok el.
A fotózáson V a monitoron
megjelenő képek mindegyikén más arckifejezést ölt magára. Mindez feszültséget
és nagyfokú izgatottságot eredményez, mert lehetetlen előre megmondani, hogy
mit is fog tenni akár egy másodperccel később. Az eredmény pedig a kezdéstől a
befejezésig menő. Ez V.
Hogy érzed magad mostanában?
Régóta nem volt lehetőséged a rajongókkal találkozni.
V: Nem
stresszelem túl magam azon, hogy jelenleg nincs lehetőségem találkozni a
rajongókkal személyesen. Egyszerűen csak szeretném őket látni, amikor már
biztonságos találkozni. Most úgy gondolom, hogy tudok addig várni.
Ahogy a dalotok is mondja: „az
élet megy tovább”. Úgy döntöttél, haladsz tovább az életeddel.
V: Tovább kell lépnünk. Nem érezhetjük magunkat örökké elesettnek. Néhány
szám megírása után sokkal jobban éreztem magam.
A Dynamite munkálatait
leszámítva meglehetősen kevés időt töltöttél távol az otthonodtól. Mivel töltöd
az idődet, amikor egyedül vagy?
V: Szeretek kikapcsolni – egyszerűen csak ülni a szobámban és nem csinálni
semmit órákon keresztül. Néha megpróbálok bekapcsolni valami filmet, de hamar
elkalandozik a figyelmem és egyszerűen csak kikapcsolok. Amikor ez történik, kicsit
olyan, mintha mindenféle gond és gondolat nélkül élnék. Talán egy nap írnom
kellene erről egy számot. Valószínűleg az lenne a címe, hogy Spaced.
(nevet) Mostanában egyébként olyan dolgokat keresek, amelyek boldoggá
tesznek.
Találtál bármit is?
V: Mostanában sok hanglemezt hallgatok. Nemsokára itt a karácsony és
szeretem a havat, úgyhogy vettem két-három karácsonyi hanglemezt, amit
hallgathatok. Régebbi jazz dalokat is hallgatok Frank Sinatrától és Sammy Davis
Jr.-tól. Frank Sinatra király, olyan, mint a behűtött bor, Sammy Davis Jr.
pedig őrületesen tehetséges. (nevet)
Tehát a hozzájuk hasonló
előadókat kedveled.
V: Amikor a Dynamite-on dolgoztunk, ők ketten hatalmas
inspirációt jelentettek számomra. Sinatrának ott van ez a jazzes testbeszéde,
de bedob egy kis diszkót is. Elképzeltem, hogyan táncolna Sammy Davis Jr., ha
lenne egy mikrofon a színpadon és akörül kellene táncolnia. Sokat segítettek,
amikor azt próbáltam kitalálni, hogyan lehetne a Dynamite egyszerre
menő és vidám.
Úgy hiszem, a Dynamite elkészítése
egyfajta vigasz lehetett a számotokra, még ha nem is találkozhattatok a
rajongókkal a COVID-19 miatt.
V: Nem koncertezhettünk és nem láthattuk ARMY-t, ez pedig egyre jobban
megviselt minket. Mint egy véget nem érő küzdelem. Igazán szerettük volna, hogy
ARMY jobban érezze magát, ezért vissza akartunk jönni a színpadra és készíteni
akartunk egy új albumot, hogy együtt legyőzzük ezt az egészet. Az a barát
akarok lenni, aki mindig felvidítja ARMY-t, sajnos azonban nincs sok mód arra,
hogy segítsünk nekik jobban érezniük magukat.
Milyen volt megélni ezt az
egészet a Dynamite-tal? Egészen a Billboard Hot 100 éléig
jutottatok vele és számos különböző stílusban is lehetőségetek volt
előadni.
V: A Tiny
Desk koncert forgatása meglehetősen természetes folyamat volt, ez
mindig jó érzés. A szituációt tekintve viszont nem éreztünk belőle túl sokat.
Természetesen az a nap, amikor megkaptuk a hírt, felvillanyozott. Nagyszerű
volt, mindenki felhívott mindenkit, néhányan nevettek, néhányan sírtak: a
jó utat választottuk! Mégis volt esélyünk – tényleg lehetséges!
Miközben a Dynamite-ban
szerepeltél, te voltál a BE vizuális rendezője is. Biztos
vagyok benne, hogy hihetetlenül elfoglalt voltál azzal, hogy fotót fotó után
készíts, de hogy tudtál sikeresen kommunikálni a többi taggal?
