[RIDDHI CHAKRABORTY, 2020. november 9.]
A VILÁGSZERTE ISMERT
SZUPERSZTÁROK ŐSZINTÉN VALLOTTAK A ZENÉJÜK FILOZÓFIÁJÁRÓL ÉS A
TAPASZTALATOKRÓL, AMELYEK A KÖZELJÖVŐBEN MEGJELENŐ ALBUMUKAT, A BE-T
INSPIRÁLTÁK, VALAMINT ARRÓL, HOGYAN DEFINIÁLJÁK A SIKERT.
Egy nappal azelőtt, hogy elkezdtem megírni ezt a
cikket, meghallgattam a BTS teljes diszkográfiáját. Nem ez volt az első
találkozásom a lenyűgöző hiphop, jazz, blues és pop arzenáljukkal –
meglehetősen távol vagyok tőle az igazat megvallva -, de hatásos emlékeztetőnek
bizonyult arra vonatkozóan, hogy elsősorban miért is készült el ez az interjú.
A BTS nem az az egyik napról a másikra eltűnő
szenzáció, aminek valószínűleg sokan hitték és hiszik őket. Az, hogy képesek
voltak a toplisták élére kerülni nem a szerencsén múlt, és nem is “vad” rajongói tábornak vagy a fizetett megtekintéseknek
köszönhető. Sokszor találkozok olyan cikkekel a médiában vagy videókkal
Youtube-szerte, amik válaszokat követelnek arról, hogyan történhetett mindez
vagy honnan is bukkant fel a BTS. A csodálattól az elutasításig, a
megszállottságtól kezdve a szkepticizmusig előfordul itt minden, de mind
ugyanazokra a kérdésekre vezethető vissza: a miértre és hogyanra.
A zenéjük nem egy meghatározott célcsoportnak szól,
hanem mindenkinek, aki az élet különböző szintjeit megmászta. Dalszövegeik
olyan pillanatokról szólnak, amelyeket a bolygón élők zöme a magáénak érezhet,
beleértve az iskolás években szerzett tapasztalatokat, az elveszített és
megkovácsolódott barátságokat, a szüleink velünk szemben támasztott elvárásait
és a szerepeket, amiket a társadalom megkövetel tőlünk – azaz magukba foglalják
mindazt, aminek köszönhetően belecsöppenünk a látszólag elkerülhetetlen
mókuskerékbe.
Az élet különböző szakaszainak fejtegetésével a
banda üzeneteinek lényege összefonódik azokkal a kérdésekkel, hogy mit is
jelent embernek lenni és hogy hol is helyezkedünk el a világ rendjében.
Nincsenek szabályok, bárkiből lehet rajongó és bárki megláthatja önmagát ebben
a hét dél-koreai fiatal férfiban, és ezzel az egyszerű igazsággal válik a
zenekar egy olyan örökséggé, amit bármelyik generáció felfedezhet magának és
megszerethet.
Azokban a hónapokban, amíg a BTS-szel dolgoztam
ezen a projekten, számos dolgot tanulhattam meg róluk és a
professzionalizmusukról. A beosztásuk zsúfolásig telt fotózásokkal,
videóforgatásokkal, alkotással és minden más teendővel, amit egy új felvétel
megjelenése megkövetel. Abban a néhány hétben tartottak próbákat a rekordokat
döntő Map of the Soul ON:E kétnapos élő koncertjükre is,
ami lehetővé tette számukra, hogy a 2020-as Map of the Soul: 7 c.
albumjukhoz tervezett és a COVID miatt meghiúsult turnéra szánt előadásokat
végre bemutathassák.
A tagok zsúfolt napirendjei ellenére képesek voltak
a Rolling Stone India minden határidejét betartani
és a megjelenés dátumát is ütemezni, én pedig valóban megértettem, hogy mind
BTS, mind pedig a mögöttük álló csapat mennyi figyelmet is szentel a
precizitásnak és az időzítésnek, ütemezésnek. A közönség zöme nem is sejti,
[hogy a fiúk és a csapatuk] mennyi gondot fordítanak minden apró részletre és
talán sosem fogja igazán megérteni. Ez az elkötelezettség a karrierjük és a
csapatmunka iránt különbözteti meg őket a többi előadótól.
A rappereket – RM-et, SUGA-t és j-hope-ot – és
vokalistákat – Jint, Jimint, V-t és Jungkookot – magába foglaló BTS legutóbb 2017
szeptemberében szerepelt a Rolling Stone India címlapján,
pontosan azelőtt, hogy elkezdték meghódítani a nyugati toplistákat.
Beszélgetésünknek ezen a pontján RM, a csapat vezetője elmondta, hogy szerinte
a növekvő népszerűségük annak köszönhető, hogy a nyugati közönség odáig van a
trendekért.
– A nemzetközi hallgatóság sokkal érzékenyebb a
trendekre. Tisztában vannak azzal, ami a Billboardon és a popzenében történik –
állítja RM.
