“SOKAT GONDOLKOZOK AZON, HOGY
HOL IS TARTOK JELENLEG.”
[Weverse Magazin; 2020. november 28.]
A BTS új albumának, a BE-nek a
története 2020. április 17-én vette kezdetét, amikor RM bejelentette a
BangtanTV Youtube csatornán. A következő hét hónapban, mielőtt az album
megjelent, RM elméje folyamatosan tele volt, a gondolatok csak úgy cikáztak
benne.
Egyedi megközelítéssel
készítettétek el az új albumotokat, a BE-t. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?
RM: A többiek rengeteget segítettek nekem. A dalszövegem felkerült az
albumra, de a zene, amit írtam, nem, úgyhogy igazán hálás vagyok nekik a
zenéért. Hogy is fogalmazzam? Úgy hiszem, mindenki nagyszerű munkát végzett.
Olyan sok rész van ezeknél a daloknál, amiért tartozom nekik. A Stay eredetileg
a címadó dal lett volna Jung Kook saját albumához, de mindenkinek annyira
tetszett, hogy megegyeztünk abban, hogy a közös albumunkra kerül fel. Ilyen
nagy befolyásuk volt az albumra. Annak igazán örülök, hogy az én ötletemet a
szobákkal választották az album képeinek. Mivel a COVID-19 miatt sok időt
töltöttünk a saját szobáinkban, felvetődött az ötlet, hogy mindannyian
kidekorálhatnánk egy-egy szobát a saját stílusunknak megfelelően. Nem emlékszem
már pontosan (nevet), de azt hiszem, ez az én ötletem volt. Én egy
kényelmes szobát raktam össze, valamit, ami modern és meleg, mert ez az,
amilyen vagyok.
Középen egy festménnyel, és
szimmetrikusan elhelyezett figurákkal.
RM: A figurák a saját kollekcióm darabjai. Eredetileg az egyik saját
festményemet szerettem volna megmutatni, de az nem igazán működött [a
szobával]. De még így is, ezek azok a dolgok, amiket a legközelebb érzek magam
jelenleg, emiatt hagytam, hogy a szoba megtestesítse azokat a dolgokat is, amik
szeretném, ha az enyéim lennének.
Köztudottan szereted a
művészeteket és gyakran látogatsz kiállításokat, de milyen érzés, amikor otthon
nézel rá valamilyen művészeti alkotásra vagy máshol, ahol nincsenek emberek,
mint pl. az album képeinél?
RM: Valaki azt mondta: nem kell megvenned egy festményt, hiszen a
tiéd – egészen addig, amíg nézed. Ez az egyik kedvencem mostanában. Amit
mindig is irigyeltem a festőktől az az, hogy a munkáikat még a halálukat
követően is kiteszik valahova, talán még egy másik országban is, és továbbra is
meghatározók azon a helyen. A zenészek is hátra hagyják ugyan a dalaikat és a
videóikat, de csak a képzőművészeten keresztül tudnak a jövő érdeklődői igazán találkozni
a múlt művészeivel. Irigy vagyok, amiért ez csak a festők számára lehetséges.
Manapság próbálok olyan helyeket találni, ahol sokkal nyugodtabban tudok
nézelődni.
Ez egy teljes élmény, egészen
a készülődéstől kezdve mielőtt elhagyod az otthonodat, addig, amíg már az
alkotásokat nézed a galériában.
RM: És ez tökéletes a számomra. Vannak alkotások, amiket otthon is
tárolhatsz, és vannak olyan alkotások, amelyeknek kizárólag a múzeumokban a
helyük.
A véleményed szerint milyen
hatással volt ez a zenédre? A dalokat nem te szerezted ugyan, de helyette részt
vettél a dalszövegek megírásában minden dalnál. ezek a tapasztalatok kihatással
voltak a dalszövegírásra?
RM: Úgy gondolom, segített abban, hogy fejlesszem a gondolkodásomat az
összes érzékszervem bevonásával. Korábban fogékonyabb voltam a beszédre, és a
nyelvi és hallásszervi struktúrákra fókuszáltam, de most képes vagyok különböző
szemszögekből vizsgálni a gondolataimat. Emiatt is töltök több időt a művészet
tanulmányozásával. Várom a napot, amikor mindez a felszínre tör, mint amikor
újra és újra átfested az alapot a festővásznon, és aztán előtűnnek a színek.