V: A kommunikáció simán ment, meghallgattam az elképzeléseiket a
koncepcióról és mindent aköré rendeztem. Amikor valami túl természetessel
próbálkoztunk, az nem jött ki elég konceptuálisan, de megtettünk mindent, hogy
egyensúlyt találjunk.
Mindenkit középre ültettél, és
minden mást szimmetrikusan rendeztél el magatok körül a fotózáson.
V: Az
egészet az tette lehetővé, hogy mindenkinek megvoltak a saját ötletei. Nem volt
átfedés a tárgyak között, ennek köszönhetően pedig egyfajta egységességet
tudtunk teremteni azáltal, hogy mindent szimmetrikusan rendeztünk el. A
szimmetria nem volt szándékos, mindenki valóban valami egyedit választott.
A szobádban hegedűk és egy
fénykép is helyet kapott.
V: Azt a képet én készítettem. Szeretem a fényképeket és a rajzokat,
de ha bármilyen alkotást választottam volna, akkor egy adott művész munkáját
használtam volna végül, és úgy gondoltam, jobb, ha a saját képeim közül
választok egyet. A hegedűket azért választottam, mert megtanultam hegedülni és
mert szeretem a klasszikus zenét és a jazzt.
Szerinted, milyen lett?
V: Én hoztam össze, úgyhogy természetesen tetszik. (nevet) Egy
részem úgy gondolja, jobb lett volna valami konceptuálisabb. A BE-nek
eredetileg poszter- vagy magazinszerű érzetet kellett volna keltenie, mivel
azokból nem csináltunk sokat, de valahogy sokkal természetesebbre sikerült. Úgy
gondolom, hogy a következő alkalommal, amikor valami konceptuális fotózást
tartunk, kicsit el kellene távolodnunk ettől a természetességtől. A csapat
világosan elmagyarázta az ötleteit és elég egyszerű volt őket megvalósítani.
Szerintem minden simán ment.
Úgy hangzik, nem volt probléma
azzal, hogy kiválasszátok a dalokat az albumra. Milyen érzés volt felvenni a
részeidet a többiek dalaihoz?
V: Szeretem a Dis-ease-t, amit Hobi írt, de a stílusa kihívás
volt. Igazán messze áll a saját stílusomtól, eltartott egy ideig, amíg hozzászoktam.
A Fly to My Room volt a kedvenc dalom, ugyanakkor azt volt a
legnehezebb felénekelni. Minden oké volt addig, amíg Jimin be nem szállt.
Mi volt Jiminnel?
V: Mivel lépést kellett tartanom Jiminnel, talán három kulccsal is feljebb
emeltük a számot. Azt hittem, meghalok. (nevet) A kedvenc
dalomként kezdte, de aztán olyan nehéz volt énekelni.
Miért kellett úgy énekelned?
V: Jimin bocsánatot kért, amiért nem tudta lejjebb vinni. (nevet) Amikor
először hallottam a demót, a kulcs tökéletes volt számomra; úgy gondoltam, hogy
nagyszerűen hangzik és mindenképpen meg kell csinálnom. Aztán Jimin is mondta,
hogy szívesen megcsinálná, én meg: Nagyszerű! Csináljuk együtt.
Aztán kiderült, hogy három kulccsal feljebb mentünk. Én pedig ezt
kérdeztem: Most akkor mi lesz? Adjam fel? Végül azonban minden
összejött. Igazi boldog befejezése lett a dolognak. (nevet)
Az emberek talán jobban
hallják amiatt, hogy magasabb lett. (nevet) A kettőtök hangjának
kombinációja és a kontraszt közöttük igazán lenyűgöző.
V: Igaz, de tényleg nem volt egyszerű feladat. (nevet) És
a refrén igazán hosszú. Azt hiszem, talán négyszer is megismétlődik?
Igen, olyan érzés, mintha a
refrén sosem akarna véget érni. A stílus valóban egyedi. Tetszik, ahogy az
érzelmet végigvezeti.
V: Egyetértek, de tényleg hosszú. A refrén őrületes lett, mintha
beleverném a dallamot az emberek fülébe. (nevet) A refrén jó,
de a teljes szám dallama nagyon fülbemászó. Akárhányszor meghallottam, teljesen
magával vont. Ahogyan a vokálok felveszik a ritmust és a dallamot eredeti és
szórakoztató, a részese akartam lenni.
Milyen instrukciókat adtál a
többieknek, amikor a te számodon, a Blue & Greyen dolgoztak?