Ám azóta a BTS nemcsak megdöntött számos rekordot,
de újakat is állított fel, aminek köszönhetően titánokként szereztek maguknak
nevet egy olyan iparban, ami egyébként úgy tekint a fiúbandákra – főleg a
külföldiekre -, mint jelenségekre, amik amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan
el is tűnnek. Áttörték az ázsiai férfiakról, a K-popról és a zömében nőkből
álló rajongói táborral rendelkező előadókról alkotott előítéleteket, és olyan
utat tapostak ki, amelyek megnyitották az ajtókat mindazok számára, akiket
korábban a nyugati mérce elutasított.
Az elmúlt három évben a BTS töretlenül haladt a
csúcs felé és mostanra már meglehetősen világossá vált, hogy ők nem valami múló
divathóbort – azért jöttek, hogy maradjanak és megváltoztassák azt, ahogy a
világ a pop ikonokat látja. Van valami megnyugtató abban a tudatban, hogy a BTS
nem megy sehová. Erőt meríthetünk belőlük – különösképpen azok, akik ázsiai
származásúak és akiken átnéznek -, amikor csak látjuk őket azért harcolni, hogy
teret kaphassunk.
Októberben számtalanszor kerültünk kapcsolatba
egymással: élénk oda-vissza volt ez Korea és India között, és egy régóta
esedékes beszélgetés, ami a hektikus beosztásuk mellett napokig elhúzódott.
Több kérdésre kaptam választ, mint amit remélni mertem, és a művészetük és az
identitásuk olyan oldalaiba is bepillantást engedtek, amibe korábban még soha,
ideértve, hogy milyen gondolataik voltak egyes számok írása közben, a
félelmeiket, amik a videóikban megjelenő lenyűgöző univerzumot inspirálták, a
céljaikat és azt, hogy a siker mit jelent számukra.
Olyan témaköröket jártunk körbe, amik interjúk
során nem sűrűn kerülnek szóba, felelevenítettük a korábbi munkásságukat és
kitértünk arra, hogyan változott a tagok látásmódja a világról. Ritkán fordul
elő, hogy betekintést kapjunk a generációnk egyik legfontosabb előadóinak
kreatív munkásságába, és ettől úgy érzem, mintha valami monumentálissal bíztak
volna meg.
Első helyen
debütáltatok a Billboard Hot 100 toplistán, gratulálok! Sejtettétek, hogy a Dynamite lesz
az a dal, amivel eléritek ezt a mérföldkövet?
V: Fogalmunk sem volt
arról, hogy a Dynamite ekkora siker lesz.
Csak szerettünk volna erőt és reményt adni az embereknek ebben a nehéz
időszakban. Hálásak vagyunk a rajongóinknak, ARMY-nak, akik lehetővé tették ezt
a számunkra.
Rendszeresen adtok ki japán nyelvű számokat és
most a Dynamite-tal fejest ugrottatok az angol nyelvű felvételekbe is.
Mennyiben különbözik az alkotás folyamata, milyen kihívásokkal néztek szembe,
amikor idegen nyelven vesztek fel és adtok elő dalokat?
V: Extra figyelmet
szenteltünk az angol kiejtésünknek, hiszen ez volt a legelső teljesen angol
nyelvű számunk, de mindent egybevetve jól éreztük magunkat munka közben.
Általánosságban azt hiszem elmondhatjuk, hogy sokkal több energiát fektetünk
abba, hogy minél tisztábban, érthetőbben kommunikáljuk az üzeneteinket, amikor
idegen nyelven éneklünk.
A toplistákon
elért sikereiteken kívül mi az, amit meghatározó fordulópontként tartotok
számon a növekedésetekben, mint művészek – akár csapatként, akár szóló
előadóként?
SUGA: Amikor elkezdtünk turnézni és
előadni világszerte élő közönség előtt, mindannyian azt éreztük, hogy előrébb
léptünk az utunkon, mint előadók.
Mi alapján választjátok ki a címadó dalt egy BTS albumon? A címdal
reprezentálja legjobban az albumot, vagy más tényezőket vesztek figyelembe?
RM: Általában azt a számot
választjuk, ami szerintünk a legjobban összefoglalja az albumot átfogó témát.
RM, emlékeszem, amikor a Love Yourself:
Tear albumhoz élőztél és megmutattad nekünk a Fake Love demóját,
sokkal nyersebb és rockosabb volt ahhoz a verzióhoz képest, amit végül
kiadtatok. Hogyan változik a demó abból, amit csináltatok vagy kaptatok azzá,
ami megjelenik az albumon; mi befolyásolja ezeket a változtatásokat?
RM: A BTS-nek hét tagja van,
ebből adódóan egy szám mindig rengeteg változtatáson megy keresztül, mire eléri
a végső megjelenési formát. Az énekeseink és a tónusaink annyira egyediek, hogy
néha már az is önmagában bonyolult, hogy a kulcsban [hangnemben]
megállapodjunk. Számos dolgot kipróbálunk, mielőtt megtaláljuk azt a verziót,
amivel mindannyian elégedettek vagyunk.
