“EGYETLEN SZERETET IS GYÖNYÖRŰ, DE MI A VILÁG
MINDEN PONTJÁRÓL KAPUNK SZERETETET.”
[Weverse
Magazin; 2020. november 24.]
(2020.) Április 28-án j-hope élőben közvetítette a
BTS YouTube csatornáján, ahogy bemelegít. Egy óra és négy perc alatt az egész
testét átmozgatta, fokozatosan haladt a kisebb mozdulatoktól a nagyobbak felé,
és egy kis betekintést engedett a technikáiba is. Nem feledkezett el a
levezetésről sem. A BTS tagjaként ez j-hope élete már hét éve.
Sok minden történt ebben az évben.
j-hope: Ahogy egy másik interjúban is mondtam, ez az
év egy hullámvasút volt. Az előadásunkkal kezdődött a Grammyn, ami tényleg
igazán nagyszerű volt, és aztán pedig megjelent a Map of the Soul: 7, ami
szintén csodálatos volt, ezt viszont zuhanórepülés követte. A COVID-19 miatt
sokat gondolkodtam, kicsit vizsgálódtam is; aztán megmutattuk az embereknek
a Dynamite-ot és nagyszerű eredményeket értünk el vele. Utána
megismétlődött az egész. A hullámvasutak ijesztők, de még azután is gondolkozol
rajtuk, hogy leszálltál. Így érzek ezzel az évvel kapcsolatban is: ijesztő
volt, de emlékezetes.
Az egyik emlékezetes pillanat valószínűleg az, hogy
a Dynamite első lett a Billboard Hot 100-on, de nem volt
esélyetek arra, hogy valóban eljussatok az Államokba.
j-hope: Amikor elsők lettünk, nem is tudtuk csekkolni éppen a
listákat. Aludtunk. Akkor néztük meg, amikor felébredtünk, és: ott voltunk a
csúcson. Utána pedig azonnal mentünk dolgozni. (nevet) Forgatnunk
kellett valamit itt Koreában. Nehezünkre esett az, hogy jól érezzük magunkat
ebben a helyzetben [a COVID-ra érti], de legalább együtt élvezhettük.
Sok minden járhatott a fejedben, miközben egy ilyen
évben dolgoztál a BE-n.
j-hope: Általában
úgy tekintek a BTS albumaira, mint a csapat tükörképére, de most úgy gondoltam,
hogy azokat a sztorikat kell beleraknom, amiket el akarok mondani, a zenémmé
alakítani őket és magamat is beletenni az új albumba úgy, hogy az még mindig
egy BTS album legyen. Szerencsére tökéletesen illett a BTS színeihez, és az
egész csapat energiája még nagyobb összhanghoz vezetett.
Mi vezérelt arra, hogy ebbe az irányba induljatok?
j-hope: Ez az egész album úgy indult, hogy leültünk együtt
és megbeszéltük, hogy milyen történetet szeretnénk elmondani. A beszélgetés
végeredménye pedig ez volt: nos, még mindig együtt kell élnünk ezzel a
helyzettel, nem adhatjuk fel. És innen született meg a Life Goes On,
aztán dolgozni kezdtünk azokon a sztorikon, amit mind el akartunk mondani. Úgy
hiszem, kicsit talán nyersebb is lett, hiszen megpróbáltuk elkapni azokat az
érzéseket, amiket a pandémiában megéltünk.
Bizonyára mindannyiótoknak megvolt az elképzelése,
hogy milyen dalokat szeretne az albumra, és a véleményetek valószínűleg eltért
egymástól. Hogyan állapodtatok meg a végeredményben?
j-hope: Egyikünknek
sem volt határozott terve. Meghallgattunk egy tracket és valaki
megkérdezte: van, aki meg szeretné csinálni? – és más meg rávágta,
hogy igen, én megcsinálom. Egyszerűen csak ennyi volt. Nem mindig
értettünk egyet persze. Amikor mindenki elkezd hangosabban beszélni, nehéz
kompromisszumot találni. Viszont mindig is jó volt közöttünk a kommunikáció,
tudjuk, hogy mikor lépjünk hátrébb vagy legyünk engedékenyek, úgyhogy az unit
dalok tervezésénél minden simán ment.
