“VANNAK, AKIK VÉGIG SZORÍTOTTAK ÉRTÜNK EBBEN A NEHÉZ IDŐSZAKBAN.”
[2021.08.01.]
A Weverse Magazin a BTS legújabb kislemeze, a Butter megjelenése alkalmából készített interjúsorozatot a világhírű csapat tagjaival. A sorozat első részében a Jiminnel készült interjút olvashatjátok.
A YouTube csatornájukon, a BANGTANTV-n elérhető ARMY Corner Store videóban, amit a debütálásuk nyolcadik évfordulója alkalmából töltöttek fel, Jimin beszélt arról a motoros bőrdzsekiről, amit az idősebb tagoktól örökölt meg, amikor még gyakornok volt. A dzsekit először SUGA hordta, aki a debütálását követően J-Hope-nak adta, tőle pedig Jiminhez került az alábbi szavakkal: Ez a motoros dzseki generációról generációra öröklődik. Jimin még mindig fel szokta venni a dzsekit, amikor hideg van. Az idő múlásával sok minden változik, de még azokban az időkben is, amikor szükség van változásra, néhány dolog marad a régi.
Három dalotok jelent meg egy év leforgása alatt: a Dynamite, a Butter és végül: a Permission to Dance, a BTS pedig mindeközben egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Hogyan érzed magad?
Jimin: Egy ponton túl már nem is érződik valóságosnak. A rajongók reakciói, a videók, amiket feltöltenek a feldolgozásokról, illetve a tánckihívások, amiket csinálnak – egyszerűen csak hálás vagyok mindezért. Felvillanyozza az életemet. Jó szándék lebegett előttünk, amikor megcsináltuk ezeket a dalokat, emiatt már önmagában az is elégedettséggel tölt el, hogy az emberek azt mondják: élvezik hallgatni őket. Eleve ez volt a célunk. A Permission to Dance tökéletes üzenet volt ezekben az időkben, és úgy hiszem én magam is vigaszra találtam benne.
Hogyan?
Jimin: A hangulata és a tartalma miatt is. Már a címe is vigasztaló. Most, így belegondolva, az egyik pozitívuma volt az is, hogy a dalnak köszönhetően képes voltam úgy látni a dolgokat, hogy igen, talán most nem láthatom ARMY-t, de hamarosan fogom. Az is sokat járt az eszemben, hogy mennyivel jobb lesz majd a jövő, és most óvatosabbnak kell lennünk, emiatt kicsit többet kell várnunk. Közben volt egy [online] rajongói találkozónk is. Sokkal pozitívabban látom a dolgokat. Nagyszerű volt.
Van olyan rész a dalban, ahol különösen odafigyeltél arra, hogy kiemeld ezeket a pozitív érzéseket?
Jimin: Egyszerűen csak követtem a szívemet. Korábban mindig volt valamilyen koncepció, és abban a kontextusban akartam valamit mutatni magamból, de mostanában csak a szívemre hallgatok, és arra, hogy milyen érzés olyan érzelmeket átadni, amiket meg akarok osztani másokkal. Kezdetben aggódtam amiatt, hogy vajon az emberek megértik majd azt az üzenetet, amit a dalokkal próbálunk közvetíteni, vagy nem, hiszen korábban nem csináltunk ilyen stílusú számokat; de miután adtunk egy esélyt annak, hogy előadjuk őket, rájöttünk, hogy nem csak szórakoztató és mi is könnyedén tartjuk vele a lépést. Úgy éreztem, hogy valószínűleg mások is könnyen befogadják majd ezeket a dalokat.
Mindhárom számban – Dynamite, Butter és Permission to Dance – van valami közös, de valószínűleg teljesen más lehetett dolgozni rajtuk. A Butter még a Permission to Dance előtt elkészült. Hogyan zajlott ez az egész?