Amikor megjelenik a zenétek, mennyire számítanak
a visszajelzések? Inkább azok a típusok vagytok, akik csak kiadják azt, amit
akarnak, amíg azok igazán ti vagytok, és nem foglalkoztok a kommentekkel?
Jin: A kiadónk, a producereink és a
rajongóink véleménye számít. Az ő visszajelzéseik a legértékesebbek, hiszen
mindannyian tudjuk, hogy ők tényleg a mi érdekeinket tartják szem előtt.
Igyekszünk arra az üzenetre fókuszálni, amit a közönségünknek szeretnénk
átadni, hiszen ez a valódi célja annak, hogy egyáltalán zenélünk. A külső
tényezők segítenek abban, hogy tovább finomítsuk az üzenetünket és jobban visszatükrözzük
a zenénkkel.
Amikor a felvételt
készítitek, mi a fontosabb: megragadni a megfelelő érzést vagy a tökéletes
hangzást?
Jung Kook: Számomra sokkal
fontosabb az, hogy a megfelelő érzéseket közvetítsük. Nem szeretem a
korlátokat.
Hogyan birkóztok
meg az inspiráció és a kreativitás hiányával? Mekkora nyomással nehezednek
rátok a határidők?
Jung Kook: Igyekszem nem engedni a
nyomásnak [hogy ne legyen rá befolyással – szerk.], és úgy csinálom a dolgokat,
ahogy jónak érzem. Ha éppen kreatív vagyok, az jó, ha pedig nem – az is.
A művészetetek
nagy része a megbízhatóságról szól. A The Most Beautiful Moment In Life miatt
váltam a rajongótokká egy életre 2015-ben. Amikor ezen az albumsorozaton
dolgoztatok, láttátok előre, hogy ilyen masszív szinten rezonál majd a
rajongókkal? Ha nem, mitől volt olyan meglepő a sikere?
Jimin: The Most Beautiful Moment in
Life Pt. 1 az az album, amivel először nyertünk díjakat a koreai zenei
show-kon és amivel több rajongót szereztünk. Senki sem számított az első
győzelmére, sem pedig arra, hogy ekkora sikere lesz, de meghatározó mérföldkővé
vált a karrierünkben. Nem vagyunk benne biztosak, hogy miért pont ez az album
játszik ekkora szerepet a sikereinkben. Jin azt mondja, tudta, hogy sikeres
lesz, mert amikor j-hope azt mondja egy dalról,
hogy nem lesz jó, nem lesz sikeres, annak az ellenkezője történik.
Elképesztő
változást követhetünk szemmel abban, ahogy a dalaitok körülírják a sikert.
Számomra az egyik legjobb példa erre az „I Want A Big House, Big Cars, Big
Rings” sor, ami három BTS számban is előfordult az évek alatt. A debütáló
számotokban, a No More Dreamben, a Home-ban a Map
Of The Soul:Persona c. albumról és a Map Of The Soul: 7 c.
album Interlude: Shadow-jában is visszaköszön más-más kontextusban.
Emellett a No More Dream élő előadása során változtattatok a
szövegen és kihagytátok az „I Want” részt. Hogyan változott meg a
sikerről alkotott képetek a debütálásotoktól eltelt időben?
j-hope: Amikor fiatal voltam,
egy időben azt hittem a debütálás egyet jelent a sikerrel. Amikor először
találtam magamat szemben azzal, amit akkor sikernek gondoltam, rá kellett
jönnöm, hogy ez nem igazán olyan, mint gondoltam, és hogy csak az utam elején vagyok,
sokat kell még tanulnom. A sikerről beszélni kicsit zavarba ejtő, mert úgy
gondolom, hogy még mindig csak tanulok. Mindenki számára mást és eltérő
elvárásokat jelent a siker. Megnyugtat a tudat, hogy minden tőlem telhetőt
megteszek azért, hogy elérjem azt a sikert, amit saját magamnak tűztem ki
célul. Ez az, ahogy én látom a sikert jelenleg.
Ha már itt
tartunk, j-hope, egyszer azt mondtad, hogy a 2018-as válogatáslemezeden,
a Hope Worldön szereplő Airplane annak a
pillanatnak állít emléket, amikor realizáltad, hogy azt az életet éled, amiről
gyerekként álmodtál. Vannak még pillanatok, amikor ez az egész hihetetlennek
tűnik a számodra?
j-hope: Még mindig hihetetlennek
találom, hogy a számaink és a táncunk, amik pusztán élvezetből születtek,
ekkora hatást váltottak ki világszerte. A tény, hogy erre senki sem számított,
még elképesztőbbé teszi az egészet. Még mindig nem hiszem el, hogy első helyen
debütáltunk a Billboard Hot 100 toplistán.
Amikor a korábbi
albumokon dolgoztatok, legyen az a Dark & Wild vagy
a The Most Beautiful Moment In Life széria, még kamaszok
voltatok. Felnőttként visszatekintve ezekre a felvételekre és az elért
sikerekre, hogyan változott meg a nézőpontotok arról, amit a fiatalságnak
hallania kell a zenén keresztül?
