“MINTHA MINDEN EMLÉKEM
ARMY-RÓL CSAK ÁLOM LENNE.”
[2020. november 26.]
Jin nyugodt és csendes az
egész interjú alatt. Míg a szavai kezdetben pont úgy hangzanak, mint a
mindennapi beszélgetések általában, hamarosan egy intrikus dráma, a BTS,
főszereplőjének történetébe fordulnak.
A Stay dalszövegén dolgoztál.
Jin: A dal ezekkel a szavakkal nyit: Álom lett volna? –
a téma maga az én ötletem volt. Régebben sokat láttuk a rajongóinkat, ami
nagyszerű érzés, de ezt most nem tehetjük meg. Úgy gondoltam, olyan álomszerű
ez az egész. El akartam mondani: valaha boldogok voltunk együtt, de
most úgy érzem, az egész létezésetek csak egy álom. Kigondoltam az intrót,
aztán beszéltem róla RM-mel. Igazán sokat segített nekem.
Jól érzem, hogy a COVID-19
hatására született meg a dalszöveg?
Jin: Két-három hónappal ezelőtt írtam meg a szöveget a dalhoz, amikor
úgy tűnt, hogy a COVID-19 helyzet nem javul. Szeretnék egy újabb koncertet, és
ahogy korábban mondtam, úgy érzem, mintha minden emlékem ARMY-ról csak álom
lenne: mindig itt voltak velünk, és aztán eltűntek, akár egy emlék –
talán az egész álom volt? Fogunk még találkozni? Ilyenek a
gondolataim.
Úgy tűnik, nehéz volt számodra
hozzászokni az új helyzethez.
Jin: Igen. Ez az életünk része volt éveken át, emiatt úgy éreztem,
mintha az életem egy része tűnt volna el. Amikor túl sűrű volt a beosztásunk,
néha arra gondoltam: klassz lenne, ha nem lenne munkám, de most
amikor ez a munka nem volt többé, nem számított, mit csinálok, még ha
mindenemet bele is adtam, olyan gyorsan jelentéktelenné vált. Bizonytalannak
érzem magam, amikor nincs semmi, amit tennem kell, hiszen hozzászoktam ahhoz, hogy
elfoglalt vagyok, és ez a bizonytalanság az oka annak, ami miatt elkezdtem
többet gondolkodni azon, hogy miket szeretek, mit kellene csinálnom, hogy
boldogabb legyek – a munka mellett.
Mondhatni, hogy ez az, amit
beépítettél a BE-be? A fotókra nézve könnyen észrevehető, hogy a
szobátok kialakításában a saját gondolataitok köszönnek vissza.
Jin: Az enyém az ékszerszoba. Megkérdezték tőlem, milyen koncepciót
képzeltem el a szobához. Gondolkoztam azon, hogy mit is akarok csinálni és az
ékkövekkel akartam menni. Elképzeltem magam, ahogy fekszek a drágakövekkel
magam körül, de V – aki a vizuális rendező volt – először azt hitte, viccelek.
(nevet) “Ki kellett volna dekorálnod a szobát, mégis hogy érted, hogy
drágakövek?” Mégis ez volt az a kép, ami előttem volt, úgyhogy ezt a
koncepciót választottuk, azt leszámítva, hogy nem volt tele drágakövekkel, mint
ahogy azt eredetileg elképzeltem. De igazán kitűnök a képen, úgyhogy elégedett
vagyok az eredménnyel.
Miért a drágaköveket
választottad?
Jin: Igazán szabad, amolyan azt-csinálok-amit-csak-akarok személyiségem van,
és akkoriban igazán foglalkoztattak a drágakövek, ezért döntöttem mellettük.