Hogyan választottátok ki a dalaitokat? Te adtad
a Dis-ease-t az albumhoz.
j-hope: Épp az
egyik dalon dolgoztunk a stúdióban és valaki azt mondta: ez a dal nem
valami jó, ugye? Az előző Jung Kooktól jobb volt. – És azonnal lecseréltük.
Befejeztük a dal felvételét, beszéltünk az ügynökséggel és lecseréltük. Együtt
mind meghallgattuk és azt mondtuk: és mi van ezzel? Így
hoztunk döntéseket. Amikor a Life Goes On elkészült, nem voltam
benne biztos, hogy a Dis-ease felkerül majd az albumra.
Mindenki odaadott egy dalt Jiminnek, ő volt a projektmenedzser, és az ő
javaslatára először meghallgattuk őket és aztán kértünk az ügynökség embereitől
visszajelzést. Azt hiszem, ez egy olyan történet, amit minden tag a sajátjának
érzett.
Honnan jött a Dis-Ease ötlete?
j-hope: Először is, át akartam érezni azt a mentalitást,
hogy ez a dal egy betegség. Amikor dalt írok, először a refrénen dolgozok,
utána pedig az első verzén. Amikor még csak a refrénnel voltam kész, a dal
vidámnak tűnt, de nem akartam, hogy a dal teljes témája vidám legyen. Nem adta
volna vissza azt, ahogyan éreztem. De amíg a Dis-ease témája
egyáltalán nem könnyű, amikor összefonódik a ritmussal, olyan mintha az egész
dal csak túl akarna jutni saját magán, hogy pozitív maradjon. Úgyhogy tettem
egy kis karcosságot a refrénbe, beletettem a bbyap bbyap bbyap részt,
és arra gondoltam, á, Dis-ease-nek kellene neveznem ezt a számot.
Nem számítottam arra, hogy a szeretem-utálom
kapcsolatodat a munkáddal úgy írod majd le, mint egy betegséget. A legtöbben
azt várnák, hogy pozitív, reményteli a hozzáállásod, főleg a neved alapján.
j-hope: Túl elfoglalt voltam, hogy igazán
gondolkodjak magán a munkán. Aztán tudod, hirtelen ez megváltozott, és sok
mindent nem tudtunk tovább folytatni. Amikor dolgoztam, azt mondtam: na
most kell egy szünet, aztán jött a szünet és hirtelen ezek a szavak hagyták
el a számat: oké, dolgozni akarok. Emiatt is kezdtem el közelebbről
vizsgálni: ez miért zavar engem? Esélyem van pihenni – ki kell használni! Miért
érzem azt, hogy dolgoznom kell ilyen körülmények között? Ez egy szakmai
betegség? Akkor úgy éreztem, ez egy olyan részem, amit kifejezhetnék.
Ez az első alkalom a dalszövegeteknél, ahol arról
hallottam, milyen keményen hajtjátok magatokat azért, hogy sikeresek legyetek.
Elgondolkoztam azon, mekkora nyomást éreztetek a munkátok miatt az elmúlt hét
évben.
j-hope: Megszokásból azt mondanám: jól vagyok, van reményem
– és folytatnám tovább a munkát, de szerintem csak elkerültem a munkával
kapcsolatos problémáimat ezzel ahelyett, hogy szembenéztem volna velük. Jó
dolog a zenében, hogy elmondhatom azt, ami a fejemben van, még akkor is, ha
szomorú vagyok vagy depressziós, gyönyörű módon. Nem sűrűn fejezem ki ezeket az
érzéseket, de meg akartam próbálni.