RM: Amikor fiatal voltam,
úgy gondoltam a szomorúságot szomorúsággal kell kezelni. Most, hogy kicsit
idősebb lettem, rájöttem, hogy ez nem mindig igaz. Az életben szükségünk van a
boldogság és a szomorúság, valamint a világosság és a sötétség kiegyensúlyozott
kombinációjára ahhoz, hogy képesek legyünk erősödni, fejlődni.
A Map Of
The Soul: 7 a különböző szintekre fókuszál, amiből az
emberi psziché összetevődik, ugyanakkor mélyen kapcsolódik a BTS fejlődéséhez
is, ahogy egyre híresebbé váltok. Mennyire volt nehéz megmutatni a globális
közönségnek ezt a hihetetlenül személyes oldalát a csapatnak?
j-hope: Az album arra az útra
tekint vissza, amit egy héttagú bandaként tettünk meg az eltelt hét évben.
Feleleveníti azokat a történéseket, amik azzá tettek minket, akik ma vagyunk és
őszintén megmutatja az érzéseinket is. Olyan, mintha kinyitottuk volna az
elmúlt hét év nagy és részletes naplóját. Olyannak mutat minket, amilyenek
vagyunk – emiatt pedig büszkék vagyunk és szerencsésnek érezzük magunkat,
amiért lehetőségünk volt arra, hogy így is bemutatkozhassunk.
A Black Swan című
dalotok arról a félelmetekről szól, hogy elveszítitek a szenvedélyt, a
szeretetet a saját alkotásaitok iránt. Mik voltak azok a pillanatok az életetekben,
amelyek ezt a dalt inspirálták vagy ez a félelem inkább a jövőtökkel
kapcsolatos?
Jimin: Régebben féltem attól, hogy a
munkámba fektetett akaraterő elkopik idővel és attól is, hogy egyszer majd
túlságosan belefáradok a sok határidőbe és a kötelezettségekbe, és szigorúan
csak munkaként fogok tekinteni erre az egészre.
Az album számos
alkalommal idézi a korábbi munkáitokat, mint a Skool Luv Affair,
a Wings, a Sea, a Save Me, az O!Rul8,2? És
még sorolhatnám. Miért pont a Map Of The Soul: 7 az az album,
amivel visszatértetek a kezdetekhez [amivel úgymond körbeértek – szerk.], és
miért pont 2020-ban történt mindez?
Jin: Ebben az évben
ünnepeltük a debütálásunk hetedik évfordulóját, így miközben ezen az albumon
dolgoztunk, visszatekintettünk a közösen töltött évekre. Tettünk egy sétát a
múltba, emiatt ez az egész “újraindítás” koncepció nagyon passzolt a
projekthez.
A fandomban van
egy mondás a BTS-ről: „Akkor jöttetek az életünkbe, amikor a legnagyobb
szükségünk volt rátok.” Rám határozottan igaz ez az állítás. Mi a
véleményetek erről és a tényről, hogy a zenéteken és a különféle tartalmaitokon
keresztül, amit elérhetővé tesztek a világ számára, számos életet megmentettetek?
SUGA: Hallani a rajongóinktól, hogy
megváltoztattuk az életünket megváltoztatja a saját életünket is. Megtanultuk,
hogy súlya van annak, amit a szavainkkal és a zenénkkel közvetítünk, és hálásak
vagyunk érte. Ráébredtünk arra is, hogy bár nagyon szeretjük a zenét, a
legfontosabb része ennek a hivatásnak maguk az emberek, akik hallgatnak.
Köszönjük a rajongóinknak, hogy meghallgatják az üzeneteinket és a zenénket.
Milyen kép él
bennetek ARMY-ról?
V: ARMY azt a fényt jelenti
számunkra, ami vezet minket az utunkon zenészekként. Nélkülük nem tartanánk
ott, ahol és tudjuk, hogy továbbra is vezetni és motiválni fognak minket, hogy
még többet adhassunk a zenénkkel.
RM, egyszer azt
mondtad, hogy ha képesek vagytok akár csak egy kicsit is tompítani az emberek
fájdalmát 100-ról 99-re, 98-ra vagy talán 97-re is, akkor már érdemes volt az
együttesnek léteznie. Milyen érzés, amikor az emberek megkeresnek titeket, hogy
elmondják: a dalok, amiket írtatok és előadtok, megmentette az életüket?
RM: Bizonytalan vagyok azzal
kapcsolatban, hogy érdemes vagyok-e ilyen hozzászólásokra. Valójában úgy érzem,
éppen ezek az emberek azok, akik visszahoztak a szikla pereméről, le egészen
98-97-re, úgyhogy igazából egymást mentjük meg.
Az évek során a
zenén kívül számos más projekten dolgoztatok, ami segített abban, hogy jobban
megismerjünk titeket: Run BTS!, Bon Voyage és az In
The SOOP. Mi motivált titeket arra, hogy útjukra indítsátok ezeket a
műsorokat és mit nyertetek belőlük?