Idén – a pandémia miatt – több időm volt azon gondolkozni, hogy mit akarok és
miket akarok megtenni, és arra is, hogy kipróbáljak új dolgokat: zongorázni,
játékokat játszani, nem játszani játékokat, különböző
emberekkel találkozni. Ennek ellenére nem tudom megmondani, mi az, amit valóban
szeretek. Nem hiszem, hogy sokat gondolkoztam volna magamon – a munkát
leszámítva. A legjobb válasz, amit találtam az, hogy csináljam azt, ami éppen
abban a pillanatban érdekel, legyek hű magamhoz amennyire csak tudok. Én inkább
érzek, mint gondolkodom. Vannak, akik azt mondanák, legyen tervem a jövőre, de
nincs. (nevet) Arra gondoltam, hogy tényleg azt csinálok, amit
szeretnék.
És mit jelent az: amit csak
szeretnél?
Jin: Ahogy mondtam, olyasvalaki vagyok, aki csak a jelenben él, emiatt
gyakran elfeledkezek a múltról és nem stresszelek a jövőn sem. Tudom, hogy nem
felejtek el fontos pillanatokat vagy az időt, amit másokkal töltöttem, de
elfeledkezek a rossz dolgokról, amik a múltban történtek, a nehézségekről,
amiket tapasztaltam, és igazán elégedett vagyok az életemmel jelenleg és boldog
vagyok, hogy keményen dolgozhatok. Hogyan érezhetné magát bárki is boldognak
újra és újra valami olyasmitől, ami a múltban történt? Nem számít, milyen jó is
volt. Most sokkal boldogabb lehetsz, ha találsz 10.000 wont a földön, mintha
megkerested a tízszeresét a múltban. Úgy gondolom, az érzéseimhez hűen élek azzal,
hogy a jelenben élek, és nem pedig a jövőn vagy a múlton merengek.
Azt mondod, azt csinálsz, amit
csak szeretnél, de a BTS tagjaként nincsenek olyan dolgok, amikkel kapcsolatban
elővigyázatosnak kell lenned?
Jin: Vannak dolgok, amiket szabályként kell követni, mint például: ne
menj át az úttesten, ha piros a lámpa. Mert ha átmész, lehet, hogy baleset
lesz belőle. Ezeket félreteszem, mint olyasmik, amiket nem kellene csinálnom,
és nem is igazán gondolok arra, hogy megtegyem.
Ez inkább önfegyelemnek
hangzik. (nevet)
Jin: Ha nem akarsz megsérülni, nem mész át a piroson – ez ugyanaz. Boldogan
élhetek a jelenben egészen addig, amíg nem csinálok olyat, amit nem kellene.
Néhányan talán frusztrálónak találnák, ugyanakkor talán pont ők a piroson
átkelő emberek. (nevet)
A Dis-ease című
számotok a BTS tagjainak gondolatait foglalja magába a munkáról. Nehéz számodra
elválasztani a munkát a személyes életedtől? Az életedet a munkád befolyásolja.
Jin: Az én esetemben sok minden történik az életemben a munka miatt.
Természetesen van, amikor stresszelek a munka miatt, de a munkám boldoggá tesz
és néhány valóban különleges tapasztalathoz vezetett. Néha érdekes, máskor meg
talán fárasztó. A munkámnak köszönhetően az érzelmek teljes spektrumát megélem.
A munkám miatt élem úgy az életem, ahogy – akár ezt is mondhatnánk.
Hozzád hasonlóan a többiek is
kifejezték az érzéseiket a BE-n arról, amit tapasztaltak. A Stay-en
kívül, melyik dallal tudsz azonosulni?
Jin: Nem igazán gondolkodtam arról, hogy melyik dallal tudok azonosulni, de
azt meg tudom mondani, hogy melyiket szeretem a legjobban: a Blue &
Grey-t V-től. Azóta szeretem azt a dalt, hogy először
hallottam, újra és újra meghallgattam a demót.
Milyen volt a demó változat?
Jin: Először még amikor V megcsinálta és odaadta nekem, nem volt benne
a rap. Akkor még nem volt meg a szöveg a raphez, de igazán egyedien hangzott.
Csak az instrumentális részek szóltak ott és olyan érzés volt, mintha az annak
az ideje lett volna, hogy gondolkodjon az ember. Természetesen tetszik a teljes
verzió is a rappel, de szerettem, hogy ott volt benne az a kis rész, ami
gondolkodásra késztetett. Régen éreztem már hasonlót demó hallgatása közben. Az
első a Spring Day volt, a második pedig a Blue &
Grey.