V: Nem
igazán volt szükség instrukciókra. Annyit mondtam, hogy ha a problémáikra
gondolnának és aztán megpróbálnák meggyógyítani azokat a sebeket a hangjukkal,
az jó lenne, hiszen ha azokra az érzésekre koncentrálnak, sokkal több érzelem
jelenik meg a dalban. Mindannyian kiváló munkát végeztek azoknak az érzelmeknek
a kifejezésével, amik nekem nem mentek.
Úgy tűnik, a Blue
& Greyt eleve melankolikus dalnak szántad. Úgy hallottam, eredetileg a
saját albumodra került volna fel.
V: Akkor írtam meg a Blue & Greyt, amikor igazán mélyponton
voltam, és arra a kérdésre kerestem a választ, hogy folytatnom kellene-e a
munkát vagy sem. Még a munka szórakoztató részei is fárasztóvá váltak, és az
egész életem céltalannak tűnt. “Merre induljak innen? Nem látom az alagút
végét.” Ezek a gondolatok letaroltak.
Volt valami ok emögött?
V: Ez akkor volt, amikor a munka valódi kihívást jelentett. Amikor
boldog vagyok, dolgozni akarok, és amikor boldog vagyok tudok mosolyogni és
találkozni a rajongókkal, de annyi mindent kellett csinálni. Túl sok munka. Alapvetően
nyugis ember vagyok, tudod, laza, de egyszerűen túlságosan
lestrapált voltam és elkezdtem akadozni. Ezzel azt próbálom mondani, hogy az
egy igazán nehéz időszak volt számomra és azon gondolkoztam: mi vár rám
a végén? Sikeresnek lenni fontos, de próbálok boldog is lenni –
akkor meg hogy lehet, hogy nem vagyok boldog? Akkor kezdtem neki
a Blue & Greynek.
Tehát a dal írása tulajdonképpen a saját módszered arra, hogy kicsit
lecsendesítsd a gondolataidat.
V: Egy időben már történt velem hasonló. Kemény időszak volt, de nem
cipelhettem magammal tovább azt az érzést. Ehelyett használhatnám egyfajta
táptalajként. Végül úgy szabadultam meg attól az érzéstől, hogy folyamatosan
írtam róla a jegyzeteimben. Mindent leírtam, és amikor úgy éreztem, hogy írni
akarok egy dalt, megírtam. Amikor befejeztem a számot, sikerként könyveltem el,
és ezáltal képes voltam elengedni a Blue & Greyt. Ez volt az
egyik módja annak, ahogy megpróbáltam túljutni a problémámon.
A dalok, amiket szólóban írsz
vagy énekelsz, hasonló képekkel dolgoznak: éjszaka, magány, hó.
V: Szeretem az éjszakát és a késő éjszakai levegőt, és azt is, amikor
havazik. Már nagyon régóta szeretem ezeket, de az utóbbi időben úgy éreztem,
hogy az olyan dolgok, mint a hó és az éjszakai levegő, tartanak életben. Mások
számára talán csak az élet egy átlagos részét jelentik, de számomra igazán
különleges pillanatokat jelképeznek.
Erről a Blue & Grey vége
jut eszembe: Miután titokban összegyűjtöttem a szavakat, amik levegőben úsznak / most
álomra hajtom a fejem, hajnalban, jó éjszakát.
V: Nem alszok valami jól. Forgolódok és könnyen elveszek a gondolatokban.
Még ha le is kapcsolom a fényeket, mindent tisztán látok. Becsukom a szemeimet,
de a gondolataim nyitva maradnak. Emiatt álmos vagyok a munkában, a semmibe
bámulok, amikor egyedül vagyok, nagy táskák vannak a szemeim alatt; de ha el
akarom ezt kerülni, aludnom kellene. A bökkenő csak az, hogy nem tudok. Az első
és a második verse-ben írtam is erről, egy érzésről, mint ez: amikor
bennragadok ezekben a gondolatokban, minden szürke, és én teljesen kék vagyok.
Dalként írtam ki magamból ezeket az érzéseket, és most, hogy újra erre
gondolok, úgy érzem, túl vagyok rajta. Sokkal könnyebbnek érzem magam. Elengedtem
a szavaimat a levegőben és most hajnalban lehunyom a szemem. Éjszaka
kellene aludni, de én megint reggel alszok. Emiatt azt mondom,
jó éjszakát, még ha valóban nincs is éjszaka. Kidőlök, mert elfáradtam –
efféléről van szó. Az érzelmeket akartam megjeleníteni, amiket azokban a
pillanatokban éreztem.
A reményeid szerint milyen
hatással lesz a hallgatókra, ha ezekről az érzésekről hallanak [a dalban]?