Jin: Ezek igazán szórakoztató
projektek, amiknek nem csak az a céljuk, hogy megmutassuk a rajongóinknak egy
lazább oldalunkat, hanem az is, hogy erősítse a kapcsolatokat a csapaton belül.
Ahogy mostanában az In The Soopban is
láthattátok, együtt élvezhettük Korea gyönyörű táját és végre tölthettünk egy
kis időt egymással sokkal inkább barátokként, mint egy zenekar tagjaiként.
Hogyan tudtok
egyensúlyozni aközött, akik a BTS-en kívül vagytok és akiket a képernyőn
láthatunk? Mennyire bonyolult fenntartani azt a képet, amit a közönség számára
mutattok magatokról?
V: Ha a kép, amit mutatok
magamról hamis lenne, biztosan nem lenne egyszerű, de mivel nem az, nincs benne
semmi bonyolult.
A növekedésetek
robbanásszerű: kis városokból jöttetek és egy kisebb cégnél kezdődött az
utatok, de olyan mérföldköveket tudhattok a magatokénak, amiket a tapasztaltabb
pályatársaitok sem. Hogyan élitek meg a sikert? Kik a mentoraitok, kik
segítenek titeket?
Jung KooK: Egyikünk sem gondolta volna,
hogy ilyen sikeresek leszünk, amikor elkezdtük. Ettől olyan nehéz néha elhinni,
hogy ez megtörtént. Rendkívül büszkék vagyunk arra, amit elértünk, de tudjuk,
hogy sosem szabad eltévesztenünk szem elől azt, hogy miért is vágtunk neki
ennek a kalandnak. Előadni és zenét alkotni a mindenünk, és bízunk benne, hogy
továbbra is képesek leszünk átadni az üzeneteinket. Különösen hálásak vagyunk
Bang elnök úrnak, aki a kezdetektől fogva vezetett minket előre és segített abban,
hogy elérhessünk idáig.
Miben rejlik a BTS
legnagyobb ereje és mi az, amin továbbra is dolgoznotok kell?
Jung Kook: a legnagyobb erőnk a
közöttünk levő kapcsolatban rejlik. A csapaton belüli nyitottság
visszatükröződik a zenénkben is az őszinte mondanivalón keresztül, amit a
hallgatóinknak adunk át. Mi magunk – mind egyénekként, mind pedig csapatként –
vagyunk azok, akiken folyamatosan dolgozni fogunk. Az évek alatt megtanultuk,
hogy nem számít milyen keményen próbálkozunk, mindig van hová fejlődni.
Széles körben
ismertek vagytok a filantrópiátokról, különösen az UNICEF-fel való
együttműködésetekről a Love Myself kampányban. Mikor kezdtetek el
részt vállalni jótékonysági feladatokban és hogyan szeretnétek tovább erősíteni
azt az üzenetet, hogy fontos (vissza)adni?
RM: Mindig is szerettünk volna
pozitív befolyással lenni a világra akár a zenénk, akár a tetteink erejével.
Hálásak vagyunk, hogy ennél tovább is mehettünk és lehetőséget kaptunk arra,
hogy részt vegyünk egy olyan közös munkában, mint az UNICEF Love Myself kampánya.
Ezenkívül hálásak vagyunk ARMY-nak is, akik maguk is számtalan jótékonysági
projektben vesznek részt.
Beszéljünk egy
kicsit a munkásságotokról és a céljaitokról szóló előadókként. SUGA,
producerként és dalszerzőként számos művésszel dolgoztál együtt. Hogyan
választod szét a zenét, amit, mint SUGA, a BTS tagja és producere írsz a csapat
számára attól, amit Agust D-ként írtál Agust D számára vagy SUGA-ként más
művészeknek, mint Epik High, Suran, Heize vagy IU. Van különbség abban, ahogy
megközelíted a zenét?
SUGA: A három szerepkör
fókusza különbözik egymástól, ebből kifolyólag mindenképpen van különbség
abban, ahogy a zenéhez viszonyulok. Csapattagként a BTS harmóniáját tartom szem
előtt, Agust D-ként pedig a zene csiszolatlan nyerseségét, amikor pedig más
előadókkal dolgozok együtt odafigyelek arra, hogy mi népszerű a zenepiacon.
Korábban ebben az
évben írtam egy cikket Agust D filozófiájáról, amiben azt a kérdést
tanulmányoztam, hogy mi, rajongók hogyan látjuk Agust D-t és mit is jelent ő a
generációnk és a társadalom számára. Mit jelent Agust D a számodra? A katarzis
eszközét, a messiást az emberek számára vagy talán valami telesen mást látsz
benne?
SUGA: [Agust D] a rengeteg
oldalam egyike. Talán még egy pontosabb ábrázolása is annak, aki vagyok. Túl
sokat azonban nem gondolok mögé, hiszen tulajdonképpen csak egy eszköz, amit
arra használok, hogy szabadon kifejezhessem a gondolataimat.