Nehéz egy szóban megválaszolni, hogy befolyással van-e a munkámra, de szerintem
azok, akik zenével foglalkoznak, kifejlesztenek egy sajátságos szemszöget a
személyes tapasztalataik és a kreatív folyamataik segítségével, amin át a
világot látják. A festők alkotásai természetesen hosszú ideig vannak kiállítva.
Úgy hiszem, ettől képessé váltam arra, hogy egy hosszú, folyamatos ecsetvonásban
nézzek a világra. Manapság ezért kihívássá vált számomra a dalszövegek írása.
Sokkal megfontoltabb lettem.
Mitől lett kihívás?
RM: Régebben túlcsordultam az ötletektől, igazán nehéz volt akár
egytől is megválni. Így felpolcoltam őket, mint egy Jenga tornyot és azon
gondolkodtam, melyiket kellene eltávolítani. Mostanában viszont már az nehéz,
hogy hozzáadjak a toronyhoz. Nem vagyok benne biztos, hogy miért van ez, de az
olyan művészeknél, akiknek a munkássága az egész életükön át tartott, úgy érzem,
mintha a kreativitásuk ritmusa egyre jobban és jobban lelassulna. Ez a dilemmám
forrása. Csak 27 éves vagyok. Még mindig van mit bebarangolnom és felfedeznem.
De vajon csak próbálom másolni, amit a képzőművészek csinálnak? Vagy BTS annyi
mindent megtapasztalt már az elmúlt hét évben, hogy egy kis szusszanásra van
szükségünk? Annyi kérdésem van, úgy érzem, beleőszülök. Ezért nincsenek a
dalaim az albumon. Írtam néhányat, de túl személyesek voltak ahhoz, hogy itt
használhassuk őket. Nem igazán tetszik ez az énem, de ki kell tartanom addig,
amíg ennek az iránynak a végére nem érek és meg nem találom a válaszokat.
Talán ebből az okból
kifolyólag mozdult el a rapped fókusza inkább a szöveg, mint a trendek vagy a
muzikalitás felé. A szavak mögötti érzelmet emeli ki, nem pedig egy bizonyos
formátumot vagy ütemet.
RM: Pontosan. Mikor is? Talán 2017-ben – Pdogg beszélgetett Yoongival,
Hobival és velem a stílusunkról, és azt mondta: Namjoon, kezdesz
dalszövegíróvá válni, és ez igazán velem maradt. Sok gondolatom van, amikor
a Show Me the Money-t nézem vagy hip hop dalokat hallgatok a
Billboard listájáról. Az életem rapperként volt a zeném kiindulási pontja, most
sokat gondolkozok azon, hogy hol is tartok jelenleg.
Szóval elkezdted kérdezgetni
magadtól, hogy ki vagy zenészként?
RM: Ma megint meghallgattam Lee So-ra hetedik lemezét. Folyamatosan változik
a véleményem, de ha választanom kellene a hatodik és a hetedik albuma között,
akkor talán egy kicsit jobban szeretem a hetediket. Aztán meghallgatom a
legnépszerűbb számokat a Billboardon, és ez egy kicsit kilendít. Amit Whanki
Kim mondott, mostanában sokat jár a fejemben: miután New Yorkba költözött,
olyan művészek stílusát vette át, mint Mark Rothko és Adolf Gottlieb, de aztán
azt mondta: Koreai vagyok, nem tudok nem koreait
csinálni. Nem tudok semmi mást csinálni, mert kívülálló vagyok. És én
is hasonlóan gondolkozom. Ez a fő gondom mostanában.
Ez a BE-n is
érződik. Ahogy a tagok sokkal nagyobb szerepet vállalnak dalszerzőkként és
producerekként, a régi koreai zene – az olyan zene, amit valószínűleg te is
hallgattál középiskolában – jellegzetességei jobban megjelentek a
hangzásotokban. A zenétek viszont nem abból az érából származik, pop hangzása
van, de mégsem teljesen az.
RM: A hangzásnak illenie kell a teljes albumhoz, ezért nem tehetem
bele ezt az érzést a BTS dalokba, de a dalok, amiket az utóbbi időben
hallgatok, koreaiak. Dalok, mint P-Type-tól a Don Quixote, Dead
P-től a Spread My Wings vagy a Soul Company albuma,
a The Bangerz. A benyomás, amit az akkori dalok keltettek bennem,
az akkori dalszövegek és a mostaniak, különbözik. Emiatt lett a BE mind pop,
mind pedig koreai, ami meglehetősen egyedi a véleményem szerint.