Úgy hangzik, mintha akkor
találtad volna meg a számot, amikor szükséged volt egy kis időre, hogy
gondolkodhass.
Jin: Igen. A debütálásunk előtt világos célom volt: debütálni. Ezt az
egy célt hajtottam. A debütálásunk után a #1 slágert, amikor az megvolt, a
nevesebb díjakat hajtottam. Utána számos másik díj is ott volt, mint mondjuk a
Billboard, és az előadások, amiket meg kellett csinálni, de ezek nem voltak
olyan értelemben vett célok, mint korábban a debütálás. Csak boldog voltam,
hogy dolgozhatok. Minden pillanat csodálatos és olyanná vált, mint az egész
életem. Nem így éreztem, amikor gyakornok voltam, mert akkor nagyon komoly
célom volt. Most viszont a célom anélkül élni, hogy túlgondolnék bármit is.
Talán nem is igazán annyira cél, mint védekező mechanizmus.
Védekező mechanizmus?
Jin: Ahogy elkezdesz gondolkodni, könnyen aláaknázhatod magad. Szóval,
amíg nem gondolkozom túl keményen, addig képes vagyok keményen dolgozni. Talán
ezért neveztem védekező mechanizmusnak: ha megállok és gondolkozok, talán túl
sok módot találok arra, hogy letörjem magam.
Ha elképzelsz valakit, aki
ugyanazokat a dolgokat érte el, mint te, nem gondolná azt, hogy megérdemli,
hogy büszke legyen?
Jin: Ez igaz, ugyanakkor én a BTS hét tagjának az egyike vagyok. Azon gondolkodni,
hogy mit értem el, mint egyén, leterhel. Amíg be nem fejeztük a munkát a Map
of the Soul:7-en, nem lesúlyozva éreztem magam, hanem arra gondoltam: Oké,
jó munkát végeztünk. Boldog vagyok. Miután azonban a Dynamite-tal
elsők lettünk Billboardon és rátértünk erre az új ösvényre, elkezdtem azon
gondolkodni, hogy vajon tényleg megérdemlek-e bármit is ebből.
Korábban ugyanakkor számos
hihetetlenül nagy dolgot megtapasztaltál. Mitől volt ez más?
Jin: Egész nap arra vártam, hogy a lista helyezéseit végre
nyilvánosságra hozzák, és pont mielőtt aludni mentem, Namjoon küldött egy
üzenetet a csoportos beszélgetésünkben. Akkor realizálódott bennem, hogy elsők
lettünk. Igazán boldog voltam, de valami másnak tűnt. Talán mert nem láthattuk
a rajongóinkat. A Dynamite után még több szeretet kaptunk még
több embertől, és még akkor is, amikor az utcán sétáltam, emberek szóltak oda
nekem, hogy: nagy rajongód vagyok vagy köszönöm, hogy
bemutattad Koreát a világnak. És elkezdtem azon gondolkodni, hogy megérdemlem
én ezt a sok gratulációt és szeretetet? Ez nem én vagyok – én nem ilyen ember
vagyok. Valahogy sikerült túllépnem rajta egy kicsit, de még néhány nappal
ezelőtt is olyan intenzív volt a nyomás, hogy nem tudtam haladni a munkával.
Hogyan tudtál megszabadulni ettől
a hatalmas nyomástól?
Jin: Egyszerűen csak továbbléptem. Pont mint a COVID-19-nél,
mindannyiunknak ki kell várni és nyugton maradni, amíg minden jobbra nem
fordul. És tulajdonképpen miután a Dynamite első lett, igazán
elfoglaltakká váltunk, úgyhogy lehetőségem volt arra, hogy kevesebbet
gondolkodjak más dolgokon és így tulajdonképpen elkerüljem őket, minden kérdést
az életről. Azt hiszem, így viseltem el.