V: Ahelyett, hogy valami idegen azt mondaná nekik, hogy viduljanak
fel, úgy hiszem jobb kimondani olyasmiket, hogy “depressziósnak tűnsz
mostanában” vagy “úgy tűnik, mostanság nem igazán tudsz felvidulni”. Blue
& Grey pont ugyanilyen: Depressziós vagy? Én is. Egy
csónakban evezünk. Szeretnél beszélni arról, hogy érzed magad? Jobban szeretnél
lenni, ugye? Tudom, néha olyan érzés, mintha a stressz forgataga
elmosna. Azt szeretném, ha a hallgatók hallanák, hogy ezeket mondom
nekik.
Fontos, hogy még akkor
kifejezd az érzelmeidet, amikor még olyan elsöprő erejűek.
V: Igen. Általában rengeteg dalt írok, amikor érzelgős vagyok, de ezekben a
napokban olyan sok különböző feladatom van, hogy nem igazán jut rá időm.
Próbáltam írni valamit korábban, amikor volt egy kis időm, de semmi sem mentem
vele, mert az érzések akkorra már letompultak. Úgyhogy azt mondtam
magamnak: akkor kell sokat írnod, amikor érzed [azokat az
érzéseket]! (nevet) És akkor megnyitom a jegyzetek alkalmazást és
visszatérek a régi jegyzeteimhez, és elgondolkozok: Á, szóval így
éreztem magam akkor? Értem. Ilyen voltam akkoriban, úgy tűnik. Emiatt
próbáltam gyorsan megírni a Blue & Greyt, amikor még frissek
voltak az érzéseim.
Ezek szerint fontos, hogy
felidézd azokat az érzéseket, amikor egy számon dolgozol, vagy el kell dönteni,
melyik szám jelenjen meg?
V: Ha nem tudod visszahozni az érzést, nem tudod megcsinálni a dalt sem.
Akkor adok ki egy számot, amikor úgy érzem, kifejezi azt, aki akkor voltam és
ahogy éreztem akkor, amikor írtam. Ha tökéletesen is sikerül a felvétel, de az
eredmény mesterkéltnek tűnik, inkább valami mást adok ki, egy sokkal őszintébb
hangzású dalt, még ha az nem is tökéletes.
Ilyen dalokat válogattál össze
a saját albumodra is?
V: Nem tudom. Ez az első saját mixtape-em, emiatt nagy a nyomás rajtam.
Folyamatosan azon gondolkozok, hogy milyen albumot kellene csinálnom, amivel
elégedett lehetek. A címadó dal a címadó dal, de hiába mondja mindenki, hogy
hagyjam úgy ahogy van, folyamatosan úgy érzem, hogy valamit még hozzá kell
tennem.
Általában az érzelmeid alapján
írsz és választasz dalokat. Talán a nyomás, hogy elkészítsd az első albumodat,
ebből fakad.
V: Úgy gondolom, még hosszú az út addig. Talán azért, mert ez az első
mixtape-em, de tényleg nem könnyű. Kicsit hanyagnak érzem. Sokan mondták, hogy
csak adjam ki és meglátjuk, mi lesz, de én szeretném tudni min kell változtatni
még azelőtt, hogy kiadnám. És azt sem szeretném, ha a címadó dal depressziós
hangulatú lenne. Egy pozitív dalt szeretnék, ami segít az embereknek abban,
hogy leküzdjék azokat a depressziós érzéseket. Nem egyszerű.
Ez sokban hasonlít arra, amit
a tagok összefoglaltak a Life Goes Onnal.
V: Úgy
gondolom, hogy őszintén és egyenesen mutattuk be a mostani szituációt.
Ugyanakkor ezzel még nincs vége. Azt kívánom, bár megint ARMY-val lehetnénk, és
együtt nevethetnénk. Remélem, hogy mindannyian boldogok leszünk a jövőben; és
mi továbbra is a tőlünk telhető legjobbat fogjuk adni, és dédelgetni fogjuk a
boldog jövőnk reményét.
fordította: lin
KREDITEK
Cikk: Myungseok Kang
Interjú: Myungseok Kang
Vizuális rendező: Yurim Jeon
Vizuális kreatív csapat: Sunkyung Lee, Yeonhwa Cha (Big Hit Entertainment)
Fotó: Sunhye Shin / Seongjo Baik, Minseok Kim(@co-op.) (Digital camera), Yurim
Jeon (Film camera)
Haj: Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee
Smink: Dareum Kim, Sunmin Kim, Yuri Seo
Stylist: Hajeong Lee, Hyesu Kim, Sil Hong
[Az eredeti
angol nyelvű cikk itt érhető el.]