Úgy tűnik számos különböző gondolatod is van a
munkáról.
j-hope: A saját munkámról? Nem vagyok benne biztos. A
munka tulajdonképpen egy rút kiskacsa. A munkából sok energiát kapsz, de a
pihenésből is kapsz. Az olyanok, mint én azonban akkor érzik igazán, hogy
élnek, amikor dolgoznak, ezért továbbra is mennem és csinálnom kell. Amikor
abbahagyom, szorongok, amikor megyek, elégedett vagyok. Néha előfordul, hogy
nem akarok dolgozni, de nem tudok nem dolgozni.
Azt mondod, hogy te és a munka jól megvagytok
egymással?
j-hope: Pontosan. Könnyebb egyszerűen gondolkozni. A
dolgok akkor válnak bonyolulttá, ha túl sokat gondolkozol. Én én vagyok,
emiatt nem vehetek mindent könnyedén, de mindent beleadok, hogy a legjobbat nyújtsam.
Egyszerűen gondolkodni nem is mindig olyan egyszerű.
j-hope: Igen. Talán azért, mert nincs sok problémám, amivel
meg kell küzdenem. Emiatt bizonytalan is vagyok. Bizonytalan amiatt, hogy vajon
milyen hatással lesz a személyiségemre, ha valami hihetetlen nehézséggel kell
szembenéznem.
A BTS ugyanakkor már sok nehézséggel találkozott,
nem?
j-hope: Ez is igaz. (nevet) A csapat
viszont nem tudott volna haladni, ha csak én szurkoltam volna magunkért.
Mindannyian ugyanúgy gondolkodunk – emiatt lehetünk itt. Kíváncsi vagyok, hogy
eljutottunk volna idáig, ha csak én mondom: Gyerünk, srácok! Emiatt
pedig még hálásabb vagyok a többiekért.
Ezek az érzelmi változások hogyan hatnak a zenédre?
j-hope: Nem akartam túl vidám dalt csinálni most. Úgy
gondoltam, az lenne a legjobb, ha lenne néhány lágyabb dal, ami arról szól,
ahogy egész idő alatt éreztem, emiatt választottam mind a Dis-ease-t,
mind pedig a Fly to My Roomot. A többiek is azt gondolták: igen,
sok vidám dalt csináltunk már, úgyhogy nem lehet gond abból, ha ezt is
megpróbáljuk. Blue & Grey is ilyen. Szeretem azt a dalt.
Teljesen más a hangod, amikor a Blue &
Grey-ben rappelsz. Megváltozott a stílusod is az érzelmeiddel együtt?
j-hope: Azt szerettem volna, ha a Blue & Grey hangzása
olyan, mintha beszélnék. A hangom tónusa és érzete sokat változik attól
függően, hogyan vokalizálom a rappemet. Ezt sűrűn észrevettem. Namjoon
rengeteget segített. Az ő része az enyém után volt, úgyhogy hozzá fordultam és
azt mondtam: talán jobban hangzana, ha így csinálnám – és megpróbáltam. Utána
használtam a tanácsait és megtaláltam a jó hangot.
Milyen érzés eltávolodni a megszokott stílusodtól?
j-hope: Igazán üdítő. Azt hittem, nem működik majd,
de meg tudtam csinálni. Mindig úgy gondoltam, hogy ez egy olyan érzés, amit meg
akarok próbálni. Számomra a BE olyan, mint az első lépések egy
új ösvényen, emiatt néhány rész kihívás volt, néhány rész pedig egy szívesen
látott változás.
Úgy gondolom az, ahogy a Dis-ease-ben
rappelsz, jól mutatja ezt a változást. Ahelyett, hogy az intróban időznél,
együtt áradsz a sztorival.
j-hope: Biztosra mentem, hogy ez alkalommal ne
gondoljam túl. Egyszerűen csak felvettem a szavak ritmusát, ahogy elhagyták a
számat, és így természetes lett a hangzás. Frissítő is volt, mert már hosszú
ideje nem volt olyan hosszú részem, mint a Dis-ease-ben. Amikor
rappelünk, általában kb 4 vagy 8 sorunk van, és ki akartam próbálni egy
versszakot 16-tal. Segített is, mert a dalszöveg ennél a dalnál hamarabb
megvolt, mint más dolgok.