Ha a rajongók veled lehettek
volna, talán kevésbé érezted volna a nyomást vagy kevésbé aggódsz. Talán emiatt
tűnik hiányosnak az, amit most csinálsz a múlthoz viszonyítva.
Jin: Annyi mindent csináltunk és olyan keményen dolgoztunk, de az
eredmények nem érződnek ugyanannak, ugye? Az izgatottság nem igazán van meg.
Nagy különbség van aközött, hogy embereknek vagy kamerának adunk elő. Maga az
előadás is nehéz természetesen. Hónapokon át kell csinálni, ha egyszer
elkezdjük. De amikor embereknek adok elő, úgy érzem, élek.
Ha lehetőséged lett volna
előadni a Dynamite-ot rajongók előtt, talán jobban érezted volna a
szeretetet és magabiztosabban álltál volna az első helyhez.
Jin: Nem számít, mi történik, a legjobban akarok kinézni és a legjobb
formámat akarom nyújtani a rajongók előtt. Sokkal szórakoztatóbb, amikor a
rajongók ott vannak előttünk. Nem is igazán gondolok másra, amikor velünk
vannak. Akik nem adnak elő úgy mint mi, amikor szórakoznak nem igazán gondolnak
másra, csak arra fókuszálnak, amit éppen csinálnak. Úgy gondolom, mi is pont
ilyenek vagyunk, amikor körülvesznek minket a rajongók. Nem kell semmi másra
sem gondolnom, mert a rajongóim ott vannak előttem. Csak jól érzem magam és
elfeledkezek minden másról.
Remélhetőleg, amikor
találkozol a rajongóiddal, úgy érzed majd, hogy minden visszaállt a normális
kerékvágásba.
Jin: Először azt hittem, hogy sírni fogok majd az örömtől. De vajon tényleg?
Nem hiszem. Tényleg azt gondoltam korábban, hogy majd ez lesz, de most úgy
gondolom, olyan érzés lesz, mint hazatérni. Attól függ, hogy kit kérdezel meg,
de én nem hiszem, hogy a legtöbben sírnának, csak azért mert visszatértek a
szülővárosukba miután egy ideig távol voltak. Szerintem így fogok érezni:
visszatértem oda, ahol lennem kell.
Az érzés, hogy a rajongóid szeretnek,
igazán fontos lehet számodra érzelmileg, a beszélgetésünk alapján.
Jin: Igazad van. A rajongók szeretete a boldogságom forrása volt – mi
tudná felvenni ezzel a versenyt? Mint egy gyerek, akit a szülei elhalmoztak a
szeretetükkel, de aztán a szülők hirtelen elmentek egy tízhónapos üzleti útra.
Kicsit ilyen ez az egész. Mindig próbáltam mosolyra bírni a rajongóinkat,
elérni, hogy jól érezzék magukat azáltal, hogy aranyosan viselkedek, de most,
hogy a szüleim távol vannak az üzleti útjukon – tíz hónapja – egy videóhíváson
keresztül próbálok aranyos lenni. Ilyen érzés. Úgyhogy arra kérlek titeket,
hogy fejezzétek be az üzleti utazásotokat amint csak lehetséges, siessetek, és
gyertek haza, hogy újra megmutathassam, milyen aranyos vagyok. És te, COVID-19.
Kérlek, tűnj már el. (nevet)
Fordította: lin
Az interjúhoz tartozó összes
kép megtalálható és letölthető itt.
KREDITEK
Cikk: Myungseok Kang
Interjú: Myungseok Kang
Vizuális rendező: Yurim Jeon
Vizuális kreatív csapat: Sunkyung Lee, Yeonhwa Cha (Big Hit Entertainment)
Fotó: Sunhye Shin / Seongjo Baik, Minseok Kim(@co-op.) (Digital camera), Yurim
Jeon (Film camera)
Haj: Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee
Smink: Dareum Kim, Sunmin Kim, Yuri Seo
Stylist: Hajeong Lee, Hyesu Kim, Sil Hong
[Az eredeti
angol nyelvű cikk itt érhető el.]