Jimin: Teljesen különbözőek. Az attitűdöm is eltér a számoknál, másképp gondolkodtam, és mások az érzéseim is. A Buttert egy kicsit nehezebbnek találtam. Eltért attól a stílustól ami megszokott volt számomra. Amikor láttam a videót, azt gondoltam, hogy a koreográfia jól néz ki, és sok benne a lábmunka is, és arra számítottam, hogy könnyen megy majd. Valójában viszont sokkal nehezebb volt, mint ahogyan azt elképzeltem. Gyakorlás közben azon gondolkoztam, hogy miért táncolok ilyen rosszul? Ha szemügyre vesszük a szokásos koreográfiákat, jól megfigyelhető, hogy vannak benne energikus részek nagy mozdulatokkal és nagy lendülettel, de a Buttert kifejezetten nehéznek éreztem, amiatt, hogy ugyanannyi energiát kellett beletenni annak ellenére, hogy lazább. Sokat figyeltem Hobit [is] tánc közben, de minden tagnak megvan a saját táncstílusa, emiatt azt is észrevettem, hogy Taehyung lazábbra veszi a figurát, Jung Kook pedig pontosan követi az utasításokat, majd összegyúrtam a tapasztaltakat. A Butter előadásainak egy részénél igazán ellazultam, a többinél pedig kicsit energikusabb voltam. Különböző dolgokat próbáltam ki.
Talán ez az oka annak, hogy a tánccal együtt még a ruháid stílusa is változik. Úgy tűnt, mintha öltönyben kicsit másképp táncolnál, mint amikor lazább ruhát viselsz.
Jimin: Sosem figyeltem még fel erre, de a dalok tényleg másképp hangzanak számomra attól függően, hogy mit viselek. Amikor lazább ruháim voltak, teljesen izgatottan táncoltam néha, de amikor öltönyt vettem fel, úgy tűnt, mintha a dal hangzása szexibb lenne. Amikor egyedül táncolok, másabb hangulata van ahhoz viszonyítva, amikor egy csapat részeként táncolok, emiatt mindig előre eltervezem, mit kellene felvenni, hogy minden egyes alkalommal királyul nézzen ki a táncom.
A Dynamite előadás a Grammy-n szintén lenyűgöző volt. Azt éreztem, hogy a zene, a ruhák stílusa és a pózaid is tökéletesen passzoltak.
Jimin: Minden attól függ, hogy mi van rajtam, hol vagyok egy adott résznél, és mennyi a súlyom. A testsúlyom hangsúlyos különbséget jelent arra nézve, hogy milyennek érződik és látszódik a tánc. A Dynamite-ban a tánc és a ruhák szerintem jól összeillettek.
Ha már itt tartunk: amikor az év végén előadtátok a Black Swant, milyen cipőben táncolsz a legjobban? A [rá] fókuszált fancam videók alapján a táncod mintha egy kicsit megváltozna attól függően, hogy milyen cipő van rajtad.
Jimin: Mezítláb. Mezítláb, ha klasszikus táncokról van szó. Jól néz ki és vonzó, amikor elegáns cipő van rajtam, de sokkal természetesebb számomra, hogy mezítláb fejezzem ki magam. Sokkal dinamikusabb, azt hiszem, akár mondhatjuk így is. Mezítláb akartam megcsinálni emiatt minden más előadást is. Mezítláb akartam lenni akkor is, amikor felvettük az ON-t a Szöuli Világkupa Stadionban az év végén, de le kellett mondanom róla, mert nem lett volna biztonságos.
Az ON előadásra gondolsz az MNet 2020 MAMA-n, igaz? Miközben a felvételt néztem, kíváncsi lettem, vajon hogyan voltatok képesek ilyen nagy beleadással előadni abban a nagy, közönség nélküli stadionban – sőt, még új szóló részekkel is kiegészítettétek az eredeti koreográfiát. Miből tudtatok erőt meríteni ilyen körülmények között?
Jimin: Vannak, akik végig szorítottak értünk ebben a nehéz időszakban. Úgy hiszem, cserébe okot kell adnunk arra, hogy szorítsanak értünk. Azt szeretnénk elérni, hogy akarjanak látni minket, és hogy jól szórakozzanak, miközben néznek minket, és akartam adni nekik erre egy jó okot.
Hogyan érezted magad, amikor felléptetek a Grammy-díjátadón? Több szempontból is jelentőségteljes lehetett a számotokra.