Kifejezetten
szerettem a People c. dalt a D-2-ről, mert az
emberiség múlandóságáról szól, különleges figyelmet szentelve annak, ahogyan
különféle tapasztalatok hatására emberként megváltozunk. Van olyan aspektusa a
személyiségednek, ami az elmúlt években megváltozott vagy fejlődött és amire
kivételesen büszke vagy?
SUGA: Mindannyian változunk,
de néhányan azáltal, hogy azt mondják, ki kell tartanunk az eredeti szándékaink
stb. mellett, azt hirdetik, hogy a változás rossz. A változás a természetünk
része, és hiszek abban, hogy a változás jó, amennyiben az pozitív. Örülök, hogy
megtanultam így gondolkodni.
Megemlítetted,
hogy dolgozol az énektudásodon és tanulsz gitározni is. Mi inspirált erre és
hogyan haladsz velük mostanában?
SUGA: egyszerűen csak átfutott a
fejemen, hogy szeretnék olyan lenni, mint azok a folk zenészek a ’90-es
évekből, akiket hallgatok. Nem akarom lekorlátozni magam egy adott műfajra.
Egyszerűen csak szeretnék [jól] énekelni miközben gitározok, amikor idősebb
leszek. Ez minden.
V, rengeteg a
találgatás a szóló mixtape-eddel kapcsolatban annak a kis töredéknek
köszönhetően, amit megosztottál Twitteren. A blues hangzás mellett, ami a
klipből jól kivehető, milyen más műfajokat fedeztél fel és mennyire különbözik
[a válogatáslemez] azoktól a daloktól, amiket a karriered során már kiadtál?
V: Számos különböző műfajt
kipróbáltam mostanában. Különféle stílusokat keresek mélyebb és szélesebb
körben, szóval számíthattok mélyebb dalokra és olyan stílusokra is, amiket
korábban még nem hallhattatok tőlem.
A művészetek és a
fotózás iránti szereteted hatással van a zenédre?
V: Művészet, fényképészet, az
aktuális érzéseim – számos dolog inspirál és van rám hatással, és igyekszem
mindig leírni, amit az adott pillanatban érzek.
Rendkívüli módon
fejezed ki magad mind a változatos hangnemeddel, mind pedig a mimikáddal –
előadóként mindkettő az erősséged. Természetes tehetségről van szó vagy sokat
kellett gyakorolni?
V: Rengeteget kísérleteztem a
mimikámmal. Sokat gyakoroltam és továbbra is folytatni fogom a gyakorlást.
Olyasvalaki szeretnék lenni, aki számos műfajban ki tudja fejezni magát.
Jimin, a Friends című
dalon V-vel dolgoztál. Olyasvalakiként, aki lélektársként tekint a legjobb
barátaira, nagymértékben azonosulok ezzel a számmal. Mennyi ideig tartott
megírni? Nehéz volt dalba foglalni ezt a különleges kapcsolatot?
Jimin: A dalszerzői képességeink
kicsit még mindig akadoznak, emiatt eltartott egy ideig, mire befejeztük azt a
számot. De mindkettőnk számára élvezetes tapasztalat volt a közös munka.
Beszélgettünk a közös emlékeinkről és egyesével beleépítettük ezeket az
emlékeket a dalba, a végeredmény pedig olyasvalami lett, ami mindkettőnk
számára érték.
Van különbség Jimin,
az énekes és Jimin, a táncos között?
Jimin: Nem feltétlenül! Én
magam sosem választottam el a kettőt egymástól.
A
fegyelmezettségedet és a szorgalmadat a rajongók többsége igazán csodálja. Mi
hajt a tökéletesség elérésére?
Jimin: A rajongóink, akik várnak
ránk, és az, ha arra a jövőbeli énemre gondolok, aki még jobb előadóvá nőtte ki
magát.
Jin, mi ösztönzött
arra, hogy az önelfogadás és a bizonytalanság témájával foglalkozz előadóként
olyan munkákon át, mint az Epiphany vagy a Love
Yourself albumsorozat? Az Epiphany dalszövege kis is
mondja: “Én vagyok az, akit szeretnem kellene”. Hol tartasz az
önelfogadás felé vezető úton?
Jin: Az önelfogadás és a
bizonytalanság olyan témakörök, amikkel őszintén szólva nem akartam
foglalkozni. Nem akartam megmutatni a sötétebb oldalamat, de a beszélgetésem a
producerünkkel [és elnökünkkel], Bang Si-Hyukkal, sokat segített abban, hogy
képes legyek megnyílni. Úgy érzem, sikerült elfogadnom ezt az oldalamat, és
megtanultam megérteni és szeretni önmagamat.
Mik a kedvenc
műfajaid a zenében, amiket szívesen hallgatsz a szabadidődben? Úgy gondolod,
hogy felfedezheted ezeket a csapattal is?
Jin: Legszívesebben popot
hallgatok, ugyanakkor ez az a műfaj, amiben a legkevésbé mozgok magabiztosan.