A zenének köszönhetően a Dis-ease hangzása vidám,
de meglepő üzenetet hordoz: hogy őszinte legyek, van ez a problémám.
Mintha visszatartanád magad attól, hogy átlépd a határt.
j-hope: Valami
ilyesmi volt. Nem kellene mindig megtartanunk azt a vonalat? Talán az is egy
betegség. (nevet) Arra gondoltam, hogy az emberek talán furának is
találják, ha j-hope túlságosan csak az egyik oldal felé hajlik. Ezért is
próbáltam kitartani a saját elvárásaim/mércém mellett, de mivel emberből
vagyok, megpróbáltam azokat a érzéseket, amiket nem tudok kifejezni, zenévé
alakítani.
Nem akarod megpróbálni átlépni azt a vonalat?
j-hope: Természetesen gondoltam rá. Szeretném; az
életemben és a gondolataimban is, ha van egy vonal, nem kellene átlépni.
Azonban sokkal nagyvonalúbb vagyok magammal, ha arról van szó, hogy a zenében
feszegessem a határokat.
Tehát még nem lépted át, de amit most mondani
akarsz az az, hogy van valami más is a tarsolyomban, és haladni előre.
j-hope: Igen. Talán ez egy olyan időszak, amikor
tényleg szükségem van rá. Szerencsés voltam, mert nagyszerű emberekkel
találkoztam, sikereket értem el és eljutottam oda, ahol most vagyok. Most hogy
itt vagyok, mindig új dolgokat szeretnék kipróbálni és szeretnék fejlődni.
Ezért dolgozok keményen és gondolkozok azon, hogy milyen zenét kellene
csinálnom.
A FLy To My Roomban van egy rész, ahol
azt énekled: Változtathatsz azon, ahogy gondolkodsz. Mintha
elmagyaráznád az életed elmúlt hét évét.
j-hope: Attól függ, hogyan értelmezed. Vegyük azt például,
hogy van itt valamilyen étel. Talán magányosnak érzed magad, ha egyedül eszed
meg, de ha egy pillanatra megfeledkezel a magányról és arra gondolsz: nincs
különbség az étel közt, amit másokkal ennék, akkor pont olyan, mintha máshol
ennél. Még ha magányosnak is éreztem magam otthon, kezdtem úgy gondolkodni
róla, mintha csak egy másik utazás lenne. Úgy tekintettem a szobámra, mint a
világomra, a rendelt kajára pedig egy háromcsillagos hotel ételeként. Ahogy azt
a címből is meg lehet mondani, miközben a dalon dolgoztam arra gondoltam, amit
ebben ez évben átéltem.
És miért döntöttél úgy, hogy változtatsz azon,
ahogyan gondolkodsz?
j-hope: Mert sok szeretet kapok. Mert ebben a helyzetben
vagyok és ezen a helyen, vannak dolgok, amikkel foglalkoznom kell, meg kell
tennem dolgokat és arra kell gondolnom, amit el tudok viselni. Sokat
gondolkodtam ezen és sikerült elfogadnom. Azon gondolkodtam, hogy mit tehetek
ezekben a nehéz időkben, és hogyan tudnék segíteni a barátaimnak, a csapatomnak.
Azt hiszem, még mindig benne vagyok ebben a folyamatban, úgyhogy minden
folytonos/folyamatosan történik, mert talán tudnom kell, hogy mit csináljak
később azzal, amit meg tudok tenni, még ha most nem is látom pontosan.