Szerintem ez különösen igaz
a Life Goes Onra. Pop dallama van, de ha a Dynamite-hoz
hasonlítjuk, igazán eltérő érzést keltenek. Nem csúszik bele túl mélyen az
érzelgősségbe, inkább hagyja, hogy a dallam természetesen áramoljon.
RM: Pontosan. A refrén teljesen pop, és az egyik író is amerikai. A dal maga
azonban nem követi az amerikai zene trendeket, ami különös. Emiatt nem tudom,
milyen lesz a Life Goes On fogadtatása. Nyugodt, elmélkedő
szám. A szövege is ezt tükrözi: mint a visszhang az erdőben vagy mint
egy nyíl a kék égen. A dal is ilyennek érződik: mintha képes lenne lebegni
és eltűnni. Talán a Dynamite mellett még unalmasnak is tűnhet.
Ha más nem is, úgy tűnik a dal
még hosszú ideig itt lesz. Talán a mai gyerekek ezt fogják hallgatni a jövőben.
RM: Remélem. Ez tényleg olyasmi, amiben reménykedek: hogy az emberek a
jövőben majd visszagondolnak és azt mondják: Ó, emlékszel erre a dalra? Ez
az, ami közös a kedvenc művészeimben és azokban az emberekben, akik mély
benyomást tettek rám. A dalok, amik nagy hatással voltak rám, mint Lee So-ra
hetedik albuma, egyik közös vonása, hogy a dalszöveg az előadó saját hangján a
dal általános hangzása mellett megragad bennem. Remélem, hogy amikor az emberek
visszanéznek, a szavak a saját hangomon hosszú ideig vagy talán a teljes
életükön át visszhangoznak majd bennük, akár vizuálisan, akár auditívan. De itt
kezdődik a dilemma: habár mindenféle mutatós dolog szimbolizálja a sikereinket,
mi nem olyan csapat vagyunk.
És mégis, a BTS újta még
hivalkodóbb, mint bármikor eddig. A Dynamite a Billboard Hot 100 élére került.
RM: Én voltam az első, aki megnézte a helyezésünket (nevet), de
nem akartam túl izgatott lenni miatta. Féltem attól, hogy csalódottsággal
szembesülök, úgyhogy már megszokásból is rátapostam a fékre és visszafogtam
magam. Másrészt viszont úgy érzem, meg kell élnem ezt a pillanatot. Ez
amolyan egyszer-az-életben dolog, nem kellene akkor élveznem
egy kicsit? De nem tetszett az a mámoros érzés, úgyhogy próbáltam annyira
objektív lenni, amennyire csak lehetséges. Csak egy kis része voltam mindannak,
ami ezt lehetővé tette.
Ez erre a részletre emlékeztet
a Life Goes Onból: Gyorsabban futni, mint az esőfelhők /
azt hittem, elég lesz / de úgy tűnik, én is csak ember vagyok.
RM: “Csak ember” – igazán ideillőnek tűnik most a számomra. Egy
alkalommal sötét felhőt láttam az N Seoul Tower felett, amikor
a Han folyó mellett sétáltam. Egy barátommal voltam és arról beszélgettünk, hol
lehet annak a határa, ahol esik és ahol talán nem, és hirtelen felmerült az
ötlet, hogy keressük meg azt a helyet. Tíz perc futás után azonban a felhő
távolabb volt, mint korábban. Abban a pillanatban a kirakósdarabok a helyükre
kerültek. Azt hiszed, gyorsabb lehetsz mint az esőfelhők? Nem. Erre
jöttem rá. És én, ahogyan azt Whanki Kim is mondta, talán nem tudok olyat
csinálni, ami nem koreai, mert ez vagyok én. Régebben sokáig dolgoztam és egész
éjjel fent maradtam, amikor a dolgok nem jöttek össze, néha Samseongtól
átsétáltam Sinsa állomásig, és mindent átgondoltam. De most, ahogy azt idézet
is mondja, rájöttem, hogy nem tudok többet tenni annál, ami vagyok.
Weverse-ön említetted, hogy
kicsit megizmosodtál az edzésnek köszönhetően. A tested változása fejlesztheti
a kreativitásodat hosszútávon?
