A PERMISSION TO DANCE FOGADTATÁSA
[THE WRAP; 2021. 07. 09.]
A Permission to Dance megjelenését követően szinte azonnal megjelentek a róla szóló cikkek is. Az alábbi cikkben olvasható vélemények kissé sarkosak, de úgy gondoltam érdekes lehet amiatt, hogy a Grammyvel hozzák összefüggésbe a dalválasztást, hiszen az elég felkapott téma ARMY körében, és talán nálunk is beindít egy kis beszélgetést - akár egyetértetek vele, akár nem.
Figyelem! A cikk teljes mértékben fordítás, nem a fordító vagy a HungarmyInfó szerkesztőinek véleményét tükrözi vissza!
Pénteken jelent meg a dél-koreai K-pop csapat
legújabb száma, a Permission to Dance és a hozzá tartozó videó. Az új megjelenéseket általában nagy ünneplés követi a rajongóik, az ARMY
körében. Ezúttal azonban a hangulat egy kissé eltér a megszokottól –
általánosságban véve most is pozitív ugyan, de az általános ujjongás elmaradt. A
rajongók pedig valami olyasmit kezdtek el csinálni, ami korábban szinte tilos
volt a körükben: kritizálni.
Ahogy a BTS rajongói a dallal
kapcsolatos különféle véleményeiknek kezdtek hangot adni, egy általános üzenet
kezdett körvonalazódni: hozzák vissza a “régi” BTS-t.
A dal és a videó… jó. A hét
énekes cowboy ruhát öltött és a sivatagban táncol a kamerába mosolyogva és
kacsintgatva. A Permission to Dance maga aranyos, ha nem egyenesen fülbemászó.
Mint a korábbi angol nyelvű számaik, a Butter és a Dynamite esetében is, a dal
írása során arra törekedtek, hogy kikísérletezzenek egy fülbemászó dallamot, ugyanakkor
a fűszerezetlensége miatt nehéz emlékezni rá, miután meghallgattuk.
A csapat nem titkolt célja
ezen a ponton, hogy Grammy-díjat nyerjenek. 2021-ben a Dynamite-tal jelölték őket a
Legjobb pop duó/csapat előadás kategóriában, de veszítettek Lady Gaga és Ariana Grande
Rain On Me-je ellen. A BTS megfogadta, hogy tovább próbálkoznak, az invesztált
rajongók pedig több mint készek arra, hogy támogassák és reklámozzák őket az
Akadémiánál, a kiadójuknál, a HYBE-nál, és mindenkinél, aki a közelükben
találja magát a közösségi médiában.
A Grammy hajtása azonban
számos kérdést vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a csapat milyen távolságokba
hajlandó elmenni azért, hogy megszerezze a díjat. Nem kérdéses, hogy számos
csodálójuk van, akik a bal lábukat is eladnák, ha ez azt jelentené, hogy a BTS a toplisták élére
kerül. Ők azok, akik azt akarták, hogy a szeretett csapatuk nyerjen, de úgy, hogy a
minőség, a feddhetetlenségük és a szakmájuk iránti szeretetük közben megkérdőjelezhetetlen
maradjon. Néhányan azonban nem biztosak abban, hogy ez történik jelenleg.
A nyugati elfogadás témaköre
egy trükkös dolog. Számos keresetlen kérdéssel jár együtt, mint a rasszizmus, a kolonizáció és az asszimiláció. A BTS dél-koreai öröksége számos elvárást
hordoz magában, ami közül az egyik a különbözőségük. Lehet vitatkozni arról,
hogy ennek a faktornak köszönhetik-e a hatalmas méretű rajongói táborukat vagy sem. Egy
olyan zeneiparban, amit gyakran kritizálnak a diverzitás hiánya miatt, és amit olyan öreg, fehér férfiak irányítanak, akik elutasítják a különbözőségnek még a
gondolatát is, meglehetősen bonyolult feladatot jelenthet sikert elérni, amennyiben valaki nem
a megszokott formulát követi.
Ez az, ami miatt a BTS sikere
még csodálatosabb – képesek voltak utat törni maguknak a rajongóik erejére
támaszkodva, akik szinte az engedelmességig szeretik őket. Amit a BTS akar, azt
a BTS megkapja.
Mindez azonban felveti a
kérdést: miért akar valaki mindenáron beilleszkedni, amikor már van egy jól bevált
módszere, amivel képes volt ilyen szintű sikert elérni? Nos, amikor a világ
legnagyobb zenei piacára akar valaki betörni, a régi szabályok néha egyszerűen nem
működnek. De megéri a siker az identitás levetését?