Természetesen sokkal inkább ki vagyok téve ennek, miközben csapatként együtt
fedezzük fel a popzenét.
Mi az a filozófia
vagy mottó, amit a magadénak érzel?
Jin: Élj boldogan.
Folyamatosan újabb
és újabb fantasztikus mérföldkőhöz értek. Mi alapján tűzöl ki magad elé új
célokat?
Jin: nem igazán gondolkozom rajta
sokat. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy megélhetem ezeket a pillanatokat
azokkal az emberekkel, akiket szeretek. Carpe diem!
RM, 2018-ban
megjelent a második válogatásalbumod, a mono. Sebezhetőség,
nyitottság és lágyság jól érzékelhető ezen az albumon, csakúgy, mint a 2015-ben
megjelent első válogatáslemezedtől, az RM-től való távolság. Mesélnél egy
kicsit a zenéd átalakulásáról, amit a szóló karrieredben tapasztalhatunk?
RM: A színeim és az
identitásom teljesen megváltozott már a mono óta eltelt
időben is, de akkoriban éppen azt a sötét/komor és monokróm énemet akartam
megszólítani. Remélem, bárki, aki hasonló fejezetben jár az életében, erőt tud
meríteni belőle.
A “namjooning‘
kifejezés a rajongók között a szinonimájává vált annak, hogy fordítsunk időt
önmagunkra és mozduljunk ki a természetbe. Hogyan érzel azzal kapcsolatban,
hogy ARMY ezeket a kicsi, kedves elnevezéseket adoptálja és beleépíti a saját
életébe?
RM: Nagyon hálás vagyok érte,
ugyanakkor úgy érzem, egyfajta felelősséggel is jár. Azért kezdtem zenélni,
mert meg akartam osztani a történetemet és pozitív hatással szerettem volna
lenni az emberekre, megtiszteltetés jelentene számomra, ha továbbra is
megmutathatnám, hogy keményen dolgozok és milyen eredményeket érek el az erőfeszítéseimmel.
Szeretsz könyveket
olvasni. Gondoltál arra, hogy írj egyet?
RM: Amikor olvasok, ráébredek,
hogy mindenkinek megvan a maga saját kis területe, aminek a szakértője. Hogy
fogok-e könyvet írni? Nem tudom, de nem tűnik elképzelhetetlennek valamikor a
jövőben, amikor már elég tudást és tapasztalatot gyűjtöttem hozzá.
J-hope, gyakran
emlegeted a fiatalabb énedet a művészetedben és akkor is, amikor azokról a
nehézségekről beszélsz, amivel szembe kellett nézned. Mi teszi büszkévé a
fiatal Jung Hoseokot, ha a ma j-hope-járól van szó?
j-hope: A szenvedélyem és a
szorgalmam, hogy elérjem az álmaimat! Semmit sem akartam jobban, mint színpadon
állni, úgy gondolom, a lelkesedésem tett azzá, aki ma vagyok.
A Blue
Side betekintést enged a művészeted egy melankolikusabb, megfontoltabb
oldalába. Ez olyasvalami, amit a jövőben szeretnél jobban feltérképezni? Van
egy sötétebb oldala j-hope-nak, ami csak arra vár, hogy szabadjára engedd a
zenédben?
j-hope: Úgy hiszem, emberekként
mindannyiunknak megvan a magunk árnyéka. Hálás vagyok, hogy a zenében egy olyan
eszközre találhattam, aminek a segítségével gyönyörűen kifejezhetem ezt a
sötétebb oldalt. Szeretnék új dolgokat kipróbálni, új műfajokat felfedezni,
amikkel elmondhatom a történetemet. Mindent megteszek, hogy a legjobban
előkészüljek hozzá, úgyhogy arra kérlek titeket, várjátok izgalommal.
Jung Kook, úgy
hiszem, te vagy megfelelő ember a következő kérdés megválaszolására: mi a
legjobb és mi a legnagyobb kihívással járó része az alkotásnak, valami, ami
kívül esik a zene határán?
Jung Kook: Először is úgy gondolom,
a színesség a legfontosabb és az, hogyan tudod feldolgozni természetesen.
Emellett fontosnak tartom azt, hogy felfedezzük az ismerős területek még
ismeretlen oldalát és törekedjünk a fejlődésre, ami sosem könnyű feladat.
Milyen média van
hatással a filmjeidre?
Jung Kook: Nincsen adott, specifikus
média, ami inspirál. Sokkal inkább az idő az, ami befolyásolja a stílusomat.
Biztos vagyok benne, hogy ha célzottan kipróbálnék néhány dolgot, látszódna a
fejlődés abban, amit csinálok, de jobban szeretem, ha a dolgok természetesen és
erőlködés nélkül mennek végbe. Azt mondhatnám, az életem önmagában az
inspirációm.
A Begin és
a My Time egyikei a kedvenc dalaimnak tőled, mert mindkettőben
nagyon őszintén vallasz az érzéseidről az életeddel kapcsolatban, amit a BTS részeként
tapasztalsz, megélsz. A média figyelme előtt nőttél fel a csapat tagjai
mellett. Hogyan tett ez téged azzá, aki ma vagy és reményeid szerint hogyan
formálja azt a személyt, aki 10, 20 vagy 30 év múlva leszel?