Jimin: Szerettem volna, ha látszódik az előadásunkon, hogy mit is jelent számunkra az, hogy ott lehettünk azon a színpadon. Egy csapat kölyök is, aki Korea más-más pontjáról származik, képes erre, akkor miért is olyan nagy szám nyerni egy díjat? Ez volt az egyik gondolatom. Természetesen, ha még nem vagy elég jó, nem kapod meg, de az a legfontosabb, hogy azok, akik szeretnek minket, büszkék lehetnek ránk. Az előadással viszonozni akartuk sok támogatást, amit kaptunk.
Nem lehet könnyű, hogy nem találkozhattok a rajongókkal, mert nem tarthattok koncerteket. Nehéz megmondani, hogy mennyire tudta átadni az előadás a viszonzást[, amiről beszéltél].
Jimin: Sokat tanulok a turnék alatt. Észben tartom a közönség azonnali reakcióját és azokat a részeket, amivel nem voltam elégedett, és az alapján gyakorlok, plusz kikérem a többiek véleményét is, jelenleg azonban nincs idő erre. Folytatom a gyakorlást, de nehéz megmondani, hogy végeredményben hogyan néz majd ki minden, amit most csinálok; folyamatosan új dolgokat próbálok ki egyedül, de visszajelzés nélkül.
Nehezebb lehetett így a felkészülés a Dynamite-ra, a Butterre és a Permission to Dance-re, főleg, hogy továbbra is angolul kell énekelned, és a dalokban megjelenített érzések sokkal másabbak, mint a korábbiak. Nehéz felmérni a reakciókat is ilyen körülmények között.
Jimin: Még a kiejtés is teljesen más, és a kiejtéstől függően változik az a rész is a torokban, ahol a hangképzés megy végbe. Azt hiszem, emiatt voltam egy kicsit nyugtalanabb. Ha mindent a megszokott módon csinálok a Butternél, az egyszerűen nem működött volna. Sokat készültem, hogy sokkal tisztább és könnyedebb legyen a hangzásom.
Úgy tűnik, különféle feltételnek kellett eleget tenned: legyen könnyed és találd el a magas hangokat is, miközben megtartod a saját egyéni hangod.
Jimin: Nevezhetnénk akár úgy is, mint a dalnak, amitől úgy éreztem, mintha csak most kezdtem volna el ezt az egészet. Szerintem keményebben is gyakoroltam, mint bármikor előtte. Sokat dolgoztam, hogy megtaláljam a saját, egyedi stílusomat, de aztán falnak ütköztem és vissza kellett mennem a legelejére, másik utat keresni. Sokszor beszéltem át Jung Kookkal. Mi lenne, ha így énekelném? És így? Hogyan kellene gyakorolnom? Rengeteg ehhez hasonló kérdést tettem fel, és rengeteget gyakoroltam. Nagyon élveztem az egészet. Egy ponton azon gondolkodtam: ki tudok csalogatni ilyen hangot is a torkomból? A felvételre végül nem került fel, de különféle adlibeket is kipróbáltam, miközben más részeket énekeltem, és így találtam rá az erősségeimre.
A korábbi dalaitokban meglehetősen érzelmesen énekled ki a magas hangokat, de most sokkal lazábbnak hangzanak. Milyen érzés számodra, hogy ilyen sok érzelmet tudsz kifejezni a hangoddal? A BTS arra is törekedett, hogy az emberek több pozitív érzelmet élhessenek meg a pandémia alatt.
Jimin: Nehéz volt alkalmazkodni a változásokhoz, másrészt viszont – mivel a csapat sokkal nagyobb szeretetben részesült – azt gondoltam, hogy olyan érzéseket és tartalmat kell beletennünk, ami egy kicsit átfogóbb. Számomra nehéz volt megszokni azt a helyzetet, hogy nem adhatok elő. Miután a Butter megjelent és tovább léptünk a Permission to Dance-re, és milyen pozitívan reagáltak az emberek arra, hogy ilyen sokat fáradoztam azért, hogy ezek a számok egy kicsit megváltoztassák a dolgokat, rájöttem, hogy egy újabb oldalunkat fedezhetjük fel menet közben.
Az ARMY Corner Store-ban láttam, hogy valamikor mostanában együtt italoztatok és beszélgettetek a tagokkal. Felteszem, hogy a pandémia kezdete óta nagyon sok gondolkodni valótok akadt. A világ rengeteget változott, a Dynamite megjelenése óta pedig a csapat státusza is új szintet ért el.