RM: Kezdtem azon gondolkodni, hogy jó lenne, ha kicsit változtatnék
magamon, fizikálisan vagy mentálisan. Úgy értem: szeretnék szilárd/stabilabb
lenni. Régebben folyamatosan kihívások és aggodalmak elé állítottam magam és
csak túljutottam rajtuk, de most úgy érzem itt az ideje, hogy megtaláljam azt a
bizonyos stabil alapot és ráépítsem magam. A legjobb döntés az edzés volt,
szerintem sokat változtat a viselkedésemen. Remélem, ha még egy-két évig edzek,
új emberré válok a hatására.
A zene a munkád és az életed
is, ahogyan Dis-ease-ben is kifejezted. Hogyan érzel a munkáddal
kapcsolatban?
RM: Ez a munkám, a hívásom, és nagy felelősséget érzek emiatt. Szerencsés
vagyok, és boldog, hogy csak az alkotás miatt kell aggódnom. És nagy
felelősséget érzek azokkal az emberekkel szemben, akik belém fektetik a
bizalmukat, emiatt igyekszem odafigyelni arra, hogy ne lépjem át a határokat,
hogy őszintén bíráljam magam és hogy mindig professzionális legyek. Ezek a
felelősségek járnak a munkával – a dolgok, amiket meg kell tennem és az
ígéretek, amiket nem árulhatok el. És ha ez az, amit csinálok, akkor boldog
leszek, amíg csinálom. Ez nem mindig lehetséges persze, de általánosságban véve
így érzek.
És hogyan érzel a BTS-szel
kapcsolatban jelenleg?
RM: BTS… Nos, ezt igazán nehéz megmondani. (nevet) Amikor a BTS
elkezdődött azt gondoltam: mindent tudok, amit a BTS-ről tudni lehet,
de most inkább ilyen: semmit sem tudok a BTS-ről. A múltban azt
éreztem, hogy mindent tudok és hogy minden lehetséges. Hívhatjuk gyerekességnek
vagy ambíciónak is akár. De ha megkérdezném magamtól, hogy mit jelent számomra
a BTS? Azt mondanám: csak emberek voltunk, akik azért találkoztak egymással,
mert találkozniuk kellett. De ez úgy tűnik, mintha a csillagokban lett volna
megírva és egy startup cég unikornissá változott volna, tökéletes időzítéssel
és egy rakás okos emberrel. Visszatekintve ez az ipar tele van iróniával és
ellentmondással. Azt hittem, hogy mindent kitaláltam már egytől egyig, és aztán
végre sikerült megértenem az egészet. Most viszont úgy érzem, nem tudok semmit
sem. Mindenesetre, hogy összefoglaljam: a fiatal, vakmerő húszas éveim. A
húszas éveim eseményei. Sok ellentmondás volt, emberek, hírnév és konfliktusok
kusza halmaza, de a saját választásom volt és rengeteget is kaptam cserébe,
úgyhogy a húszas éveim intenzív, de boldog idők voltak.
És mi a helyzet veled, mint
egyénnel?
RM: Koreai ember vagyok. (nevet) Valaki, aki csinálni szeretne
valamit Koreában. Úgy látom, hogy a Z generáció feltölti a társadalmat, ami
megrekedt az analóg és a digitális generációk között, és a választásom pedig a
BTS. Megpróbálom beintegrálni magam a mi generációnkba és megpróbálom megérteni
azt, ahogyan a hozzám hasonló emberek gondolkoznak, és keményen dolgozok azon,
hogy ezeket az érzéseket megörökítsem anélkül, hogy mások terhére lennék. Ez
talán egy másfajta irónia, de ez vagyok én. Egy 27 éves koreai. Ez az, amit
gondolok.
Fordította: lin
A cikkhez tartozó összes kép
megtalálható és letölthető itt.
Cikk: Myungseok Kang
Interjú: Myungseok Kang
Vizuális rendező: Yurim Jeon
Vizuális kreatív csapat: Sunkyung Lee, Yeonhwa Cha (Big Hit Entertainment)
Fotó: Sunhye Shin / Seongjo Baik, Minseok Kim(@co-op.) (Digital camera), Yurim
Jeon (Film camera)
Haj: Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee
Smink: Dareum Kim, Sunmin Kim, Yuri Seo
Stylist: Hajeong Lee, Hyesu Kim, Sil Hong
[Az eredeti
cikk angol nyelven itt érhető el.]