Jung Kook: A tagok tanították meg nekem,
hogy sose alkudjak meg és ők inspiráltak arra, hogy folyamatosan fejlődjek és
haladjak előre. A velük töltött idő szilárdan formálta a személyiségemet, az
éneklésemet, a táncomat és azt is, ahogy filmezek. Természetesen ARMY az,
akitől a legtöbbet kaptam, de az olyan apróságok, mint a beszélgetések,
színpadon állni, enni, zenét felvenni, egyszóval mindaz, amiket a tagokkal
osztottam meg tesznek azzá, aki vagyok. Úgy hiszem, a jövőben is óriási
hatással lesznek majd rám, ahogy haladunk tovább előre.
Milyen érzés volt
újra színpadon állni a Map Of The Soul ON:E koncert során? Mit
gondoltok, mi a legnagyobb előnye egy ilyen kapcsolatmentes* előadásnak?
(*A cikk írója az ’untact’ kifejezést
használja, ami azt jelenti nem szemtől-szembe; a koncert nem volt teljesen kapcsolatmentes, hiszen a fiúk látták és
hallották a képernyőn át ARMY-t.)
Jimin: Izgatottak voltunk, hogy újra találkozhattunk a rajongóinkkal az
online koncerten. Jobb lett volna, ha személyesen is találkozhatunk ARMY-val,
de nagyszerű volt látni és hallani őket a képernyőn keresztül. Megkönnyebbülést
jelentett a számunkra, hogy egy kicsit bezárhattuk a távolságot közöttünk és
hogy felvehettük a kapcsolatot a rajongókkal világszerte a koncerten, amit a
legújabb technológiák segítségével sikerült kivitelezni.
A Map Of
The Soul ON:E kiváló produkció volt – túlszárnyaltátok magatokat;
olyan speciális effekteket használtatok, amiket az élő koncertek során
lehetetlen lett volna – ezáltal pedig felejthetetlen élményt nyújtottatok a
közönségeteknek még úgy is, hogy nem lehettek ott veletek személyesen. Mi volt
a legemlékezetesebb eleme a koncertnek?
V: Nagyon elérzékenyültem,
amikor az Inner Child előadása közben láttam
ARMY-t és ettől csak még jobban hiányolom őket.
Milyen hatással
volt a pandémia az alkotói tevékenységetekre és a következő album munkálataira?
Mitől különbözik ez az album a korábbiaktól?
Jimin: A pandémia váratlanul írta
felül az eredeti ötleteink egy részét. Ugyanakkor lehetőséget adott számunkra,
hogy egy picit hátrébb lépjünk és magunkra is fókuszáljunk, és a zenénkre is
természetesen. Az album visszatükrözi azokat az érzéseket, amiket ez a
példátlan időszak keltett bennünk. Továbbá sokkal nagyobb szerepet tudtunk
vállalni az új album elkészítésének minden folyamatában, mint a fejlesztés,
összeállítás vagy a vizuális megjelenés.
Eláruljátok
nekünk, miért kapta az album a BE címet? Mit mond majd ez az
új éra a BTS fejlődéséről eddig a pontig?
Jin: Ez az album a mi naplónk
abból az időszakból, amit éppen átélünk. Az album címe ‘BE‘ a ‘being‘ (létezni, lenni) igét reprezentálja, és az őszinte
gondolatainkat és érzéseinket fogja meg, amiket pillanatnyilag foglalkoztatnak.
Sok nyugodt, laza számot tettünk az albumra, amit bárki élvezhet, reméljük,
hogy az emberek vigaszra találnak az albumban. Úgy hiszem, ez az album
lehetőséget ad a számunkra, hogy tovább fejlődjünk olyan előadókként, akik a
jelenlegi időket eleveníthetik meg a zenéjükben.
Egy új album
megjelenésének a küszöbén vagytok, nemrég ismét a színpadon állhattatok a Map
Of The Soul ON:E koncerttel és elképesztő esélyeitek vannak arra, hogy
további rekordokat döntötök meg. Milyen gondolataitok vannak így 2020 vége felé
közeledve? Bölcs gondolatok a végére?
j-hope: Úgy gondoljuk, mind
egyetértünk abban, hogy 2020 nem éppen úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Ha
nem lenne a jelenlegi helyzet, mi éppen világkörüli turnén lennénk. Cserébe
képesek voltunk kiadni a Dynamite-ot, ami
elérte a Billboard Hot 100 toplistán az első helyezést. A hullámvölgy során,
amit ez a sok fel-le jelentett, rájöttünk, hogy az élet
megy tovább, és ez az az üzenet, amit a hamarosan megjelenő
albumunkkal át szeretnénk adni. Reméljük, a hallgatóink képesek erőt meríteni
az új albumból és képesek lesznek egy kicsit gyógyulni a segítségével.