Jimin: Nem csak arról az alkalomról van szó, amit az ARMY Corner Store-ban megemlítettünk, beszélgettünk az autóban is, amikor mentünk valahova és mindig, amikor összegyűltünk, vagy amikor forgatáson voltunk. Sokáig tartott, mire sikerült megnyugodnom. Nagyjából négy-öt hónap kellett hozzá, de miután továbbra is képesek voltunk megbirkózni ezzel és meg tudtuk beszélni egymással is, úgy gondolom, megszoktuk ezt az új rendszert és az új énünket is.
Amikor a BTS 2021 Muster Sowoozoo-n előadtátok a Daechwitát, a te részed történetesen így hangzott: "Emlékezz, emlékezz, emlékezz a régi napokra". Talán véletlen egybeesésről van szó, de most, hogy az a BTS, aki anno a No More Dream című dallal debütált, a Billboard Hot 100 első helyén áll, kíváncsi vagyok, milyenek az érzéseid az eltelt idővel kapcsolatban?
Jimin: Csak mostanában értettem meg, hogy milyen bizonytalan voltam. Amikor mások – például a családom vagy a barátaim – körül voltam, úgy tettem, mint aki igazán stabilan áll a lábán. Úgy értem, sokat színleltem. Aggódtam a többiekért, és amikor azt mondtam, Jól vagyok, és te?, úgy beszéltem, mintha mindent meg tudnék oldani, de visszagondolva nem ez volt a helyzet.
Mi miatt gondolod így?
Jimin: Még mindig fiatal vagyok, és sok pénzt keresek ilyen fiatalon, és azon kezdtem gondolkodni, hogy végső soron mit is jelent a pénz és a siker. Fiatal vagyok, sokat hallom az embereket beszélni róla, néhányan féltékenyek vagy irigyek. Ugyanakkor rengetegen vannak, akiknek [úgy érzem,] viszonoznom kell a dolgokat, és sok olyan kapcsolat, amibe bele kell kapaszkodnom. Azt hittem, meg tudom oldani ezeket a problémákat, de most már látom, hogy közel sem volt így. Nem is olyan régen ébredtem rá arra, hogy én voltam az, aki mindenbe belekapaszkodott, és aki erőltette, hogy minden megtörténjen.
Ez egyfajta felelősségtudat? Arra emlékeztet, amikor a legutóbbi Weverse Magazin interjúdban azt mondtad magadról: "Olyan személy vagyok, aki szereti, ha szeretik.". Úgy hiszem, hogy a tőled telhető legjobbat akarod nyújtani azok számára, akik az életedben vannak.
Jimin: Igen. Nagyon makacs voltam, tudod. Makacs. (nevet) Ez egy olyan helyzet, amikor az emberek rád néznek és talán azt mondják: még magadról sem tudsz gondoskodni. (nevet) Ennek ellenére sokszor előfordult, hogy hasonlóan gondolkodtam. Már látom, hogy nem kellett ilyen messzire mennem, és ahogy az idő telik, elkezdtem azt gondolni: boldog vagyok, hogy most gondolkozhatok ezen, és így elengedhetem azokat a dolgokat, amiket el kell engedni. Amikor nem voltam erre képes, egyre csak nőtt bennem az ellenérzés. A fájdalom is, amit éreztem, fokozódott. Nem ismertem be akkor ezeket az érzéseket. Inkább azt mondanám helyette, hogy egyes szituációkban voltak olyan érzéseim, amiket tudat alatt elfogadtam, és miután eltelt egy kis idő, megértettem, milyen nehéz volt az az időszak számomra.
Keményen próbálkoztál. Hogyan érzed magad most, miután elengedted ezeket az érzéseket?