A Lipstick Alleyn található
hatalmas Asian Celeb threadet számos k-pop rajongó népesíti be, akik közül
sokan fekete bőrűek. A Permission to Dance-t a premierje után élesen
kritizálták, és néhány felhasználó felismerni vélte az irányt, amerre a BTS egy
ideje tart.
“Értem, azt szeretnék, hogy
nyugati előadóknak lássák őket, de akárki is mondta nekik, hogy ilyen zenét
szeretünk, az nyilvánvalóan hazudott nekik, többször is.” – írták.
“A PTD-vel úgy tűnik, olyan
fülbemászó dalt szerettek volna csinálni, mint Pharrell Happy-je, ami családbarát és
a koreográfiáját is könnyű megtanulni, könnyen trenddé válhat TikTokon. Ez
a marketing stratégia működik néha, de ehhez szükség van arra is, hogy a dal
önmagában is JÓ legyen.”
“Úgy gondolom, hogy a Grammy
hajtásával tönkreteszik mind az imázsukat, mind pedig a minőséget; mégis meddig
fogják tudni a rajongóik az átlagosat felhype-olni, mielőtt tovább lépnek?
Tudom, hogy az elvakult rajongók mindent streamelnek, amit a fiúk kiadnak, de
még néhány hasonló dal és a (közelgő) katonai szolgálat mellett a rajongók
hamar megunják őket, aminek a népszerűségük látja majd kárát, mert nem tesznek le
semmit az asztalra.”
A rajongók egy része úgy
gondolja, hogy a BTS angol nyelvű számai és a népszerű koreai számai, mint a
Spring Day, a Persona és a Black Swan között éles határvonal húzódik a minőség
tekintetében.
Az egyik felhasználó megsiratta a “régi BTS” eltűnését.
“Amikor azt mondjuk, hiányzik
a régi BTS, nem azt értjük alatta, hogy vegyenek fel bakancsot és láncokat, és
kezdjenek a depresszióról énekelni. Azt értjük alatta, hogy hiányzik az, amikor
a BTS minőségi dalokat adott ki, olyan dalokat, amelyek igazán az ő hangjukon szóltak.”
Mindeközben a hivatalos BTS
subredditben rajongók ezrei beszélgetnek nyíltan és őszintén a csapat
diszkográfiájáról és az irányzatukról.
“Nem vagyok oda ezért a
számért, azt hiszem talán amiatt, mert amit nagyon szeretek ebben a csapatban
az az összetettség – az elképesztő koreó, dalszöveg, ének/rap stb. – és ebben a
dalban nincsenek meg ezek.”
Egy másik felhasználó a hangkorrekció eltúlzott használatát kritizálta.
“Olyan, mintha a dallal
visszamentünk volna 15 évet az időben. Nem a jó retró stílusban, hanem a rossz,
divatjamúlt stílusban. Szeretném, ha eljutna hozzájuk a valódi visszajelzés, az
építő jellegű kritika is, nem csak a vak szeretet.”
Twitteren a panaszkodó
rajongókat hamar elnémítja a többi ARMY, aki fake (=hamis, nem igazi) rajongónak nevezi őket és azt
tanácsolja nekik, hogy hagyják ott a Twittert. Ugyanakkor a korábbi vélemény
írójának igaza van. Ha annyira szereted a BTS-t, miért nem akarod, hogy
művészként fejlődjenek?
A rajongók tömegével
vásárolják és streamelik a Buttert, ami már a hatodik hetét tölti a Billboard Hot 100 lista
élén (a cikk még az utolsó BB frissítés előtti), de van összefüggés a csapat
hihetetlen sikere és megítélése között a nyilvánosság szemében?
Valami egyszerűen nem áll
össze a BTS esetében, és ez számos dolog lehet: a származás, a besorolásuk
fiúcsapatként vagy a zenéjük minősége. A BTS egyszerre van ott mindenhol és
sehol sem. Sokan ismerik őket névről, de nincs igazi jelentőségük az amerikai
popzene nagyobb viszonylataiban. Vagy legalábbis jelenleg nincs.
A nyugati piacot célzó
terjeszkedésük működik néhány téren, de előfordulhat, hogy az eredmény ugyanaz
lenne attól függetlenül, hogy Amerikát célozzák vagy sem. Akkor meg miért nem
csinálnak olyan zenét, ami őszintén őket tükrözi vissza csapatként?
Mennyit számít a hitelesség,
amikor 170 millió dollárt kerestél és tömérdek rajongó áll mögötted és vár a
hívásodra?
Talán ez a bizonyíték arra, hogy nincs is rá szükség.