Milyen hatással van rád, hogy ekkora szeretet vesz
körbe?
j-hope: Már az is csodálatos, ha csak egy ember
szeret. Csak egyetlen egy szeretet is gyönyörű, de mi a világ minden pontjáról
szeretetet kapunk. És tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem szabad garantáltnak
venni. Olyan hálás vagyok, hogy néha teljesen letaglóz, ha csak arra gondolok,
hogyan tudnék valaha is viszonozni ennyi szeretetet? Ki akarom fejezni minden
lehetséges módon, minden pillanatban, amikor csak tudom, mert olyan
megtisztelőnek érzem, hogy ennyien szeretnek, nem tudom még szavakba önteni
sem.
Nem is olyan régen, a Rolling Stone Indiának
adott interjúban azt mondtad, amikor fiatal voltál, azt gondoltad a debütálás
egyenlő a sikerrel. Mit jelent számodra a siker most, hogy sikert sikerre
halmoztok?
j-hope: Siker… Elméletben egyszerű, de igazán le tud
súlyozni. Számomra a siker élet minden aspektusában azt jelenti, hogy elégedett
vagy azzal, amit képes vagy megtenni. Amikor elveszíted a hitet a munkában és
fárasztóvá válik, hirtelen elkezd nyomasztó lenni.
Vannak idők, amikor nem tudod élvezni.
j-hope: Ez csak, tudod, igazán egyszerű. Ha valamit
most nem tudsz megtenni, még mindig meg tudod csinálni később. Ezzel meg tudod
nyugtatni az elméd. Szerintem ez a titka a hosszú, boldog életnek. Ha van
valami, amit nem tudsz megtenni 20-as éveidben, csak csináld a 40-esben. Persze
vannak dolgok, amiket akkor lenne jó megtenni, amikor még (nevet)
energikus vagy. De ha ilyen szituációban vagy, csak… ki kell várni a végét.
Később megint megpróbálhatod, ha most nem tudod élvezni. A jövőben valószínűleg
amúgy is másképp fogsz érezni. Igen, azt hiszem tulajdonképpen ez a kulcsa az
önfenntartásomak.
Mi ad erőt a kitartáshoz?
j-hope: A csapatot tekintve elég világos, hogy mi az. A
rajongóink. ARMY. Túl kell jutnunk mindenen a rajongóinkért. A nap bármelyik
pillanatában a rajongók az elsők. Arra gondolok, milyen fájdalmas lenne a
rajongóknak azt látniuk, hogy csak elkendőzünk valamit vagy fel akarjuk adni
csak azért, mert nehéz időszakunk van. 20 éves voltam, amikor debütáltunk. Nem
tudtam sokat a társasági életről, de a rajongóink üzenetei vigaszt nyújtottak
és reményt adtak. Sokat tanultam abból, hogy a leveleiket olvastam és
megértettem a gondolataikat. A rajongók és a művészek tényleg egyek és
ugyanazok.
Erről a Life Goes On egyik sora
jut eszembe: az emberek azt mondják, a világ megváltozott, de szerencsére
közted és köztem nem változott semmi.
j-hope: Igen, pontosan. Úgy gondoltam, már amikor először
hallottam, hogy nagyszerűen leírja az érzéseimet az a sor. Yoongi írta. Nagyon
jó. (nevet) Szerintem ez leírja a rajongóinkkal való kapcsolatunkat.
Az interjúhoz tartozó összes kép megtalálható és
letölthető itt.
KREDITEK
Cikk: Myungseok Kang
Interjú: Myungseok Kang
Vizuális rendező: Yurim Jeon
Vizuális kreatív csapat: Sunkyung Lee, Yeonhwa Cha (Big Hit Entertainment)
Fotó: Sunhye Shin / Seongjo Baik, Minseok Kim(@co-op.) (Digital camera), Yurim
Jeon (Film camera)
Haj: Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee
Smink: Dareum Kim, Sunmin Kim, Yuri Seo
Stylist: Hajeong Lee, Hyesu Kim, Sil Hong