Jimin: Néha úgy éreztem, hogy kezdek üressé válni. Mintha megtagadnám a saját gondolataimat és hitemet. Sokat beszélgettünk a szüleimmel, és megkérdeztem: tudtátok, keresztülmentem mindezen? Azt válaszolták: nem tudtuk pontosan, hogy min mész keresztül, de azt igen, hogy van valami. Úgyhogy végül megosztottam velük, mit érzek, és anya és apa pedig elbeszélgettek velem, mintha az életviteli tanácsadóim lennének. Miután kilábaltam ebből az egész szituációból – annak ellenére is, ha néha hasonló dolgokat csinálok –, sokat változott a felfogásom Korábban sokkal inkább a környezetemre fókuszáltam, ma már magamra is oda tudok figyelni. Anya azt mondta, ez azt jelenti, hogy kezdek felnőni, és hogy hivatalosan is felnőtté válok. Azt mondtam erre, hogy nem akarok felnőtt lenni – túl nehéz. (nevet)
Úgy tűnik, sok időt töltöttél önvizsgálódással a pandémia alatt.
Jimin: Tavaly láttam, hogy milyen sokan mentek át nehéz időszakon, hogy itt volt ez a nagy társadalmi krízis, de ahogy az idő telt, kezdtem azt érezni, hogy csapdában vagyok. Amikor dolgoztam, többnyire minden rendben volt.
Mit jelent számodra a munka ezekben a napokban?
Jimin: Nehéz különválasztani magamtól. Én én vagyok, és van egy másik énem, aki dolgozik, de nehéz megmondani a különbséget a kettő között.
Az ARMY Corner Store-ban azt mondtad, azt akarod, hogy a BTS még jobb legyen. Egy olyan ember számára, akinek ilyen fontos a munka, mit jelent jobbá válni?
Jimin: Úgy hiszem, ezt ARMY is látja. Ha egy bizonyos érzést viszünk az előadásunkba, és egy őszinte képet mutatok magamról, akkor azt valamilyen szinten, még ha nem is teljesen, de ők is érzik. Tény, reménykedek benne, hogy olyan nagy koncertjeink lesznek, mint azelőtt, de inkább erről van szó: azzal, hogy valaki érettebb lesz és felnőtté válik – úgy hiszem, az előadásunk és a dalaink is változnak vele együtt, és az is megváltozhat, ahogyan minket látnak bennük. Arra számítunk, hogy amikor ez megtörténik, közelebb hoz majd minket ARMY-hoz. Igazán várjuk azokat az előadásokat, amiket majd akkor mutathatunk nektek. Szerintem rendkívül jó koncert lesz. Várom azt a napot.
Amikor azt mondod, jobbá válni, vonatkozhat valami olyasmire is, amit ARMY-val együtt csináltok.
Jimin: Valóban. Úgy hiszem, hogy lépésről lépésre ez is változik. Régebben így álltunk hozzá: így érzünk, ilyenek a dalaink, ez az, amit mi adunk elő. Ahogy egyre nagyobbak lettek a koncertjeink és stadionokban kezdtünk játszani, viszont felmerültek ezek a kérdések is: mit gondoltok? A koncertjeinken nem tudunk mélyen belemenni abba, hogy mi történik mindenki életében, de úgy gondolom, hogy a másik szemébe nézve is beszélgetünk, még akkor is, ha közben egymásnak kiabálunk. Nem jön majd el akkor az a nap is, amikor képesek leszünk egyre többet oszthatunk meg az érzéseinkből, és amikor szabadon kimondhatjuk, hogy egy előadás az, amit te és én, mi együtt csinálunk?
Úgy érzem, hogy amit most mondtál, talán az összes BTS interjú befejező gondolata is lehetne. (nevet)
Jimin: Biztos vagyok benne, hogy mind erre gondolunk. (nevet).
Fordította: lin
Kreditek
Article. Myungseok Kang
Interview. Myungseok Kang
Visual Director. Yurim Jeon
Project Management. Yejin Lee
Visual Creative Team. Sunkyoung Lee, Yeonhwa Cha (BIGHIT MUSIC)
Photography. LESS / Assist. Hyungsang Kim, Donghoon Park
Hair. Som Han, Mujin Choi, Daeun Lee, Leeyoung Lim
Makeup. Dareum Kim, Seonmin Kim, Yuri Seo
Stylist. Hajeong Lee, Hyesoo Kim, Heeji Seo, Jihoon Lee, Minji Son
Set Design. Seoyun Choi, Yehui Son, Ayeong Kim(darak)
Artist Protocol Team. Jingu Jang, Subin Kim, Jungmin Lee, Dasol Ahn, Juntae Park, Seungbyeong Lee, Hyeonki Lee, Daeseong Jeong, Jaekeun Song